My ow private Idaho - F.-nek, köszönettel

Rájöttem, hogy rendes beszámolót sosem fogok már írni a sabbatical-ról, pedig volt érdeklődés iránta. Aztán eszembe jutott, hogy leveszek egy-egy hűtőmágnest a hűtőről, s ami eszembe jut a kapcsán, azt leírom az utazásunkról. Hogy még zavarosabb legyen, nem utazási sorrendben, hanem ahogy elkap az ihlet.

A nagy amerikai autós túrát a Washington-Idaho-Montana-Wyoming-Idaho-Oregon-Kalifornia-Oregon-Washington államok útvonalán terveztük. Nemzeti parkokat akartunk megnézni, kedvenc pékem piacát meglátogatni, s autózni a véget nem érő utakon, látványos tájakon.

Az út első napján Seattle-ből Idaho-ba igen későn érkeztünk meg, ugyanis V. vendéglátónknál, Petiéknél felejtette az összes fontos papírját tartalmazó, hasitasi névre hallgató táskáját, így kissé vissza kellett autóznunk. Egészen addig, amíg rendkívül önfeláldozóan elénk siető barátunkkal nem találkoztunk egy Cle Elum nevű kisváros parkolójában. Ennek köszönhetően háromszor volt szerencsénk Vintage településnél a Columbia folyóhoz, de erről majd máskor. A táska hiányát egy Moses Lake nevű településen vettük észre, s onnan fordultunk vissza, ha valaki megnézné a térképen, mere jártunk.

Seattle-ből indultunk, délelőtt, a 90-es úton, s emberi időben érkeztünk volna szállásunkra, de ez nem sikerült, így az út nagy részét már alkonyati szürkületben és sötétségben tettük meg.

Első megállóhelyünk egy Wallace nevű városkában volt (alig 900 lakosa van). Szállásadónőnk, Donna annyira kedves volt, megküldte az ajtókódot, hogy bejussunk késő éjjel, ahol a recepcióra kiragasztott kedves üzenet várt, mutatva az utat a szobánk felé, ahol égett a villany, kissé nyitva volt az ajtó és be volt fűtve. Szállásunk a múlt század elejét idézte, utazó ügynökök aludhattak ilyen recsegő padlójú, széles ágyú, nehéz függönyű szobában, ahol laminált várostérkép várt bennünket, feltüntetve minden érdekes helyet, kajáldát, megnéznivalót. Néhány western témájú magazin is volt az asztalon, de túl fáradtak voltunk, hogy ilyesmiben lapozgassunk. Jól aludtunk, bár egy ideig behallatszott a közeli főút forgalma. Főleg kamionokkal osztottuk meg az utat. 

Másnap muszáj volt a városka hires csatornafedelével fotózkodni, ugyanis pár éve a polgármester kijelentette, hogy Wallace az Univerzum közepe, s ennek megfelelően be is jelölték egy útkereszteződés kellős közepén a világmindenség közepét. Ezért is akartunk itt aludni. Ha ott óhajtanánk esküvőt tartani szerelmünkkel, elintézhető, lezárják az utcát a kedvünkért. A kisváros bájos, tele régi épülettel, ott pihen egy völgyben, a 90-es highway ölelésében.

Sajnos, semmilyen múzeum nem volt nyitva, ugyanis még a szezon előtt jártunk, így a szállással szemközti bordélymúzumot sem tudtuk megnézni. Mondtam már, azt hiszem, milyen gondosan, ezeket a fontos dátumokat figyelmem kívül hagyva szerveztük utazásunkat? Alig találtunk nyitva látványosságot és nemzeti parkot. A környék egyébként egykor gazdag ezüstbányáiról hires, valamint síelési lehetőségekről. A kisváros rengeteg fesztivállal dobja fel a hétköznapokat, s csábítja a turistákat.

.

Íme, az Univerzum közepe.

