"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Múlt hétvégére esőt mondtak, s valóban, nedvesnek indult a piac, de amilyen mázlink volt, hamar elállt az eső, s még egy asztalt is ki tudtunk tenni a gyepre. Sokan akartak beülni kávézni, nem érdekelte őket a social distancing, megtöltöttek három asztalt, egyedül csak az én kiszolgáló pultom melletti sarok volt üres, vagyis inkább azt használjuk a fölös székek, asztalok, babaszék tárolóhelyéül. Idősek, fiatalok, gyerekek ültek együtt, szerencsére a benti maszkviselés ellen nem tiltakozott senki továbbra sem. Apropó, Ms. Bottlebank azóta sem ült be kávézni, de voltak további igényei a piaccal szemben, amit türelmesen meghallgatott a controller, majd ki is engedte a fejéből. Ms. Bottlebank-nek csak óhajai vannak, legyen fél quiche, legyen ez, az, fél csomag spenót, mert egy neki sok, de aztán utána nem veszi az adott terméket. Fura alak. Nem mondom, hogy könnyű Betty cipőjében járni, rengeteget süt, így a péntekem még sűrűbb és hosszabb, mint eddig volt, de most már erőt veszek az aj-rá...

Egy újabb jó hét a piacon. Szerencsére hideg sem volt annyira, az asztalokat is kitettük az épület elé, sőt, jövő héten már az épület kávézó részébe (mely jelenleg amolyan tárolóhelyiségként szolgál) is ki fogunk tenni két asztalt, mert szombat reggel 6-tól - talán nem egészen átgondoltan - feloldottak minden korlátozást, kivéve a maszkviselést és a Covid passz használatát külföldre utazáskor. Erős fejtörés előzte meg a döntést, de tekintettel a teremben jelenlévő idősebb tagokra, továbbra sem fogjuk egyszerre beengedni a vevőket, s a kávézó részbe sem kerül vissza mind a 4 asztal, mert akkor nem tudnak megfelelő távolságra leülni egymástól az emberek. Valamint továbbra is az ajtón át fogom felszolgálni a kávét azoknak, akik már nem férnek oda majd ehhez a két asztalhoz, vagy kint akarnak leülni.   Az örökösen mindenbe belekötő Ms. Bottlebank gúnynevű nő volt az egyetlen, aki nagy felháborodással kifogásolta, hogy még nem ülhet be. Borzasztó egy alak, ha nagynéha odajön kávéért, mi...

Saját laptopról pöntyögök, juhé! Használt, egyelőre még minden idegen rajta, főleg, mert megszoktam a jókora billentyűzetet a nagy számgépen. V. beállított nekem mindent, én pedig néztem, mint szamár a hegyen, s arra gondoltam, mennyire a kőkorszakban lennék, ha V. nem segítene.  A szombati piac nagyon jól ment, bár az elején hamar elfogyott a nyitásra várakozó sor. Utána vagy egy óráig tétlenül ténferegtünk a teremben, kávéztunk és bámultuk a hegyről felszálló felhőket. Nyirkos, nagyon nyirkos volt a levegő, de ennek köszönhetően olyan szép zöld mohafoltról csináltam fotót az épület oldalában, mindenféle szűrő nélkül, hogy csoda. Japánkertet idéző réteg vonja be azt a pár kőlapot, ami egykor a sütögetések helyszínéül szolgált. Most csak a vörösbegyek ugrálnak rajta.  Azok a vörösbegyek, amelyek közül egy a múltkori piacon egyszerűen beszaladt mellém, a kávékuckóba. A szemem sarkából láttam a barnás villanást, ijedten ugrottam egyet, egérnek hittem. Ő is ugrott, kifele, aztán ...

Nem állítom, hogy a januárt úgy kezdtem, mint egy boldogan ugráló kiskutya, tele energiával és tervvel. Terv volt, lendület nem volt. Nehezen lendültem neki a munkának. Sütis stb. tervek azok voltak, vannak, de - rám jellemző módon - kipróbálásukat, megvalósításukat az utolsó pillanatra halasztottam, péntekre, amikor amúgy is sok a sütnivaló. Vagyis nem fogtam semmi újba. Nem változtam/változtattam semmit, semmin, hiába ugrott az évszám, hiába szimpatikus ez a két kettes egymás mellett. Attól, hogy Szilveszterkor valami sokadszor látott film közben (Harry and Sally, naná), éjfélkor kimerevítve a képernyő képét, mondhatni köptetővel és geneverrel koccintottunk (mert kár lett volna csak a kedvemért kinyitni a jó pezsgőt), szóval attól a halasztgatós, ej-rá-érünk-arra-még természetem nem változott.  Elég baj ez!  *** Csendes kémkedés (értsd, Ray másik kávézójának követése Instagram-on) alatt azért kiderült, miért is akart megszabadulni az Üzemtől. Az északi oldalon lévő hely nagy...