2008. augusztus 20.

Kedves Emese és Laci!

Ünnep ünnepet követ. Tegnap volt szüleim 43. házassági évfordulója, ma pedig Szt. István és az új kenyér ünnepe. Amit némi sütéssel, Susan meglátogatásával, és a heti bevásárlással töltöttem.

Ma reggelre az etetőben csak kétujjnyi mag maradt. Akárhányszor az ablakhoz, vagy a kerti ajtóhoz lépek, rengeteg madár rebben fel, s tűnik el a titkos kert felé. A zanyátok. Nem hagyom magam terrorizálni, mostantól nincs kaja, tessék kukacokat gyűjteni, legyeket, egyétek a körtéket a fáról, ha már én nem férek hozzá.

Tegnap délután igazi türelmetlen, naiv városlakóként viselkedtem. Volt egy csöves kukoricám, amelyik csendben növekedett egymagában a kertben. Kétarasznyi volt, amikor a piacról hazahoztam. Miután V. egyszer - kérésemre - harsány "hát neked ezt tudnod kellene, te vagy a kulák" felkiáltással elmagyarázta, mi is az a kukorica címerezés (bocs, sosem voltam KISZ-tag, nem jártam kukoricát címerezni), vágyakozva néztem, miként fejlődik a kis kukoricacső a levél hónaljában. Az elején gondosan rázogattam a pollent a címerből, nehogy érett cső nélkül maradjak :-) Nőtt is, először kettő, aztán már csak egy, de nem eléggé nagyra, én pedig tegnap türelmetlenül megbontottam puha, élénkzöld takaróját - végül is, honnan kellene tudnom, érettek-e már a szemek? Sok kis fehér, aprócska kukoricaszem nézett velem szembe, nagyon megsajnáltam őket, gondoltam, már úgysem lesznek védve az esőtől így, kibontva. Inkább letörtem a csövet, s lerágogattam a kis szemeket. V. roppant jól szórakozott a történeten, szerintem csakis az érzékeny lelkem miatt nem mondta, hogy én sosem leszek kisgazda, az már egyszer biztos. Aki még a kukoricacímerezést sem tudja, és várni sem tud türelmesen, az ne akarjon konyhakertet!

***

Tegnap este elég későn, de megnéztük a dokumentumfilmet Szolzsenyicin 1994-es hazatéréséről. Néhol elég kellemetlen volt nézni, hogyan fogadják. V. summásan összefoglalta ezt a szomorú, néhol torokszorítóan megható filmet: "Senki sem lehet próféta a saját hazájában. S ez akkor a legborzasztóbb, ha az illető ezt nem veszi tudomásul". Szolzsenyicin bérelt vonaton utazott Vlagyivosztoktól Moszkváig, mert egyszerű emberekkel akart találkozni, meg akarta tudni, hogyan élnek. Nem volt jó ötlet, beszéltük utólag, meg kellett volna várnia, míg elül a hazatérése körüli izgalom, aztán kellett volna szétnézni az országban. Kevesebb hűhó, talán több őszinte találkozás kisemberekkel, szvsz. A legborzasztóbb az volt, amit Mao-n is elég ijesztőnek találok, hogy akadt, aki visszasírta a régi rendszert (mint némelyek a "békés, nyugodt" Kádár-rendszert), s mondták a nagy írónak, húzzon már vissza Ámerikába, ha már az írásaival sikeresen hozzájárult a rendszer térdre rogyasztásához. Mert abból nem lett semmi jó...

Érdekes, hogy a fiai közül, akiknek húsz év Amerika után is volt egy leheletnyi akcentusuk, egy sem maradt Oroszországban, egy sem kezdett ott új életet. Ki Tajvanon, ki Philadelphiában, ki a Harvardon szorgoskodott, de nem telepedtek le apjuk szeretett hazájában. De nyilván nem is várta el tőlük, hogy felborítsák az életüket az ő hazatelepedése miatt.

Azt hiszem, ideje lesz majd elolvasni a nagy regényeket, mert egyedül a Rákosztályt olvastam, azt is régen. A Gulág ott volt anyámék polcán, és ugyan emlékszem a megjelenése körül kelt izgalomra, de sosem ültem neki a vaskos kötetnek.

***

Ma megint használtam a cseh mézes receptjet, most kengurukat csináltam Susan fiának. Roppant egyszerű tészta, a következők kellenek Zdenek gyömbéres sütijéhez:

425 gr sima liszt
100 gr porcukor
125 gr puha vaj
100 g puha méz
1 nagy tojás
1 nagy tojás sárgája
1/2 kk szódabikarbóna
1/2 kk őrölt gyömbér
1/2 kk fahéj
1/2 kk mézeskalács fűszer

1 csipet só
1 tojás kicsit felverve, a kenéshez

A fentieket szépen belerakjuk a robotgépbe, és hagyjuk, hogy az lapátjával közepes sebességen simára keverje a tésztát. Ha összeállt, gyúrjuk át, majd hagyjuk állni az edényben 20-30 percet. A sütőt melegítsük elő 160 fokra. A tésztát pihentetés után két, enyhén lisztezett sűtőpapír között nyújtsuk ki fél centi vastagra, és lisztezett kiszúrókkal szaggassuk ki. Csillag, szív, kerek forma, vagy ami tetszik. Utána tojással vékonyan kenjük át egyszer. Hagyjuk kicsit megszáradni, majd megint kenjük át. Ezután villával pl. a kerek formájúakra szép csíkokat húzogathatunk, nem kell félnünk attól, hogy a tészta meggyűrődik, mert a tojás felpuhítja a felületét. Gondolkozom azon, hogy magvakat rakok majd rájuk, fél mandulát, ezzel is lehet kísérletezni. Lehet bele lyukat is fúrni, ha pl. karácsonyfa-, vagy ajtódíszt akarunk belőle csinálni, vagy ajándékba szánjuk, s kell a hely a díszítő szalagnak.

A kivajazott sütőlapra egymástól 1-1 centire tegyük (kicsit megdagadnak), és 18 percig süssük őket. Rácson hagyjuk kihűlni.

Aki gondolja, elhagyhatja a gyömbért, nagyon finom csak mézesfűszerrel is.

A receptet kedvenc pékem, Richard Bertinet Crust (Kenyérhéj) c. könyvéből vettem, a receptet cseh asszisztensétől, Zdenek-től kapta, aki a nagymamájától, Maria-tól tanulta ezt a sütit.

2 megjegyzés:

Amby írta...

szia, felvettelek a külföldi blogok összevont rss feedjébe.

kisrumpf írta...

Köszönöm!