"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Ma ünneplik a Guinness 250. születésnapját . Koncertek, megmozdulások és általános ereszd-el-a-hajamat mindenfelé. Ha valaki bélyeggyűjtő, és szüksége van Arthur Guinness tiszteletére kiadott bélyegre, kérem, szóljon, beszerzem :-) Igaz, hogy nem Guinness-szel, hanem német búzasörrel, de majd este iszunk Arthur egészségére. Long live the Black Stuff! Sláinte!

... ezt a visszafelé számolós egy órát. Amikor már úgy sejtem, hogy leszállt, amikor úgy tudom, már megérkezett... de mégsincs még itt. Még nem szállt le. Késik a gép. Miért? Miért éppen 6 percet? Már 11-et? De miért?? Mindig más hozza haza, nem én, hanem busz, vagy kolléga, s legalább egy óra, mert útközben még másvalakit is hazavisznek.... visszafelé számolok, mennyi ideig tarthat, kétszer letérni az M50-esről? Nagy a forgalom? Ilyenkor már csak nem! Milyen gyorsan vezet az a kolléga? Ráérősen vezet-e? Vagy megkockáztat néhány ripsz-ropsz előzést, mert már ő is szeretne otthon lenni, várja az asszony a meleg vacsorával és az ágyba bújtatott gyerekkel? Utálom ezt az egy-másfél órát. Fejben számolok, odaképzelem őket az útra, a kocsiba... ugye, nem lesz baj az M50-esen. Nem lesz tötymörgés a csomagokkal, s gyorsan jön haza... Végre, telefon, már leszálltak, már jönnek. Addig kisütöm a húst.

Jelenleg a munkanélküliek aránya 12.4 % Írországban. Azt mondják, lesz ez még rosszabb is. Ági oldaláról megtudtam, hogy az országban 12 000 magyar él, mármint PPS-számmal rendelkező. Ugyancsak nála lehet olvasni a National Ploughing Championships-ről is. Olyan, mint a Tinahely mezőgazdasági show volt, csak nagyobb, színesebb, híresebb, s látogatottabb. 1995 óta először távoznak többen az országból, mint ahányan bevándorolnak. A meeting borzalmas volt. 10-re végeztünk, jókora szélben hajtottam haza. 45 percet csak Patricia (p.k.) legújabb "problémája" felett vitatkoztunk. A végén rohanvást távozott, és a többiek harsányan felnevettek, amikor elhajtott az épület elől. Nem volt szívderítő jelenet, megértem a reakciót, de azért bántott is. Baromira fáj a fejem. S a megváltó esőnek semmi jele. Így fejfájósan nem tudom élvezni - a konyha mélyéről pedig pláne nem - a csodás indián nyarat, az ablakon bezúduló napsütéssel. Odakint frissen nyírt fű szaga, az előbb fejezte be a fűnyír...

Tegnap, amint este mentem Trish-ért, fent a dombtetőn, a piros lámpánál meg kellett állnom. A T-elágazásban egy nő futott el (de inkább kocogott) velem szemben, egy kis, sárga ponyvás kocsit húzva maga után. "Ez valami őrült edzésforma lehet" - gondoltam -, "remélem, nem csapják el a sötétben". Aztán zöldre váltott a lámpa, s mögéje kanyarodtam. Piros lámpácskák villogtak az alacsony kocsikán, amint kikerülés közben odanéztem, csak a sok szőke hajat láttam az arcából. "Fura egy alak." - gondoltam. Senki nem dudált rá, kikerülték. Meséltem Trish-nek, hogy jé, de érdekes, biztos valamilyen versenyre készül így a nő. Aztán ma reggel a rádióban hallottam egy interjúrészletet, így derült ki, ki is ő. Rosie Swale Pope, aki körbefutotta a világot... Remélem, szép ideje lesz, amikor a születésnapján a tervek szerint felér a Giant's Causeway-hez. M ost este megnéztem a weboldalát... félelmetes. Körbefutotta a világot. Őrült? Megszállott? Mindegy. Tiszteletremé...