"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Kenyér sül, és odakintről ingerült rigó jelez akciót a hátsó kertből. A fürdőjüket sűrűn töltögetem, jönnek fürdeni, aztán napbágyasztotta arckifejezéssel napoznak a kisház tetetjén, nyitott csőrrel, felborzolt tollakkal. A munkások még nincsenek itt, talán ma nem is jönnek, mint ahogy tegnap sem jöttek: a félbehagyott teraszkorlátról néznek le rám az ezúttal - állításuk szerint - helyesen felrakott, vízelvezető kövek, a szomszéd kertjében felállított állványzatuk csillog a napfényben, gyanúsan újnak tűnik, bár a szomszéd állítja, hogy a faszik tudják, mit kell csinálni, értenek hozzá. Tegnap eljutottam a Dos cervezas, por favor! mondatig az ötperces spanyol nyelvleckék sorában, s hőségriadóval fenyegetőznek a rádióból. Állítólag 28 fok lesz. Gondolom, ez a kis csipet az életünkből jelzi, hogy megvagyunk, jól vagyunk. A nyaralás kiugróan jól sikerült, valahogy kevésbé zaklattam fel magam magyarországi dolgokon, habár szembejött sok-sok-sok plakát. Nem akartam változtatni semmin, s...

Sajnos, jelentős mennyiségű rendelés, és a lakásban lévő némi felfordulás miatt késlekedem a beszámolóval. Így csak jelezném, hogy van itt még élet, de közben sütik sülnek, és munkások járkálnak ki és be, mert ha minden igaz, végre, végre elkészül az új hátsó fal, sokéves várakozás, vita, erőlködés után talán tényleg megjavítják, s nem fogunk többé ázni és penészesedni. Kéretik drukkolni. Az élet egyébként pedig csodás.

A Csatlakozás napja, Sligo volt a fogadó város. A fotót G. Feri barátunk készítette. A baloldalon ülő hölgy a felesége, aztán jön V., én, Cs. Anikó, H. Réka-Zita, és E. Erzsébet (Zsóka). Rajtunk kívül mindenki hazaköltözött Magyarországra. Ki kis kerülővel, ki egyenesen, de most már otthon élnek.

Már csak néhány nap, s úton leszünk. Kislista a falon, az asztalon gyűlnek a magunkkal viendő holmik, s az ajándékok. Már csak néhány megrendelés van hátra, a nagyja kész. A piacon tegnap melegen búcsúztatott mindenki, némi aggodalommal a hangjukban, hogy hogyan fogják tudni majd megcsinálni a kávérutint nélkülem. Pedig csak rendszer kell, mindenből vettem extrát, sőt, rengeteg süti is maradt. A kötényem most hömbölög a szárítógépben, aminek zörgő-morgó hangja bizonyos hotelfolyosókra emlékeztet, s gyengéd nosztalgiával tölt el. Sosem hittem volna, hogy ilyen gyengéd érzelmekkel fogok viseltetni egy masina hangja iránt. Sütidekorálás közben még mindig az Abroad in Japan podcastjait hallgatom, igen szórakoztatóak, de a videókra nincs időm. Péntek délután hazafelé ballagtam egy bevásárlós körből, amikor egy szomszéd megállított, hogy nna, hiába ígérték a nagy vihart, Storm Hannah-t, ide nem ér fel, most mondta a rádió, hogy csak a délnyugati megyékben lesz probléma a szél. Ebben mar...