"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Van, amikor az ember kicsit a járda felett lebegve jön ki valahonnan, az arcára a fagyos szél ellenére is kis mosoly ül, s boldog. Talán nem nagy szó ez, de ez az a hely, ahonnan mindig úgy jövök el, hogy fel vagyok dobva, s sokáig nem esem le. A Chester Beatty Library ez a hely. Mindig is szerettem, rendkívül gazdag és látványos kiállításai, gyűjteményei miatt, de nemrég a Little Museumnak köszönhetően külön vezetésen vettünk részt, ami annyit tett, hogy egy ottani vezető tartott nekünk egy egyórás ismertetést. Illetve egy órát lőttek be, de kétszer olyan hosszúra nyúlt, s így is csak egy emeletet jártunk be. Csodás volt. A férfi olyan érdekesen, jól és élvezetesen beszélt a látnivalóktól, hogy öröm volt hallgatni. Nagyon kevés viccel, de érdekes példákkal világította meg, amiről beszélt. Először is a gyűjtemény alapítójáról, Alfred Chester Beatty-ről mesélt, aki 1875-ben New York-i középosztálybeli családban született. Kisfiúként először édesapja vitte el aukciós házakba, ah...

Mostanság olyan felnőttes dolgokkal kellett foglalkoznom, mint meghatalmazás hitelesítése. A konzulhoz kell menni ilyesmiért. Volt valami halvány romantikus elképzelésem, hogy az ilyesmi hogyan folyik, természetesen nem úgy volt, ahogy elképzeltem. Nem kellett bemennem a kozul irodájába, nem ültettek le megkérdezve, hogy kérek-e teát (mégiscsak Írország, ugye), nem váltottunk semmitmondó mondatokat az időjárásról. Ó, én kis naiv. Ő láthatatlan maradt, helyette volt széksor a neonfényes alagsori helyiségben, üvegablak mögött mosolygós titkárnő, kis ki-betolható tálcán kellett beadni az aláírandót, a pénzt - mert fizetni kellett érte, egyetlen aláírásért 30 eurót. Két példány kellene? Akkor 60. Akkor beérem eggyel is... Fizetni csak készpénzzel lehet, szerencsére tudtam erről. Két perc alatt végeztem, udvarias, pontos és mosolygós volt a kiszolgálás. Féltem az esetleges parkolási nehézségektől és a sűrű forgalomtól (reggelre kaptam időpontot), ezért busszal mentem, ami nekem mindig ...

Csütörtökön szembenéztem egy régi mumusommal: a saját készítésű hajtogatott (laminált) leveles tésztával. Ugye, Simona, a szlovák tag, sajnos, költözik, s valakinek pótolnia kellene a népszerű termékeit. A boltban kapható tészták mindegyike valamilyen olajjal készült, vagy nagy százalékban tartalmaz pálmaolajat, tartósítószereket, citromlevet - egyik sem az, amit mernék mások elé tenni egy ilyen piacon.    Nincs mese, neki kell esni. Belevágtam. Még emlékeztem rá, hogy régen a szomszédom és barátnőm akkor kamasz fia, ki ma már családapa és ékszerész, olyan, de olyan leveles tésztát rittyentett tizenévesen, hogy sárgultunk az irigységtől. Egy falatnyi konyhában, mindössze a konyhaasztalt igénybevéve. Akkor tal án nekem is menne... Előtte három-négy forrásból tanulgattam a laminálás művészetét, a trükköket, a fogásokat. Aztán utolsóként eszembe jutott az Istennő, Nigella könyve, s igen, találtam benne receptet a tésztához. Mégpedig egy trükköset, ami a hagyományos utat köve...

Utólag eszembe jutott még Bécsről, mennyire meglepett, hogy vendéglőkben lehet dohányozni. Némelyik helyiséget csak egy nyitott ajtókeret és egy felirat választotta el egymástól, jelezve, hogy jobbra üljenek a kisgyerekesek, balra a dohányosok. Szokatlan volt az első este beülni egy kocsma/vendégőbe, s szagolgatni a levegőt, hogy mi is olyan furcsa?! A füstszag volt az. Nagyon elszoktunk ettől! A másik egy új kedvencem felfedezése volt, a még éppen elcsípett Rubens-kiállításon: Venus frigida (A fagyoskodó Vénusz) a címe, s főleg a kis Ámor szokatlan ábrázolása fogott meg: a kis pufók Ámor, amint egy vékony fátyol alatt, kis lábujjain egyensúlyozva üldögél tegezén, s látványosan fázik. S Vénusz istennő ábrázolása is szokatlan, amint arcán rezignált szomorúsággal, már-már ürességgel üldögél, kerek hátsóját, s neméppen karcsú derekát a szemlélő felé fordítva. Nagyon tetszett. Ki is került képeslap formájában a polcra. *** Két napja folyamatosan esik (esett) az eső. Az elm...