2010. augusztus 12.

Jé!

Manka kedvesen figyelmeztetett, hogy bekerültem a Goldenblog Helyi.érték kategóriájában az 50-es listára. Nahát. Nem tudom, ki jelölt, szólni nem szólt senki... Köszönöm szépen. Sosem vettem részt ilyen (semmilyen) versenyen, babaszépségversenyen sem indítottak soha, valószínűleg az örökké lefelé görbülő szám miatt. Ja, de, bocsánat, tanulmányi versenyen indultam (indítottak), természetvédelmi versenyen, két másik osztálytársammal, nyertünk, egy velemi nyaralás lett a vége, az jó volt.

Örömmel fedeztem fel egy-két ismerőst, akiket én is olvasok, illetve olyanokat, akiket eddig csak futólag láttam. De nem kezdek új blogokba, a meglévőket is alig tudom követni néha! Már meg is van a szívemhez legközelebb álló, remélem, győzni fog! Jót nevettem, éppen szülővárosomban, Sopronban nyaralhatja majd le a nyereményét :-)

***

Kaptam Annától rövidke mailt, vasárnapra már hivatalosan is Peadar felesége lesz (hm, azt hittem, tegnap esküdtek, sokat gondoltam rájuk!), és jövő áprilisra lefoglalták a helyszínt, az ír szertartáshoz is. Knappogue Castle, Quin, Clare megyében. Juhú! Egyelőre az ifjú pár még vitázik, hogy elefántos, vagy inkább imazászlós, hegy alakú legyen-e az esküvő tortájuk :-)

***

Tegnap kellő nyaktekergetéssel ültem a kerti ajtóban egy órát, várva a hullócsillagokat. Maska egy darabig együtt ült velem, ő a bokor alatt, én a lépcsőn, sehogysem akar közelebb jönni. Aztán elment aludni, csak egy denevér maradt társaságul, és néhány nagyobbacska molylepke. Három rövidke felvillanásban volt csak részem. Nem láttam többet. Sokszor elátkoztam a telep egész éjjel égő utcai lámpáit, a háztömbök folyosójáról kiszűrődő lámpák erős fényét. Talán ma éjjel többet látunk, bár felhős időt mondanak... V. szerint ki kellene autózni valahová, ahol nem zavarnak a lámpák...

2 megjegyzés:

Ági írta...

Mi ma este a Hármashatárhegyre készülünk, vagy valamelyik másikra, hogy ne zavarjanak a város fényei. :)

Emőke írta...

Huh, én is rajta vagyok a listán, de izgi :-)

Egyébként meg nagy gratula!! Szurkolok magunknak :-)))