2021. július 28.

ESŐ!

A hőség, és a locsolás hiánya ellenére is csodaszépek az egykori szomszédunk, Kamilla és a férje által ültetett virágágyások a telepre bevezető út fái alatt. Díszfüvek, apró virágok, ismeretlen, magasba nyúló szálas zöldek hirdetik a kezük munkáját. Liliom és kardvirág is akad, főleg az út legelső, hosszabban elnyúló ágyásában: nagy, rózsaszín virágok sötétrózsaszínnel csíkozva. 

Nagyanyám kis virágoskertjében is mindig volt kardvirág, amit szigorúan csak a temetőbe vitt, első férje sírjára. Mindig oda. Rémlik, hogy valamelyik barátnője ritka látogatásakor, amikor rum aromával ízesített, színezett kontyalávaló is került a kávé és a süti mellé, talán a herendi vázába is belerakhatott egy szál kardvirágot, de jobbára a temetőbe kerültek (vajon mit szólt ehhez nagyapám, a második férj? Érdekelte a dolog?) 

Nagyanyám eltört karját is egy kardvirágnak köszönhette: előredőlt, s teljes súlyával a talajba próbált nyomni egy elöregedett karót, ami a kardvirágot volt hivatva feltámasztani, hogy a szél nehogy eltörje karcsú derekát. A karó eltört, nagyanyám előre esett, rá a karjára. Csinos, fiatal orvos jött ki hozzá a kórház folyosójára, ahol várakoztunk, s egyből magabiztosan mutatta nagyi ráncos, világos, vékony bőrű karján a dudort, hogy igen, ott a törés. Én pedig tüsténtkedtem nagyi körül, hátha felkeltem az érdeklődését, haha. Sosem láttam többet. De emlékszem rá, hogy dús, sötét hajú, jóképű fiatal doki volt.

Kamilla ágyásaiban elég hamar felütötték fejüket a gyermekláncfüvek, amiket eleinte nem mertem kihúzni, mert Kamilla szerint felszívják a mélyből a nedvességet, ezzel innivalót biztosítva a többi virágnak is. Lehet, hogy így van, de most már kezdik nagyon átvenni a teret, így séta végeztével mindig kicibálok a földből egy-egy tövet, mielőtt bejövök a lakásba. 

***

Időnként elveszek a Facebook Marketplace oldalain, nézelődve, hátha van valami, ami hasznos lehet számomra. Így fedeztem fel, hogy valaki már 22 hete árul egy vadonatúj Kenwood Chef XL Patisierre márkájú keverőgépet. Elnyílt a szemem a kép láttán, mert ez egy egészen új típus. Mentem egyből az Amazonra nézegetni, mit tud. Nemcsak hogy két keverőedénye van, s abból az egyik 7 (!) literes, de beépített mérlege van, tehát a tészta kikeverése közben adhatjuk hozzá a vajat, cukrot, de még melegíteni is tud. Így vaj, csokoládé olvasztható fel benne, s a langyosított edényben keleszthető a kenyér. LED-es kijelzője van, érintőképernyős, amin beállítható, hogy milyen funkciója működjön éppen, s menyi ideig. Mennyi elromolni képes egység, jutott eszembe.

Egy monstrum a drága (és sokba kerül), a vélemények szerint kétemberes meló kicsomagolni, emelgetni, s jó nagy konyha kell hozzá. Ide be se férne a pultra. Ráadásul magasabb is, mint az én nagyobbik Őrnagy Őrnagyom. V. kérdezte, hogy ha a két régit eladnánk, kiváltaná-e őket ez az új. Nos, nem. Ez egy kis kávézóhoz jó lenne. Őrnagy úrral remekül lehet habot felverni, arra használom főleg, s ráadásul még nincs az a bosszantó health and safety-s megkötés rajta, hogy leáll, amint felemelném a habverőt, még habverés közben, hogy a még forgó habverő fémszálairól a gép leverje a habot. Ez Őrnagy Őrnagyba már be van építve, utálom is. Ő ellenben simán kikeveri nekem a három adag Tartine-féle kenyeret, ha nagyritkán nincs kedvem kenyértésztában elmerülni (legtöbbször  van). 

