Nagyanya levele távolban élő unokájához

"Drága gyermekeink!

Moni itt küldöm a kért dolgokat. Remélem találsz benn jó recepteket, mert ezek a mindennapi ételek és gyorsan elkészíthetők.A krumplis tésztához nem kell venni egysulyhoz kell venni a lisztet meg a krumplit, krumpli helyett egymarék buzadarát tegyél a tésztába attól lesz nagyon könnyű a két dkg rámát is tegyél a gyurásnál.Nagyon boldog voltam, hogy a hangodat is hallottam. A macska itt duruzsol melettem ugy látszik mintha értené, hogy róla van szó.

Moni küldök neked 10 dkg borkősavat abbl 4 l vízhez egy kávéskanalat tegyél bele 3 db citrom vékonyan szelve a citrom végeket vád le mert azok rendszerint keserűek. Tehát 2 1/2 kg cukrot a 8 db széptiszta bodzaviragot 4 l vizet felforalsz a borkősavat utolján teszed bele. 5 napig állni hagyod közbe megkevered. Tudod, hogy mi mire kész lett az első adagot már iszogattuk.(Kiskanál szalicil is tegyél bele)

A kutyát is hamarossan haza hozatom, ebédet befizettem kettőnknek is egy kis csemegével elég lesz.

Millioszor puszillak bennetek

Mami"

Sopron, 1998. április 7.

Nemrég Fűszeres Eszter blogján, majd egy Vica nevű lány fotói között láttam egy pár öregasszonykezet, tésztát gyúrni. Akár nagyanyámé is lehetett volna. Néztem a képeket - megríkatott a látvány. Baromian kapálóztam az érzés ellen, de azért megríkatott. Ugyanígy készült a tészta nála is, csak nem géppel szeletelte fel, hanem éles késsel, nagyon-nagyon-nagyon vékonyan. Aztán kis liszttel megszórva, összekeverve, gyúródeszkára rakva, a kályha tetején száradt a tészta, majd egy ütött-kopott alumínium dobozba került, amire kicsi lyukak voltak ütve, hogy szellőzhessen. De nagyon utáltam azt a dobozt! Ugyanis mindkét felén volt egy-egy vékonyka fül, annál fogva lehetett széthúzni, hogy az ember a tartalmához hozzá férhessen, de akadt a doboz, szorult, mondom, ütött-kopott volt már, sokszor le is esett, nehéz volt kezelni.

Szóval ott bőgtem a képek felett, elmulasztott lehetőségeket siratva, mert vannak dolgok, amiket sosem tanulok meg már nagyanyámtól. Amikor bíztatott, nem érdekelt, amikor már érdekelt volna, túl volt egy agyvérzésen (vagy kettőn?), sok névre, sütire nem emlékezett többé. Volt, amikor odamentem, Mami, taníts meg! Belekezdtünk, két híresen türelmetlen ember, persze, hogy nem sikerült. Amint bénáskodni kezdtem, nyúlt a fakanálért, kivette a kezemből, nem úgy kell! Sokszor otthagytam a konyhában, duzzogva, mert nem engedte, hogy bénáskodva, ügyetlen kezdőként, de csak megtanuljam azt a receptet. Úgyhogy úgy házasodtam, hogy csak egy-két alapételt tudtam főzni, agyonlisztezett sütiket, agyonhagymázott tojáslevest... nem is tudom ma sem a híres magyaros süteményeket elkészíteni, angolszászra módra sütök én már. Ahogy könyvből, a magam hibái alapján tanultam.

Bármennyire berzenkedem ellene, rá ütök. Alkatilag ugye, alacsony vagyok és kerek. Anyám is felemelgette ezt, ha találkoztunk. "Gurulni fogsz, mint nagyanyád." (Leszek még kerekebb is.) A hirtelen haragom, a makacsságom, vagy az, hogy előbb szólok, aztán gondolkodom. Bocsánatkérés nehezen megy, akárcsak neki. Hogy hibáztam, azt elismerni - nehezen megy. Egy kritikus megjegyzés - nagyot nyelek, látszólag elfogadom, de megöl. Ha akarok, tudok nagyon keményen dolgozni - akárcsak ő. Szeretek én lenni a főnök - akárcsak ő.

Nagyanyám szépen tudott énekelni, ha rászánta magát, de inkább csak karácsonykor énekelt, vagy a templomban. Ahová néha eljártam vele, főleg kisebb koromban. Azzal hízelkedek magamnak, hogy néha belőlem is ki tud szakadni egy-egy szép hang. Főleg akkor, ha csak a négy fal hallja.

