"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

"XIII. Van egy kifogásom az atomfegyverek ellen. Nem engedik, hogy az emberölés olyan nehéz testi és lelki munka legyen, amitől hány és vért vizel az ember, de ha még rá se ránt napközben arra, hogy mit csinál, akkor legalább éjszakára lesz impotens.  *** CLXXXII. Még a megértésben sem árt mértéket tartani."   Ezekről szólt a hetem .

... hiába állítja a könyv, hogy a légzésünket figyelve, szándékosan lassítva lenyugodhatunk, nekem sikerült mindezt elfelednem, és levegő után kapkodva kiabálnom, hogy nem, nem igaz, ez nem lehet igaz, ugye, vicc? Mondd, hogy vicc. (Szerintem az, mert kimondva a tényeket, hihetetlen.) Ültem az ágyon, kapkodva a levegőt, s valahonnan fentről hűvös arckifejezéssel néztem magam: lám, ilyen egy hisztérikus roham. Csodás. Ennyire nem bírod magad felnőttként viselni, kisfiam. Benji meghalt. 20 évesen. Az anyja hívott fel, ebből aztán tényleg tudnom kellett volna, hiába is tiltakoztam az első mondatoknál, hogy amit a telefonban hallok, nem tréfa. Nem kegyetlen tréfa, nem teszt. Tény. Amikor újra kaptam levegőt, erőt vettem magamon, s hívtam, akiket kellett. (Ha én így kiabáltam, mit csinált az anyja?) Hívtam, akikről gondoltam-tudtam, még nem tudják. Anyósom... V.... Szörnyű volt megmondani. Főleg anyósomnak. Ő anya, már veszített el gyereket. Ha valaki, ő tudja, hogyan érez Benji an...

After great pain a formal feeling comes--  The nerves sit ceremonious like tombs;  The stiff Heart questions--was it He that bore?  And yesterday--or centuries before? The feet, mechanical, go round  A wooden way  Of ground, or air, or ought,  Regardless grown,  A quartz contentment, like a stone. This is the hour of lead  Remembered if outlived,  As freezing persons recollect the snow--  First chill, then stupor, then the letting go.

Először csak magamnak akartam ezt leírni... de aztán, ahogy mostanában néztem Amanda, Louis, és az azóta megszületett kis Loic fotóit, arra gondoltam, ide is felrakom, elsősorban Emesének és Lacinak. Kicsit sajgó emlék, de azért közreadom. Így volt ez, egy éve. "Párizs felütéssel kezdett. A meglepően gyors megérkezés után nagyon el voltam telve magammal, hogy meg tudtam venni a vonatjegyet franciául , sőt, az olcsóbb gyűjtőjegyeket ( carnet ) is megkaptam, a béna kiejtésem alapján... Készültem útikönyvvel, titokban gyakorolt, kötelezőnek hitt mondatokkal, izgalommal, mert mégis, Párizs! Párizs! S eltaláltunk a szállásig, hogy az első kanyarnál egy magából drog/ital/ki-tudja-mi segítségével kikelt, a lábára és a járdára egyforma mennyiségben hugyozó fekete úriember látványa fogadjon. Mivel az uram már előre morgott, hogy izé, Párizs, és franciák - alapból utálja őket -, sejtettem, hogy itt végleg elment a kedve az egésztől. Ő már a vonatról visszafordult vol...