Április 1 - de sehol egy tréfa

Ma reggel a vízvezetékszerelő hívása ugrasztott ki az ágyból. Ugyanis reggelre jó kis fejfájásra ébredtem, így maradtam az ágyikóban, két tabletta zsibbasztott le, úgyhogy hiába adtak nekem fél órát, hogy magamhoz térjek, nem voltam valami üde, mire megjöttek.

Kellemetlen volt, mert nem Dave, hanem Daniel a plumber neve (sorry!), s én le-Dave-eztem. Most hozta magával a vékonyka, aprócska segédjét is, az már jobban odafért a víztartály tetejéhez, mint a plumber maga. Hoztak valami "csodafolyadékot", ami az Oxypic névre hallgat, s állítólag betömi a kisebb lyukakat. Míg dolgoztak, megnéztem, mit írnak róla a neten, elég vegyesek a vélemények ezzel a folyadékkal kapcsolatban, de majd meglátjuk. Ő sem ígérte 100 %-ra, hogy ez megoldja a gondot, de bíztatott, hogy kis csöpögésekkel biztosan elbánik. Bizakodjunk! Most megy a fűtés ezerrel, minden radiátor dolgozik-izzik, a vízhőmérséklet megemelve - este hatig fűtenem kell, hogy mindenhová eljusson ez a folyadék. Tessék drukkolni, semmi kedvem további lyukvadászathoz, esetleg kibontott falakhoz, felszedett padlóhoz.

***

Anna végre írt Kathmandu-ból! Buzgón dolgozik, egy szimpatikus UN-hivatalnok oldalán, aki ragaszkodik hozzá, hogy Annával maguk között is nepáli nyelven beszéljenek. Peadar, a barátja, talált egy remek házat maguknak. Anna mondta, hogy a ház hatalmas, szinte luxus, hogy csak ketten laknak benne, azok után, hogy Dublinban másokkal osztoztak egy házon. Peadar önkéntes munkát keres, hogy hasznosan tölthesse el azt a 8 hónapot, amíg Annával Nepálban él.

Anna és Peadar

Annáék a házuk előtt (ó, azok a növények!)

***

Megjelentek az első paradicsomnövénykék a hajtatóedényben. Nemrég egy cikkből megtanultam, hogy amint lesz 3-4 levele a növénykéknek, a csúcshajtást le kell csippenteni, hogy az oldalsó levelek nőjenek, erősödjön a szár, ne nyurguljon fel a paradicsom. Tavaly ezt nem csináltam meg, s olyanok lettek, mint a krumplicsíra, nem is nagyon bírták a kinti szeles napokat. Mire felkötöztem őket, már jópárat végleg tönkretett az időjárás. Idén már nem fogom ezt a hibát elkövetni.

Amire büszke vagyok még, hogy váratlanul feltűnt egy tigrisbegónia hajtás a cserépben, amibe - egy virágcsokorral kapott - két tigrisbegónia levelet ültettem el, csodában reménykedve. Olyan erőteljesnek tűntek a levelek, hogy először vízbe raktam őket, s amikor megjelentek a kis gyökereik, elültettem őket. Hónapok óta semmi változás, majd úgy egy hónapja mintha fonnyadni kezdtek volna a levelek, s a legutóbbi locsoláskor pedig felfedeztem egy begónia-növénykét az egyik levél tövében. Hurrá!!!

A tigrisbegóniához amúgy kellemetlen élményem kapcsolódik. Pár éve egy alkalommal a Balaton-parton néztünk szállást, s azt választottuk, amit a Földi Útikalauz készítője ajánlott. (Ő ismertetett meg minket a Németh-pincével is, amiért azóta is rendkívül hálásak vagyunk!) A szállás szép volt, kellemes szoba egy hatalmas, többszintes házban, a körzeti megbízott felesége vitte a bizniszt. ("Röndőrdzsip" állt az épület előtt, s az ember előre közölte, hogy neki semmi köze a bizniszhez, mindent a felesége intéz, neki nem szabad ilyesmivel foglalkoznia, elvégre ő körzeti megbízott...).

Késő este felhívott bennüket a szálláson egy ismerősünk, hogy az új kocsijával nemrég indult vissza Írország felé, de a Balaton déli részén fog éjszakázni, rokonoknál, ugorjunk le, nézzük meg őt és az autót. A tó északi oldaláról átautóztunk keleti irányban a délire, s egy benzikútnál megcsodáltuk ismerősünk szép új autóját. Majd heccből, ellenkező irányba körbeautóztuk a tavat. Just for fun. Jó későn értünk haza, hajnali 1 v. 2 óra lehetett már, s a szállás ajtaját bezárva találtuk. Fel sem merült bennünk, hogy kulcsot kérjünk, mondhatnám, megszoktuk, hogy az íreknél nem zárkóznak éjszakára, vagy automatikus adnak kulcsot is. Ostobák voltunk, na. Nem mertük a háziakat felébreszteni, ezért a kocsiban aludtunk, jó gyűröttek lettünk reggelre... 7-kor elmentünk a faluba reggeliért, s visszatérve mi ébresztettük a háziakat. A férfi olyan álmos volt, hogy nem is nagyon értette, honnan bukkantunk elő, miért nem aludtunk a szobánkban. A szobában egy szép tigrisbegónia volt az ablakban, s arról törtem le - a legkisebb lelkifurdalás nélkül, mert nagyon bennem maradt az autóülésben való nyomorgás - egy hajtást, hogy majd hazahozom és meggyökereztetem. Persze, nem maradt meg, de erről a növényről azóta is a balatoni ház előtti éjszakázás jut eszembe. S a kerti tuják alatt titkon elkövetett pisilés.

***

Lakik az egyik közeli lakótömbben egy öreg néni, akit a "lassan ballagó" jelzővel illettem, mert bottal, meg-megállva, kínos lassúsággal, de annál nagyobb elszántsággal jár-kel, megy boltba, templomba. Van egy szép fekete-fehér, habos szőrű macskája is, amelyik néha elkíséri. A néni rendszeresen kihozza a ház melletti füves területre a megmaradt kenyeret, apró darabokra tépve szétszórja a füvön. A madarak imádják. Rendszeresen látni dolmányos varjakat, varjakat, szarkákat és seregélyeket, amint szedegetik fel a kenyérdarabokat. Nemrég felfedeztem, hogy a szarkák a kertünkbe járnak be, a shed tetején lévő itatóhoz (ami csak egy mezei műanyag tál, tele vízzel). Odaszökdécselnek, utánozhatatlan "keccsel", beledobják a kenyérdarabot a vízbe, megúsztatják, majd így megpuhítva szépen megeszik ott a shed tetején. Akartam képet készíteni róluk, de csak egy aprócska fekete-fehér pötty látszik az akcióból a kép közepén.

Tegnap a rádióban azt mondta az okos ember, hogy egész évben kell etetni a madarakat, mert a vonulók rendszerint későn érkeznek meg ahhoz, hogy a mind korábban kikelő helyi kukacokon éljenek. Azt is megtudtam, hogy az etetésnek köszönhetően újra megnőtt a tengelicek száma a városokban, sőt, az addig ismeretlen kis fakopáncs is terjedőben - először Dél-Dublinban látták, onnan terjed el a wicklowi hegyek felé.

Megyek magért.