2015. március 1.

In like a lion, out like a lamb - avagy szép márciusunk lesz?

Valahonnan rémlett - talán még általános iskolából -, hogy a legtöbb gaznak hosszú, lefelé törő gyökere van, és a levelei szétterülnek a földfelszínen, elnyomva a körülöttük lévő többi (hasznos) növényt, füvet. 

Erre az emlékre alapozva gazoltam ma a közösségi kiskert virágágyását, de teljesen zavarba ejtett, hogy nagyon sok volt a földfelszínen szétterülő levelekből, s nem mindegyik nézett ki gyermekláncfűnek, amit azért felismerek. Végül csak ezeket túrtam ki, és a két bogáncsot, ami alaposan összeszurkált, hiába is próbáltam óvatosan, csak egy levelüknél fogva felemelni a hatalmas, levesestányér nagyságú területen minden mást elnyomó, tüskés levélcsokrukat.

A kertészkedés nem tartott sokáig. Az esőáztatta talajban félrenyaklott rozmaringot támasztottam fel, kihúzkodtam a tavalyról maradt, elszáradt virágok szárait és kissé bizonytalankodva, de visszavágtam - jó alaposan, ahogy a rájuk akasztott cédulka javasolta - a rózsatöveket, a kiskert bejáratánál. Feltöltöttem a madáretetőt - ezúttal varjúbiztos-módon -, s mire mindezzel végeztem, megint beborult az ég, eltűnt a Nap, fenyegetően sötét lett, s élmény volt kinézni a házak között a tengerre: a kék mindenféle sötét árnyalata váltogatta egymást a látóhatár felé. Mire bejöttem, levettem a kabátomat, megérkezett a havaseső, aztán a sűrűn - de szerencsére csak nedves, gyorsan olvadó pelyhekben - hulló hó. 

Március, tavasz első napja. Ami a mondás szerint rossz idővel érkezik, de majd balzsamos meleggel fog távozni. In like a lion, out like a lamb...

***

A piac megint fel fog vonulni Szt. Patrik-alkalmából, így oda majd sütikkel készülök. Azt hiszem, elveim ellenére ez lesz az az alkalom, amikor már most le fogom sütni az első adag aprósüteményt, s lefagyasztom őket, sütőpapír közé rétegelve. Többször faggattak már, hogy bírja-e a fagyasztást a süti, s mindig csak a vállamat vonogattam, mert sosem került sor fagyasztásra. De ezek után majd saját tapasztalatról is be tudok számolni.

Mint ahogy most már elmesélhetem, hogy a kókuszos kenyér csak félsikert aratott. Szépen megkelt mind a kettő a formában, s a végeredmény egy enyhén kókuszos, se nem édes, se nem savanykás kenyér lett. Pirítva ettük, s főleg akkor lehetett érezni a kókuszízt, amikor az ember levegőt vett rágása közben. Tökéletes (lenne) banánnal, joghurttal, mézzel, vagy az eredeti recept szerinti friss mangószeletekkel, ráreszelt lime-héjjal, lime-lével. Elkövettem azt a hibát, hogy hallgattam egy másik szakácsra, aki azt javasolta, hogy az amerikaiaknál népszerű földimogyoróvaj és lekvár kombinációjával kínáljuk a kenyeret (peanutbutter jelly sandwich). Az érdeklődés langyos volt, nehezen fogyott csak a kenyér, és én még mindig azt mondom, alternatív reggeliként, kalács helyett lenne jó, banánnal, vagy más friss trópusi gyümölccsel, joghurttal, mézzel, kinek-kinek ízlés szerint. Egy adagból két vekni lesz. 900 g-os kenyérhez való, szögletes kenyérsütőformában sütöttem ki őket.

