Swedish death cleaning

Esik! Esik! S most kivételesen nem csak ilyen átrohanó esőcskéről van szó, hanem rendesen és kitartóan esik. Míg Magyarországon 30 fok feletti fokokat mérnek, itt dicsekedhetek a kellemes 16-19 fokkal, s néha nem árt egy könnyű pulcsi. Ugyan a műanyag cserepekben lévő növényeimnek már késő, sok elszáradt, de a ládásak talán megmaradnak, hála ennek az esőnek. A tree fern sok levelét majd le kell vágni, idén jóval több száradt le a szokásosnál.

Sűrű napok voltak... Fizió, Beaumont, kiesés a kísérletből, aztán hétvégén Duckett's Grove, ahol az Alfás autós csoportnak mutattam be szép kék "roki" székemet. Roki a rokkant röviditése, amint egy magyar FB videóból megtudtam, majdnem kiköptem a kávét, amikor olvastam, s nem is fogom használni többet. 

Vasárnap autóztunk le oda, a végén mellékutakon, mert az M9-es éppen Duckett's Grove előtt le volt zárva egy borzalmas baleset miatt, így eddig meg nem látogatott kis falvakon át érkeztünk meg a parkolóba. Megérkezés után eléggé szégyenlősen szálltam át a kocsiból a tolószékbe, s némi pirulós integetés után V. egyből áttolt a kertbe, mert arra voltam inkább kiváncsi. Kissé nehézkesen ment a keskeny kerekekkel a salakos kavicsos úton a tologatás, de azért valamennyire sikerült körbenéznünk. Sajnos, a szép lila virágú növény, amit annyira szerettem volna látni, kihalt a virágos ágyásból. Az én cserepes példányom is feldobta a talpát, amíg nyaraltunk, mert nem volt eső, sajnos. 

A kert után az udvarra kerekeztünk be, ahol egy ukrán srác csinálta a kávét egy kis kocsiban. V. mindjárt eldicsekedett neki az ukrán zászlós Revolut kártyájával. Korábban itt elég pocsék kávét mértek, az a kis kávézó bezárt, helyette jött ez a srác, s hála az égnek, nagyon finom volt a kávéja, amihez picike bolti süti is járt.

Aztán muszáj volt találkozni a többiekkel, a felsorakozott kocsisor mellett. Eléggé zavartan vigyorogtam, de úgy kezelték tolókocsis jelenlétemet, mintha mindenki tisztában lett volna azzal, mi hány mennyi. Egyikük gyanúsan csoszogva közeledett, keze remegősen szorult az oldalához, s egyből belémhasított, hogy basszus, nemcsak én rokkantam meg az elmúlt  néhány évben... Ment a csevegés, kiderült, mi történt V. állásával, könnyed viccelődés, és George, alias Buster és feleségének emlegetése, mert végül is, az ő emlékezetükre gyűltünk volna össze. Kedvesen felemlegették, hogy hiányolták a sütijeimet, mindig szoktam vinni. Ennek is vége.

Az Alfások közül egyikük, aki megvette V. szép napsárga Coupe Fiatját, megjegyezte, hogy jól menne a színe a kerekes székhez. Annyira örültem, hogy teljesen természetesen kezeli az "elefántot a szobában"*, kérdezte, sütök-e még, kénytelen voltam a kacsahangomon közölni, hogy az ujjaim már nem bírják, bezártam áprilisban. Később, aznap este, a remegős kezű férfitól és a tolókocsin élcelődő másiktól is jött óvatos, hátulról mellbe érdeklődés, hogy mégis, mi a helyzet. A remegős kezű megosztotta velem a Parkinson-diagnózisát, én pedig a magamét, A viccelődő is  megtudta, hogy az élcelődésének inkább örültem, mint bántott. Így újabb ismerősök tudták meg, mi a helyzet velem.

