2020. május 18.

Óvatos nyitás, csökkenő betegszám

Módfelett elégedett vagyok. A mézes emberekkel teli csomagot feladtam, postai kartondobozban, amelynek falát kibéleltem buborékos fóliával. Az emberkék egyenként celofánba voltak csomagolva. Egymáson hevertek, de nem volt köztük kibélelés. Szerdán dél felé voltam a kispostán, feladni, s a rendelő már másnap reggel megkapta! Sértetlenül, mindegyik túlélte az utazást.

A csokis tart napokig kitartott. Tegnap ettük meg az utolsó vékony szeletet. Erre a hétre tervezem az anpant, de abból majd a kliensek kapnak, tesztnek, ajándékba, mert V. nem szereti a babpépet. Most pedig croissant-tészta érik, mert nem kér V. születésnapi tortát, se WC-papírtekercs-, se vírus alakút, hanem croissant-t szeretne.

Közben egy születésnapi torta megrendelést is kaptam júniusra. Kislánynak lesz, unikornis lesz a téma. Ebben már járatos vagyok. De most csak egy kicsike tortára van szükség, s a vajkrémből készült sokszínű sörényt most majd vékonyra sodort cukormázból készítem, mert a vajkrém nem nyerő. Szerintem szebb is lesz, mint a vajkrém,ami minden színnek ad egy enyhe sárgás beütést.

A rozskenyér mizéria folytatódott... Nem volt rossz, de nem volt elég rozsos. Hm. Most az összes kovászt kihagytam belőle, több rozzsal és kevesebb fehér liszttel váltottam ki. Érzésem szerint már rég nem a Lidl-es kenyeret kellett volna reprodukálnom, hanem a rendelő ízlését eltalálnom. Közben - miután elsírtam bánatomat - egy pék ismerős mesélte, hogy egyes boltok rozskenyereiben a rozs ízét a pörkölt árpamaláta liszt adja... s a kenyérben csak némi világos rozs található... Ó, hogy az a... Én itt erőlködöm valódi, bio, teljesőrlésű rozs használatával, a megrendelő pedig egy kvázi ízfokozó ízét kéri számon rajtam?!

Sírva röhögtem, nna. Aztán férji bíztatásra (is) udvariasan nemet mondtam a további próbálkozásokat illetően, megelőzve az utolsó vekni tesztjét. Átvittem nekik, kész. Ami nem megy, ne erőltessük, hogy nagyobb közhelyet ne vegyek elő.

Eszembe jutott most a történet gyermekkoromból, amikor a menzai aranygaluskáról és borsodóról áradoztam a nagyinak, aki unszolásomra egyszer, végre csinált nekem aranygaluskát, borsodóval. Megkóstoltam.... döbbenet. De ez nem az igazi! - kifogásoltam (pofátlanul). A galuska még csak-csak, de a sodó sűrű volt, nem olyan folyós, mint a menzán, ahol könnyedén ki lehetett tunkolni az edény aljáról... Nagyanyám érthető módon meg volt sértve. Többet nem kaptam ilyet. Bizonygathatta nekem, hogy az ő változata az igazi, nem hittem el. Kamaszos arroganciával védtem a menzait. Sok évvel később értettem meg, hogy a menzán a lebutított, szó szerint higított változatot kaptam.

S még én osztottam ki szegény nagyimat.

***

Ma végre, végre! úgy tűnik, hogy esni fog. Nagyon várom. Volt néhány szép, meleg, napsütéses nap, ki is ültem egyszer hangoskönyvet hallgatva kötni. A minta egyszerű, ezért néha lehunyt szemmel tudtam élvezni a fény vörösét/liláját a szemhéjamon, a felolvasó hangjával egyetemben. Aztán kikapcsoltam, s csak a madarak motozását hallgattam. Érdekes volt nézni, ahogy a kis cinke végigvizsgálta a fenyő virágait, ide-oda bebökve csőrével, s csőr nyomán szállni kezdett, finom, sárgás felhőcskeként a virágpor. A fenyő alatti virágokat mintha valaki finom porral szórta volna be: csupa pollen a kert. 

Tegnap lemerészkedtünk a promenádra, mert kinyitott a kedvenc fagyisunk, s muszáj volt egy affogátóval megünnepelni a nevezetes napot. Csak rajtunk volt maszk... Azért érezni az embereken, hogy tartanak egymástól, ha nem is maszkoznak, mindenki kerülgette a másikat a járdákon, s a promenádon is: ide felfestettek sávokat, hogy a sétálókat segítsék. Igaz, a hivatalos előírás szerint boltokban és tömegközlekedési eszközökön kötelező a maszk, máshol nem. Jól megizzadok alatta fél óra alatt, hiába, amolyan kínai, egy bevásárlást kibírok alatta, de hosszabb sétát nem. Azt hiszem, legközelebb inkább a vékony kör nyaksálam lesz a nyerő.

Nagyon sokan voltak lent a parton. Mint egy átlagos nyári napon: kutyasétáltatók, babakocsisok, focizó gyerekek a gyepen. Az egyik mellékutcában nyíló új kávézó előtt jelentős sor állt, a rendelő ablak elé a kézfertőtlenítőn kívül egy kisszék is került, hogy leülhessen az éppen soros rendelő. 

Ma van egyébként az országos nyitás első napja. A mi kis ír buborékunkból fura volt hallani öcsémtől, hogy ő már rendesen jár dolgozni Ausztriába, bár arról nem szólt, hogy hányan vannak az irodában. Sőt, a felesége is jár hetente kétszer, egyedül a gyerekeknek nincs még iskola. Nálunk pedig azért még óvatosak a nyitással. 

Beszélgettem egy itteni barátnőmmel: a férje, aki főleg riasztókat szerel, már szintén jár dolgozni, igaz, talpig védőfelszerelésben, s rendszerint úgy, hogy amíg dolgozik, a kliens a kertben várakozik, vagy elmegy sétálni. Robbie-t, aki világéletében dolgozott, s felneveltek 6 gyereket, s van 12 unokája, kissé megviselte, hogy 3 hétig az állam fizette neki a segélyt, hogy vállalkozóként talpon tudjon maradni. Ő még az a nemzedék, amelyiknek ez szégyen, s csak vonakodva töltötte ki a kérvényt, a gyerekei bíztatására. 

A piac még nem nyithat ki, mert zárt épületben árul. A szabad ég alatt vagy ponyvatető alatt üzemelő piacok kinyithatnak. Az Üzem felől még nincs hír, egyelőre kiszállítással teadélutánhoz való sütiket, és szendvicseket lehet rendelni tőlük, vasárnaponként. Ahhoz én nem kellek.

Nincsenek megjegyzések: