Ma ezen dolgoztam, ez az a bizonyos elsőáldozásra készült tor-ta. Sebtiben készült fotó, már a bedobozolás után jutott eszembe, hogy kellene egyet készíteni róla. Az arany szépen csillog, csicsa, ahogy kell, a kék cukormázat is szép egyenletesre eldolgoztam, míg gyurmáztam vele, megnéztem egy fél ER-t.
V. ma hazahozta Böhömöt a garázsból, végre ismét itt áll a ház előtt, megnyugtató tömegével. A számla már kevésbé volt megnyugtató, de legalább fut a kocsi. A hétvégére kis kirándulást tervezünk, már ha az időjárás is engedi.
Megpróbálok több, kis parti-kenyeret sütni a piacra. A kerek tortaformáimból - márnint olyan kicsikből, amibe beleférnének - nincs több, így megpróbálom őket a hosszúkás kenyérsütő formában kisütni. Meglátjuk, mit szólnak a népek.
Daphne átnézte a weboldalamra szánt szöveget, és be akart szúrni mindenféle extra infókat a piacról. Mondván, rakjak fel térképet a piachoz, linket, ilyenek. Kénytelen voltam elmondani neki, hogy erről már beszéltem az elnökkel, és nem örülnének neki. Ellenkezik a szabályokkal. Én nem hirdethetem magam a piaccal - mert ott elvileg anonímnak kellene maradnom -, és a piac sem hirdetheti magát az én weboldalamon. De azért beleírtam a szövegbe, hogy melyik piacon dolgozom, de ott semmiféle business-t ott nem bonyolíthatok és nem is akarok.
***
Ahhoz képest, hogy sűrűn neteztem, és volt egy extra tortamegrendelésem, már este negyed 7-re végeztem a szokásos süti-torta-egyebek elkészítésével. Legközelebb megpróbálok nagyobbacska linzereket is csinálni a piacra, elég sok maradék lekvár van a hűtőben, a lekváros ravioli készítése után maradt fél üveggel. Egyesével árulnám őket, tehát legalább tenyérnyire kell csinálnom őket. Csak szét ne essenek, miközben rakogatják őket a pulton...
***
Befejeztem Joyce Carol Oates: The Gravedigger's Daughter c. könyvét, s mindjárt rá is vetettem magam a következőre. The Falls a címe, és a Niagara-vízesés környékén játszódik. Sokkal magával ragadóbb, sodróbb lendületű, mint az előbbi könyv, s nem olyan szomorú.
***
Az uramnak kezd tele lenni a hócipője barátnénk, Trish vezetési stílusával, vagyis inkább a vezetéshez való hozzáállásával. Trish - hiába unszolja az uram -, nem akar hivatalos vezetési órákat venni, nem akar vizsgára jelentkezni, a vezetés még most is, pár hónap után is görcsös, muszájból végzett cselekedet - V. szerint mintha makacsságból, dacból tanul(na) meg vezetni, nem azért, mert szüksége van rá. Trish említette is, hogy talán a bátyja mondta neki azt, hogy ezt úgysem fogja soha megtanulni?! Rémlik valami.
Ehhez hasonlót nekem is mondtak, s mégis. Most már élvezem a vezetést, ami nagy szó, ha eszembe jutnak az első gyomorgörcsös órák Dundrum-ban. Nemrég volt egy éves a jogosítványom, büszke is vagyok rá. V. folyton kérdezget, én mikor kezdtem el lazítani vezetés közben, mikor nem szorult már össze csomóvá a fenekem... Nekem még ott volt a lehetőség, hogy egyedül bénázzak az utakon, ez azóta be van tiltva. Emlékeim szerint eltartott egy darabig, míg egyedül vezetni mertem, 3.5-4 hónap volt...? V. azt felejti el, hogy én elég sokat vezethettem kora reggel, a kihaltnak nevezhető úton, s talán nem volt bennem annyi görcs, mint Trish-ben. V. mesélte, hogy egy ablakfelhúzáshoz meg kellett állni (az ablak elektromos), elindulás előtt öt perc, míg minden beállítás újra és újra le van ellenőrizve - Trish nem enged fel sosem. A zöld lámpa előtt lassít, mert hátha piros lesz - van előtte sárga is, de az nem számít. Ha V. tempósabb (nem szabályt szegő!) sebességre bíztatja, Trish visszautasítja, mondván, nem akar olyan "vadul" vezetni, mint V. Hiába a bíztatás, a dicséret, nem bízik magában. Ha este jönnek haza - és mindig este jönnek - , Trish úgy időzít, hogy addigra már enyhüljön a forgalom a telep előtti körforgalomban, legyen ideje komótosan oda ki-bekanyarodni. Az uram pedig magában morog, mert jönne ő haza korábban, de nem lehet. Vagy munka van, vagy a forgalom sűrű.
