"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Botondék már egy hete a Smaragd (bocsánat, Sárga) szigetet járták, s úgy beszéltük meg, hogy szombaton, a piacot kihagyva, felautózunk és találkozunk velük valahol, majd együtt csináljuk meg a mindkettőnk által régóta tervezett Gobbins Cliff Path túrát. (Érdemes megnézni a weboldal rövid kis videóját, szépen bemutatja, mire számíthatunk ott!) Így szombat reggel a piacon leadtam a dolgaimat (megjegyzem, megint majdnem mindent eladtam!), s megindultunk északra. A jó minőségű útnak köszönhetően hamar fent voltunk, s még határ sincs, hahaha... Megejtve a kötelező Lisburn-i kitérőt, ahol vettem 24 kiló lisztet, elsősorban a jobb minőségek és barátságos áraik miatt. Kanadai kenyérliszt, gf liszt és egy érdekes, általam még sosem próbált, kamut ból készült liszt került a kosárba. A pénztáros néni nem állt a helyzet magaslatán, egyenként húzta le az összes csomagot, kissé méla tekintettel, pedig még délelőtt volt. Került még a csomagba arany- és ezüst színű cukormáz, fényes csokimáz (kís...

Kellemes 16 fok van, felhős ég, éppen csak ki-kibukkan a nap, és lassan át lehet váltani a reggeli hosszúnadrágról a rövidre. A madarak vetélkednek a mókussal az etetőn (amit éppen az imént raktam át egy másik helyre, mert a pofátlanságnak is van határa...) A minap három mókus verekedett az ágakon! Az egyikükről most már tudom, hogy hiába néztem vemhes mókusnak, feltűnő csecsei miatt, utána, amikor éppen alul ráztam rá az öklöm és küldtem el melegebb (hahaha) éghajlatra, megláttam a kistökeit. Szóval az a meleg, szeretetteli érzés, hogy "biztos kölykei vannak, hát hadd egyen, szegény" elég hamar elhagyta a lelkem. Csak egy zabás kanmókus, nem egy agyonhajszolt anyamókus. Az üvegajtó mellett áll egy madárodú, hosszú állványon, tövében virágládával, annak a kifutójára szórtam magot, jönnek is rá a cinkék, de főleg a pintyek. Tervem, hogy télre áttolom a kis kerti ház mellé, ahol most a vízgyűjtő áll, ott eléggé védett, nem fér hozzá (remélem) macska sem, s talán, talán bel...

Időről-időre csapdába esem (hahaha, mondaná a férj), s megveszek új dolgokat. Félrerakom a megszokott kedveseket, s jön az új. Szívesen tesztelek ezt-azt, csináltam is egy ideig pénzért, amíg nagyon ráértem. Bejártam a városba, hogy egy tizenöt fős csoport tagjaként óránkénti díjazásért sajtot/kávét/kenyeret tapogassak, kóstolgassak, morzsolgassak, csemcsegjek, s ütögessem be a számgépbe az ítéletet, miszerint a 828-as szelet minősíthetetlenül sz*r, persze, nem ezekkel a szavakkal, mert pontozás folyt, de volt utána tetemrehívás, ahol már lehetett erős kifejezéseket használni. Nemrég három olyan holmit is vettem, ami után izzott az ujjam, hogy írjak róluk, vagy azért, mert jók, vagy azért, mert nagyon nem. S egy könyvről is írni akartam, már rég. S mi mást is lehetne csinálni ezen a nagyon meleg, felhős, esőreállós (bárcsak!) vasárnapon, amikor V. ügyel, s várni kell, amíg megkel a kísérleti kenyér? Az első termék, a Dove levendulás tusfürdője. Ezzel még januárban találkoz...

Tegnap reggel én szállítottam. Ilyen is elég régen volt már, amióta V itthon dolgozik, hetente egyszer szokott bemenni, s előzékenyen azon a napon, amikor be kellett küldenem a cuccaimat a kávézóba. (Aminek megint nincs cukrásza, de ezt csak mellékesen jegyzem meg. Ray fogadott, talpig kötényben, mögötte előre lesütött kenyerek halma.)  Szóval a reggeli pakolás közben örömmel láttam a kisszobából, hogy odakint nedvesen csillog a vízgyűjtő teteje... ESIK! Na ja, esett, vagyis nem, csak szemerkélt ("soft Irish rain"), s mire beértem Dublinba, már az ablaktörlő sem kellett... Ennyire futotta az elmúlt hetekben. Mikor jöttem haza, a rádió bemondta, hogy Bray Head-en tüzet oltanak, a tenger felé eső oldalon, megsérült a DART-vezeték is, nem járnak a szerelvények. Na hiszen, gondoltam, már megint. Délben, amikor kiteregettem, furán csípős volt a levegő, de nem láttam füstöt, ellenben V., aki elment ebédelni, azzal jött haza, hogy vegyük már be a ruhákat, mert jön a...