"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Tegnap fura érzésem támadt. Hamar rájöttem, mi az. V. elment kajáért - tegnap piac után elaludtam, nem volt kedvem vacsorát csinálni -, s egyedül maradtam a lakásban. Csend volt, csak a magam teremtette zaj hallatszott. Ritka pillanatok voltak a pandémia kezdete óta.  *** "Megjegyzem, a Kenyértúra volt az utolsó bejegyzés" - mondta V. enyhe szemrehányással, apósomat idézve, aki ezzel a mondattal szokta jelezni, hogy hiányolja az új blogbejegyzést. Miről írjak, egész héten nem történt semmi blogba való.  Miről írjak - hacsak nem arról, hogy séta közben láttam egy kutyát, aki boldogan harapta derékba a kétliteres zöld műanyag palackot, s élvezte, ahogy a palack ki-kirúgja magát, s valósággal kipattan a szájából.  Vagy írjak arról, hogy láttam a dombtetőről az öbölben kerengő halászhajót immáron másodszor? Vajon mit fognak? S hol adják el? Vagy írjak arról, hogy hány percen keresztül figyelhettem kertünk egyik szőrös kis látogatóját, amint felmászott az árnyékliliom merev sz...

 Ahogy sejtettem, a Bank Holiday miatt lagymatag volt a piac látogatottsága. Kenyérből ugyan nem, de dekorált sütikből maradt, még bosszankodtam is erősen, mert az egyik tag tengeri állatos sütiket rendelt/kért az unokáinak, amiket vittem is lelkesen, erre el sem jött aznap a piacra. Sebaj, legalább kávézni sokan jöttek, még a ködként szemergő eső sem tudta őket eltántorítani attól, hogy leüljenek és megigyák a kávét. Lassan visszatér a normális rend a piacon, újra lesznek havi gyűlések, igaz, rövid, lényegretörők csak, s mindjárt a piac után, nem valamikor hét közben este. Ezt mindenki jónak találja, függetlenül attól, hogy a piacnap végeztével elég fáradt a nép, s menne ebédelni. De így legalább biztosítható, hogy ne húzódjon el felesleges szájtépéssel minden meeting. *** Ha már hosszú hétvége, s nem igazán megbízhatóan napos az idő, autózzunk inkább - de hová? Az elmúlt napok nagy, hosszantartó esőinek következtében az erdei utak sárosak, egyikünknek sem volt kedve sétálni valah...

A hőség, és a locsolás hiánya ellenére is csodaszépek az egykori szomszédunk, Kamilla és a férje által ültetett virágágyások a telepre bevezető út fái alatt. Díszfüvek, apró virágok, ismeretlen, magasba nyúló szálas zöldek hirdetik a kezük munkáját. Liliom és kardvirág is akad, főleg az út legelső, hosszabban elnyúló ágyásában: nagy, rózsaszín virágok sötétrózsaszínnel csíkozva.  Nagyanyám kis virágoskertjében is mindig volt kardvirág, amit szigorúan csak a temetőbe vitt, első férje sírjára. Mindig oda. Rémlik, hogy valamelyik barátnője ritka látogatásakor, amikor rum aromával ízesített, színezett kontyalávaló is került a kávé és a süti mellé, talán a herendi vázába is belerakhatott egy szál kardvirágot, de jobbára a temetőbe kerültek (vajon mit szólt ehhez nagyapám, a második férj? Érdekelte a dolog?)  Nagyanyám eltört karját is egy kardvirágnak köszönhette: előredőlt, s teljes súlyával a talajba próbált nyomni egy elöregedett karót, ami a kardvirágot volt hivatva feltámaszta...

"Major heat" a neve a japán mini évszaknak, ami most július 27-ig tart. S haha, mintha csak ide is érvényes lenne, mert már fenyegetőznek az időjárás változásával, 27-re mondják az esőt. Az évszak leírása szerint ez az időszak az, amikor a sörkertek és hasonló intézmények megtelnek a hőségtől pihegő emberekkel. Itt is!  A héten megérkezett Németországból egy ír whiskey, ami itt már ritkaságnak számít, s úgy tűnik, nem gyártják már. Egy Japánban élő blogger írt róla, s whiskey-kedvelőként felcsillant a szemem a fotó láttán, mert láttam, hogy egy közeli lepárlóból származik s remekül egyesíti a két sziget iránti rajongásomat: a whiskey ugyan amerikai bourbon-os hordóban érik, de a végső ízét japán tölgyfahordókban kapja. Hogy erre ne ugorjak, lehetetlenség. A srác segített levadászni egy palackot, mert itt a szigeten nem volt már sehol sem (csak mini palackként), s megkeresésemre, hogy gyártanak-e majd még, a lepárló sajnos nem válaszolt.  Így kerültem egy német borkereskedés o...