2018. március 14.

Vissza a rutinba

Tavalyi fotókat nézegettem. Minden virágban, csodás színekkel. Színorgia a városi kertekben. A tree fern rengeteg új hajtással, csodásan, zöld ernyőként terül szét. Hahaha. Azóta két tél is megnyomorgatta, jóval kevesebb a levele, s a hajtások még csak alig érezhető kis dudorok a levelek tövében, szőrszerűen puha, selymes bevonattal. Idén súlyosan el van maradva minden. De legalább az elmúlt egy-két napban már a tavaszi éneküket énekelték napnyugtakor a rigók, és a cinkék érdeklődve vették tudomásul a fészekanyagnak kirakott maréknyi nyersgyapjút. Lesz itt élet, fészekrakás. Még a nap is kisütött, s jó alaposan lehetett szellőztetni azélkül, hogy vad szél fújt volna át a lakáson.

No de a kert nedves, ázott, koszos. Mára megjött a rossz idő, most is szakad, sőt, Szt. Patrik-napra havas esővel riogatnak. Sötét van és csapkod a szél és az eső. A kert csúnyaságának én is oka vagyok, lenne mit kiszelektálni, kidobni. Nézegetem, barátkozom a gondolattal, hogy erre időt kell szakítani, de hogyan tudnám kicipelni a szemétszámba menő dolgokat a lakáson keresztül a szemetesbe úgy, hogy ne legyen bent is kosz. Mert ez is a lakás érdekessége, hogy csak a lakáson át lehet a kertbe bejutni. Róbert, az Aranykezű is gondolkodott, hogy hogyan tudna ide egy keverőgépet behozni falazáshoz, s annyiban maradtunk, hogy sehogy.

Múlt héten megjelent két festőember, akik még tavaly tavasszal, éppen az elutazásunk idejére időzítették a lakótömbök ablakainak, ajtóinak csiszolását, festését. Kapacitált akkor az ember, adjam oda a kulcsot a szomszédnak, majd ő ügyel a riasztóra. Ja, a szomszédnak. Kissé fenyegetve mondta, hogy de ha most nem festenek, akkor sokára fogok ám csak sorrakerülni, de én nem mentem bele a részletekbe, hogy a hámló lakkbevonatú hátsó ajtó/ablakkeret korántsem a legnagyobb gondjaim közé tartozik, megegyeztünk, majd jönnek, ha jönnek.

Jöttek. Na de mikor? A Nagy Hó utáni első napos, de még meglehetősen fagyos napon. Mert az ideális a csiszolásra, festésre, ugye. V. egy hosszúnak ígérkező, Cork-ban töltendő napra készülve itthonról dolgozott, én sütöttem. Meghagytam az embereknek, csak halkan jöjjenek-menjenek, mert a férj conf call-ozik. Majdnem lábujjhegyen közlekedtek át a lakáson. Kint aztán olyan munkát végeztek, mintha én csináltam volna: a management company és a lakóbizottság által előírt szürkés festék alól áttűnnek a régi lepergett, megkopott lakkréteg foltjai. Mi a fenét csiszoltak, ha nem azt?! Mondtam is V.-nek, amikor a munkások elmentek: ha Róbert, az Aranykezű látná ezt a munkát, lenne mit mondania.

Mindig kétségbeesem, ha a management company-ra gondolok. Mindig reménykedik az ember, hogy az új cég, no, majd ők rendes munkát csinálnak. Dehogyis. Egy kaptafa mindegyik. Megint kaptunk egy kérdőívet, mondván, adjuk meg a tulaj/bérlő elérhetőségét. Nyilván bérlők jönnek-mennek, de én okos akartam lenni, felhívtam őket, azzal, hogy nálunk semmi sem változott, a tavaly elküldött email áll, vissza kell-e küldenem a papírt? Kattogtak a billentyűk a másik oldalon, majd a pasi közölte, hogy semmilyen adata nincs rólunk. Tényleg? Offs. Kinyomtattam a tavalyi emailt, hozzácsatoltam a kérdőívhez, mert biztos vagyok benne, hogy az idegen nevekkel gondjuk lenne, jobb, ha nem az én kézírásommal, hanem nyomtatva látják a tulaj/bérlő emailcímet, az anyjuk szömit.

 ***

Három hét kihagyás után piac. Jó is volt, s nem is. Szomorú, esős szombat délelőtt volt. Nagy tömeg gyűlt fel nyitás előtt. A hátsó parkoló gyepe, mint a szivacs, nem is engedtek senkit rá a gyepre, egyvalaki hajtott végig rajta, mély árkot hagyott maga után a kocsikerék. A kihagyott hetek után bizonytalankodva kerestem a helyem a konyhában, valahogy nem mentek a máskor begyakoroltan végzett mozdulatok. S természetesen, a helyettesek minden máshová raktak, mint ahová én szoktam.

Voltak rossz hírek. Betegség... valamint az egyik tag látványos megrokkanása pár hét távollét után még jobban feltűnt. Az egykor magas, szép szál idős férfi, megfogyva, meghajolva, botra támaszkodva jön, s ülve árulja azt, aminek a pultja mögé odaültetik. De jön.

Na, de a jó hírek. Mindent eladtam, az utolsó szemig. Ilyen is régen volt. Sőt, volt amit kétszer is, haha, ugyanis valaki megvett néhány mini csokis kosárkát, elment fizetni, majd távozott, a kosárkák nélkül. Aztán, záráshoz közel a kosárkák újra kikerültek a pultra, mert nem jött vissza értük. A pénzét pedig majd visszakapja jövő szombaton. A rongyoskiflijeim is jobban néztek ki, de még nem tökéletesek. Elfogytak! Kérték, csináljak hot cross bun-t, ami ugyan nagypénteki finomság, de már a boltokban is kapható pár hete. Elfogyott a tucat. 

Igen, továbbra is folyik az ünnepek széthúzása, a boltok már javában a húsvéti tojások megvásárlására biztatnak kihagyhatatlan ajánlatokkal, én pedig csak egy héttel előre tervezek, most pl. Szt. Patrik-napig. Lehet, hogy nem ez a legjobb üzleti politika, de nem akarok (még) fagyasztott sütiket kerülgetni az amúgy is kicsi hűtőben.

Tegnap délután elkapott valami régen tapasztalt, makacs lendület, s dekoráltam, dekoráltam... V. egy hosszú conf. callon, én odabent a "műhelyben", jómunkásemberek dolgoztunk, kint a közelgő rossz idő első nagy szélrohamai. Jövő hétre izgalmas feladatom van, egy születésnapi torta. Hordó alakú, vagy legalábbis hordó alakot sejttető. Felelőtlenül csokoládé dongákat ígértem. Miért, magam sem tudom, csak azt gondoltam, a sok cukormáz helyett akkor már jobb a csokoládé. Ki fogom találni, hogyan, meg fogom csinálni, V. majd boldogan megeszi az elrontott dongákat, mint ahogy az elrepedt sütiket is elrágcsálja, ha kell. De azért kissé izgulok... (mikor nem?)

4 megjegyzés:

Fernel írta...

Szerintem nem nehéz a csokidonga. Temperálj csokit, fóliára kend ki, vágd egyenesre és még mielőtt totál megkötne, a fólia segítségével tapaszd fel a tortára.
Ha segítség kell, tudod a mail-em.
Pusz

kisrumpf írta...

No igen. A temperálás. A hétvégén fogok gyakorolni, van minden hozzá, de amikor ekkora a tét, akkor bent van a zabszem... Nagyon köszönöm a segítséged, látod, basszus, a fóliára nem gondoltam!

Fernel írta...

Használd a beoltós módszert, 2/3-1/3 arányban, ha van maghőmérőd, étcsokit engedheted 45 fokig is akár,akkor le a tálat a forró vízről és zsupsz bele az 1/3 aprított csokit és kavargatni. Ha jól csináltad, maradéktalanul felolvad benne, és kavargatás közben érezni fogod, ahogy "meghúz", sűrűbbé és olyanná válik, mintha pici porcukrot kavartál volna közé, nem tudom máshogy leírni a folyamatot, bocsi. Na, akkor van kitemperálva. Szabály szerint 28 fok alá kell mennie, hogy a kristályosodás elinduljon, és a mozgatás, kavargatás biztosítja, hogy a kívánt kristályformába és méretben kristályosodjon a kakaóvaj.
Én próbaként valamennyit kicsurgatok a lepapírozott pultra, ha rövid időn belül megkötött, akkor kész. Picit vissza kell melegíteni utána, hogy viszkózusabb legyen. Mondjuk, a dongánál épp pont fölösleges viszkózusnak lennie :D
Én tálban csinálom, habár van márványlapom is, de maradok a tálnál. Vízgőz fölött, két egyforma tállal dolgozom, ahogy leveszem a csokit,a másikkal azonnal befedem a vizet,hogy ne párásítson.
Sütőpapírból szoktam annyit letekerni, hogy beborítom vele a pultot, így maradék nélkül visszanyerhető ami nem kell.

Fernel írta...

ja, fóliát írok, de nem a háztartási folpackra gondolok, hanem vastagabbra, én vaxpapírt használnék hozzá, de nem valószínű, hogy a te szekrényedben akad :D Csomagoló fólia, vagy celofán, hogy fényes legyen a donga.