Fura néha, milyen félelmei vannak. Mútkori közös sétánk során elballagtunk a kikötői móló végéig, s a vizet bámulva rákönyököltem a rácsra. Trish elmesélte, hogy amikor először jött ide, első gondolata az volt, vajon a rács elég erős-e, nem fog-e belefordulni a vízbe? Ugyanakkor nagyon határozott is tud lenni - nem, hanem makacs, mondja az uram. Ha valamit eldönt a fejében, akkor az úgy lesz. Talán ezért is szánt rá annyi hónapot a kocsikeresésre, mert eldöntötte, mit akar, s ahhoz mereven ragaszkodott: ár, típus, autó kora stb. Vagy így akarta halasztani a nagy lépést? Ki tudja.
Hiába takarékosság nekünk, hogy V. nem használja mindennap Böhömöt, nehéz, hogy hozzá kell szokni más öregasszonyos tempójához. Nekem is rossz, hogy mindig olyan későn jönnek haza, néha este 8, mire vacsorához ülünk.
Próbáltam V.-t rávenni, adjon még neki időt, főleg amiatt, mert attól félek, ha az uram nem fog autózni Trish-sel mindennap, akkor Trish fel fogja adni a vezetést...
V. ma hazahozta Böhömöt a garázsból, végre ismét itt áll a ház előtt, megnyugtató tömegével. A számla már kevésbé volt megnyugtató, de legalább fut a kocsi. A hétvégére kis kirándulást tervezünk, már ha az időjárás is engedi.
Megpróbálok több, kis parti-kenyeret sütni a piacra. A kerek tortaformáimból - márnint olyan kicsikből, amibe beleférnének - nincs több, így megpróbálom őket a hosszúkás kenyérsütő formában kisütni. Meglátjuk, mit szólnak a népek.
Daphne átnézte a weboldalamra szánt szöveget, és be akart szúrni mindenféle extra infókat a piacról. Mondván, rakjak fel térképet a piachoz, linket, ilyenek. Kénytelen voltam elmondani neki, hogy erről már beszéltem az elnökkel, és nem örülnének neki. Ellenkezik a szabályokkal. Én nem hirdethetem magam a piaccal - mert ott elvileg anonímnak kellene maradnom -, és a piac sem hirdetheti magát az én weboldalamon. De azért beleírtam a szövegbe, hogy melyik piacon dolgozom, de ott semmiféle business-t ott nem bonyolíthatok és nem is akarok.
***
Ahhoz képest, hogy sűrűn neteztem, és volt egy extra tortamegrendelésem, már este negyed 7-re végeztem a szokásos süti-torta-egyebek elkészítésével. Legközelebb megpróbálok nagyobbacska linzereket is csinálni a piacra, elég sok maradék lekvár van a hűtőben, a lekváros ravioli készítése után maradt fél üveggel. Egyesével árulnám őket, tehát legalább tenyérnyire kell csinálnom őket. Csak szét ne essenek, miközben rakogatják őket a pulton...
***
Befejeztem Joyce Carol Oates: The Gravedigger's Daughter c. könyvét, s mindjárt rá is vetettem magam a következőre. The Falls a címe, és a Niagara-vízesés környékén játszódik. Sokkal magával ragadóbb, sodróbb lendületű, mint az előbbi könyv, s nem olyan szomorú.
***
Az uramnak kezd tele lenni a hócipője barátnénk, Trish vezetési stílusával, vagyis inkább a vezetéshez való hozzáállásával. Trish - hiába unszolja az uram -, nem akar hivatalos vezetési órákat venni, nem akar vizsgára jelentkezni, a vezetés még most is, pár hónap után is görcsös, muszájból végzett cselekedet - V. szerint mintha makacsságból, dacból tanul(na) meg vezetni, nem azért, mert szüksége van rá. Trish említette is, hogy talán a bátyja mondta neki azt, hogy ezt úgysem fogja soha megtanulni?! Rémlik valami.
