"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Egyelőre beteget ápolok - V. kiadós megfázással jött haza Japánból. Nem sikerült valami fényesen az út, már ami a privát részét illeti: mire mehetett volna várost nézni, már az ágyat nyomta. De azért az azt megelőző napokban hősiesen megkóstolt néhány ismeretlen tengeri herkentyűt, s volt szerencséje egy wagyu marha szelethez is. Azt mondta, fura egy nép. Szeretik sok kis bizbasszal felcsicsázni a telefonjaikat, nem csak iskoláslányok, de felnőttek is. S nagyon-nagy tisztelettel üvezik az időseket. Hozott nekem Maneki Neko-t is, az egyik (aranyfüsttel a fenekében - nem viccelek!) a mobilomon lóg, a másik, nagyobb, az ágy feletti polcról integet. Ez utóbbinak saját kispárnája van a feneke alá... Most ott van, aztán majd átkerül egy kevésbé feltűnő helyre, mert az uram nem bírja a képét. Betegápolás közben belekezdtem az első t ényleg csipkes álba. A fonal leheletvékony, mohair. Remélem, lesz olyan szép, mint amit Limara kötött. Ugyanazzal a mintával dolgozom, a Knitted lace of Es...

Van egy zenés műsor az egyik ír rádióadón, Mooney's Tunes címmel, ahová be lehet telefonálni, kérni lehet egy dalt, s mindjárt el is lehet mesélni mellé, miért jelent nekünk sokat az adott szám. Egy Derek Mooney nevű ember vezeti/szerkeszti, meglehetősen népszerű, ismert személyiség. Ugyanennek a műsornak minden évben van egy karácsonyi koncertje, amit tavaly a viszonylag új Grand Canal Theatre-ben tartottak. S ott a koncert során fellépett egy ember, akit én is ismerek szegről-végről, az Üzemnek köszönhetően. John ablakmosásból él. Dublinszerte mossa az ablakokat, cégeknél, magánházaknál. Alacsony, kopasz, igen bőbeszédű, középkorú férfi, Pioneer - ami az itteni római katolikusok között azt jelenti, hogy nem iszik, nem dohányzik. Szenvedélye az íjászat, mindig elmesélte, hova mentek versenyre, rendszerint nyert is. Minden péntek reggel jön az Üzembe, tíz perc alatt kívül-belül letisztítja az ablakokat, utána kap egy kávét, s ha van idő, csevegünk kicsit. Még Sebastian mesélte el n...

Ma rádöbbentem, hogy a próbafülke hármas tükrénél, és erős neonfényénél nincs őszintébb kritikus. De azért az utolsó marcipán szaloncukrokat még megeszem, annak örömére, hogy ma hosszú keringés után megkaptuk a karácsonyi lapotokat!

Bocsánat, minden rendben, egészségileg is, újra munka, újra koránkelések, de nem volt ihletem írni. Néha leültem, de erőltetettnek tűntek az első sorok. Mindenesetre ha az íráskészségem még nem is tért vissza egészen, már tökéletes magabiztossággal intézem a kávézó megrendelési levelelezését, még nyaraló főnököm helyett. Írásban és telefonon is. Sőt, odáig fajult a dolog, hogy egy munkanap közepén elmerengtünk, vajon mi lenne, ha haza sem jönne, csak az aláírt csekkeket küldené. Heaven :-) A mexikói születésű, de amerikai neveltetésű Aniz, aki ismét a kávézóban dolgozik, s akivel igencsak jó most a kapcsolatom, reggel nézi meg a maileket, munkába menetel előtt, én este. Aztán intézkedés. Így legalább minden fontos info eljut hozzám a rendelésekről, s alkalomadtán tudok a vevővel beszélni, mint pl. ma, egy Tiffany-s doboz alakú torta megrendelése kapcsán. Remek érzés, kár, hogy a héten vége, főnökünk visszajön. Talán a fentiekből kiderül, hogy a dolgok ugyanúgy folynak az Üzemben...