Hazafelé jövet, kis kerülővel Castledermot-ban, ami azért nem a világ közepe, egy Bread and Beer nevű kocsmában ettünk ebédet, amely gasztrokocsmának nevezi magát, és joggal. Modern fogások, kellemes környezet, s igen jó volt a kaja, igaz, hogy a Cézár-salátát valami rendkívül furán ízesített csirkepástétommal párosították, de maga a saláta finom volt, s V. is jóllakott. Hazafelé az N81-esen jöttünk, majd a hegyeken át, megküzdve a sok bérelt kocsival és turistabusszal, amelyek éppen a nemzeti parkot járták be. Virágzik a hanga, szép lilás árnyalatú a sok hegy. 

***

Szombaton és most kedden jelentős mennyiségű sütős holmitól szabadultam meg. Vagy mondjam úgy, hogy a svéd haláltakarítás (de furán hangzik így) terén tettem jelentős előrelépéseket? Ray-nek van egy új sütikészítője (senki sem pótolhatatlan), aki most kezd bele a bizniszbe, így elhívtam, vigyen a kiszúrók közül mindent, amit akar. Nekiadtam a vodkába áztatott 50 vaníliát, s ételfestékeket, díszítőcsöveket, könyveket, mindent, amire azt mondta, tudná használni, s beléptettem a sütis Insta-csoportba. Sajnos, az ételfestékkel nyomtató nem kellett neki, igaz, amikor megmutattam, kiemeltem a költségeket, s alighanem az árát is sokallta. Valamint egy csöpp lakásban laknak... Amúgy abban a sütödében dolgozik, amit Tibor pék hagyott maga után Dun Laoghaire-ben, amikor visszaköltözött Magyarországra. Kicsi a világ! 

Kedden pedig Anne, piaci kollégám pakolt fel, alig maradt valami a polcokon, s nagyon hálás voltam neki. Igen keményen dolgozik, munkanélküli, s rengeteget süt a piacon kívül is. Jön még egy kolléga szeptemberben, aki a közeli felnőttoktatást végző iskolában dolgozik, neki talán a könyvek izgalmasabbak lesznek. Még maradtak sütemény- és tortaformák, talán ő is talál valami hasznosat. Az biztos, hogy pár kenyeres könyvet megtartok, hátha V.-nek kedve lesz később kísérletezni. S a Nigella Lawson-könyveken sincs szívem túladni...

Hét közben pedig az ágyneműkből, ruháimból és konyharuhagyűjteményből, törülközőkből válogattuk ki azokat, amik mehetnek charity-be, állatmenhelynek. Még a pólóim számát kellene megritkítani, de az nehéz lesz, sokuk inkább kedves emlék, mint sokat viselt ruhadarab. (Elképesztő, micsoda hoarder vagyok!)

Amúgy amit írtam, hogy senki sem pótolhatatlan, az a piacon is bebizonyosodott. Egyik héten ugye mondtam, hogy nem sütök több kovászost, a következő szombaton a magyar nő, aki tavaly jött párszor a piacra, aztán eltűnt, már hozta a kovászosait. Az áruk kissé magas a kenyér súlyához képest, de legalább csinál valaki. 

Ami azonban nagyon meghatott... Amikor levittem a maradék fonalaimat, elvittem pár el nem tisztázott, de befejezett sálat, félig megkötött kendőt is, gondolván, hogy ha felfejtik, a fonal még jó lesz valakinek. Erre ők kitalálták, hogy eltisztázzák, befejezik a sálakat, s megpróbálják eladni a piacon, kirakva egy kis táblácskát, hogy a pénz az MND Association-nek menne, annak a csoportnak, amelyik rám is felügyel. Hát nem csodálatos? Mondjuk, kétlem, hogy a vastagabb sálaknak hasznát veszi bárki, hiszen itt nincs nagyon hideg, de már maga a gondolat is annyira kedves. Tesztelni fogom a türelmüket, haha, mert találtam három másik darabot, ezúttal könnyű sálakat, és egy térdmelegítőt, amit még Stephanie-nak kötöttem, csak sosem tisztáztam el...

* Elephant in the room, vagy to address the elephant in the room: beszélni valami kellemetlen vagy kínos dologról, aminek mindenki a tudatában van, csak félnek megemlíteni.