"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Alakulgat a rutin. A hétfő-kedd-szerda a sütiké, megrendeléseké, a csütörtök-péntek a kenyereké. Ezen a héten hetet sütöttem, újra megcsináltam azt a kenyeret, amivel a piacon réges-régen bekerültem a kenyérsütők körébe: a rozsos-köménymagos cipót. Kicsit tömős lett, legközelebb tovább hagyom kelni - ellenben kaptam friss élesztőt a (barátságtalan eladókkal teli) lengyel boltban, így azzal készült, nem porélesztővel. Most már biztos, hogy minden kenyérsütéskor alkalmazni fogom az autolyse módszert, mert igen szépek és nagyok lesznek tőle a kenyerek, s hamarabb elkészül gyúrásukkal Őrnagy úr. A Halloween-es sütik is elfogytak mind, az új, megemelt árukon. A szép, celofánzacskós csomagolásban igen elegánsan mutattak. De ezen a hétvégén igen bosszúsan vettem észre, hogy két zacskónyi sütim is darabokra törve fogadott, amikor mentem kicsekkelni. Sajnos, az idős hölgyek, akiknek már rossz a szeme, keze, elég mostohán rakogatják a sütiket, nem rossz szándékból, egyszerűen hiába mondom, ...

Az első két hétre máris akadt pár megrendelés, így nem unatkozom. Lehet tökéletesíteni a módszereimet, kipróbálni új formákat, mert novemberre valami őszies, madaras, faleveles sütikkel szeretnék kirukkolni. A mézeskalács emberkék kezébe arany levelet raktam, illetve őszi gyümölcsöket. A piacon elfogyott mind az öt kenyér, remélem, ez a trend marad így. Aztán lassan kezdődhet a karácsonyi munka, ha akarnám, sem felejthetném el, ugyanis ma már Dublinba menet (szállítottam! és vittem az uramat) az egyik ipartelepen az út felé néző épület karácsonyi dekorba öltözött, és az egyik helyi hotel is feltette az égősorait... A kora reggeli autózásnak több előnye is volt, az egyik, hogy viszonylag hamar beértünk Dublinba, gyorsan leraktam a sütiket, felszedtem a még bent lévő dolgaimat, s és marék maggal jutalmaztam az Üzem előtt várakozó szürkebegyet. S éppen nyitásra értem a nagybanihoz. S olyan szépet láttam... A nagybanihoz vezető, viszonylag forgalmas út sarkán gyepes sportpálya van, sz...

Az utolsó hetem viszonylag nyugalmas volt. Kerry folyton velem volt, inkább csak mondogattam neki, mit csináljon, én pedig a következő tortát készítettem elő neki, vagy mosogattam. Túlórázni még így is sikerült, mert akadt most is egy kapkodós jaj-nincs-bent-a-rendelős-könyvben-a-megrendelés, ráadásul esküvőre, de egy perces pánik után megoldottuk a dolgot. Ráadásul segítségünk is volt, Katrin személyében, német intern, Stuttgart-ból, egy Treiber nevű sütödéből: segített lesütni a 100 darab nagyméretű csokis sütit, s annyira tetszett neki, hogy elkérte a receptet. Építettük a népek barátságát, s soroltuk, mit tudunk Stuttgartról, s megörvendeztettem a pár szavas némettudásommal... Amúgy elég limitált az angoltudása, beszélgetni tud, de nem minden szakkifejezést ismert. De még akkor is inkább maradt velünk, dolgozni, amikor már küldtem volna haza: nem fértünk négyen a csöpp konyhában, különösen az ebédideji roham során. A megszokott kliensek, s a többiek egyfolytában tréfálkoztak ...

Az időjárást nem érdekli, hogy az év utolsó hosszú hétvégéje van, egész nap esett az eső s olyan borongós odakint minden, mintha már komoly tél lenne. A Félmellűt nem érdekli hogy bank holiday van, V. ilyenkor is dolgozott, és mivel ez a sütős napom, dolgoztam én is. Kaptam egy jókora megrendelést holnapra múlt pénteken, azon dolgoztam. Csupa töklámpás-szellem-szellemjárta házsüti borította az asztalt. A múlt hét gyorsan eltelt. Kerry-t tanítgattam egész héten, őrá esett a választás, ő lesz az utódom. De úgy is mondhatjuk, senki más nem jelentkezett, aki képes lenne betölteni az állásomat. A görög fickóról kiderült hogy séf, és inkább a főzéshez ért, mint a sütéshez: Emily szerint kicsit el volt szállva magától, mindent a maga feje után csinált, például kétszer olyan magasra sütötte a tortákat, mint ahogy szokás, feleannyi torták sütve, mint amire szükség volt. Aztán kijelentette hogy amúgy is kapott állásajánlatot több más, "jobb nevű" helytől, csak szeretne valami pihe...