Ehhez hasonlót nekem is mondtak, s mégis. Most már élvezem a vezetést, ami nagy szó, ha eszembe jutnak az első gyomorgörcsös órák Dundrum-ban. Nemrég volt egy éves a jogosítványom, büszke is vagyok rá. V. folyton kérdezget, én mikor kezdtem el lazítani vezetés közben, mikor nem szorult már össze csomóvá a fenekem... Nekem még ott volt a lehetőség, hogy egyedül bénázzak az utakon, ez azóta be van tiltva. Emlékeim szerint eltartott egy darabig, míg egyedül vezetni mertem, 3.5-4 hónap volt...? V. azt felejti el, hogy én elég sokat vezethettem kora reggel, a kihaltnak nevezhető úton, s talán nem volt bennem annyi görcs, mint Trish-ben. V. mesélte, hogy egy ablakfelhúzáshoz meg kellett állni (az ablak elektromos), elindulás előtt öt perc, míg minden beállítás újra és újra le van ellenőrizve - Trish nem enged fel sosem. A zöld lámpa előtt lassít, mert hátha piros lesz - van előtte sárga is, de az nem számít. Ha V. tempósabb (nem szabályt szegő!) sebességre bíztatja, Trish visszautasítja, mondván, nem akar olyan "vadul" vezetni, mint V. Hiába a bíztatás, a dicséret, nem bízik magában. Ha este jönnek haza - és mindig este jönnek - , Trish úgy időzít, hogy addigra már enyhüljön a forgalom a telep előtti körforgalomban, legyen ideje komótosan oda ki-bekanyarodni. Az uram pedig magában morog, mert jönne ő haza korábban, de nem lehet. Vagy munka van, vagy a forgalom sűrű.
Fura néha, milyen félelmei vannak. Mútkori közös sétánk során elballagtunk a kikötői móló végéig, s a vizet bámulva rákönyököltem a rácsra. Trish elmesélte, hogy amikor először jött ide, első gondolata az volt, vajon a rács elég erős-e, nem fog-e belefordulni a vízbe? Ugyanakkor nagyon határozott is tud lenni - nem, hanem makacs, mondja az uram. Ha valamit eldönt a fejében, akkor az úgy lesz. Talán ezért is szánt rá annyi hónapot a kocsikeresésre, mert eldöntötte, mit akar, s ahhoz mereven ragaszkodott: ár, típus, autó kora stb. Vagy így akarta halasztani a nagy lépést? Ki tudja.
Hiába takarékosság nekünk, hogy V. nem használja mindennap Böhömöt, nehéz, hogy hozzá kell szokni más öregasszonyos tempójához. Nekem is rossz, hogy mindig olyan későn jönnek haza, néha este 8, mire vacsorához ülünk.
Próbáltam V.-t rávenni, adjon még neki időt, főleg amiatt, mert attól félek, ha az uram nem fog autózni Trish-sel mindennap, akkor Trish fel fogja adni a vezetést...
2 megjegyzés:
Szia! Megsütöttem a lemon tart-ot ma egy ballagásra és nagy sikert arattam vele. Egy szelet sem maradt belőle és tényleg nagyon finom volt. Engem mégsem hagy nyugodni a gondolat, hogy biztos teljesen átsült-e. Nem volt folyós a krém, de az alja más állagú volt egy kicsit mint a teteje. Milyennek kell lennie, hogy szoktad ellenőrizni hogy jó-e már? Többen a receptjét követelték, úgyhogy köszönöm akár csak a party kenyér receptedet. Fénykép erről sajnos nem készült, lemaradtam róla, a party kenyereset, majd felrakom a blogomba, akkor majd szólok, hogy megnézhesd. Nagyon szép a torta, milyen ízű volt? Hogy készíted a cukormázat, miből készült a kehely? Bocs, már megint sok kérdésem van. Zsuzsi
Szia Zsuzsi! Ezt csak most olvastam, miután üzentem a blogodon.
A lemon tart alsó része valóban kissé krémesebb marad - ellenőrzésképpen meg szoktam kicsit lökni a formát, s ha már nem lögybölődik a krém közepe, akkor biztosan teljesen átsült. Kb. olyan Oetker-puding keménységű szokott lenni a krém. Ha mégis nyugtalanít a dolog, süsd öt perccel tovább - nem lesz rosszabb a minősége, csak szilárdabb lesz a krém.
A tortáról, a kehelyről külön írok majd, úgyis régen volt sütis bejegyzés.
Érdeklődésedet pedig nagyon köszönöm!
Megjegyzés küldése