"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Egy barátunknak köszönhetően egy hatalmas házban lakunk Redmond és Bellevue határán, Seattle-től húsz percnyire. Keleti kényelem, kocsi van a seggünk alatt, telefon és wifi. Kolibrik röpködnek az etető körül, cirpegő hangjuk és drónra hasonlító mozgásuk folyamatos szórakoztatást nyújt a most már árnyékos teraszon, ahol az előbb még napoztam a 28 fokban. Az öt éve lefényképezett - akkor hóval fedett ház előtti - zászló most is ott lóg büszkén az ajtófélfáról. A hírhedt Seattle-i esőnek nincs nyoma, mióta megérkeztünk. Minden napra akad barát/ismerős/látnivaló, érdekesség ebben a minden-nagyobb országban. Az alma nagy, első nekifutásra nem bírom megenni. A hűtő nagy, mellig behajolok, hogy elérjem a hátsó falát. A mosógépben elvész három napi szennyesünk. A bolti kiszerelés bogyósgyümölcsből minimum fél, de inkább á egy kiló, a lelkesen megvett egykilós tőzegáfonya-csomagot napok óta nem tudom befejezni, pedig mindig azt eszem reggelire. Gyors lecke abból, hogy elkapja az embert az éksz...

Mára olyan meleget jósolnak, hogy még figyelmeztetés is feljött a telefonomon: sárga jelzés! Muszáj volt mosolyognom. 30 C°-kal riogatnak. Alig múlt kilenc óra, s a napsütötte nappaliban máris kicsit állott a levegő. Résnyire nyitva hagyott redőnyökön dől be a fény: kinyitottam az ablakokat és hátul az ajtót a kert felé, hogy járjon a levegő. Friss vizet adtam a madaraknak, és a madáritatótálat leraktam a kert földjére, hadd fürödjenek, ha kedvük van hozzá. Egészen mediterrán hangulatot kapott a kert, ahogy a napfényben a remegő víz fénye alulról megvilágítja leveleket. A szabadság előtti utolsó nagy mosások egyike megy a konyhában, és hamarosan befejezem azt a 150 sütit, amit végülis elvállaltam az 500 helyett. Nagyon megvárattak a döntéssel, csak csütörtök délután szóltak, hogy akkor mégis kellene az 500 sütemény. Addigra már késő volt, a hétvégét más elfoglaltságra tettem félre, de addig könyörögtek, hogy mindenképpen szükségük van süteményre, hogy 150-re igent mond...

Alkalmanként kb. ennyi vért adhat az ír véradó, akiknek sorába tegnap megpróbáltam bekerülni, egyelőre hiába. Először a rádióban hangzott el buzdító felhívás, mondván, fogynak a készletek, aztán a városi közösségi Facebook oldalon jött fel a hirdetés, hogy lesz véradás esti időpontokban is: az egyik helyi hotelbe lehet menni vért adni. Teljesen felbuzdultam, hogy itt az ideje, hogy végre megpróbálkozzam véradással. Még sohasem csináltam, a családból emlékeim szerint egyedül a apósom adott vért. Előtte már átnéztem azt a weboldalt, ahol mindenféle tesztkérdések alapján meg lehet állapítani, hogy az ember egyáltalán alkalmas-e a véradónak ebben az országban, és úgy tűnt, két ponton bukhat meg a dolog: az egyik, hogy nem vagyok ír, vagyis az ő szemszögükből nézve külföldön éltem, a másik, hogy - ugyan csak fél évig, de - éltem Angliában, és a szivacsos  agylágyulás ottani nagyobb számú előfordulása (vCJD) miatt ez kizáró ok lehet. Aztán már az Irish Blood Transfusion Service old...

Jó pár hete, főleg a higiénikus látogatása miatt vettem egy doboz tojásfehérje-pótlót, Wilton termék. Ugyan tele van mindenféle érdekes dologgal, s rettenetesen édes, de olyan stabil habot csináltam vele, hogy csuda. Nagyon hamar összeállt a cukros-vizes keverék, kemény, szép hab lett belőle, olyan vékonyan tudtam vele írni, hogy öröm volt nézni. S még másnap is, hűtés nélkül is használható maradt, nem vált széjjel, nem kellett újra kikeverni. 6 gramm porhoz 30 g víz kell, habverővel felverem kissé, beleöntöm a szokásos 150 g porcukrot "fehérjékként", aztán megkapja Őrnagy úr, s pár perc alatt kész a cukormáz.  Ugyan továbbra is szükség van a tojássárgájákra a mézeskalács emberekhez, de már pár alkalommal sikerült megtakarítanom jó pár fehérjét ennek a pornak a használatával. Sőt, a minap egy kiskanálnyit szórtam a rendes fehérjés keverék mellé, s sokkal stabilabb lett a máz, mint máskor. Úgyhogy már el is kezdtem nézegetni bonyolultabb, csíkos mintákkal dekorált sütiket...