Őrnagy úr hozzám nőtt, emlékszem, hogyan kellett várnom az áruház hátsó parkolójában az irodából értem a város közepéig beautózó V.-t, hogy segítsen hazavinni, mert kézben képtelenség lett volna hazacipelni. Őrnagy úr nemrég volt 15 éves, motorcserével ugyan, de bírja a gyűrődést. Őrnagy Őrnagy pedig a kis hibáival együtt is remek gép, bár nagyon zavaró, hogy a fején lévő csavart, ahová az éppen használt kart dugom, újra és újra feszesre kell húzni. Neki azt az ügyes védő műanyag lapját szeretem legjobban, ami meggátolja, hogy a véletlenül kicsapódó vagy -szálló liszt megüljön a motorháza réseiben. A megvilágítható keverőedényét is szeretem.

***

A Facebook Marketplace-nek köszönhetem a kisméretű német dehidratáló/aszaló gépet, amit tegnapelőtt gyűjtöttünk be. Kis vidéki utakon autóztunk az aprócska faluig, ahol egy német hölgytől megkaptam a dehidratálót. Korábban csalódottan vette tudomásul, hogy nevem ellenére nem vagyok német. Két aprócska kutyája boldogan örjöngve fetrengett a lábamnál, mert - ahogy a hölgy mondta -, nincsenek látogatói, az állatok örülnek mindenkinek, aki nagyritkán bejön az ajtón.

Minek nekem dehidratáló? Kisebb, mint a sütőm, s elfér a munkaasztalom mellett. Sütiket fogok benne szárítani. Profi dekorálók sűrűn használják a dehidratálót, mert hamar megdermeszti/szárítja a cukormáz réteget a sütin, s hamarabb lehet dolgozni a bonyolultabb mintákon, főleg ha elütő színekkel dolgozunk, amelyek hajlamosak egymást megszínezni. Ráadásul szép fényes réteget kapunk, amit simán, szobahőn szárítva nem lehet elérni, tompa lesz a máz. Ráadásul a dehidratáló ott lehet az asztal mellett, nem kell egy egész sütőt üzemeltetni amikor egy tucat sütit szárítanánk ki. S az utóbbi időben a nyirkos idő miatt megpuhuló mézes emberkéimet is kiszáríthatom vele.

De elsőnek nem sütiszárítást, hanem aszalást fogok vele kipróbálni. Láttam pár csomag, leárazott datolyaszilvát a boltban, megint csak eszembe jutott Japán, ahol ezeket a gyümölcsöket felakasztva szárítják, mint a magyarok a paprikát. (Csak a japánokbál a hosszúkás fajta nő.) Késő ősszel vidéken sok helyen függenek az egymás alá kötözött, hámozott, meleg-narancssárga-pirosas gyümölcsök. Vékonyan felszeleteltem, hájastól, mert azt is meg lehet enni. A gép 70 fokig melegszik fel, úgyhogy jó pár órát adtam neki az aszalás elvégzésére. Este kiderül, mit végzett.

***

Tíz napja kezdődött egy új sorozat, amit már csak azért is nézni kell, mert Magyarországon játszódik. A történet szerint az angol nagykövetnő családját atrocitás éri. A sorozat főszereplője egy mogorva, megszállott, gyásztól gyötört belga magánnyomozó, aki eltűnt személyek felkutatására specializálódik. A történet a Mátra csodás hegyei közt lévő kastélyszállótól Budapesten át Párizsig terjed, s számunkra külön élvezet néha magyar szót hallani a képernyőről. A piacon már meg is kérdezték tőlem, hogy helyesen beszéltek-e az angol szereplők, amikor nagy néha a sztori szerint magyarul kell beszélniük, haha. Rengeteg magyar színész játszik benne, az ország nemcsak háttérnek szolgál.

***

Egy baráti házaspár úgy döntött, hogy hazaköltöznek Magyarországra. Talán már említettem. Már nem emlékszem, mikor költöztek ki Seattle-be, valamikor a 2000-es évek közepén lehetett. 5 éve az ő házukban élvezhettük kicsit az amerikai életmódot. Hatalmas ház, dupla garázs, kellően nagy kert hátul, benne futkosó nyulakkal, hatalmas fenyőfákkal (mert Amerikában minden nagyobb) és óriási kávégéppel a konyhában. A méretek azóta is bennünk vannak, s lehet nevetni, de főleg a belülről karral nyitható, beépített szúnyoghálós ablak praktikussága, a konyha és a hűtőszekrény mérete maradt meg bennem, s a két zuhanyfejes zuhanyzófülke. Megtanultam, hogy a szabad levegőn szárítással ellentétben a szárítógép puhává szárítja a ruhákat, s megértettem, hogy az amerikai sorozatokban miért szoktak a mosókonyhában egyből ruhahajtogatással foglalkozni a szereplők, ahelyett, hogy a vasalásnak kezdtek volna neki. Emlékszem, mennyire leégett a lábam, amikor felraktam a terasz korlátjára, s napoztattam, s közben bűvöltem a piros műanyag kolibrietető cukorszirupjára jövő kolibriket. Egyiküknek megtetszett a lilás keretű szemüvegem (buknak a pirosas színekre), s az arcom előtt lebegett pár másodpercig. Mágikus pillanat volt!

