Bejegyzések

Név nélkül és névvel

Kép
A kerti asztalka azóta is odakint élvezi az ír nyár napsugarainak becéző simogatását... írnám, ha valami giccses női magazinnak írnék, de ugye nem, így maradjunk abban, hogy elég sokszor rá kellett húznom az asztalkára a fekete szemetes zsákot, amibe éppen passzol (hurrá!), mert ez mégiscsak ír nyár, és sosem lehet tudni... Hol csöpög, hol nem, aztán kisüt a nap, nem kockáztatom, hogy elázik az asztal. Tegnap végre hosszabban esett, Dublinban valóságos felhőszakadás volt, olyan nagy, hogy súlyosabb beázást okozott egy múzeumban. Mondjuk szükség is volt egy kiadós esőre, már locsoltam reggelente, dugdostam az ujjam a növények földjébe, hogy kell-e több víz vagy sem... Kitéptem egy rakás szedercsemetét, s néhány öregebbet is, amelyiken már kerekedtek a termések, de nem hagytam magam meghatni. Még akkor sem, ha a szederszörp mind jobban fogy a piacon, a teák mellé. Azt hiszem, az idén eladásra is fogok csinálni, mert finom, nagyon. Szombat délután elegánsan, egy negroni koktéllal...
Pár hete a munkások éppen akkor jöttek belül a lakásban mintalyukakat nyitni a plafonokba, amikor jött volna a higiénikus néni, így halasztottunk. Közben elment szabadságra, így csak múlt csütörtökön jött. Mért egyet a hűtőben, kikérdezett a vízről, megcsodálta a pulton éppen sütéshez érlelődő Állatkát, s meg volt lepve, hogy nincs benne élesztő, csak liszt és víz. "Nahát, érdekes, nem?" jegyezte meg. Kifogásolta, hogy a hínáros kenyerem céduláján ott szerepel, hogy hányszor több C-vitamin, és egyéb hasznos anyag van benne, mint egyes gyümölcsökben. Újságból másoltam ki ezt az állítást, de nem szabad így a cimkére írni, meg kell nevezni a forrást mellette. S tudni igazolni, hogy ez tényleg igaz. Később kaptam tőle egy brosúrát, hogy hogyan kell a termékre írni ezeket az állításokat. Aztán a tojás tárolásáról is volt kis beszélgetésünk: pár éve még a hűtőbeli tárolást kérték, most már nem kell, de ha egyszer hűtőbe rakom a tojást, onnan kivéve nem tanácsos sokat várakoztatni ...

A tetovált cukrász jelent

Kép
Nem mondhatnám, hogy rekordgyorsasággal, sőt, értékes napok kihagyásával, de elkészült a hátsó fal helyreállítása. Már csak az esőcsatornát kell a helyére rakni - elvileg a jövő héten arra is sor kerül. Már eltöltöttem egy kellemes napsütötte órácskát a fal előtt ülve, kötögetve, s Zajosapuka által szolgáltatott, a fenti teraszról leszüremlő zenét hallgatva. (Nem volt jó.) Amióta elmentek a melósok, akik a végére már a kávét is elfogadták, azóta az idő gyakran esős, de engem nem zavar, mert örömmel videóztam a háziúrnak, hogy lám, már nem a falra csöpög az eső a teraszról, hanem leesik a földre. Egy új lámpa kell még, mert a régi belülről gyakran megtelt vízzel, így csupa kosz és zöld, ki tudja, még mik élnek ott a búra alatt.  A sok port, leeső faldarabkát ugyan minden este felsöpörték a munkások, de azért maradt belőle, mert megtöltötték a teraszunk köveinek közeit, s valahogy kifakították a kövek zuzmóktól besötétített felületét. Világosabbnak tűnik a terasz. A háts...

Por száll, gép zúg...

Kép
Odakint meglehetős zajjal dolgoznak a munkások, de legalább itt vannak! Szerdán lebontották a falat, mindent por lepett és a szemem ugrált az üregében a gépzajtól. (Néztem is, hogy ők fülvédő nélkül dolgoztak, hogy' bírják?!) Én a kisszobában (úgyis, mint műhely) dolgoztam, ők a fal túloldalán a géppel. Aztán mire megbékéltem a gondolattal, hogy még fülhallgatóval sem tudok rádiózni, megint eltűntek két napra, nekem pedig ott maradt a poros növényekkel teli kert, a csupasz fal, néhány megnyomott növényem, mert jaj, rárakták az állványzat egy darabját. S mint egy építési lerakat, olyan volt a terasz, a létrákkal, állványzat-részekkel. Ez az állapot most: Emlékeztőül, ilyen volt. Az egy külön harcunkba került, hogy ne csak az ajtó körüli málladozó részt, hanem az egész falat állítsák helyre. Hihetetlen, de a háziúr által készíttetett tanulmány, a helyreállítási javaslatokkal - bár többször elküldtük a kezelő cégnek -, nem jutott el a munkát irányító mérnökhöz, amíg a kez...