2008. november 10.

Olvasnivaló

Az uram jelenleg éppen Budapest felé repül, ha minden igaz, e percekben ér édes anyaföldet. Én pedig itthon a sütéssel próbálom elnyomni a szalmaözvegységgel járó borús gondolataimat, és mivel megigértem neki, most írok valamit, hogy tudjon engem olvasni este.

Munkával telt a nap, az aprósütik száradnak, ha ezt befejeztem, dekorálom őket. Levél nem jött. Még hezitálok, hogy ma autózzak-e be a városba, vagy inkább holnap reggel... Odakint nagy a szél, de ahogy elnézem a
www.met.ie oldalát, holnapra sem ígér jobbat. Reggel a forgalom is kisebb, s odakint juj, de sötét van... Holnap reggel lesz ebből!

Öcsém ma megküldte a weboldalam végleges tervét, felrakva az összes szöveget-képet. Igen jól néz ki! Majd még alaposan át kell nézni, szövegeken változtatni, kibővíteni. Mivel időközben kézen-közön kiderült, hogy volt főnököm nem akarja, hogy az emberek tudják, hogy a sütiket én csinálom, és nem a kávézó, ezért nem tudom, merjek-e linket felrakni a kávézóhoz? A rendelés címszó alá akartam feltenni őket, hogy rajtuk keresztül lehet rendelni, de ezek után inkább nem csinálnék neki business-t. Attól retteg, hogy az emberek, vagyis az eddigi kliensei közvetlenül hozzám fordulnak majd sütiért. Aki eddig megtette, azt mind elutasítottam, mondván, rendeljen a kávézón keresztül. Nem akarom én lenyúlni a törzsvevőket. Ha tudná, hogy nincs mitől tartania!

Nagy bajom, hogy kölcsönösen egymásra vagyunk utalva, s ez nem jó érzés. Nem haverságból vagyunk egymás cinkosai, vagy a közös siker érdekében, hanem muszájból. Ez azért megváltoztatja a dolgokat. Megy a barátságos csicsergés a telefonban, de egyikünk részéről sem őszintén. Sok dolgot csak rajta keresztül tudok megrendelni, rozslisztet például, de ő a legnagyobb megrendelőm is - neki pedig csak én tudom megcsinálni a sütiket, amiket úgy reklámoz a weboldalán. Kate, a Tarte Tatin tulajdonosa - aki azóta újra megkeresett, mézeskalácsház-ügyben -, semmi kifogást nem emelt, amikor rákérdeztem, hogy rárakhatom-e a saját logómat a nála árult sütijeim csomagolására. Ezzel a kávézóban nem is próbálkozhatom. Rákérdezni sem merek!

Szívesen állnék már a magam lábára teljesen, de ahhoz egy saját konyha kellene. A közeli sarki épületről, ami azóta kiadó, mióta ide költöztünk, és amit néha megnéztem jó alaposan, kiderült, eszméletlenül drága, és mint take-away business-t akarják csak kiadni. Bankkölcsönre pedig nagyon nem szeretnék szorulni!

***
Aztán ma emésztgettem azt is, hogy a könyvelő még nem jelentkezett, nem tudjuk, mennyi az uram adója. Ma volt határidős a dolog. Uram azt mondja, ne aggódjak emiatt, de azért nekem néha összeszorul a gyomrom, főleg a pipától. Azt már eldöntöttem, hogy inkább keresek egy közeli, ír könyvelőt, mint azon izguljak, mi lesz majd az én adómmal jövőre. Augusztus óta sem emailre, sem sms-re nem jött válasz a könyvelőtől, biztos kapunk majd tőle később egy magyarázatot, aztán majd én érzem magam rosszul, hogy rosszat mertem gondolni róla, de nem érdekel. Egy gyors sms-re még a legelfoglaltabb embernek is kell legyen ideje, főleg, ha ilyen fontos szolgáltatást nyújt. Már találtam is egy könyvelő hölgyet itt a városban, egy másikat pedig egy közeli kisvárosban, nemsokára személyesen is felveszem velük a kapcsolatot, aztán a szimpatikusabbat megkérem, nézzen a dolgaimra.

De azért vannak virágos gondolataim is, pl. még nagyon hatása alatt állok annak a
parkerdőnek, ahová Botond vitt el bennünket vasárnap. (Botond ugyanis meglátogatott bennünket, eljött egy szűk hétre, nem tántorította el még az sem, hogy a futon kőkemény matracán kellett aludnia.)
Sajnos, a parkerdős látogatásunkkor borús nap volt, és mire befejeztük a sétát, már esett is, de a vidék így is nagyon szép élményt nyújtott. Az Avondale House körül található erdőről van szó, mindenkinek melegen ajánlom, aki hajlandó elautózni Wicklow belsejébe. A hatalmas fák alatt, a lehullott, színes avaron (sajnos, időnként jól összesározódva) igen kellemes kis sétát tettünk. Vízálló magasan záródó túracipő viselése kötelező!

