"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Biztos valamilyen időváltozás jön, mert a gyógyszer most próbál megküzdeni a fejfájásommal, s elég egyoldalú a küzdelem. Pedig kellemesen langyos odakint az idő, reggel is tükörsima volt a tenger, rengeteg madár és sétáló volt a promenádon. S ma biztos az embereknek is jobb volt a kedve, mert sokan köszöntek. Előre. Íme, a promenád a pár éve feltöltött parttal (a kép a http://www.visitwicklow.com/ oldalról származik.) Én még emlékszem rá, amikor nem volt kavicsokkal feltöltve a part, és homokos beach-en lehetett rohangálni - valaha lépcsők vezettek le a korláttól a partig. 10 éve egyszer itt kötöttünk ki Edével és Tim nevű ismerősünkkel, ha jól emlékszem, valami kocsmázás után, támasztottuk a korlátot, bámultuk a világítótornyok fel-felvillanó fényét a távolból... Azon a nyáron pedig remek kis pikniket rendeztünk itt V.-vel és Mapet nevű ismerősünkkel. Pokrócot terítettünk a homokra, sajtot ettünk, és eléggé berúgtunk egy üveg Disznókőről való tokajitól. De akkor még egyikünk sem tudt...

Ajánlok: mms://tv.eenet.ee/siga - még régebben találtam, egy blogon. Lehet, hogy már említettem, akkor bocsánat, de annyira tetszik. Észt weboldal, egy vadetetőt mutat. Éjjel-nappal. Igen addiktív, főleg akkor nehéz felhagyni a bámulással, amikor tele van madarakkal az etető környéke. Ma egy érdekes állat táplálkozott, de nem láttam jól, mert már kezdett sötétedni, és valami esegetett az égből. Borz volt, vagy valami más? Varjak ugrálták körül, próbálták elhajtani, sikertelenül. *** Tegnap - elég nyökögve - megcsináltam a száz cupcake-et, rájuk a cukormázat, aztán a feliratokat. Fájt a gyomrom, kedvetlen voltam, de végül csak elkészültek. Reggel pedig mentem dolgozni. Legnagyobb meglepetésemre, volt főnököm is megjelent, 8 felé, pakolgatta a már kész cupcake-eket. A végén már alig írtam fel őket, mentek egyből legfelső rétegként a dobozokba, remélem, nem kenődött el egy felirat sem. A logókat eléggé stilizálva mázolták fel, no comment. Néha ismerős arcok jöttek, pl. egy építész a fent...

A képen - a Times-tól kölcsönöztem - ősz hajú bácsika fekszik a fűben, hasán egy szunyókáló macska. Ó, be bájos kép, vidéki nyugalmat, meghittséget sugall. Aztán nekiülök a cikknek, amit a bácsika írt a múlt vasárnapi újságban, s oda a nyugalom. (Könnyen pánikolok. Nagyimtól örököltem.) Az uram egyelőre vár, mert a cikk most vasárnap folytatódik, azt mondta, majd azután alkot véleményt. Én - szokás szerint - elhiszek mindent, amit az újság ír, főleg, ha egy szimpatikus, ősz hajú, macskatulajdonos (!) bácsika írja bele. (Sucker.) A bácsika James Lovelock, a Gaia elmélet megalkotója. Homályosan ismerős név a Gaia, gimnazista tanulmányaimból, nem az elmélet miatt. Amit olvasok , ijesztő. Bácsika nem kertel, we are almost all fucked, basically, mondja, csak nem ezekkel a szavakkal. Nehéz idők várnak a következő nemzedékre, kezdődnek a kisebb-nagyobb kellemetlenségek, mondjuk, 2030 körül. Nekem, nekünk, akiknek nincs gyereke (micsoda megkönnyebbülés), végül is, olyan mindegy, mi lesz vénsé...

Angeluskor tegnap is, ma is kitártam az ajtót, hadd tóduljon be az a csodás tavaszi illat a harangszóval. Olyan rigóhangoskodás folyt odakint, hogy csuda. Néha ismeretlen - nekem az - madárdalt is lehetett hallani. Mi lehet? Az ember leül az ágyra, hallgatja ezt a nagyszerű tavaszi zsivajt, a levegő friss - délelőtt már egy órán át szellőztettem! -, még nincs sötét, a bokrok, a virágok, a cserepek körvonalai még kivehetők - nagyon szép. Egy-két perc teljes, háborítatlan nyugalom, lelki béke, a telep útja mellett gyúlnak fel a lámpák... Aztán bemegy az ember a dolgozószobába, bekapcsolja a gépet, Index-et olvas (minek is?), olvas Veszprémről , beteg kisgyerekről , s már nem nyugodt. A fenébe a hírekkel. *** Ma reggel kellemes meglepetésként ért, hogy a 10-én este megrendelt könyvek máris megérkeztek az Amazonról. Micsoda gyorsaság, éppen tegnap láttuk egy, a könyvkiadásról, -kereskedelemről szóló műsorban az Amazon (egyik?) angliai raktárát, a pakoló fiatalokat... Eddig mindig meg volta...