"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Nagyon köszönjük a lehetőséget, hogy átengedtétek nekünk a házat és az autót. Királyi dolgunk volt. A teraszt, a kolibrikkal, a piros etetőjükkel, a házat körbevevő hatalmas fákkal nagyon megszerettem. A nyulat, amelyik reggel, este is ott ugrált a kis házikó körül, hátul. (Mesélték, hogy láttak már a környéket kojotot is, sőt, medvére is volt példa pár éve, betévedt a lakónegyedbe.)  Minden nagy volt, szokatlanul nagy nekünk, akik kis lakásban lakunk, s nincsenek hozzászokva, hogy az egész mosást bele lehet tenni a gépbe, s még így is marad hely. A ráébredés, hogy hiába szárítottam büszkén friss levegőn a ruhákat, a ránctalan száradás csak a nem igazán értékelt szárítógép segítségével érhető el. A hűtőszekrény, amely katlan, belehajolva is alig értem el a hátulját. A profi kávéfőző, amelyen reggel V. gondosan kimérve főzte a frissen daráltat. A nyitott ablakoknál alvás, a maradak ciripelő hangja, keverve néha a kék szajkó kiáltozásával. A körbejárható konyhapult, a rengeteg ...

A vakáció utáni szomorúság nyom, a tömött mosógép morgása komor aláfestő zene, míg gépelek. A tegnap este megtöltött etetőn már nyüzsögnek a madarak, a virágok várják, hogy megszabaduljanak elszárad virágfejeiktől. A nagy asztalon még kaotikus összevisszaságban a beszerzett kiszúrók, a barátaink szeretetének kézzelfogható jelei ajándékok és vidám konyharuhák formájában. A lista, hogy mit tudnánk nekik küldeni, viszonyozni a sok jót, amivel elhalmoztak minket. A legjobb ajándék, egy érdekes francia vajtartó már megöltve vízzel és vajjal, a bőröndök, mint tátott szájú maflák, a padlóra folyatják tartalmukat, s a reggeli gyorskávéba már méz került... Nincs kedvem enni, megtagadom a zokniviselést, pedig itt nem lehet mezitláb mászkálni a kövön, mint Mikiék fából készült, napsütás melengette teraszán. Szemüvegem elhagyta a papucsát, megjavításra vár, féloldalas az orromon. Már írtam két megrendelőnek, akik erre a hétvégére kértek tortát...Egyből vissza a hétköznapokba. V. elment reggel fél...

Olyan sok élményben van részünk, hogy egész sorozatot érdemelne... Az idő gyönyörű, lesült arccal és nyakkal megyünk haza holnap. Híztunk. Kaptunk a méretünkre cuccokat, s kétdoboznyi új kiszúró és konyhai eszköz vár becsomagolásra.  Kedves Laci és Emese! Dorothy-val és Bruce-szal nagyon jó napot töltöttünk együtt, rengeteg fotó készült, amiket majd miharabb továbbítunk.  S még szép kenyereket is sütöttünk, újabb két embert sikerült belebolondítanom Állatka segítségével a kenyérsütésbe.

Egy barátunknak köszönhetően egy hatalmas házban lakunk Redmond és Bellevue határán, Seattle-től húsz percnyire. Keleti kényelem, kocsi van a seggünk alatt, telefon és wifi. Kolibrik röpködnek az etető körül, cirpegő hangjuk és drónra hasonlító mozgásuk folyamatos szórakoztatást nyújt a most már árnyékos teraszon, ahol az előbb még napoztam a 28 fokban. Az öt éve lefényképezett - akkor hóval fedett ház előtti - zászló most is ott lóg büszkén az ajtófélfáról. A hírhedt Seattle-i esőnek nincs nyoma, mióta megérkeztünk. Minden napra akad barát/ismerős/látnivaló, érdekesség ebben a minden-nagyobb országban. Az alma nagy, első nekifutásra nem bírom megenni. A hűtő nagy, mellig behajolok, hogy elérjem a hátsó falát. A mosógépben elvész három napi szennyesünk. A bolti kiszerelés bogyósgyümölcsből minimum fél, de inkább á egy kiló, a lelkesen megvett egykilós tőzegáfonya-csomagot napok óta nem tudom befejezni, pedig mindig azt eszem reggelire. Gyors lecke abból, hogy elkapja az embert az éksz...