Édenkerti esték

Amikor először jártunk a Wicklow megyei Mount Usher Garden-ben, a kertet ismertető lap térképén fel volt tüntetve egy ház is, a folyó túloldalán, jól láthatóan az egyik ösvényről. Napozóágyak árválkodtak a kerti gyepen, jókora ablakok nyíltak a kertre... S a kert ismertetőjében olvashattam, hogy a kert tulajdonosa egy amerikai nő, aki 1980-ban vette meg a házzal együtt, s tette látogathatóvá a sziget legszebb kertjét, amelynek - tőlük szokatlan módon - a BBC is teljes programot szánt. Elképzelhetetlen volt számomra, hogy valaki ennek a hatalmas kertnek magánemberklnt a tulajdonosa, s ott él, mintegy nagyító alatt, míg a belépőjegyet fizető látogatók megbámulják a féltett növényeket, s pár méteren át a privát lakóház előtt baktatnak el.

Milyen csodálatos lehet egy ilyen házban lakni...

Pár évvel ezelőtt tudtam meg - véletlenül, vagy úgy mondta valaki? -, hogy a házban az Air B and B-n keresztül lehet megszállni. Felcsillanó szemmel ellenőriztem a tényt, s valóban, megfizethető áron lehetett szobát bérelni, de minimum stay 2 nights. Gondoltam, egy Bálint-napra elmennénk oda. Főleg azért, mert a kertbe a házból zárás után át lehet menni, és elképzeltem, hogy egymagunkban barangolhank a virágok között, s csinálhatunk úgy fotókat is, hogy nem kell várni, amíg egy-egy ösvény mentes lesz a többi turistától... A kert tőlünk mindössze 25 perc autóval, a környébeli látnivalókat már sokszor meglátogattuk, vagyis a punnyadáson kívül is mit csinálnánk ott nyaralás gyanánt? Így végül nem mentünk el oda, de  azt örömmel láttam, hogy a szoba gyakorlatilag állandóan foglalt volt.

Idén barátaink összefogtak, s ezt a szobát bérelték ki nekünk 3 éjszakára, ajándékul, V. 58. születésnapjára. Telitalálat volt ez az ajándék, izgatottan vettük fel a kapcsolatot a tulajnővel, s kiváncsian vártam, hogy találkozzak vele. Milyen lehet az az ember, aki egy ilyen kertet birtokol?

A nálunk talán csak kicsivel idősebb házigazdánkról aztán - némi internetes kutakodás után -  kiderült, hogy nem ő, hanem az anyósa vette meg annak idején a kertet, s költözött ide a fiával és annak feleségével (vagyis házigazdánkkal) az USA-ból. Madeleine Jay 2014-ben hunyt el, s a szobánkban egy fésülködő asztalkán még most is ott vannak az ezüsthátú hajkeféi, tükre és parfümös bilikoma, vagy egy serleg, amit egy németországi lovasversenyen nyert. 

Megérkezésünkkor sms-ben jelentkeztünk be, s az elektromos kapu megnyílt, hogy bebocsátást nyerjünk a kert privát részébe. Ősrégi fák gyökereitől hepehupás behajtó vezet a jókora házhoz. Mellette egy másik ház is állt, alighanem régen az volt a személyzet háza. Mint kiderült, nem mi voltunk az egyetlen vendégek, volt még egy amerikai pár is, akiket sehogy sem tudtunk rávenni, hogy reggelinél üdvözöljenek minket. Ők a ház másik szárnyában voltak elszállásolva. 

A mi szobánk az emeleten volt, rálátással a folyóra és a gyepre. Kényelmes chais-longue (sezlony) várt az ablak előtt, s miután megmásztam a lépcsőket, hálásan rogytam le rá. Kaptunk teát, megbeszéltük a reggelit, kaptunk vendéglő-ajánlást vacsorához, és kulcsokat a bejárati nagy dupla ajtóhoz és nyitót a kapuhoz. A házat a családtagokról készült festmények, portrék díszítik, és néhány érdekes rajz, akvarell, s egy különösen szemrevaló férfiportrét is fényképeztem, egy szőke, Jacob Elordi-ra hajazó fiatalemberről. Vacsora előtt még kiültünk egy kicsit a teraszra, hogy régi álmomat beteljesítsük, de alig kezdtünk olvasni, eleredt a csendes eső. Így visszavonultunk "belső termeinkbe", haha.

A kissé kinyitott ablakon át az odakint még világos kertből madárhangokat hallottuk, s a folyó állandó háttérzajként hallatott csobogását. Szürkegém vadászott a parti kövekről, s a házigazdánál érdekődtem, hogy vidrák vannak-e? Kiderült, vannak, éles hangú kiabálásukat később egy alkalommal hallottuk is. Vacsorázni a közeli fogadóba mentünk, s utána elvállaltam egy sétát a kertben. Annak megvan a maga varázsa, hogy egy PRIVATE feliratú kaput nyithatunk ki, anélkül, hogy bárki birtokháborítással vádolhatna minket, s mehettünk át a kertbe, amely már akkor üres volt. Csak a miénk! A rhododendronok még mindig virágoztak, s boldogan szagolgattam a sokszínű virágokat. Tettünk egy rövid kört, V. elképzelte, hogy majd melyik ösvényen fogjuk majd kipróbálni a tolókocsit.

Nagyon jól aludtunk, a jókora ágyban, halkan lehetett hallani a vízcsobogást, de nem volt zavaró. 

Reggel dús reggelit kaptunk, ignoráltuk a nemköszönő amerikaiakat, s aztán gondolkoztunk, mit csináljunk a szabadidőnkkel. Autózni mentünk végül, a környéken, s kérésemre a Newcastle közelében lévő partra mentünk ki. Meglepődtem, mert egy pár ült a padon, ezen a kihalt partszakaszon, amit a vonatsinek választanak el a tengertől. Ami még meglepőbb volt, hogy egy piacos társamra, Itá-ra ismertem a pár nőtagjában. Mint kiderült, ő és a férje majdnem mindennap kisétáltak ide a padhoz. Beszélgettünk, aztán autóztunk tovább, haza, megetetni Mantzit, majd vissza a szállásra, egy újabb vacsora erejéig. 

Aznap este kipróbáltuk a tolókocsit, V.megtanulta összerakni, én pedig a beleüést gyakoroltam. Eléggé rázott az ösvényeken, ezt a típust csak sima talajon, vagy aszfaton lehet használni, máshol nem. Csak rövid ideig kocsiztunk a kertben, zavart, hogy pattogok benne a kavicsos talajon.

Másnap aztán újabb autózás, ezúttal Brittas Bay-be mentünk, el a hospice mellett, el a ház mellett, ahol egykor ismerőseink laktak, akik azóta boldogan élik Ausztráliában új életüket. V. elvitt egy afternoon tea-re a nekünk nagyon kedves Hunter's hotelbe, aztán elmentünk a gyógyszeremért Bray-be. Mindig úgy kell megrendelni, mert high tech gyógyszernek minősül, s mindig csak egyhónapi adagot kaphatok belőle. Délután kicsit beültünk a nappaliba olvasgatni, ahol jól összenyálazott a háziak egyik kutyája. A terasztajtó elé oda volt tolva egy alacsony napozóágy, bútor, nem mertem újra kinyitni az ajtt, hogy kimenjek. Maradt a nappali.

Volt még egy esténk, aztán másnap vissza kellett térnünk a mindennapokba, még éppen hazaértem, hogy tudjak élesztős kenyereket és bucikat sütni a piacra. Ekkor dőlt el, hogy a bucisütést fel fogom adni, mert igen fárasztó nekem a formázásuk, és a koránkelés a sütéshez. Észben kell tartanom, hogy már nem bírok annyit dolgozni, mint régen.

Varázsos volt ez a pár pihentető nap. Sokat beszélgettünk, néhány jövőbeni dologról is, sikerült sokat olvasni s autóztunk jó sokat. Mi nagyon szerettük ezt a helyet, s azoknak ajánljuk ezt a szállást, akik fel akarják fedezni a környék látnivalóit. A szoba kényelmes, az ellátás pazar, s igen, sokat nyom a latban, hogy esténként a sziget legszebb kertjében barangolhatunk, mint egy mesében. 

Köszönjük, barátaink!