2009. március 29.

Hú, de jót ettünk!

Még múlt hétfőn, az elázós napon jutottam olcsón négy csirke-combhoz. Igaz, hogy a hátgerinc egy darabkáját is rajtahagyták a combokon, de azért megérte értük kifizetni fejenként 70 centet. Ez valami borzasztó itteni szokás, hogy az előrecsomagolt felső comboknál a kis hamisak a combdarab alá tuszkolják a madár hátáról származó maroknyi extra bőrt is, aztán amikor az ember lebontja róluk a felesleget, ott áll 4 vékony izével, ami max. egy éhes emberre elegendő adag... A Tesco-s csirkeszárnyakon mindig rajta van az a kis csontos vég, ettől súlyosabb a doboz, de sok vele a babra... Szóval muszáj a szemet nyitvatartani.

Ezekről is le kellett vágnom a fölös csontokat, de szerencsére még így is elég nagyok voltak a combok. Kettőnknek két estére éppen elég.

Időnként "rátévedek" a Pioneer Woman blogjára-blogjaira - nagyon tehetséges a nő, a fotói nagyon szépek, mindig zöldülök kicsit, ha látom őket. A receptjei olyan igazi nagycsaládnak készülő kaják, 4 gyereke van, mellettük és a háztartás mellett talál időt a blogokra. Bámulatos! Úgy látszik, csak én szúrom el az időmet lusta fetrengéssel. A receptjei kinyomtathatók, de ha csak a blogról tájékozódunk, akkor rengeteg fotó segíti, hogy ugyanúgy készíthessük el a kaját, mint ő. Majdnem minden apróságról van magyarázó kép a főzős blogon. De a minap pl. a zöldségtermesztésről írt, arról, hogyan csináljunk magunknak ún. raised vegetable bed-et, ami azt jelenti, hogy magas fakeretbe földet töltve kis ágyásokat alakíthatunk ki ott is, ahol vacak a talaj.

A minap egész heti menüt tervezgettem. Igen, ilyen is csináltam nemrég, tekintettel a megváltozott étkezési szokásainkra, amit egyébként a hétvégén felrúgtunk, de ez majd egy másik bejegyzés témája lesz. Tervezgetés-keresgélés közben találtam nála ezt a receptet, ő is úgy kapta mástól, én is csavartam rajta egyet - így alakulgatnak a receptek kézen-közön, s boldogan jelentem, az én változatom is finomra sikerült. Először az eredeti receptet írom el, aztán jelzem a változtatásokat.

A recept "Kay párolt csirkecombjai" névre hallgat. Hozzávalók:

3 csirkecomb
3 fokhagymagerezd
3 paradicsom
2 kaliforniai paprika
1 nagy vöröshagyma
125 ml csirkehúsleves
1/8 kk őrölt édeskömény
1 kk paprika
1 kk curry por
1/4 kk őrölt fahéj
1/4 kk só
3 evőkanál olaj
Aki szereti: chili paprika

A két paprikát kimagozzuk, vékonyan felszeleteljük. A vöröshagymát félbevágjuk, és felszeleteljük. A közepes-nagy csilipaprikát kimagozzuk, felszeleteljük. Megmosunk három jó lédús paradicsomot. Ree szabálya a hasonló receptek esetében, hogy egy csirkecombra egy paradicsomot számol.

Lereszelünk 3 fokhagymagerezdet. Egy kis tálkába tesszük. 3 evőkanál enyhe ízű olíva olajjal nyakon öntjük. Hozzáadjuk az édes-nemes paprikát, a curry port, a púpos 1/4 kk-nyi fahéjat, az őrölt édesköményt és a sót. Villával felverjük, amíg illatos keveréket nem kapunk.

Alaposan megsózzuk-borsozzuk a csirkecombokat. Egy edényben 1-2 ekanál olajat forrósítunk, s gyorsan megbarnítjuk a húsokat mindkét oldalukon. Átrakjuk a combokat egy lapos sütőedénybe. Bekenjük őket a fűszerkeverékes olaj felével. A paprika-, hagyma- és chili paprika szeleteket elrendezzük a csirkecombok körül, kicsit rakunk alájuk és rájuk is. Megkenegetjük a zöldségeket is a fűszerkeverékkel. Hozzáadjuk a felkockázott paradicsomot, egyenletesen elosztva a csirkecombok körül. Majd óvatosan alájuk öntjük a csirkehúslét, de ne a csirkecombokra, hogy nehogy lemosódjék róluk a fűszerkeverék.

A 180 fokra előremelegített sütőben sütjük egy órát. 30 perc után kicsit megkeverjük a zöldeket, megfordítjuk a csirkecombokat, s meglocsoljuk őket az edény alján összegyűlt finom lével. Majd újabb harminc perc elteltével teszteljük a húst, hogy átsült-e, s máris tálalható.

Salátával, házikenyér szeletekkel tálaljuk, hogy legyen mivel felitatni a finom levet!

Én 4 csirkecombot vettem, ezért 3 kalifornia paprikát szeltem fel mellé. Mivel szeretjük a csípőset, ezért a hűtőben ráncosodó jalapeno paprikát közül kettőt kimagoztam és vékonyra felkarikáztam. 5 jókora fokhagymagerezdet beleszórtam az aprítógépembe, melészórtam a fűszereket is. Mivel nem volt itthon friss paradicsom (senki sem tökéletes, valami mindig hiányzik a hűtőből) , ezért egy 140 g-os papradicsompüré-konzerv tartalmát raktam bele az aprítógépbe, majd ráöntöttem a 3 evőkanál olívaolajat. Bzzzzz, s máris rendelkezésemre állt egy sűrű, csípős, kissé egzotikus kence, amit alaposan szétkentem a megbarnított combokon és a zöldségeken.

Mivel az egyik kolbászka-csomag lejárati dátuma holnap lett volna, ezért mind a nyolcat beledugdostam a zöldségek közé. Ha így teszünk, ne sózzuk meg a csirkecombokat sütés előtt, mert a kolbászka elég sós. A levesléből 250 ml-t öntöttem a csirkecombok alá, egy leveskockából készült a lé. Olyat használtam, ami csökkentett só tartalmú, de még így is kissé sósnak találtatott a végeredményt, ittuk is a vizeket vacsora után!

Nagyon finom lett! A végén még egy kicsit meggrilleztem a csirkecombokat, hogy színt kapjon rajtuk a bőr, de más trükközésre nem volt szükség. A fahéj furcsán hangozhat egy ilyen keverékben, de nem lehetett igazán érezni, a keverék finom volt, kellően csípős, a fokhagyma sem bizonyult túl soknak... Remek összhang. Talán más húsokra is ki lehetne próbálni ezt a keveréket, finom krémes lesz a pürétől, jól kenhető. Valamikor majd az eredeti változtatot is kipróbálom, mert az jobban felitatható a kenyérrel, az én változatom túl sűrű a "tunkoláshoz".

De most megyek, egy kis fotónézegetésre! Olyan érthetően magyarázza el a fotós trükköket, semmi sallang, csak képek és egyszerű (értsd: az én tyúkagyamnak is érthető) magyarázatok...

Azért előtte még megköszönöm annak az általam ismert, kevésbé ismert, vagy egyáltalán nem ismert hét embernek a figyelmét, aki eddig rendszeres olvasómul szegődött. Köszönöm!

10 megjegyzés:

Pappito írta...

hehe, megnéztem a pioneer nénit, tudományos fantasztikus gardent elevált :)

Amit én épitettem az rövidebb idő alatt lett kész, mint amennyi idő alatt a pioneer posztját elolvastam :)

a cukkini meg ugyanúgy virágzik benne...

Camelbird írta...

A 7 emberből az egyik ismert. :-)(Mármint általad.)
Debrecenből olvasgatlak. :-) Gondolom sejted ki vagyok. Mivel szinte mindig munkaidőben olvaslak, ezért nem kommentelek. Kivéve ezt a mait.

További jó blogolást!

üdv...

kisrumpf írta...

Jóvanna, Pappito, más a célközönség. Egy pasinak alapból tudnia illik, hogyan kell összedobni egy fakeretet... egy nőnek lehet, hogy ez masszív pánikot okoz.

kisrumpf írta...

Camelbird, üdv!! :-)

zebrina írta...

Én is itt vagyok! :)

Dzsuszti írta...

Én/Mi is. :)

kisrumpf írta...

:-) Zavarba hoztok - ilyen sokan! :-)

Emőke írta...

Szia :-)

Én Svédországból olvasgatlak rendszeresen és tetszenek az írásaid...meg a sütik is, nagyon!! Kreatív munka, fel is nézek rád rendesen! Én sajnos nem igazán szoktam főzni-sütni...

Az Amby-ék féle blogfolyamban (ha tudod, mi az...) találtam rád és RSS readerből kukkolom a friss termést ;)

Névtelen írta...

Nem tudom, a hétbe beletartozom-e, de én is itt vagyok (kissé morcosan, mert négy napig nem volt netem). :))

gollum

kisrumpf írta...

Azt hiszem, nem érdemes népszámlálást tartani - nagyon jól esik, hogy olvastok valamennyien!