2012. március 1.

Tavasz

Most már bátran mondhatjuk, hogy tavasz van. A nárciszok sárga kis fejei már nem keltenek feltűnést, a hóvirágaim elvirágoztak, a tavaszi növények kibújtak, s virágoznának is, ha Maska jelenléte, kaparása nem akadályozná meg őket ebben. Itt-ott virágoznak a gyümölcsfák. Még van bennem egy kis félsz, hogy vajon mikor jön egy váratlan hidegfront, de az már biztos, hogy a gondosan bespájzolt 2 kiló só érintetlen maradt az idén. Hétfő óta fogason lóg a kabát, mellény-pulcsi az öltözet, sikkes kendőkével. Lassan akár kint teregethetnék, olyan langyos az idő, Maska szétfolyik a shed tetején, igyekszik minél nagyobb felületen élvezni a meleget. Egy délutánt már a nagy, általa kifeküdt földdel teli gazos virágcserépben töltött, ami szintén csalhatatlanul jelzi a jó időt.

Az elmúlt hétvégén dicsekedhettünk is a napsütéssel Timnek, aki látogatóba jött ide (vissza) két napra, hogy lám, milyen időt rendeltünk, ugye? Tim egykor Bray-ben lakott, az uram fiatalkori kollégája még Magyarországról. Ma már Angliában él, s kicsit nosztalgiázni is jött. Jártunk egyet a belvárosban, megnézhette a sok kiadó irodát, bolthelyiséget, hallgathatta a város felett kiabáló sirályokat, megnéztük, régen hol lakott, s egy másik közös magyar barátnak/exkollégának (aki azóta Redmond-ban él családostól) lefotózkodtak a kolléga régi belvárosi albérlete előtt, ahol egykor nagy bulik voltak...

Kicsit meglepve láttam, hogy már az ő halántéka is ősz, a kisfiai iskolába járnak... Közösen szörnyülködtek V.-vel a tény felett, hogy V. már élete egyharmadát töltötte eddig Írországban. Én jövőre fogom ünnepelni a 15. itt töltött évet...

S ezzel el is jutottam az izgalmas témáig, márminthogy V. 15. évfordulójára, ami március 15-ére esik, szép, kétszintes tortát rendelt az uram, aminek ezt a 15 évet kellene jelképeznie. A Gyárba akarja bevinni. Eddig jobb nem jutott eszembe, mint hogy alulra jellegzetesen magyar tájjal díszített tortát rakjak (talán a budapesti belváros/Parlament körvonalával, mert nem hinném, hogy "fővárosi fiúnak" született uram gémeskutat óhajtana, gólyával), aztán hegyek, a tortakartonon körben út, rajta Böhöm, a túráinkat jelképezve... S a felső szinten ír táj, birkák, s a torta tetején laposan az ír és a magyar zászló feküdne békés egyetértésben. Ez még csak terv, még alakítgatok rajta, mert elképzelni remekül el tudom, most már csak meg kellene valósítani...

***

Évfordulóztunk a héten, házassági volt: 14 éve, hogy Bogyó Katalin aranybarna függönybe öltözve 2.5 perc alatt összeadott minket. A Nagy Alkalmat egy Rammstein-koncerttel ünnepeltük meg - mit mondjak, a hallásom csak sokára állt helyre, olyan volt a hangerő - a koncert óta ismét a német nyelv tanulásának gomdolatával játszadozom. ÉLŐBEN láttam őket! Nagyon látványos volt, tűz, füst, robbanások, dörmögő pincemély hang, minden, ami a tömegnek kell. Ülőhelyünk volt, de mondanom sem kell, a színpadralépésükkör talpra ugrott a nagyérdemű, s onnan kezdve nem lett volna értelme leülni. Most reggelente, amíg egyedül vagyok a konyhában, Rammstein szól, kellő hangerővel, de ma már fűszereztem egy kis Paul Simon-nal is, mert azért ne vaduljunk el teljesen...

***

Mostanában volt pár "corporate" megrendelés, például a csokis Philadelphia sajt bemutatójára csináltam sok kekszet, a meghívott celebek neveivel, majd múlt héten egy rádiós humorista születésnapjára készült torta. Utóbbiról szokatlan módon még én is megkaptam a visszajelzést, mellékelem:

Igen, jól látni, hogy az általam készült logó sárga, és nem halványzöld, de a főnököm elfelejtette kinyomtatni a logót, s csak a telefonján mutatta meg, milyet kérnek a tortára. Ray-jel, a szakáccsal összehajoltunk az aprócska képernyő felett, s sárgának ítéltük a kissé homályos képet - mondanom sem kell, utána szívtam a fogam a tévedés miatt - a logót fejből csináltam, olyan is lett. De lényeg, hogy megették, s nem volt rá panasz. A felirat egyébként a szakácsunk, Ray műve, ugyanis a torta hétfő reggelre kellett, én csak a logót csináltam és lesütöttem a tortát, a többi rá volt bízva. Egyre jobban megy neki a cukormázzal írás! Ez a torta igazi team effort volt.

