"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Természetesen akkor kapok többszáz sütire szóló megrendelést, amikor vészesen közel kerülök egy érdekes csipkekendő befejezéséhez... A kiolvasatlan újsághalom csak növekszik, a porcicák szaporodnak, és egyre ingerültebb leszek. Az Üzemben kissé vész-érzetem van, de ezt megbeszéltem V.-vel, s ő adott tanácsokat, hogyan kezeljem a helyzetet. A lényeg, mindkét Üzemnek én fogok sütni, "majd meglátjuk, hogyan lesz" alapon. Ray-t néha meg tudnám fojtani, annyira nem a munkára koncentrál, hanem az új hely megnyitására, naná, biztos én is azt tenném, de a plusz feladataim száma egyre növekszik. Az elkövetkező két hetet kb. 1000 ilyen, Bob nevű süti elkészítésével fogom tölteni. Szerencsére a madzagja nem kell. S Pókember-kiszúrom éppen ilyen alakú! S azért majd találok ám időt, hogy azt a csipkeszélt befejezzem... valamikor.

Egy kiadós sütikészítő megrendelés jött, futószalagmunka, egyesével kirajzolandó alakok, rajtuk logó - az utolsó felvonás van már csak, de mivel már remegett a kezem, gondoltam, inkább bogolok. Aztán majd rárajzolom az Irish Examiner logóját a sütikre már felrajzolt hősök hasára, majd kitöltöm kék cukormázzal a hősök pólóját, aztán szíveket rajzolok, mert közeledik a Nagy Pénzcsináló Lehetőség, vagyis a Bálint-nap, s arra illik készülni. S erre a hétre még egy kedves holland-ír házaspár is rendelt sütiket, amit Fran, a rendkívül megbízható ír sofőr fog elszállítani a város másik végébe. Nemrég fel is ajánlottam a Facebook-on a házhozszállítási lehetőséget a vevőimnek, mert most már biztosan számíthatok Fran segítségére. Ennek nagyon örülök, mert a múltkor nagy bosszúságomra egy északi, belső városrészben lakó potenciális megrendelő (amerikai) nagyon húzta a száját a telefonban, amikor mondtam neki, hogy személyesen kellene begyűjtenie a sütiket (Fran éppen telelt a családjával). E...

Ahogy öregszem, úgy fogynak példaképeim, kedveltjeim, néha szíven üt némelyik halálhír, vagy csak bólogatok, hogy igen, szép hosszú élete volt, Isten nyugtassa, de aztán jön egy hír, ami nem ereszt.  Ez az ember nem megy ki a fejemből, megsirattam. Sok filmjét láttam, mindig igen jó volt, s nem tudom, miért, talán mert nem tudtam az előéletéről, vagy talán amiért olyan normálisnak tűnt - ha ugyan ide illő és érthető ez a szó -, olyannak, aki ilyen faszságokkal , mint drog,  nem foglalkozik, mert ott van neki az Élet, a művészete, a családja, mit tudom én. Egyszerre szomorít el és dühít, ami történt, nagyon zavar. Főleg a három gyerek megléte, akikért az ember, ugye, felelős lenne, s esetleg mérlegelnie kellene, mielőtt hülyeséget csinál. Na, de ki vagyok én, hogy bírálkozzam. Így csak szomorkodom. Majd elmúlik ez is. De micsoda veszteség, micsoda pazarlás. A Magnolia -ban láttam először, V.-vel és Botonddal, édes Istenem, de jó film az. Aztán a Happ...

A múltkor futólag eszembe jutott, hogy a születésnapomból nem csináltunk nagy felhajtást, nem volt torta/gyertya, kocc - bár nem is szoktunk, mert jobbára hétköznapra esik, a lassan már megszokott karácsonyi őrület közepén, amikor félkész mézeskalácsházak borítják a lakás vízszintes felületeit, s tartósan lisztes minden pólóm elől, és folyamatosan sütiötletekről álmodozom, ahelyett, hogy megcsinálnám őket. Nem volt körítés, de volt ajándék, s nem panaszkodhattam. Az (egyik) ajándékomat az uram már novemberben hazahozta a budapesti reptérről, egy üveg, ritka finom Dalmore King Alexander III whisky formájában, amit hosszan kerülgettem, olyan szép volt a prezentálása, rendes kislányként nem vetettem rá magam, hanem tartogattam - s nem csalódtam, ízre is igencsak élvezetes. Mondtam, ez lesz az ajándékom, mert az ára bőven túlment azon az összegen, amit egy üveg italra költenék. Aztán a másik ajándékomat én rendeltem magamnak, egy újságcikk alapján. Már korábban hallot...