2019. december 29.

Lassú napok

Mivel még időnként támad a jetlag, V. meglepő időben ébred vagy lesz álmos. Így ma, ezen az amúgy ráérős vasárnapon korán reggel arra ébredtem, hogy hallom, amint a nappaliban a joghurtos üvegből kapirgálja a maradék joghurtot. Aztán visszaaludtam, s 8 felé ébredtem fel újra, a szélre (ami, az előrejelzések ellenére nem hagyta abba a süvöltést tegnap este 6-kor). A folyosóra bevilágított a nappaliban égő lámpa fénye, de nekem továbbra sem volt kedvem felkelni, s próbáltam a fülemre húzni a paplant. Nem jött, csak nehezen. V. oldala felé fordultam, gondolván, mégis visszafeküdt, s maga alá gyűrte a paplant, de V. ismerős hegyvonulata helyett a meghúzott paplanrészről a sötétben egy tollas fülű, erősen macskaformájú sziluett emelkedett fel. "Manci?!?" - kérdeztem döbbenten, mire halk nyervák és hosszú nyújtózás volt a válasz. 

Az első wtf? gondolat után "Ebből durva botrány lesz, hess innen" suttogással tereltem az ágyból lefelé, de ment magától, én pedig kissé aggódva követtem ide-oda lengő pocakját: V. megöl,ha ezt megtudja. S hogy' jött be Manci egyáltalán, s honnan tudta, hogy belül egy kényelmes ágy van, amire ő felfekhet? 

V.-t a vártnál kevésbé rázta meg a dolog, mert igen, ő engedte be Mancit reggel, aki vernyákolva ült az ajtó előtt, kaját is adott neki. Azt nem látta, hogy Manci mikor surrant be hozzám, de még hozzá is odament a macska, megszagolni a joghurtját. "De legalább teljesült az álmod." - mondta, s azon gondolkodtam, mikor is aludtam utoljára macskával... Alighanem több mint 22 éve, még Possummal, nyugodjék.

(Amiről megint eszembe jutott, hogy a felújítási munkálatoknál vajon kivágják-e Possum előtti macskám sírja felett a tiszafát, s esetleg megbolygatják majd ott is a földet...? Hess, szomorú gondolatok!)

De most már meg vagyok róla győződve, hogy valahol máshol is kényeztetik Mancit, különben miért jött volna be a hálóba, amikor eddig beérte a nappali sarkába rakott párnájával, vagy a székek valamelyikével? Honnan tudta, hogy ott beljebb is van alvóhely, s attól az egyre kevesebb kajától, amit tőlem kap, sem lehet ennyire degesz ( vagy "plump", ahogy szomszédasszonyom mondta). Vajon hová van még bejárása?

***

A mai olaszautós találkozót majdnem az ország közepén, a Portlaoise melletti Midway elnevezésű benzinkút-szálloda-kajáldakomplexumnál ejtettük meg. Szép felvonulás volt, a vártnál többen jöttek, egészen érdekes kocsikkal. Ismét megsimogattam Böhöm füleit, s ahogy elnéztem a fenekét, eszembe jutott, hogy ez egy majdnem 20 éves autó, s még most is milyen elegáns, és jó állapotban van...

Néhány eddig ismeretlen arc is feltűnt, de most beértem azzal, hogy bezsebeltem a sütikért a köszöneteket, aztán elfordultam a társaságtól, s inkább újságot olvastam. Évtized-összefoglalót közölt az újság, közte nemcsak örömteli, hanem borzadályos képekkel, s ahogy néztem a képeket, az jutott eszembe, hányszor gondoltam az alatt évtized alatt (is), hogy ennél aztán nincs lejjebb. Ennél borzalmasabb nem jöhet... Pedig de... Mindig akad egy újabb "outrage", amin felhorgadnak a népek, s aztán nem történik változás. Gennyes egy társaság az emberiség. Afrikában (is) még mindig éheznek, ahogy gyerekkoromban is éheztek, Afrikában (is) még mindig kiskirályok és törzsek ölik egymást halomra, diktátorok jönnek-mennek, de inkább jönnek (ott is), közben én itt kevergetem a lattémat a nagy fene jólétben... s csak sóhajtozom befelé, már ennek is 4-5-6 éve?! Ilyen gyorsan fogynak az évek? 

(Az utóbbi időben elég sok rossz hírt kaptam, barátok hozzátartozóinak betegségeiről,  aggodalmakról, VALAMI mindig van, amiért lehet szorítani, de nem minden rossz, mert az elmúlt két napban két örömteli hír is jött, sőt, három: új gyermek, új újszülött a családban, és jövőre egy újabb kisbaba baráti körben a remény tárgya... Ne nyafogjunk!)

Egy hozzám hasonlóan a társaság szélére húzódó, Massey-Ferguson-logós kabátot hordó hallgatag pasival próbáltam kicsit csevegni, hogy ne érezze annyira kilógónak magát. Kicsit szídtuk a tömeget (tele voltak az utak, mert megkezdődött a karácsony utáni kiárusítás), szapultuk a karácsony vásárlási őrületté való elfajulását, aztán nem maradt téma. Egy mondatot mondott még arról, hogy nemrég volt Lengyelországban, ahol nem volt ez a "vegyél-vegyél" őrület, s ezzel be is rekedt a beszélgetés. Olyan akcentusa volt, hogy nem mertem tovább kérdezősködni.

A közös kávézás után elautóztunk egy közeli várromhoz, ami egy jókora kiemelkedésen áll Középfölde szelíd dombjai között. Dunamase várát (Dhún Másc) egy 9. században épült erőd helyén, a 12. sz végén építették. Mire odaértünk, addigra már sajnos elment a nap, kellett a sapka, fent a vár mellett még jobban süvített a szél. Meglepően sokan választották ezt a romot ma úticélul, alig tudtunk leparkolni a közeli kis anglikán  templom és a várrom között. Impresszív vastagságú falak és igen szép kilátás fogadott minket fent, s végre sikerült hosszabban beszélgetni az egyik klubtaggal. 



De aztán irány haza, kellett már valami ebédféle a gyomrunkba. Az év utolsó kenyerét sütöttem ki tegnap, de úgy, hogy a nagy, 30 literes edényemből teljesen elfogyott a liszt. Ezért mielőtt elindultunk a találkozóra, lementünk Delgany-ba, az ottani delikatesszenbe, hogy amíg nem jutok minőségi liszthez a nagybaniban, vegyünk valami jót. Sikerült is kanadai jó erős kenyérlisztet kapni, úgyhogy majd az újév első kenyerét V.-nek ebből sütöm. 


Nem meséltem még, de egy magyar kovászolókat összegyűjtő nemzetközi térképnek köszönhetően megkeresett egy magyar nő Dublin másik végéből, hogy adnék-e a kovászomból, mert ő megölte a magáét. S mivel igazi piacot is kerestek, megbeszéltük, s az utolsó piacnapon lejöttek a piacra, s átadtam neki a 40 dekásra hízlalt Kis Rohadék-csemetét, így most már Budapest, Bellevue után Lucan-ban is lakik egy kis darab 6.5 éves neveltemből. Éppen a nagy roham idején érkeztek, nem is tudom, mennyit láttak a piacból. Saját sütésű kenyeret adtam nekik ajándékba, lássák, mire képes a Kis Rohadék (alias Állatka), cserébe kaptam tőlük kristálygombát, ami most a hűtőben él (remélem, nem ölöm meg). Nagyon kapkodós 4 óra volt az aznapi, még rövid csevegésre sem jutott időm, annyian voltak aznap a piacon. Csak nyitáskor 70 számla-lapot osztottam ki, s még utána is, egyre csak jöttek, jöttek az emberek... S megint csak kiderült, hogy nyugodtan csinálhattam volna 3x annyi sütit, mézes kisházat, bármit! 

***

Ez a videó most jött fel a Facebook-on, emlékeim között. Nahát. Két éve volt, karácsonyi olaszautós találkozó, ebéddel, amire egyedül mentem, Kilkenny-be. George még ott szórakozott velünk... Az összes egykori és mai olaszautónk ott van a felvételen, a bordó 166-os Böhöm és a sülzanótsárga Popsika... és Julie. Az ebédre vitt, Mohakonyha receptjének köszönhető fahéjas, mandulás, csokis csillagnak nagy sikere volt.



A mostani találkozóra a fehércsokis, szárított málnás szeletek maradékát vittem, és egy új receptet próbáltam ki: karácsonyi ízeket adó fűszerekkel ízesített süti: van benne fahéj, gyömbér, őrölt bors, mehet bele kardamom, és szerencsendió, és jó adag eszpresszó. Igazi felnőtteknek való süti, a New York Times sütős oldaláról.

Nincsenek megjegyzések: