2010. július 28.

Blokkolás - kezdő módra




Két nagy törülközőn, a futon teljes hosszában, legjobb tudásom szerint blokkolom ezt a gyakorló-sálat - már majdnem megszáradt -, de ezt még tökéletesíteni kell. A gombostűkkel nem szabad takarékoskodni! Vonalzóval méregettem, tologattam, igazgattam, de egy rossz tűválasztás miatt az egyik vége csöppet szélesebb, mint a másik. Ezen gyakoroltam be a fogyasztásokat, szaporításokat, csavarásokat, hogy szép egyenletes legyen. A kötős iskola tanácsai sokat segítettek, remek ötlet, örülök, hogy valaki ezt vállalta, és tanítgatja az érdeklődőket.

A mostani, jobbára tévézés közben kötött törtfehér sál mintája régi kedves emlék. Ezer éves kötős könyvből még ifjúkoromban kötöttem egy jó két méter hosszú, 60 centi széles, meleg, puha sálat, valami ócska fonalból, a magam szórakoztatására. Jött velem Londonba, au-pairségem idején. Mielőtt hazajöttem, az alkalmazóm elirigyelte tőlem a sálat, sokszor dicsérte, így nekiadtam. Pedig csak valami műszálas borzalom volt a fonala, mégis megtetszett neki. Az egyik kislánya pedig a turkálóból szerzett olasz bőrcipőmet kérincsélte el :-) Sok csomagom volt, postán is fel kellett adni egy csomó mindent, nem is bántam, hogy ezt-azt elajándékozhattam. Ki tudja, hátha megvan még az a sál...


A sálat azóta sem kötöttem újra, pedig megigértem magamnak. Errefelé pedig már nincsenek akkora telek, hogy egy ilyen súlyos darabba burkolódzon az ember, így a mostani pamutból lesz, rövidebb is, vékonyabb is lesz, mint a legendabeli darab, de a mintával most is öröm dolgozni.

4 megjegyzés:

Ági írta...

Ez a stóla gyönyörű. Ilyenkor elgondolkozom, eddig én mi alapján állítottam, hogy tudok kötni... :)

kisrumpf írta...

Ha belevágsz, meg tudod kötni. Sokat felejtettem, mégis sikerült!

Kora őszi estékre már hordhatod is :-)

Ági írta...

Velem az a helyzet, hogy ilyez sose tudtam, nem volt mit elfelejtenem. :)
Sajnos, a nagymamámnak nem volt ideje átadni minden kötő- és horgolótudását. :(

kisrumpf írta...

Nem erőszak a palacsintaevés, de... a kötősuli leckéiből mindent el tudsz sajátítani. Engem sem a nagyim/anyám tanított - bár mindkettő igen szépen horgolt -, hanem az ált. iskola, és a könyvek...

http://www.barkafonal.hu/shop/blog

Ráadásul Te a szép fonalaikhoz is hozzáférhetsz :-)