Az erdő határán tőzegbarna vízű, sebes folyó folyik, ahogy ott sétáltunk, egyszerre csak nagy zajjal és csattogással elhúzott a túloldalon egy vonat... Színek, színek mindenfelé, nyugalom, csönd, néha egy-egy kutyás sétáló... Olyan hely, amely minden évszakban nagy élményt nyújt. Sajnos, a ház már nem volt nyitva, majd visszamegyünk egyszer nyáron. A nagy ír hazafi, Parnell szülőhelye egyébként a ház.

Az is örömmel töltött el, hogy kedvenc blogom
írója múlt héten munkát talált, feleségét is megtartotta a cég, melynek addig dolgozott, így Új-Zélandon való letelepedésük már biztosítottnak látszik. Hetekig kellett izgulni, lesz-e munka, maradhatnak-e. Drukkoltam erősen. Az azért meglepett, hogy ellendrukker "honfitárs" is akad, aki buzgón veri a nyálát a blogon, csodálom, hogy bírja Pappito türelemmel. Én az ilyen szennyet habozás nélkül kiirtanám a blogomról, nekem ne piszkoljon, ne rontsa a kedvem..

***
Voltunk egy ún. food trail-en pénteken. Botondot is érdekelte, így elmentünk hármasban. Ez a cég rendezi. Tetszett, jó volt, informatív, érdekes, valóban kap az ember bőven kóstolót, valamint kis történelmi ismertető is jár mellé, nem csak boltról-boltra járás folyik. Haha, a kávézó is ott van a meglátogatott helyek között, Amanda jött ki az udvarra, brownie-ból és lemon slice-ból kaptunk kóstolót, míg ő elmesélte, milyen környezetbarát módon folyik a kávézó üzemeltetése. A cég szórólapját egyébként a kávézó wc-jében találtam, múlt kedden, amikor - mivel nem várt az aznapra igért csekkem - csalódásomban betértem oda. Ott hevert a szórólap a kézmosó mellett... hm... újdonság.... milyen jól jártam, hogy eltettem egy példányt!

A séta során meglátogattunk egy hentest a Camden street-en, aki szakmája egyik legjobbja, s úgy tűnt, van nála minden, ami szem-szájnak ingere. Ezen felbátorodva rákérdeztem, tudna-e szopós malacot szerezni Karácsonyra. Adott névjegyet, hívjam fel pár héttel ünnep előtt. Szót sem ejtett arról, hogy EU-előírás így meg úgy, eddig más hentesek mindig ezzel utasítottak el. Ő az én emberem!

A FabFoodTrail egy csokikészítő bemutatójukra is feliratkoztam, mert eddig még nem mertem megpróbálkozni a csokoládé temperálásával, pedig nagyon szeretném már használni azt a bonbonkészítő formát, amit Zita barátnőm küldött nekem. Szép kis bonboncsomagokat látok magam előtt, karácsonyi csomagolásban... Majd meglátjuk!

***
Most kezd rajtam úgy Istenigazából erőt venni az aggodalom, hogy az elkövetkező 2 estét egyedül fogom tölteni. Néha zajokra fülelek, mert megtréfál a fülem - mintha nyílna az ajtó, valami reccsenne, pedig nem, csak a huzat taszít rajta egyet. Hiába takartuk le a kandalló nyílását, azért a szél utat talál a szellőzőn át. Innen erednek a zajok, amik alaposan próbára teszik az idegeimet. Valami zene kellene hamar, esetleg a tévé háttérzajnak...

Csak két éjszaka, nagykislány vagyok, ki fogom bírni.

3 megjegyzés:

Erika írta...

Bár tudom, hogy Ír honban nem veszik annyira komolyan, de a KVzó aggodalma , hogy majd egyenesen tőled vásárolnak, egy egyszerű, pársoros szerződéssel kiküszöbölhető. Így megnyugodhatna a főnöknő is, a weboldaladon huzzájuthatna ingyé reklámhoz és egyúttal hivatlossá tennétek, amit belülről fakadóan, amúgy is teszel... korrekt és becsületes vagy vele.
Egyébként meg küldtem hozzád őrangyalokat :)! Azok vigyáznak rád, úgyhogy aludj csak nyugodtan :)

kisrumpf írta...

Köszönöm. A szerződés sosem jutott eszembe, de ismersz, nem vagyok egy született bizniszvumen.

(Nyugodtan aludtam, őriztek az angyalok.)

Pappito írta...

megtiszteltetés a kedvenc blogod szerzőjének lenni. komolyan.