Az egyik helyi kávézóban, amely egyben könyves- és ruhaboltként is szolgált, fura éneklő hangon beszélt a pincérnő. Nem tagadom, büszkén fedeztük fel, hogy a kirakott, eladásra váró könyvek 90%-át ismertük, olvastuk már, jobbára klasszikusokat kínáltak eladásra. Hanem az áraik... igen drágák a keményfedelű könyvek, s a papírkötésűek sem olcsók. Úgy látszik, lassan luxus lesz könyvet venni. 

Érdekes volt a kapható italok listájába rejtett vélemény... (Amikor a politikai becsúszik a mindennapokba.)

Minden államhatáron muszáj volt lefotózni az államhatár táblát. Ez a Montana/Idaho határán készült, amikor már visszafelé jöttünk Montanából és Oregonba akartunk eljutni. Pár méterre egy Monida nevű, talán három házból álló település után készítettem, ahol újabb kalandban volt részünk, de erről majd Montana kapcsán. Előre csak annyit, hogy az emberek kedvességével kapcsolatban nem lehetett kifogásolnivalónk.

Ezzel a táblával majdnem szemben van egy másik, amely Montanába megérkezőket üdvözli, s hirdeti, hogy itt halad a kontinentális választóvonal, 6870 láb azaz 2093 m magasan. S igen, hó is akadt rendesen.

Idaho valahogy nem nagyon érdekelt bennünket, Montana-ban és a Wyoming-ban töltött napok után a leggyorsabb utat választottuk az államon keresztül Oregon felé. A 15/86/84-es highway ellaposodott tájon visz, mögöttünk maradtak Montana és Wyoming hegyei. Hatalmas mezőgazdasági földek mentén autóztunk, néhány gyártelep törte meg csak az unalmat, s a hirdetőtáblák a világ legjobb krumplijának dicsőségét hirdették a végeláthatatlan, öntözőrendszerekkel teli földek mentén, ahol nem volt más látnivaló.  

Amerikában minden nagyobb, s minden messzebb van... A highway-ről el akartunk indulni a Craters of the Moon nevű természeti képződmény felé, de kiderült, a tábla jelzi ugyan, de több órányi autózásra van. Kihalt vulkánok lávamezeje található itt, egyetlen elég ramaty út vezet feléje, kihagytuk. 

Twin Falls-ban aludtunk, ahol a kettős vízesést, a környék egyik látnivalóját nem tudtuk megnézni, mert dolgoztak az odavezető úton. Néha az volt az érzésem, hogy az Univerzum keresztbe tesz nekünk, amikor turistalátványosságot keresünk… A városban megtanultam, hogy az adagok minden vendéglőben óriásiak, a mexikói kajáldákban is, annak ellenére, hogy a menün lévő kép csak csészényi tengeri gezemicékből készült adagot mutat. S hogy már tökéletes kiejtéssel tudok rendelni mexikói sört, olyannyira, hogy a pincér visszakérdezett, beszélek-e spanyolul. A fejem ragyogott, de nem próbálkoztam társalgással. Azért ott még nem tartunk, sokéves tessék-lássék tanulgatás után sem.

Parkoló veteránoknak a motel oldalában

Boise-ban V. kedvéért álltunk meg. Ugyanis felfedezte, hogy a régóta áhított kését itt gyártják. Meg is álltunk a gyárnál, ahol megpróbáltuk megvenni a kést, de sajnos, nem volt nekik raktáron. Ellenben végigkísértek a kis gyáron, megmutogatták az egyes lépéseket, hogyan készül ez a kés. Nagyon türelmesek és kedvesek voltak velünk, a nem várt látogatókkal. V. felcsillanó szemmel tapogatta a kiállítási darabokat, de így legalább kézbevehette mindegyiket, s kiderült, melyik az, ami passzol a nagy tenyeréhez. Később sikerült megrendelnünk a kést egy másik államból, s azóta is örömmel használja.

(Itt autóztunk végig olyan utcákon, amelyet már virágzó cseresznyefák szegélyeztek. Nagyon szépek voltak az utcák a sok rózsaszín koronájú fával, de ez nem tántorított el bennünket a Japánba utazástól.)

Mint minden alkalommal, itt is a reggeli kávé beszerzése volt a legfontosabb felkelés után. Az americano itt bő lére higított “stale ditchwater”, ahogy néhányan nevezik, hatalmas ibrikekben tartják melegen a diner-ekben: borzalmas ital. Büszke vagyok rá, hogy a a legtöbb helyen sikerült olyan kicsi, esetleg drive-thru kávézót találnom, ami V.-nek megfelelt, ugyanis rám volt bízva a kávévadászat, így V. legtöbbször megkapta a reggeli eszpresszóját.

Itt Boise-ban került elénk egy autó, amelyiknek a fenekére egy Bullets and Brew nevű helyet hirdető öntapadós matrica volt felragasztva. Bullets… and Brew… Milyen hely lehet ez? Megtaláltuk, de nem volt nyitva, pedig megnéztem volna belülről egy olyan boltot, ahol kávét fegyverárusítással kombinálnak. Európai, fegyverektől meglehetősen távol álló attitűddel nekem eléggé idegen és kissé ijesztő volt ez a kombináció. De ha bárkit érdekel, ebben a kávézóban előfizethetünk kávéra és töltényekre is, szállítással, igény szerint…

S jöjjön a hűtőmágnes eredete.

Ahogy kissé csalódottan autóztunk át ezen a Hagerman nevű településen, a térképen feljött egy érdekes hely, fosszíliákkal teli vidéket hirdetett a múzeum. No, ez már érdekesnek bizonyult. A kanyargós folyó partján sokezer évvel ezelőtt több száz őskori ló fulladt bele az iszapba, az ő maradványaikat találta meg egy farmer. S a környék azóta is egyre csak dobja fel a matadványokat. Szép és igényes múzeum mutatja be a környéket, két kisfilmet is vetítenek le a hely felfedezéséről és azokról a kutatókról, akik itt dolgoznak.

Itt láttam meg ezt a plakátot, amely az elrongyolódott zászlók ünnepélyes elégetésére invitált. Vajon mi történik az elhasználódott magyar zászlókkal? Amúgy zászló nagyon sok helyen lobog magánházak, üzletek, vállalkozások előtt, néha lepedőnyi méretben.

S a közelben van egy kilátópont, ahonnan látni az egykor Oregon felé tartó telepesek szekerei által a homokos földbe vájt keréknyomokat. Errefelé halad az egyik leghíresebb telepes út, amelyen sokezer új életre vágyó tartott nyugat felé. Többször is elmentünk olyan táblák mellett, amelyek ennek az útnak a közelségét jelezték. A Yellowstone western tv-film sorozat előzménye az 1883 című sorozat, ami némi betekintést ad, mit jelentett végigmenni ezen vagy ehhez hasonló ösvényen, habár a storyline történelmi hűsége itt-ott erősen megkérdőjelezhető, de a telepeseket fenyegető veszélyeket, utazásukat korhűen és pontosan mutatja be. (Az egyik legelső számgépes játék is az Oregon Trail névre hallgatott.)

Random ranch az út mellett, Lima település után. Lima életmentőnek bizonyult, majd elmesélem idővel, miért :-) Amúgy itt is, s máshol is meglepetve láttuk, hogy a hatalmas legelőknek, amelyeken itt-ott legelt csak egy-egy fekete színű marha, mindenhol volt pár drótból álló kerítése. Mintha minden földdarabnak lett volna gazdája, még annak is, ami első ránézésre vadonnak és közterületnek tűnt. Ugyanakkor a vidéki városi házak előtt ritkán láttunk kerítést.

Idaho-t egy Ontario nevű település után hagytuk el, a 26-os útra fordulva, sokáig követve a Malheur nevű folyó vonalát...