Erről jut eszembe, mióta megkezdődött a böjt, kevesebb torta fogy, így nem kell túlóráznom, tegnap már tíz óra magasában küldött volna haza főnököm, de mivel dolgom volt a városban (Amandával randiztam, új munkahelyén, a remek kávét és sütit felszolgáló 3fe kávézóban, a Treasury Building-től nem messze), maradtam, s sütifalatkákat dekoráltam, cukorvirágokat csináltam. Egészen addig, amíg délben nagyhirtelen tele nem lett az Üzem, ebédelni vágyókkal. Onnantól kezdve Ray keze alá dolgoztam. Megmutatta, hogyan kell salátaöntetet készíteni (az ő ízlése szerint), levest melegítettem, kenyeret szeltem, raktam a porciókat a keze alá, megtanultam, hogyan kell tálalni azokat a fogásokat, amiket ebédre adunk, pl. a Tapas with an Irish Twist nevű tálunkat, s hasonlók.

A hétfő esti koncert miatt pedig kedden délutáni műszakot dolgoztam le, mert nem sok kedvem volt korán kelni, így Ray sütötte le a kenyereket reggel, s amikor kettőkor bementem dolgozni, kiadta nekem a munkát, s hazament. Még főzni is nekem kellett másnapra. No, ilyet sem csináltam még, s nem is akarok többet. A gratin-hez 6 kiló zöldséget kellett igen vékonyan felszelni szeletelővel, amit "csak" az egyik ujjbegyem bánt, egy hatalmas adag leveshez fel kellett vágni a hagymát, a gratin-hez összedobni a tejszínes szószt, majd tepsiben kisütni... s közben megcsinálni a fogásokat a kései ebédelőknek. Itt-ott bizonytalankodtam, így az ilyesmiben jóval gyakorlottabb Aniz átvette tőlem a munkát, nekem "csak" a másnapi előkészülettel kellett foglalkoznom. Aztán este takarítás, ami unalmas, bár míg az ember keze jár, addig a szája is járhat, így beszélgettünk lelkünk kis csipkéiről vele és Jenny nevű új kolléganőnkkel, erre úgyis kevés az alkalom a nap során. 

S máris készülünk a Szt. Patrik-napra. Főnököm megkérdezte a közt a Facebook-on, kinyisson-e, s óhajuknak megfelelően rövidített óraszámmal, de nyitva lesz, annál is inkább, mert másnap lesz Anyák Napja, s biztosan lesznek süti/tortamegrendelések. Vagyis nemcsak birka-lóhere-pintespohár sütikre lesz szükség, hanem mézes szívekre is, bőven.

Csináltam pár képet az Üzemről, kollégákról, hogy arc is kerüljön a nevek mellé (sajnos, nem mindegyikük hagyta magát lefényképezni...)

Az Üzem konyharésze

Paco kávét főz nekem

Ray akcióban. Ebédidőben ennyire zizeg :-) Háttérben a főnököm kávét főz, és Caroline kollégánkkal cseveg
Egyébként szegény uramnak mostanában viharlámpás-időszaka van, nappal fejtágítós Gyár-, és csoportmegváltós corporate bullshitting megy, utána pedig elvárják, hogy a napi munkáját is elvégezze. Így reggel 7-től este 7-8-9-ig a Gyárban dolgozik, én pedig várom hűségesen. Alighanem csak a Rammstein-koncert utóhatása tartja benne a lelket, mert hazafelé mintha fogak csikorgatását hallanám idpnként a kocsiban (Böhöm megint beteg), s csicsergésemre már "hm" sem jön válaszként. Néha mondom neki, hogy "csacsiöregmedvém" és megveregetem a vállát is, hogy "there, there", de nem nagyon hat... A multinál való dolgozás átka...

6 megjegyzés:

Gabi, Berlin írta...

Nahát! A tortád eszement jó ötlet!!! És gratula a mindenféle évfordulóitokhoz!
Mi holnap ünnepeljük a tízéves ittlétünket :-)

És ma voltunk a Hornbach-ban műtrágyákat venni (fűre, tujára, mindenre, NPK-t, magnéziumot, vasat). Szóval itt is tavasz lett. Tüsikénk kimenne a kertbe, de nagyon nem akaródzik kiengedni :-(

Medve írta...

Koncert tényleg jó volt, főleg lenn az arénában. A halláskárosodás vele jár. Egyébként nem hittem, hogy ennyi német él itt... A Deathstars sem volt rossz.

Gyakorló vikingként Gerda Björnsdóttir véleménye a böjtről: "No decent god would ever tell me not to eat well!"

Darkplant írta...

A Rammsteinon én is gondolkodtam, de nem volt kit elrángatni. A legviccesebb válasz az volt, hogy "tíz éve már láttam őket Romániában".

Hol/honnan vannak hóvirágjaid? Én itt nem láttam sehol, pedig mentem avart túrni az erdőkbe.

kisrumpf írta...

Kár, mert mehettünk volna együtt, még hely is lett volna a kocsiban (négyen mentünk).

Hóvirág saját kertben, illetve másokéban, és parkokban. Erdőben nem láttam, de mivel nem túrázunk, így nem mondhatom biztosra, hogy nincs sehol.

Napos kertben már láttam virágzó japán birset, gardéniát és fürtös gyöngyikét - ez már nem normális...

Andi írta...

Sziasztok!
Ti kint éltek évek óta Írországban?Én dolgozni szeretnék kimenni a családommal .Érdemes?
Üdv:Andi

kisrumpf írta...

Andi, a választ a www.iranyirorszag.com oldalon keresd.