Hozzávalók

7 g-os zacskó porélesztő
2 evőkanál méz
800 g kenyérliszt
1 banán, szétnyomkodva
1 tojás, kissé felverve
400 ml kókusztej
200 g kókuszreszelék
vaj a formák kikenéséhez
mangószeletek, mentalevél, joghurt, méz, lime, netán banán

A mézet és a porélesztőt 200 ml-nyi langyos vízbe keverem, s pár percig hagyom ülni, amíg buborékokat nem vet. Őrnagy úr edényébe belemérem a kenyérlisztet, belerakom a banánt, a tojást, a kókusztejet, a kókuszreszeléket és egy csipet sót. Hozzáöntöm az élesztős folyadékot és a dagasztókarral 15 percig közepes sebességen keverem a tésztát, amíg szépen össze nem áll, és le nem válik az edény faláról. (Kézzel macerásabb: a nedves hozzávalókat belerakjuk egy edénybe, a szárazakat pedig összeöntjük egy gyúródeszka közepére. A lisztes kupac közepébe készített mélyedésbe beleöntjük a nedves hozzávalókat, s ujjainkkal, majd tenyerünkkel egy homogén masszává keverjük az egészet. A masszát egy kissé belisztezett, tiszta felületre rakjuk át, s legalább tíz pecen át gyúrjuk, amíg rugalmas tésztát nem kapunk.)

Az edényt nyirkos konyharuhával letakarom, s egy órán ét kelni hagyom. Utána pár percig átgyúrom, kerekre formázom. Elfelezem a tésztát, két, hosszúkás veknit formázok belőlük, s a vajjal kikent kenyérsütőformába lapogatom őket. Megint letakarom őket egy nyirkos konyharuhával, s egy óráig kelni hagyom őket, vagy amíg a duplájukra nem dagadnak. Közben a sütőt előmelegítem 200 fokosra. 30-35 percig sütöm a vekniket, s ha tompán konganak, amikor megkopogtatom az aljukat, akkor készen vannak. Melegen, vagy később pirítva tálalom őket, a fent felsorolt dolgokkal megpakolva a szeleteket.

*** 

Az itteni TV keresi az ország kedvenc versét. Sokezren küldtek be ajánlott verseket, s a zsűrinek több mint 130 vers közül kellett kiválasztania a tíz legnépszerűbbet. Érdekes volt olvasni őket, de számomra a befutó nem volt kérdéses: Louis McNiece verseit igen szeretem, így azonnal az ő versére adtam le a szavazatomat - nemcsak egy korábbi, Írországról szóló verse miatt, ami a fő-fő kedvencem erről az országról, hanem mert ez a videó is nagyon sokat segített a döntésben. Szerintem igen szép.

(Szavazzatok, ha van kedvetek.)

***

A főnököm elmesélte, hogy a férjének a saját állására interjúznia kell, s hogy mennyire stresszel emiatt. (Megkapta az állást.) Megragadtam az alkalmam egy kis heart-to-heart-ra, és elmeséltem, hogy nálunk mi a helyzet, s hogy mi is stresszelünk, jaj, s hogy akármi lesz is a végkifejlet, áprilisban szeretnénk hosszabban nyaralni menni. S hogy kivenném az egész áprilist, fizetésnélkülire. Nem tiltakozott - bár azóta már vannak jelei, hogy aggódik egy-két torta miatt -, s valószínűleg még többször tudatosítanom kell benne a dátumokat, de azért már beírtam magam "távollévőnek" a megrendelői könyvbe, s majd meg kell beszélnem a könyvelőjével, hogy arra a hónapra függessze fel a fizetésemet. Húsvét hétfőtől a májusi Bank Holiday-ig lennék távol, az kereken egy hónap. 

Az útiterv még képlékeny, de az alábbi térképen látható útvonal nagyjából már végleges. Látnivalók ajánlását szívesen fogadjuk! Pl. máris egy ötlet, hogy Torino mellett Milánóba is szeretnék eljutni, mert Leonardo-kiállítás lesz ott áprilisban...

https://www.google.com/maps/d/viewer?mid=zJlKfAxmZsn0.kqlRb5U0aop0

Nincsenek megjegyzések: