2010. február 21.

Alfa-meet

Ma megint Alfás összeröffenés volt. Délben Maynooth-ban találkoztunk, és azután indultunk egy kis környékbeli vezetésre. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy míg Bray-ből ragyogó napsütésben indultunk, Dublin határában már behavazott táj fogadott minket, s beborult az ég. S én csak egy könnyű kabátot vittem, arra számítva, hogy kocsiban ülünk inkább, nem a szabad ég alatt álldogálunk! Maynooth-ban gyorsan szert tettem egy sapkára, s milyen jól tettem, ugyanis egy parkerdőbe mentünk, az volt a meet úticélja. Csodás volt a vékony hóval borított tájon át autózni, szebbnél-szebb házak, birkás-lovas-tehenes mezők között. A parkerdőbe pedig biztosan vissza fogunk menni, mert gyönyörű lehet tavasszal, amikor minden zöld. Addig néhány kép a meet-ről:


A Donadea Parkerdő bejárata. Nagyon-nagyon tetszettek a vékonyan behavazott fák. Mivel a beléptető automata csak fémpénzt fogad el, volt egy kis fennakadás. Nem mindenki tudta nagy hirtelen előkapni a négy eurót... Perceken át ültünk amiatt, hogy az előttünk lévő egyik Alfás kéteurósát többször visszaköpte a gép: utóbb az érme kéteurósra igen hasonlító, valamilyen indonéz vagy thai pénznek bizonyult, s eltartott pár percig, mire tulajdonosa rájött, hogy mi nem stimmel vele.

A felhozatal.


Ez a kis meseházikó-szerű kávézó életmentőnek bizonyult a hidegben. Mindenhol élő, friss virág, még a WC-ben is, utóbbi mécsesekkel, pelenkázóval, baba wc-ülőkével ellátva. Kényelmes párnák a székeken... A kávé sajnos, gépi, és a sütik legtöbbje gyári termék, de ne legyünk telhetetlenek: igen hangulatos hely, tűzzel az épület előtt. Szeretettel, odafigyeléssel fenntartott hely.

Romos, elhanyagolt kastély a parkerdő közepén.



Ezt a vacogó weimari vizslát legszívesebben ölbe kaptam volna. Szegény, alighanem szobakutya, mert igen hosszúak voltak a körmei. Sage-nek hívták. Gavin, az egyik Alfa-tulajdonos próbál itt vele barátkozni. Hallottátok Ti már, milyen, amikor vacog egy kutya foga? Először azt hittem, morog, de közelebb hajolva vettem észre, hogy a szerencsétlennek csak a foga vacog, az koccan össze... kikötötték a pad mellé, hadd álldogáljon a sárban, nyomorult.

Barátságos csevegés a tűz körül

A tegnapi "party"-ról majd még írok. Most egyelőre annak örülök, hogy hazaértünk a melegbe... és felfedeztem, hogy a számgép előtt ülve - kis nyújtozással ugyan, de - fel tudom rakni a csülkeimet a radiátorra. Maga a mennyország!

3 megjegyzés:

Emőke írta...

Itt is lakik két weimari vizsla a szomszéd házakban (nem egy tulajnál), mindig szoktam őket kukkolni, amikor sétáltatják őket :-)

A múltkor meg hatalmasat dobbant a szívem: egy csodaszép magyar vizslát láttam a belvárosban. Errefelé nem gyakori kutya, talán ez a harmadik, amit látok Svédországban. Az előző kettővel még amikor dolgoztam, a vonaton "futottam össze", egy Stockholmban lakó magyar nő és lánya tulajdonolja őket. A lány éppen visszatelepült Magyarországról, ahol azért volt, mert a budapesti orvosi egyetemre járt egy ideig, de nem bírta az ottani viszonyokat (értsd: az egyetemi és a mindennapi magyar valóságot), és inkább visszajött, a két kutyával együtt.

Na, ennyit a vizslákról...szóval imádom őket, elfogadnék egyet - akár weimarit, akár magyart :-)

kisrumpf írta...

Itt egy vizslát láttam csak eddig, legalábbis azt állították róla, hogy az: végtelenül el volt hízva, egy kolléganőmé volt. Nagyon öreg, nagyon vaskos eb volt, már a fajtájára jellemző minden kecsesség nélkül :-(

Egyetemi kollégámnak volt egy meglehetősen neveletlen magyar vizslája - akkor azt mondtam, vizslát soha. De egy ilyen weimari annyira szép... Csak kellene hozzá egy kert is, hogy mozoghasson... s egy lelkes gazda a sétához :-)

Névtelen írta...

Dun Laoghaire-ben, a házunkkal szembeni zöld részen láttunk egyszer két vizslát szaladgálni, aztán beszálltak egy kombiba, és elkompoztak - biztosan a gazdák egy kicsit megmozgatták őket az út előtt...

(B.)