"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Szépen megszínesedtek a fák a telepen is, és a mellettünk lévő iskola bevezető útján, s ha kisüt a nap - mert napközben néha azért kegyeskedik -, csupa aranybarna és pirosas szín veszi körül az embert. A múlt szombat reggeli hideg, ami jeget varázsolt a tetőkre és az autók szélvédőjére, kicsit meglepett minket, de hát itt az ideje. Ma délelőtt az uszoda felé autózva olyan szép látvány tárult elém, ahogy lefordultam a körforgalomból: a nyugat felé vezető utat kétoldalt szegélyező fák sárgája-aranya, az alattuk lévő gyepcsíkra lehullott szintén sárga levelekkel, háttérben pedig a hegyre felfutó mezők élénkzöld négyszögei, az azokat szegélyező sötétzöld sövénycsíkokkal... S mögöttük a domborodó hegyek háta, kékesen, a felettük ülő felhővel. Csoda volt, főleg a napsütésben. Igen, még mindig járok az edzőterembe, de csak edzeni (=szenvedni), az uszoda most szünetel, ugyanis a klassz kis úszódresszem, a fiúsan hosszú szárával, mindent takaróka designjával szétment a fenekemen. Pocsék anya...

Sógornőm csodálkozott tavasszal, amikor szülővárosomban voltunk, hogy miért megyek le a Fertő-tóra, a tóhoz, ahol anyám hamvait szétszórtuk. Hogy ha ő emlékezni akar a mamájára, akkor emlékezik, nem kell neki lemennie egy helyre, hadarta, a sírhoz, például, s tényleg nem érti, hiszen ha rosszban voltunk anyámmal, és 6 évig nem beszéltünk, s nem mentem "haza", amikor beteg volt, s nem függesztettem fel a haragszomrádot, akkor most miért ez a "le akarok menni a tóra" dolog, amikor Sopronban vagyunk? Nem tudtam mit mondani, valamit hebegtem emlékezésről, de nagyon meglepett, hogy ezt így nekem szegezte, kicsit fájt is, hiszen azért tanúja volt dolgoknak, s meg is volt róla a véleménye.  Csak így, több hónap elteltével, anyám halálának hetedik évfordulóján, a piaci rohanás és a vacsora között jutott eszembe a válasz: lemegyek a tóra, amikor ott vagyok, s ott emlékezem, mert könnyebb lemenni most a tóra, s bámulni a vizet, mint a még élő, beteg anyám elé akkor o...

A hazatérés után meglepett minket, hogy a kora reggeli keléskor már sötét van. Valahogy másképpen mászik ki az ember az ágyból, amikor odakint sötétség várja. Rengeteg pók bukkant fel az enyhe szeptembernek köszönhetően, hatalmas hálókat szőttek/szőnek még a bejárati ajtó elé is, amibe gyanútlanul belesétál az ember, ha nem úgy esik a fény. Trish állította, hogy szép idő volt, míg távol voltunk, de amióta hazaértünk, néhány napos órán túl nagyon sokat esik. Tegnap a fenyegetően közeledő Lorenzo nevű vihar tartotta izgalomban az országot, de csak a délnyugati, nyugati részeket tépte meg jobban a szél, itt a letépett ágakon, leveleken, néhány felborított cserépen kívül nem okozott kárt. S persze, esik... A szél elálltával ma reggelre langyosabb lett a levegő, de volt már +4 is. Esik éjjel, hallani a lefolyó gurgulázását, esik nappal, s mindehhez kora esti sötétség van, ami nyomasztó és elkedvetlenítő. S még csak most kezdődik az ősz! Örülünk minden egyes napos félórának. A szabadság...

Hűséges PC-nk augusztus elején meghalt, s mivel a tableten nehézkes volt a gépelés (szárnyaló gondolataimat nem érte utól keresgélő ujjam, haha), nem blogoltam. Ráadásul igen sűrű hónap volt, sok tortával és stresszes megrendelésekkel, amitől nemcsak én, hanem a kávézó is fogta a fejét. A szokásos. Többszöri változtatás a design-on, kieső napok az emailekre való válaszvárás miatt, a végén pedig kapkodás... De volt olyan is, hogy péntek délután itt ültem várva a rábólintást a cég részéről, aztán mivel estig nem jött válasz, jeleztük, hogy akkor nem fog menni a dolog. S mintha mi sem történt volna, hétfőn délben érdeklődtek, hogy akkor várhatják kedd reggelre a sütiket, ugye? A több tucatnyit, logóval? Semmit nem érek el a "3 napod van rá" jellegű fenyegető emailekkel, ha még ahhoz sem veszik a fáradtságot, hogy reagálnak rá.  Lényeg, hogy sűrű volt, sok pénzt összejött, és sok tapasztalat is. S hó végén már izgatottan készültem az utazásra. Seattle-be mentünk, V. egyh...