Nagyi mindent jobban tudott (khm, én is), s voltak azok a kis fura dolgai, amit sehogysem lehetett megváltoztatni. Ha egyszer a keverőgép tálja jobbra forgott, nem szabadott "erőltetve" balra forgatva elindítani (a keverőgépnek tökmindegy volt, merre indul, de Mami ragaszkodott az óra járásának megfelelő irányhoz). A GÉP, az szent volt. Bármilyen gép. Még emlékszem időkre, amikor kézzel keverte ki a sütihez a tojássárgáját a cukorral ("tojáskikeverje" - így hívta öcsém ezt a keveréket, amit néha édesség helyett kaptunk kis pohárban). Anyám elunta a húszperces keverést, nem bírta nézni az anyja munkáját, inkább vett egy - a mostani idők szerint - elég primitív gépet, de akkor, az a GÉP óriási luxusnak számított, be is lett mutatva barátnőnek. Akiket házi készítésű színezett likőrrel kínált. Jaj.

Rádió, porszívó, tévé. Kímélni kellett, s nem nyomogatni a gombokat össze-vissza. A kezelési útmutató szintén szetn volt. Amit a tévében mondtak, az újságban leírtak, igaz volt neki. (Esténként, amikor a Híradó bemondója elbúcsúzott a nézőktől, Mami válaszolt neki, és viszont kívánta a jó estét.)

Egy pohát sör maga volt az erkölcsi fertő. A ház körüli nehezebb munkákat elvégző cigány férfi az ebéd mellé kapott egy aprócska vizespohárnyi sört. "Be ne rúgjon, Zoli" - mondta nagyanyám, s amint kifogyott a sör a pohárból, már kapta is le az asztalról.

A leírt szabályokat be kell tartani. Ne emeljük a fejünket a tömeg fölé, csak nem kitűnni semmivel. A szemünket rajta kell tartani a gyanús dolgokon. Egyszer, amikor mesélte, mik folynak a sötétben az utcában (látott valakit érszegen hazaérni), kinevettem: "Fogadjunk, hogy felugrassz minden zajra!" "Nem - felelte komolyan -, csak ha nagyon ugat a kutya." Igen kiváncsi volt, kutatott a holmijaim között, ha ne adj Isten, előhagytam levelet, borítékot, megfordította, elolvasta. "Nagy cipőnyomokat találtam a kapu előtt, férfi járt nálad?" I wish. A veszekedéseink, az ajtócsapkodások. Te jó ég, miket vágtunk egymás fejéhez.

Ugyanakkor vasárnap reggel hozta a kakaót az ágyamhoz, később kávét, azok a vasárnapi ebédek... A ráérősen, ülve pucolt friss csirke péntek délutánonként (hoztam a munkából jövet), ül a konyhaasztalnál, jókora késsel darabol, szakértően (én ma sem tudom rendesen szétszedni a csirkét), a macska, az én macskám, Possum a szék körül sertepertél, egyszerre látom, fehér mancs kutat nagyanyám kezénél: nemmészinnenCila, szisszen a macskára, és dob neki egy bőrdarabot. Így éltünk. Ő lehetőséget adott nekem, hogy külön lakjak a szüleimtől, én pedig szemmel tartottam. Nehogy baj legyen. Amikor elköltöztem, baj lett. Ha ott vagyok, ha időben megtalálom, nem lesz akkora gond a combnyaktörésből. Nem hibáztatom magam, más, előbb is ajtót nyithatott volna rá, de aazért nem jó erre gondolni.

Mindent Svájchoz mért. '56-ban nagyon ment volna el, de nagyapám nem volt kalandor természet, ő inkább a szövőgyárat őrizte, nem mentek sehová. De Svájc maradt az etalon. "Mami, Londonba megyek." "Az hol van?" "Svájcon túl, Mami." "Jesszusom, az nagyon messze van!"

"Mami, megyek Írországba." "Az messze van? Svájcon túl?" "Svájcon túl, Mami." Készített nekem kristálycukrot, a bodzaszörphöz, ki tudja, van-e ilyesmi az íreknél.

10 éve halott. Borzasztó, de nem emlékszem rá, mikor halt meg. A napokban lesz 10 éve, ezt tudom. Sehol nem találom a kiskönyvemet, amibe beleraktam a gyászjelentést. Ingerültem túrom fel a cuccaimat, egymásnak szorult dobozok a kamrában, de nem találom.