2020. március 31.

Átlagkedd lockdown idején

Tegnap este csirkeleves főtt. Olyan megnyugtató, otthonosságot árasztó illat volt, régi vasárnapok emléke, amikor tudtam, hogy a csontokról majd én szopogathatom le a húst, s biztosan lesz krumplipüré ("krumplipüpe") és rántott csirkecomb. Főleg répa bukfencezett a gyöngyöző lében, a hús és a sok hagyma/fokhagyma mellett, azt V. is szereti, a többi zöld az enyém lesz.

A csirkelevesről eszembe Mami, Mamiról eszembe jutott a ház, amiről apám küldött pár fotót, talán említettem, persze, csak a kapu felől tudott fotózni: a boiler és a kád kint a ház előtt, a bejárónál eltűntek a rózsbokrok és a féltett növények, járólapok részben felszedve és félrerakva, mondjuk, legtöbbjük már amúgy is besüppedt a földbe. Apu azt mondta, karácsonyra készülnek el a nagy "luxusváltoztatásokkal" - ez vajon mi akar lenni? Néhány jókora rönk is hevert a kerítés mellett, vajon alátámasztásként használják fel őket? A ház falán végig, egy magasságban lyukak, mögöttük tégla látszik, mit vehettek ki onnan? Kibelezték a házat, s elbontották a plafont...?

Áprilisban mentem volna kémkedni, ez most nem jön össze, hiszen nem megyünk. Kémkedni: értsd, biztosan elsétáltunk volna a ház előtt (mint ahogy az Egyetem Botankertjében is szoktunk menni egy kört, a változásokat nyugtázva). Mert azért gyötör a kiváncsiság, hogy mit kezdenek vele. Állítólag a nagy fákat meghagyják a kertben, de gondolom, a ház melletti kis kiülős részt szegélyező bokroknak és a macskám sírhelyét jelző tiszafának, és a kerítés mellett lévő, minden tavasszal festményre illő látvánnyal minket megajándékozó mandulafának annyi.

***

Az internet bugyrában jött elém egy egyszerű csokitorta, ami vaj és tojás nélkül készül. Tekintve, hogy tojás néha már-már hiánycikk, s nekem az egyik kenyeres rendelőm kért egy rendes tortát szerdára, megörültem neki, hogy úgy tudtam V.-nek valami gyors nassot csinálni, hogy nem fogyott az értékes vaj/tojáskészletem. Íme a recept.

210 g sima liszt
200g kristálycukor
70 g kakaó
1 kkanál szódabikarbóna
1/2 kkanál só

250 ml hideg víz
6 evőkanál olivaolaj (90 ml)
1 evőkanál ecet vagy citromlé (15 ml)
1 kkanál vanília kivonat

A száraz hozzávalókat csomómentesre keverni, hozzá kell adni a folyadékokat és megint csomómentesre keverni. Kivajazott, sütőpapírral bélelt 23 centis csatos tortaformában 180 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt megsütni. Ennyi.

Őszinte leszek, ez inkább kakaótorta, mint csokitorta. 23 centis tortaformában elég lapos lesz. A színe szép sötét, határozottan fekete, de az íze olyan semmilyen. Hiányzik belőle a csokoládé. Talán leöntve egy jó, fekete csokiból készült ganache-sal segítene, de most őrizgettem a tejszínt a szomszéd születésnapi tortájának. Szükség esetén megteszi, de leönteném ganache-sal, hogy _tényleg_ csokitorta legyen. V.  szerint valami savanyú lekvár kellene bele, de a gond az, hogy még elvágni sem lehet, mert szinte kenődik.

***

Az egyik itteni pék, aki két éve felrakott egy videót a kovászos kenyér készítéséről a Youtube-ra, mesélte, hogy eddig 6.5 milliószor nézték meg a videóját. Ami korábban szerény nézettséggel dicsekedhetett csak... Az emberek sütnek otthon, vagyis sütnének, de pl. a Lidl-ben ma nem volt liszt vagy tojás, mesélte egy szomszédom. Ez eredményezte, hogy rendeltem egy vagon tojást (és almát) egy kereskedőtől, akinél eddig csak cégek rendelhettek. Igaz, hogy be kell érte merészkednem Dél-Dublinba, de legalább tojás miatt nem kell aggódnom. Sajnos, az eddigi forrásom továbbra sem jelzett vissza, ezért szorulok egy nagybanira. Közülök egyre többen vesznek fel magánemberektől rendelést, sőt, mindenféle ajánlatokkal is bombázzák a nagyérdeműt, hogy fogyjanak a készletek.

A Kells Wholemeal-től megérkeztek a lisztek és a csokilencse. Átaludtuk a reggeli postai szállítást, így el kellett mennem érte a postai elosztóba. Szigorúan kesztyűben, a postásnéni szintúgy. Itthon aztán megcsodáltam a Marriage márkájú liszteket, kanadai búzából készültek. Most aztán tényleg hetekre előre van liszt a sütéshez!

***

Ma nem írok esetszámot, se halálozást. Mindkettő emelkedő tendenciát mutat, naná. Húsvétra igérik a csúcsot.

Nincsenek megjegyzések: