Amolyan évfordulóféle

Dublin, 1997. augusztus 1. helyi idő szerint este fél 10: életemben először leszálltam Dublinban (DUB). (Döblinnek titulálta a magyar légiutaskísérő, de sebaj.) Jöttem látogatni V.-t, aki már fél éve itt dolgozott.

Ez még - ugye -, bőven 9/11 előtt volt. A pilótafülke ajtaját végig nyitva hagyták a pilóták. Be lehetett látni. A pilóta bézbólsapkát viselt. A Párizsból való felszállás után az ír stewardess bemondta, hogy X és Y friss házasok, utaznak a gépen, most köszöntik őket egy-egy pohár pezsgővel - udvarias tapsvihar. A lemenő nap besütött a kabinba, aranyszínű volt minden. Még le sem szálltam, el voltam bűvölve.

A belépéskor tíz percet "szívózott" velem a hivatalnok, a naplóm szerint. A csomagom sehogysem akart megjelenni a futószalagon. Pánik. Aer Lingus pult, érdeklődtem, onnan elküldtek a CityJet-hez, mert akkor még nem volt közvetlen járat Budapestről (BUD), és én azzal jöttem Párizsból (CDG). Végül, már majdnem könnyes szemmel, de felismertem a csomagomat, amely félretolva, sokadmagával várakozott egy kiskocsin. Azanyátok, jól kezdődik. Felmarkoltam, vissza sem mentem szólni nekik, hogy megvan, de miért ott volt? Kimentem a kapun, Meeting Point, V. ismerős arca sehol. Nézek, várok, kerengek. Hajtott a csomagkeresés izgalma által felgyűlt adrenalin, ezért merészen odamentem egy pulthoz, ahol egy perccel korábban egy néni hangosbemondó mikronfonja fölé hajolt. Elrebegtem, hogy V.-t keresem - kicsodát? Lebetűztem, hangosabban, mire ő bemondta, kis rezignáltsággal a hangjában. Ah, már megint egy ideges kelet-európai turista egy kimondhatatlan nevet ismételve, Jesus, Mary and Joseph.

V. a mai napig állítja, hogy "másik géppel" jöttem, mert nekem 22:15 érkezést jelzett a jegyem, de már 21:35-kor ott voltam. A csomagot keresve. Biztos fújt a szél. A hát.

A hangosbemondó még be sem fejezte a mondatot, a közeli McDonald's mélyéből fel is tűnt a keresett ember, aki 16 nappal később megkérte a kezem.

Így érkeztem meg ide. Először. Aztán jöttem még Karácsonykor, s amikor utána megint jöttem, már végleg jöttem. Vagyis csak sejtettem, és merem remélni, hogy végleg.