2023. február 1.

Modernizálunk

Bedöglött a mosógép. 20 éves volt tavaly, jól bírta, egyszer kellett csak valami kiakadt dob tartószerkezet (vagy micsoda) miatt szereltetni, soha más probléma nem volt vele. Most azonban nem volt hajlandó elindítani a programot, vagy újraindításkor abbahagyta a közepén, s később lassan utántöltötte magát, annak ellenére, hogy már be sem volt kapcsolva. 

Nosza, netre fel, V. körbenézett, mi lenne méretben megfelelő (mert ugye, be kell passzoljon a konyhapult alá, szélességben, mélységben). Külön szerencse, hogy van a városban egy nagyobb PowerCity, ahol volt is a kinézett gépből. Még aznap délben eldőlt, melyiket vesszük meg, öt perc autózásra van a bolt, megrendeltük, beszereléssel együtt. Nagyon jó érzés volt ez, megjegyzem, hogy nem kellett ceruzavéget rágva összegeket tologatni, hanem eldönthette az ember, hogy az neki kell, s megvehette.

Kiszállításkor utolsók voltunk a sorban, már sötétben érkezett a gép. Az (ír) szerelő igen elcsodálkozott a régi gép korán, és megmosolyogta a bekötési rendszert, kikötötte a régit (pá kedves gép, thanks for your service), aztán nekiállt bepasszítani az új gépet a helyére. 

Nem ment.

Csendesen leizzadtam, mert el nem tudtam képzelni, mi lesz, ha nem fér be. A férfi emelgette, tologatta (már amennyire egy ekkora helyen lehetett), majd megmutatta, hogy a ház építésekor úgy alakították ki és vezették el a  szennyvízcsövet, hogy az a régi mosógéphez igazodott... (S egyben meggyőződhettünk arról is, hogy a szomszédtól csak egyetlen betontéglasorból álló fal választ el bennünket, nincs a közös falon semmilyen szigetelés Semmi...) 

A szerelő valamennyit tudott az új gép fenekén emelni a kis állítható lábaival, de sajnos, az új csilivili gépünk pár centit így is kilóg a helyéről, s így a mellette, a sarokban lévő, rá merőlegesen nyíló mélyhűtő ajtaját most csak részben lehet kinyitni. Keskenyebb dolgokat bele tudok rakni de a fiókokat nem lehet kihúzni, mondjuk leolvasztáskor.

Úgyhogy amikor majd magunkhoz tértünk a lakásfelújításból, jöhet az új hűtőszekrény beszerzése, s majd olyan lesz, ami nincs szekrénybe szerelve, mint itt szokás. S természetesen el lesz fordítva, hogy a két ajtó ne akadályozza egymást. 

Az új mosógép nemcsak csilivili, hanem energiatakarékos, víztakarékos, s jobban centrifugál, mint a húsz éves modell, így a szárítógépet sem kell hosszan hajtani. Még kissé zavarbaejtó a sok beállítási lehetőség rajta, de majd kitanulom. Ha eljön a jobb idő, akkor már megint száríthatok az udvaron, s nem kell a szárítógép. Már felkészültem a mellettünk lévő építkezéstől esetleg átjövő porra: vettem egy hosszú tekercs puhább nylont, amivel le tudom takarni a szárítóállványt. 

***

Hogy megvolt a műtét időpontja, megbeszéltük, hogy a Bálint-napi nagyobb sütések után mikor kezdődik a kisszoba felújítása: február 13., hétfő. Egyik reggel korábban ébredtem, s malmoztam, hogy majd mit hova tudunk tenni a lakásban. A régi shed kissé omladozó teteje alatt i viszonylag száraz helyen elfér pár jól záró műanyag doboz... Szelektáláshoz is jó lesz ez a pakolás, de a könyvekhez mindenképpen szükség lesz új dobozokra. Az már biztos, hogy amit lehet, szétszerelek, s úgy mozgatom, tárolom, asztalt, polcokat, mert nem fogom engedni V.-t, hogy akárcsak könnyű dolgokat is emelgessen. Erre a hétre lemondtam az összes kenyérsütést, illetve úgy esett, hogy ketten is most kezdték el szüneteltetni a veknijüket: hiába, boszorkány vagyok.

A kenyérről jut eszembe, hogy a Real Bread-es kenyeres csoportban hárman is bejelentették, hogy feladják a kis péküzemüket , így most sok eszköz eladó. Teljes péküzem keverőgépeit, polcait, kelesztőformáit árulják most. Nem titkoltan az áramszámla az, amit nem bírnak kigazdálkodni már, mikrosütödeként. Sok minden drágult, nemcsak az áram. A piacon is mesélte a lekvárt főző hölgy, hogy az elmúlt időszakban kétszer is megemelték az üvegek árát, s mivel az ő termékei már így is a magasabb árkategóriába tartoznak, nem tud/mer emelni az árain. Nekem Karácsony óta sikerül többet kérnem némelyik sütiféleségemért, úgyhogy nem panaszkodom.

***

De a lényeg, hogy V. túl van a műtéten. Egyetlen rövid vágás van csak a pocakján. Még 3 napig fájdalomcsillapítózás, merev derékkal óvatos mozgás. Nagyon örülök, hogy ez is megvolt. 

Érdekességképpen a parkolóban lefényképeztem a mobil MRI-t nővér barátnőmnek, mert ilyet sem láttam még sehol!

Nincsenek megjegyzések: