"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

A rengeteg mézeskalács csontváz és egyéb társaik remekül fogytak a szombati piacon, a kevéske maradékot pedig ma V. bevitte az Üzembe. Emilie mesélte, hogy főleg a mexikói "Halottak Napja" mintázatú, nagyon színes koponyák fogytak el azonnal. Festettem is volna még neki, de sajnos, sok eltört, ahogy vettem őket elő a dobozból. Nem tudom, miért, talán mert kiszáradnak? De már sokszor előfordult, hogy a sütijeim pár nap dekorációra várakozás során megrepednek, ezért ha megrendelésre dolgozom, mindig szoktam pár plusz darabot sütni. Három koponya maradt csak egészben, a többit megesszük majd. Váratlanul megkeresett exfőnököm, behízelgő sorokkal, hogy segítségre van szüksége, a vacsoravendégei nem esznek cukrot, sem tejterméket, volna valami süti a tarsolyomban, mert az ő bevált receptjei mind száraz és unalmas desszerteket produkálnak, s reméli jól vagyok, s fussunk össze egy kávéra... Yeah, right. Mázlim volt, pár nappal korábban az újságban olvastam Nigella Lawson ...

A hétvégén a Brian nevű vihar riogatott bennünket. Nagyon sok esőt hozott, de nem annyira vad szelet, mint Ofélia. Meglepő módon ez a kevésbé vad szél emelte meg, s döntötte el a kis fóliasátramat, amiben még ott hervadoznak a termésüktől megfosztott paradicsomnövények. (A termésből pár napja lett rizses lecsó, nagyon büszke voltam a saját paradicsomokra, még akkor is, ha az ablakpárkányon értek be...) A telepen két fa dőlt ki, rokkant meg, és néhány nagy ág szakadt le, ezeket igen sietve felaprózták, s eltakarították a kertészek. Brian itt a felettünk lévő utcában döntött ki egy fát, más kárt tudtommal nem okozott a városban. Múlt péntek éjjel, és éppen a piac ideje alatt esett legjobban az eső, ehhez képest nagy volt a forgalom, néhány utolsónak befutó vevőnek köszönhetően pedig alig maradt valami a pultokon. A kávékuckóban is szép volt a bevétel, az emberek inkább leültek teázni, újságot olvasni, mint hogy hazamentek volna a szakadó esőben. Az új, kiváncsiságból kipróbált sós k...

Anyám öt éve halott. A minap megint vele álmodtam, illetve magamat néztem egy tükörben, valami szőrmegalléros kabátot próbáltam fel (mostanában kabátkeresőben voltam), s észrevettem, hogy az arcom itt-ott megereszkedett. Ahogy közelebb hajoltam a tükörhöz, hogy na, basszus, öregszem, anyám arca lett a magamé helyett, s azt gondoltam álmomban, hm, tényleg teljesen anyámra ütöttem. S még csak nem is találtam furának, hogy az ő arca van az enyémé helyett, úgy nyúltam hozzá, húzogattam a bőrömet, mintha az enyémé lenne, s nem lenne ebben semmi szokatlan. Zavaróak néha ezek a lelki dolgok.

Valahányszor kimondanám, leírnám, hogy "no, enyhül a szél", jön egy újabb szélroham, s megint meghajolnak a fák, bokrok. Még tart a buli. Az alább már említett térkép szerint most még jön egy adag, Anglia és a sziget között a legerősebb a szél most, de mindenhol vannak még nagyon erős széllökések. Alighanem egész éjjel hallani fogjuk a hol erősődő, hol halkuló zúgást. A kert túlélte az eddigieket, csak a vödör pördült párat, de ideiglenesen behoztam. Minden növény sértetlen. A madarak ügyet sem vetettek az erős időre, jöttek a földre szórt kajára, s az egyik énekes rigó a legnagyobb vihar idején jött fürdeni. S mivel nem látott engem, aki az esőverte ablak mögött álltam, tájba olvadva, nyugodtan ugrálgatva, szinte a lábaimnál, az üveg túloldalán szedte össze a szél leverte bogyókat a terasz kövéről.  Néha még az ég kékje is felvillant, s igen-igen ritkán, de lehetett hallani orkán erejű szélre jellemző fenyegető morajokat, ahogy a szél megkerülte a tömböt. Az esővize...