Tárgyak és virágok

Talán kicsit morbidnak tűnik, de szétnéztem a lakásban, s számba vettem, hány olyan dolog van itt, amit halottaink hagytak ránk. Ez azért történt, mert nemrég meghalt egy nagyon kedves régi piaci vevőnk, akit magunk között csak Judge-nak, a Bírónak tituláltunk, mivel valaha a legfelsőbb Bíróság bírója volt. Egy igazi nagytudású, talpig úriember, akivel sokat beszélgettem Japánról, mesélt az ottani útjáról, s nagyon örült, amikor én is eljutottam oda. S engem Gingerbread woman-nak nevezett, s mindig vett az unokáinak párat a gyömbéres emberkéim közül. Alkalomadtán, engem eléggé zavarba hozva elénekelte nekem a Gingerbread című dalocskát is. 

Mindig sok mindent vásárolt, amikor jött Cristina nevű ápolójával. Cristina először Judge beteg feleségét ápolta, majd annak halála után Judge mellett dolgozott, elképesztő türelemmel, figyelemmel és diszkrécióval. Mi pedig szomorúan néztük, hogy ez az ember, aki mindig olyan energikus volt és gondosan fogalmazott, hogyan lett mind gyengébb, bizonytalanul mozgó és egyre szótlanabb... Cristina elmagyarázta, hogy Judge-t frusztrálja, hogy betegsége miatt nem találja a megfelelő szavakat, s inkább nem beszélget senkivel. Csak mosolyokkal fejezte ki a társalgásban való részvételét. Később itt, a helyi templomban egy koncerten találkoztam velük, s egymás mellett ültünk, s ez után kezdtünk sűrűbben üzeneteket váltani Cristinával. Aki még Romániába is elvitte Judge-t, karácsonyozni, hogy lásson igazi havas karácsonyt. Cristina igazi családtag volt, pl. a fia elmondott egy román áldást a búcsúztatón, s Judge halála láthatóan nagyon megviselte. Nem tagadom, bőgve néztem végig a temetési közvetítést (erre az ír templomokban lehetőség van, a távol lévő rokonok számára). 

S ott a kertben a növény, amivel egyszer Judge ajándékozott meg, s emlákeztet a beszélgetéseinkre, könyvajánlataira.

S igen, van még két másik növény, amit ma már halott piaci társaimtól őrzök. A rózsaszín muskátli, amit litván tagunktól vettem. Ő váratlanul halt meg tavaly. Rengeteg, csodaszép, erős muskátlit hozott a piacra, nagy sikerrel árulta őket. A fura, mindig rengeteg "fiat" produkáló gumós növény, amit Michael-től kaptam, aki az egyik legfőbb növényesünk volt, s akit azzal örvendeztettem meg egyszer, hogy hoztam neki kezeletlen faszenet Magyarországról, az orchideáihoz kellett. A növény minden évben egyetlen nagy virágot hoz, nem tudom a nevét, de mindig rengeteg kis gumócska bukkan fel mellette, gyakorlatilag kiirthatatlan. Jót nevetett, amikor mondtam, hogy nem tudok mit kezdeni a sok fiagumóval. Most már hagyom, hogy a csigák egyék meg a fiakat, a nagy gumóhoz nem nyúlnak, mert talán - szó szerint - túl nagy falat, haha.

S akkor a tárgyak. Nagyanyám sodrófája, jó széles, használattól megbarnult, a konyhában lakik. Egyszer használtam, most már inkább nem akarnám összekenni, de korábban, amikor croissant-tésztával szenvedtem, igen jól jött a széles sodrófa. Ő mindig ezzel nyújtotta ki a levestésztat. Milyen jól jönne most a deszka is! 

Anyósom antik teaszűrője és a zsírszűrő, igen hasznos, jó sűrű szitával, hosszú nyéllel, remek a húsleves habjának leszedéséhez vagy a bodzaszörpből kiszűrni a kis fekete tetveket. Ők is a konyhában laknak, felakasztva a tűzhely fölé.

Anyám egy régi összecsapott festménye, sajnos, nem a legjobban sikerültek közül való, de amikor küldte, már nem nagyon érdekelte az alkotás (sem). Ezt eldugtam a még bekeretezetlen képek közé, mert nem igazán kellemes emlékeket idéz. Megkaptam még halála után az ékszereit, a jegygyűrűjét, amíg nem lett saját, egy ideig hordtam. Kedvence volt a páfrányfa, vagyis Ginkgo biloba levele, a hosszú élet jelképe (mesélik, hogy az ilyen fák még az atomtámadást is túlélték Japánban). Apám egyszer csináltatott neki arany kitűzőt, függőt gingko levél formájúakat, idővel majd azokat is hordani kezdem.

Stephanie piaci pótnagyanyám halála után kaptam egy kis bőr ún. coin purse-t, fémpénz bukszát, a lányától, emlékbe. Minden nap használom. Írországban honos virágok vannak rajta.

S most itt van nálunk apósom rózsafüzére és a fakeretben lévő kereszt a korpusszal, amit mindig magánál tartott az otthonban. Kicsit megviselt, sokat szorongatta, csak azt remélem, enyhülést adott neki az érintése.

S valahol, jól eldugva - mert mindent jó alaposan eldugok, főleg hosszabb utazások előtt, hogy aztán elfelejtsem a rejtekhelyet - itt van nagyanyám rózsafüzére is. 

Gyűlnek ezek a tárgyak, gyűlnek az emlékek mellé, gyűlnek a nevek a képzeletbeli listán. Öregszünk, s szeretteink, barátaink fogynak.

***

Igazi vihar előtti csönd van, az évszak első viharját várjuk holnapra, Amy lett a neve. Nyugaton már javában esik, itt felhús az ég, kissé sötét van, ha igaz, estére megérkezik az eső és a szél is. Úgyhogy a bevásárlást, kenyérszállítást kicsit korábban intézem ma el, hazaérjek még az eső előtt.