Míg Madridban -11 fok van - Paco, volt kollégám jelentése szerint -, s nem mennek ki az utcára, mert a város egy jégpálya, s igyekeznek kihúzni a hűtőben lévő dolgokkal csütörtökig, addig itt nyirkos az idő és 6 fok van. Jött az enyhülés, vele az eső, így éjjel fejfájásra ébredtem. Egy darabig tűrtem a szemem mögött doboló fájdalmat, s próbáltam visszaaludni, de reggel muszáj volt bevenni egy fájdalomcsillapítót. Nagyon jól esett az éjjeliszekrényre rakott tea ébredéskor. Nem is értettem, miért fájok, hiszen odakint esett, s általában az eső megérkeztével enyhülni szokott a fájdalom. Talán az idő melegszik még tovább. A Sidmonton road-on már teljesen kinyílt a korábban látott nárcisz, még a havazássem viselte meg.
Úgy látszik, hozzá kell szoknom az apró s nem apró kellemetlenségekhez, amit a punnyadt testem okoz. Az időnkénti gyomorpanaszok (visszatérnek a zabkásás idők), a folyton fájó bal hüvelyujjam, a meglepő módon újra megjelenő pattanások, nem beszélve azokról a riasztó szőrszálakról, amelyek az államon tűnnek fel, s némelyik alapból fehér, mint valami boszorkánynak. Az elhanyagolt sétálás és az önfegyelem nélküli evés, csokizás, édességek eredménye, hogy megint a csúcs súlyomon vagyok. Január nem egy vidám hónap, nem valami sétára csábító, ennyiben hibáztathatom, még sokszor sötét van, bár egyre tovább bírja a világosság az esti szürkülettel szemben: már egészen délután 5 óráig fent van a nap, hurrá.
Ellenben tegnap már elmúlt 8, de mégis még sötétben indultunk el az északi városrész felé. Sűrű volt a felhőtakaró, esővel fenyegető. Ninót vittük az új szereldébe, amely most az eddig mindenki által kedvelt Gerry nyugdíjba vonulása, és az Alfákat ápoló műhelyének bezárása után vette át az Alfa-rajongók által megbízhatónak ítélt szerelde szerepét. Sokkal simábban lehet odajutni, mint Gerry városban lévő garázsához, mert majdnem végig az M50-esen kell menni, így még a rendőrségi megállítástól sem kellett nagyon tartani. Amiből most itt Bray-ben egy sincs. Igaz, át kellett menni a útdíjkapun. Meglepett, hogy mekkora a forgalom, nyoma sem volt lockdown ideji ürességnek, tele volt az M50-es.
De nem nyitnak olyan pontosan, mint Gerry-ék, mert V.-t zárt ajtó fogadta, kénytelen volt a kulcsot egy másik irodában otthagyni. Ami bevett szokásnak tűnt, mert a szomszédos iroda alkalmazottjai ajánlották fel neki. Később aztán hosszas telefonos megbeszélést folytatott a szerelővel, akinek nagyon tetszett Nino, megdicsérte az állapotát. Még fotót is küldött róla később, amint más Alfák társaságában áll a parkolóban. A mellette lévő angol rendszámú kocsi meglehetősen híres: korábban ugyanis maga Jeremy Clarkson tesztelte egy műsorban, mint ráncfelvarrott Alfa 166-ost. Nekem nem tetszik a ráncfelvarrott verzió, valahogy elveszítette a korábbi, még Böhömnél megszokott szépségét és diszkrét, de figyelemreméltó elejét.
Néhány apróságot kell elvégezni Ninón, hogy teljesen V. ízlésére legyen szabva. Aztán utána Julie kerül sorra. Ha már ott voltunk, V. megkérdezte a szomszéd műhelyt, mennyiért tüntetnék el Julie-ról a szomszéd kislány biciklije, és az általam rásikerített csúnya karcolásokat, mert amióta nekitolattam az Üzem előtt egy esőcsatornának, s amióta a kiscsaj nekiesett, azóta azok a karcolások még ott ékeskednek. Ha minden igaz, szervíz ideje alatt ez is megoldható, s akkor Julie segge megint szép lesz és sima.
Utána bosszankodva vettem tudomásul, hogy egy új kliens, aki sütiket rendelt tőlem, s akit a címéért már több napja eredménytelenül zaklattam, még most sem írt vissza, pedig megbeszéltük, hogy hétfőn reggel szállítok neki, ha már úgyis északon járunk. A biztonság kedvéért elhoztam magammal a sütiket. S igen, pontosan az történt, amire számítottam: már úton voltunk hazafelé, amikor pingetett, hogy sorry, hogy csak most jelentkezik, akkor itt a cím. Azt hiszem, az udvarias válaszom nem jelezte eléggé, hogy mennyire bosszús voltam, de azt azért tudattam vele, hogy már félútról hazafelé fordulunk vissza (csak azért, mert 4 napig nem volt képes válaszolni). De örüljek, hogy nem a Bray-i lehajtó előtt ért az üzenet.
Szerencsére nem volt nagy kitérő, bő tíz perc alatt ott voltunk nála, de legközelebb ezt nem vállalom fel. Úgy értem, házhozszállítást. Jó ötletnek tűnt, de elég egy ilyen, hogy elmenjen a kedvem tőle. Majd meghírdeti Ray a Bálint-napi sütiket, házhozszállítással. Két ellenőrző pontba futottunk bele, miután lejöttünk az M50-esről, de az elsőnél más kocsikkal voltak elfoglalva, a másodiknál pedig csak unottan továbbintett minket a garda, míg beszélgetett a szintén dolog nélkül álldogáló társával.
***
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése