A boiler, a Bowmore és az írek szerencséje
Nem lehetett halasztani tovább, megint kihívtunk egy vízveze-tékszerelőt, mert a boilerben továbbra is esik a nyomás, most már minden 4 napon után kell tölteni, ami nagyon nem tesz jót a rendszernek. A telepen ajánlották egy embert, mondjuk, nem ő volt az első ajánlott, akit megpróbáltam, de ő volt az, aki azonnal reagált a telefonhívásra, s az ilyennel engem mindig meg lehet nyerni. A másik ajánlott nem volt otthon, a telefonját felvevő egyén meg hümmögött-hámmogott, hogy mikor lesz elérhető, gondoltam, talán nem szorul rá annyira a munkára. Így esett a választásom Dave-re, aki jött, mondhatni azonnal. Ahogy gondoltam, valahol csöpög a rendszer, de ne aggódjak, olyan kevés ez a víz, valószínűleg azonnal elpárolog, azért nem találni nyomát. Ja, és minden cső a plafonban megy, nem az oldalfalak között, onnan ereszkedik alá a radiátorokhoz.
Végre volt valaki, aki elmagyarázta, hogyan működik a fűtés. Mondta, van egy folyadék, amely apró lyukak betömésére alkalmas, bele kell önteni a rendszerbe - van egy kerekded fémedényke a csővezeték végén, abba kell tölteni -, s az "megtalálja" a lyukat, s eltömi. Igaz, hosszú órákig járatni kell hozzá a fűtést. A héten visszajön, s megpróbálja ezt a folyadékot.
Nem dumált annyit, mint Anthony, és határozottabban törekedett a probléma megoldására, nem volt egyórás csevegés. Majd meglátjuk. Remélem, tényleg visszajön!
***
A piac nem ment fényesen szombaton, 3 rozskenyerem is megmaradt, s a tortákból 3-4 szelet. Mármint mindegyikből. Amit lehetett, szétosztogattam, hogy ne essünk kísértésbe, de a kenyerek így sem fogytak el. Most V. eszi őket apránként. Ebből is látszik, hogy félszívvel csinálja csak az Atkins-t.
A piaci kávékuckóba szánt süti valami borzalmas lett, ment a kukába, egy amerikai receptet akartam kipróbálni, de nyilván a cup-ok átszámolásával elszúrtam valamit. Mintha homokot rágott volna az ember, cukros gyömbérrel bevonva. Ott álltam, péntek délután 5-kor, még további kisütendő dolgokkal, rágva a körmömet, hogy mit adjak holnap a kávé mellé. Végül az apósütiket áldoztam fel erre a célra. A népeknek tetszett, egy francia család - sosem láttam még őket a piacon - hosszan válogatott, hogy melyik gyereknek milyen süti járjon.
Szombat délután még elkészítettem egy születésnapi tortát vasárnapra, V. egyik kollegája mindig tőlem rendeli a gyerekei tortáit. Este pedig Bernadette-ékhez mentünk, vacsorára voltunk hivatalosak. (Atkins-diéta borult.) Ott megint volt jó társaság, érdekes beszédtémák jöttek elő - most kevesebbet pletykáltunk -, s ráadásul még egy - nekem - új whisky-vel is megismerkedhettem. Michael, Bernadette férje, először szabadkozott, hogy ez egy fura whisky, ezt vagy szereti az ember, vagy utálja, kóstoljam meg, hasonlítsam össze a Glenfiddich-csel, mert talán az utóbbi jobban ízlene, nem olyan borzasztó. Elég hülyén néztem ki, amikor két poharat nyomott a kezembe - s mindenki más borozott. Az új whisky bizonyult a győztesnek, finom, nem túl erős tőzegízzel, hosszú utóízzel... hm....
Az érdekes az volt, hogy először azt mondta, ez egy "Coolmore" nevű whisky. Nem állítom, hogy minden whisk(e)y-t ismerek, de a név nem tűnt ismerősnek, távolról sem. De finom volt, már örültem, hogy felfedeztem valami no-name ritkaságot, amikor megmutatta a palackot, s akkor derült ki, hogy Bowmore-ral kínált. Összekeverte a neveket, Coolmore egy híres lótenyésztő telep Tipperary megyében, nem tudom, mi járhatott a fejében, mielőtt nekem töltött :-)
Megint sikerült marhaságot mondanom, legalábbis az uram szerint. Szóba került az egyik állandó vevőnk, Mr. Creswell, egy kedves, régi vágású gentleman, akinek egyszer egy tortát vittem nyitási időn kívül. Kibukott a számon, hogy V.-vel a "protestant land owner" elnevezést biggyesztettük rá, a nagy háza miatt. Az elnevezés magunk között mulatságosan hangzik, de V. szerint egy ír társaságnak, ahol a legtöbben talán szintén protestant land owner-eknek tituláhatók, talán nem esik ez túl jól. De ma Bernadette megnyugtatott, hogy ezzel a címkézéssel senkit meg nem sértettem, ők is rásütik a bélyeget másokra. Pl. nem sokkal utánam Mavis, ki szintén ott volt a vacsorán, egy illetőt "staunch Church of Ireland supporter"-nek titulált, az kb. ugyanolyan címke, mint a protestant land owner. "Mr. Creswell valószínűleg az is" - mondta Bernadette, aki jót szórakozott a szabadkozásomon.
Kevert összetétel voltunk, a legtöbben a Church of Ireland tagjai, aztán mi, a nem gyakorló és a konyhakatolikus, majd L.-ék, vagyis az angol, szintén "non-practicing" feleség és a nem gyakorló zsidó férj (ő az, akiről már említettem, hogy magyar ősökkel rendelkezik). T., a férj imád vitatkozni, másokat meggyőzni az igazáról. Nagyon sok mindenben nem értek egyet vele, pl. ami a Ryanair kiválóságát illeti. Ő esküszik a Ryanair-re, én pedig nem vagyok hajlandó velük utazni (pedig az uram mondta, hogy milyen olcsón jutnánk el Bilbao-ba...)
Túl sok rosszat hallottam róluk, illetve tapasztaltak a barátaim az érintett reptársasággal kapcsolatban ahhoz, hogy Ryanair-rel utazzak. Ha ez sznobság, akkor sznob vagyok, kérem. S sajnálom, hogy T.-vel vitatkozva nem jutott eszembe az "olcsó húsnak híg a leve" angolul, már ha van megfelelője. Ha repülök, akkor szeretném, ha a pénzemért kellően kényeztetve lennék - nem "buszozni" akarok. S ha gond van, nem szeretek "pitizni" a pénzemért - ismerőseim közül van, aki a mai napig vár jogos kártérítésre, aminek se híre-se hamva. S ha csak meglátom a tv-ben az arrogáns Michael O'Leary-t.... brr....
***
A hétvégi újságban volt egy cikk az ír helyzetről, mondogatják, Izland után Írország lesz a következő, amelyik összeomlik. 5 éve még ez az ország volt az egyik legideálisabb lakóhely, most pedig már a lista vége felé ballag. Nem túl szívderítő olvasmány.
Végre volt valaki, aki elmagyarázta, hogyan működik a fűtés. Mondta, van egy folyadék, amely apró lyukak betömésére alkalmas, bele kell önteni a rendszerbe - van egy kerekded fémedényke a csővezeték végén, abba kell tölteni -, s az "megtalálja" a lyukat, s eltömi. Igaz, hosszú órákig járatni kell hozzá a fűtést. A héten visszajön, s megpróbálja ezt a folyadékot.
Nem dumált annyit, mint Anthony, és határozottabban törekedett a probléma megoldására, nem volt egyórás csevegés. Majd meglátjuk. Remélem, tényleg visszajön!
***
A piac nem ment fényesen szombaton, 3 rozskenyerem is megmaradt, s a tortákból 3-4 szelet. Mármint mindegyikből. Amit lehetett, szétosztogattam, hogy ne essünk kísértésbe, de a kenyerek így sem fogytak el. Most V. eszi őket apránként. Ebből is látszik, hogy félszívvel csinálja csak az Atkins-t.
A piaci kávékuckóba szánt süti valami borzalmas lett, ment a kukába, egy amerikai receptet akartam kipróbálni, de nyilván a cup-ok átszámolásával elszúrtam valamit. Mintha homokot rágott volna az ember, cukros gyömbérrel bevonva. Ott álltam, péntek délután 5-kor, még további kisütendő dolgokkal, rágva a körmömet, hogy mit adjak holnap a kávé mellé. Végül az apósütiket áldoztam fel erre a célra. A népeknek tetszett, egy francia család - sosem láttam még őket a piacon - hosszan válogatott, hogy melyik gyereknek milyen süti járjon.
Szombat délután még elkészítettem egy születésnapi tortát vasárnapra, V. egyik kollegája mindig tőlem rendeli a gyerekei tortáit. Este pedig Bernadette-ékhez mentünk, vacsorára voltunk hivatalosak. (Atkins-diéta borult.) Ott megint volt jó társaság, érdekes beszédtémák jöttek elő - most kevesebbet pletykáltunk -, s ráadásul még egy - nekem - új whisky-vel is megismerkedhettem. Michael, Bernadette férje, először szabadkozott, hogy ez egy fura whisky, ezt vagy szereti az ember, vagy utálja, kóstoljam meg, hasonlítsam össze a Glenfiddich-csel, mert talán az utóbbi jobban ízlene, nem olyan borzasztó. Elég hülyén néztem ki, amikor két poharat nyomott a kezembe - s mindenki más borozott. Az új whisky bizonyult a győztesnek, finom, nem túl erős tőzegízzel, hosszú utóízzel... hm....
Az érdekes az volt, hogy először azt mondta, ez egy "Coolmore" nevű whisky. Nem állítom, hogy minden whisk(e)y-t ismerek, de a név nem tűnt ismerősnek, távolról sem. De finom volt, már örültem, hogy felfedeztem valami no-name ritkaságot, amikor megmutatta a palackot, s akkor derült ki, hogy Bowmore-ral kínált. Összekeverte a neveket, Coolmore egy híres lótenyésztő telep Tipperary megyében, nem tudom, mi járhatott a fejében, mielőtt nekem töltött :-)
Megint sikerült marhaságot mondanom, legalábbis az uram szerint. Szóba került az egyik állandó vevőnk, Mr. Creswell, egy kedves, régi vágású gentleman, akinek egyszer egy tortát vittem nyitási időn kívül. Kibukott a számon, hogy V.-vel a "protestant land owner" elnevezést biggyesztettük rá, a nagy háza miatt. Az elnevezés magunk között mulatságosan hangzik, de V. szerint egy ír társaságnak, ahol a legtöbben talán szintén protestant land owner-eknek tituláhatók, talán nem esik ez túl jól. De ma Bernadette megnyugtatott, hogy ezzel a címkézéssel senkit meg nem sértettem, ők is rásütik a bélyeget másokra. Pl. nem sokkal utánam Mavis, ki szintén ott volt a vacsorán, egy illetőt "staunch Church of Ireland supporter"-nek titulált, az kb. ugyanolyan címke, mint a protestant land owner. "Mr. Creswell valószínűleg az is" - mondta Bernadette, aki jót szórakozott a szabadkozásomon.
Kevert összetétel voltunk, a legtöbben a Church of Ireland tagjai, aztán mi, a nem gyakorló és a konyhakatolikus, majd L.-ék, vagyis az angol, szintén "non-practicing" feleség és a nem gyakorló zsidó férj (ő az, akiről már említettem, hogy magyar ősökkel rendelkezik). T., a férj imád vitatkozni, másokat meggyőzni az igazáról. Nagyon sok mindenben nem értek egyet vele, pl. ami a Ryanair kiválóságát illeti. Ő esküszik a Ryanair-re, én pedig nem vagyok hajlandó velük utazni (pedig az uram mondta, hogy milyen olcsón jutnánk el Bilbao-ba...)
Túl sok rosszat hallottam róluk, illetve tapasztaltak a barátaim az érintett reptársasággal kapcsolatban ahhoz, hogy Ryanair-rel utazzak. Ha ez sznobság, akkor sznob vagyok, kérem. S sajnálom, hogy T.-vel vitatkozva nem jutott eszembe az "olcsó húsnak híg a leve" angolul, már ha van megfelelője. Ha repülök, akkor szeretném, ha a pénzemért kellően kényeztetve lennék - nem "buszozni" akarok. S ha gond van, nem szeretek "pitizni" a pénzemért - ismerőseim közül van, aki a mai napig vár jogos kártérítésre, aminek se híre-se hamva. S ha csak meglátom a tv-ben az arrogáns Michael O'Leary-t.... brr....
***
A hétvégi újságban volt egy cikk az ír helyzetről, mondogatják, Izland után Írország lesz a következő, amelyik összeomlik. 5 éve még ez az ország volt az egyik legideálisabb lakóhely, most pedig már a lista vége felé ballag. Nem túl szívderítő olvasmány.
Megjegyzések
Próbáld ki az Ardbeget (ha még nem próbáltad), szerintem nagyon hasonló az íze.
Csak nem egy tapasztalt whisky-kedvelővel állok szemben?