2009. április 10.

Good Friday

A konyhában és egyéb meleg helyeken a kelés különböző fokain álló kenyerek, és kiszúrt sütemények várakoznak, hogy bekerüljenek a sütőbe az éppen soros két torta után. Amíg nem csipog a torta, hogy elkészültek, addig gyorsan helyzetjelentek.

Megjött az FSAI vaskos könyve, 2.5 kiló, tele előírásokkal, sikkes irattartóban, színes, szagos, ráadásul, amikor a néni belenyomorgatta a tömött borítékba, felhasította annak belső oldalát, úghogy a lapok között papírpelyhek rejtőznek, amik szerteszállnak minden lapozáskor. Úgyhogy nem lapozgatom, ráérek később sokkot kapni.

A nyulak már a leszállítás napján elfogytak, mind egy szálig, Lydia hangján lehetett érezni, hogy mosolyog, amikor mesélte, hogy nincs bunny egy sem, amelyik második esélyre várna.

Ma reggel rekordidő alatt autóztam el Sandyford-ba (18 perc), Good Friday van, Nagypéntek, iskolaszünet, sok hivatal-bolt zárva, alig volt pár autó az utakon. Agatának, volt lengyel kolléganőmnek vittem egy kis húsvéti ezmegazt a boltba, mert bántott, hogy múlt heti látogatásomkor egy szót sem tudtam vele váltani. Még mindig megvan az a cukorbárány, amit egyszer hozott nekem Lengyelországból Húsvétra. Még egy kávéra is futotta az időmből. Aztán irány Dun Laoghaire, Daphne elégedett volt a rendelt nyulakkal, éppen nagyon ki volt öltözve, valami bizniszmítingre készült.

Már 10-re itthon voltam, kevertem ki az első kenyeret. Először szépen összeállítottam a fejemben, hogy milyen sorrendben jönnek majd egymás után a sütik, kenyerek, de mostanra elvesztettem a fonalat, majd ügyelek, hogy egy se keljen túlságosan nagyra.

S még meglepetés-csomagot is kaptunk ma, csokiöntő formákkal, egy rokonunktól, aki gyermeket vár. November tájékán esedékes lesz néhány kék vagy rózsaszín bébi-süti!

Egyébként odakint az alkalomhoz illően borús az idő, most estünk túl egy gyors jégesőn. Hamarosan hozzáfogok a Nagypénteken fogyasztandó hot cross buns elkészítéséhez, amiről Pappito oldalán lehet bővebben olvasni, vagy a Wikipédián, szívesen csevegnék róla, mert finom, de most mennem kell.

Boldog Húsvétot mindekinek!

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Boldog Húsvétot!

gollum