Pár éve pedig megcsodáltuk a szép Alfa Romeo Giuliát, amit nem sokkal korábban vett barátunk. V. izgatottan, s némi aggodalommal próbálgatta, s barátunk kérésére még párszor meg is futtattuk a kocsit, mert videót akart róla készíteni. Nem gondoltuk akkor, hogy egykor majd nekünk is lesz egy ilyen autónk. Aznap olyan klassz kirándulásra vitt minket barátunk, a környék látványos útjain, szinte eldugott vadonnak tűnő farmvidéken autóztunk... Seattle környékén nem kell messzire menni, hogy az ember elfelejtse, nagyváros közelében van. Már akkor pedzegették, hogy idővel visszaköltöznek, de nem gondoltuk, hogy ez az idő ilyen hamar eljön. 

Az egy remek út volt, abban az évben mentünk hajózni a Sammamish-tóra, s előünnepeltük Victoria-ban (meglepetésekkel) a közelgő 50. születésnapomat. Azóta a hajó nagyobbra cserélődött, az akkor a hajóról vízbe ugráló kamaszfiú már egyetemista, s valamennyien egy kicsit őszebbek (már aki!) és vastagabbak vagyunk. 

De ugyanolyan boldogok, kopp-kopp. 

***

Tegnapelőtt délután a kerti házikó tetejéről rángattam/vágtam le a régen elszáradt klematisz ágakat, lesöpörtem a tetejét, s megkurtítottam a házikó, és a fal között felnövő borostyán ágakat. Most még rendezettebbnek néz ki a kert. A macskák régen szerettek a házikó napsütötte tetején aludni, máskor is láttam már Mancit félig bebújni az ágak alá, talán most, hogy újra tiszta a tető, sűrűbben fogom ott látni. Munka közben döbbentem hallgattam a hisztériás rohamot produkáló egyik szomszéd gyereket, akit az apja kirakott a kertbe, hogy ott üvöltse ki magát. Nem volt valami kellemes hallgatni, komolyan aggódtam érte, olyan üvöltést levágott. Vajon mivel húzza fel magát ennyire egy kisgyerek? Gondolom, akkor rakják ki a kertbe, ha nem bír magával. Most esik az eső, és a nappaliból hallani az üvöltést, megint rajta van a hoppáré. Vagy a fürdőszobába zárták be, míg lehiggad. Anyám annak idején egyszerűen hideg víz alá rakta öcsémet, ha elragadta a hiszti, aztán már csak szárazra kellett törölni a lehiggadt, hüppögő fejét. Öcsém néha annyira felhúzta magát, hogy elájult, úgyhogy anyám igyekezett még korán elcsípni a hiszti elejét. A hideg víz remekül működött. 

Szerencsére V. most fejhallgatóval dolgozik, s nem hallja, mi megy a szomszédban. 

Az állítólagos nagy esőkre való tekintettel kiraktam a vízgyűjtő vödröket a kisház mellé, hadd csöpögjön a tetőről beléjük az eső. Lassan kiürül a víztartóm... Tegnap reggel aztán csalódottan vettem tudomásul, hogy a hajnalra beígért nagy zuhé elmaradt. Olyan csalódott voltam, vártam, hogy majd csöpögés megnyugtató zajára ébredek. Még sétálni sem mentem el, duzzogva dugtam vissza a fejem a takaró alá. De szerencsére dél felé megjött az eső, lelkesen tologattam a vödröket a vízsugarak alá. Egyre csak jönnek a hosszabb-rövidebb zuhék. Ugyanakkor nincs hidegebb, inkább langyos meleg van. Újra friss és üde lesz minden!

Nincsenek megjegyzések: