2009. március 18.

Szt. Patrik-nap (is)


Először is, dicsekszem, egy éttermeket ismertető (Menupages) oldalon a kávézó kritikái között találtam ezt a friss megjegyzést, az általam sütött citromos "tart"-ot dicsőíti:

"The lemon tart is truly mouth wateringly droolingly gorgeous. Think Homer Simpson thinking about doughnuts and you'll know my reaction to the wonder that is the cake cafe lemon tart. Unfortunately, I haven't seen it in a while but I await it's return impatiently."

(Fordítás sebtiben: "A citromos tart nyálcsordítóan finom. Jusson eszedbe Homer Simpson, amikor a fánkokra gondol, nos, nekem ugyanaz a reakcióm arra a csodára, amit a Cake café citrom tart-nak hívnak. Sajnos, az utóbbi időben ritkán látom, de türelmetlenül várok a visszatérésére.)

No, érdemes dolgozni. Majd felrakom a receptjét valamikor. S azért nem látta szegény, mert januártól csak heti egy alkalommal szállítottam 1-2 tartot, a korábbi heti 4 helyett.

***

Megpróbáltam hétfőn bemászni a kertbe. V. korán hazajött a munkából, s szépen átballagtunk a kert északi, tőlünk távol eső végébe, át a rommá füvesedett, elhanyagolt teniszpályán. Félrehajtogattuk a mindenfelé lógó, mindent csomózó kúszónövények, szedrek szárait, s követtük azt a kis ösvényt, amit az időnként itt randalírozó kamaszok tapostak ki. Cukorkás zacskók, crisp-es zacskók, szemetek - rajtunk kívül más is járt itt már. (Lakógyűlésen volt panasz, hogy néha fiatalok randalíroznak a pályán.) Az ajtót már tudtuk, hol van, megpróbáltuk lehajtogatni róla az odadrótozott fémlapokat, de nem ment. Mindenesetre egy csípőfogóval nagyobb előrelépést tehettünk volna. Megpróbáltam felkapaszkodni egy vaskos bodzára, nem jutottam magasra, mert egy ág a kezemben maradt, s én visszaestem-csúsztam az ágvillába. V. lesegített a fáról, s elismertük, hogy ez nem fog menni, A két kihúzott szögesdrót még azért épen feszül a kert fala felett. De az ajtónál, ha félrehajtjuk a fémlapokat, simán át lehet mászni. Odabent minden inkább szedres, mint gazos, de azért bejárható lehetne, s többet is látnék, ha beljebb jutnék.

Erre tegnap reggel V. azzal ébresztett, hogy hallottam-e éjjel a kiabálást, vitát, veszekedést a ház melletti pázsitról, ahol a kisrácok focizni szoktak. Átaludtam a kavarodást. S egyből az jutott eszébe, ami nekem is: ha bármi értelmes melót végeznék a kertben, a kamaszok oda is bemászhatnak, ügyesebben, mint mi, s akkor mi értelme kertészkedni? Hogy valaki széttapossa az ültetvényt?

A mászásom következménye egy szétrepedt nadrág lett, számos szúrásnyom a comjaimon, két zúzódás, kenegethető hátgerinc - minden izmom fáj. Nonszensz, alig másfél méterre kapaszkodtam fel, s ettől is így kivagyok. Az Atkins-diétához már lelkileg neki készültem, most már csak mozogni kellene, és erősnek lenni, ami a kenyeret, kávét, gyümölcsöt stb.-ket illeti. Az első két hét kemény lesz, de belevágok, elég volt, nem akarok többé lazán a csipőmhöz szorított kabáttal álcázni kitüremkedő pocakot, hájat.

***

Váratlanul felhívtak a fogorvoséktól, hogy akkor tudnék-e menni valamikor, a januárban elhalasztott négy tömést megejteni? Tudtam, hogy a jön a doktornő, szóba is került, még Bp.-en, hogy esetleg emailezek neki ez ügyben, amikor majd márciusban itt lesz, de aztán úgy döntöttem, más kiadások fontosabbak. De nincs mese, vasárnap megint székbe kerülök, Dr. Biczó keze alá. Azért ez egyszerre fantasztikus és ijesztő is, hogy nem hagynak kicsúszni a kezeik közül. Business is business.

***

Tegnap volt a Szt. Patrik-napi hejehuja. Nagy meglepetésemre az uram rábólintott, hogy leballagjunk a Városháza melletti utcába, megnézni az öreg autókat, amiket ott állítottak ki (reméltem, ott lesz a parton lakó pasi öreg Aston Martin-ja is, amit mindig megcsodálunk, ha éppen a ház előtt parkol). Sőt, azt is mondta az uram, a tömeggyűlölő, hogy utána ballagjunk le a promenádra, s nézzük meg ott a felvonulás végét. Ezen igen meglepődtem, mert nemhogy a tömeget, de az írek e nagy napját sem kedveli, sőt, az íreket úgy általában. Tegnapelőtt pl. dühösen kifakadt, amikor meglátta a kandallónál zöldellő cserepes lóherét, a beletűzött papírmasé leprechaun-nal. Egyrészt, mert micsoda pénzkidobás, másrészt, mert ír giccs. Hogy azonnal vigyem a lakásból, vigyem el a piacra, úgyis este értekezlet lesz.

Akaratlanul is szerzett nekem egy jókora plusz pontot, mert a piacon a kollégák teljesen elérzékenyültek a "figyelmességemen", hogy Szt. Patrik-nap előestéjén lóherecsokorral díszítettem fel az asztalt, ami körül ülve értekeztünk.

Azért maradt lóhere a lakásban (ma kiköltözik a kertbe, kiültetem), hála a bolt "egyet fizet - kettőt kap" ajánlatának, így a kis filléres műanyag pekedlibe ültetett lóhere ott rejtőzik a növényeim között, azt nem vette észre az uram. Nem szakítottam le, nem tűztem a kabátomra (az lenne az autentikus dísz), amikor kimentünk a városba, de a zöld rögbitrikóm (feszülve a hasamon) azért rajtam volt. Azon van lóherés varrás is. Mert ilyenkor illik mindenkinek egy kis zöldet viselni, elvégre ezen a napon "mindenki ír". Az uram közölte, hogy ő szándékosan nem vett fel zöldet, mire muszáj volt megmutatnom neki a rallys kabátján a háromféle árnyalatból összeállított, stilizált lóherét.

Ellenszenve az írek iránt alighanem annak köszönhető, hogy már túl sok élménye volt birka módra viselkedő hivatalnokkal, rendőrrel, bénázó "szakértővel". S különben sem érzi itt magát itthon, hiányoznak a barátai, s közös témát sem talál ír kollégáival, akiknek leginkább az elfogyasztott italmennyiség számít. Ennek ellenére kijelentette, hogy ha gondolom, jövőre nagyon szívesen felvonul velem magyar zászlót lengetve, ugyanis erre is lehetőséget adott a helyi vezetőség: a külföldiek közösségei felvonulhattak, volt indiai kocsi, filippinó, kínai csoport... Magyar nem volt, sőt, szót sem hallottunk, de míg egy garda-t faggattam az öreg autók hollétéről, addig V.-nek sikerült ráköszönnie egy négytagú magyar családra.

Mindenfelé zöldbe öltözött gyermekek, fenőttek, arcukon festett lóherével, ír zászlót, feliratos, felfújható műanyag rudat áruló bácsikák, leprechaun-nak és tündérnek öltözött kamaszok, fejükön lóherés fityegővel - mindenki a főutca felé áramlott. A felvonulás két utcában állt fel, amely Y-ként futott össze egy utcába a Városháza előtt. Ott voltak az öreg autók, a különböző privát csoportok teherautói, a hastáncosok (!), a Würzburg-ból érkezett nagyzenekar (akiket megint csak nem tudtunk meghallgatni), a különböböző iskolák rézfúvós csoportjai - mindkét utcában a dombtetőig felért a sor. Színes, hangos forgatag, irattartóval a kezükben rohangáló, rendezkedő szervezőkkel, boldogan fotózkodó szülőkkel.

Megnéztük őket, útba estek, ahogy a Városháza elé igyekeztünk, az öreg autókhoz, mert leballagtunk az Y egyik szárán, majd fel a másikon. Elindultunk a promenád felé, de aztán úgy döntöttünk, hogy beugrunk a lakásba egy kávé és egy félórányi szieszta erejéig. Már bőven elmúlt 3 óra, de a felvonulás még mindig nem indult el, gondoltuk, ráérünk. Végül ebből az lett, hogy V. megkávézott, beletemetkezett a soron következő Galaktikába, én elmerültem az Atkins-könyvben, majd kifordult a kezemből, s aludtam hatig.

Így a felvonulást mozgásban nem láttuk, a zene idáig nem hallatszott fel, csak este, a sötét égen lehetett látni a lézerfények játékát. Alighanem a nép visszafogottan mulatott, mert ma munkanap, rám is várnak a kisütendő sütik. Tegnap délelőtt kisütöttem a delfineket, polipokat, holnapra maradtak a fókák és halak. Péntek este visszük őket a fókamenhely jótékonysági estélyére.

***

Szt. Patrik-ról magáról itt írtam már
. Volt korábban egy-két Dublin belvárosában töltött Szt. Patrik-napom, ahol barátnőmmel megnéztük a felvonulást, körhintáztunk (fejjel lefelé, halálfélelmem volt), trafóház tetejéről bámészkodtunk, találkoztunk magyarokkal, visszafogottan kocsmáztunk, tekercsszámra lőttük el a fotókat, táncoltunk az utcán, s rácsodálkoztunk egyik magyar vendégünkre, akit minden egyes gyalogátkelőnél hisztérikus nevetésre kényszerített a lámpa zöld jelzésre beinduló kattogó hangja (a vakokat segítik így az átkelésnél). De akkor még csak egynapos volt az ünnep, újdonság volt nekünk is minden, ma már nem mennék be a belvárosba, lökdösődni.

***

Egész este fájt a fejem, gondolkoztam, eső lesz-e, vagy szokatlanul meleg. Az utóbbi tűnik a valószínűbbnek, délre 13-15 fokot mondanak. Megindult az egresnövény, a japán juhar és a kiszáradtnak hitt klematiszom is levelet hoz. Az Astilbe szintén hajt, a rózsák meglódultak. A primuláim egyre több virágot hoznak, a kankalin is virágzik, sőt! a rózsám tövében ibolyát is találtam. A madáretetőn fura mód igen nagy a forgalom. Egy zöldike is feltűnt a vendégek között, s mind gyakrabban jön egy csillogóan pöttyös seregély.


Végre nemcsak a fürtös gyöngyikék (máshol már virágoznak!), hanem a többi növények is kezdenek kibújni a kiskertemben. Lassan újra itt az ideje kigazolni a kövek közé varázsolódott gazokat. Néhány szobanövényem feldőléssel jelezte, hogy ideje átültetnem őket, kinőtték a cserepüket.

De ezt majd később, most sütizek.

Nincsenek megjegyzések: