Nem vagyok egy DIY-enthusiast (Do-It-Yourself, "csináld magad"), nem szoktam a B&Q vagy a Woodies (barkácsboltok) polcai között csorgó nyállal járni, és eszközök nyelét markolgatni sóvár szemekkel, és a legtöbb műszaki cucc működése rejtély számomra. Ede itt hagyott nekünk egy vaskos DIY-kötetet, amiből kiderül, hogy a legtöbb, háztartásban bekövetkező problémát minden férfinak (és nőnek?) kis odafigyeléssel meg kellene tudni oldania, de én (mi) nem tartozom ezek közé. Ő bezzeg egy okító videó megtekintése után egyedül lerakta az egész lakásban a szalagparkettát... nem beszélve a lakásban elvégzett többi munkáról, csempézésről, zuhany cseréjéről...
Boldogult videó stúdiós koromban, az egyetemen, simán megszereltem a videókat, többször operáltam ki beszorult szalagot egy tompa késsel, úgy, hogy utána a szalag és a videólejátszó is használható maradt, és igen meg voltam magammal elégedve. Sőt, a telefonom eltört külső héját is kicseréltem egy újra, pedig azon igazán aprócska csavarok voltak. De ebben a lakásban van egypár olyan érdekesség, ami már meghaladja egy beszorult videókazetta szalag (hol vannak ezek már!) problémájának bonyolultságát. Legalábbis számomra.
Először is, minden árammal működik, kivéve a fűtést és a melegvizet biztosító boilert. Most hosszan tudnék értekezni arról, milyen volt, amikor egy este több órára áram nélkül maradt a telep, és egy nyamvadt teát nem tudtam főzni, mert SEMMI nem működött, tüzet pedig végképp nem akartam rakni az udvaron, meg amúgy sincs fém teáskannám. Csak a helyi take-awaynek volt köszönhető, hogy nem maradtunk főtt kaja nélkül. (Hú, világvége!) Mivel a telepen (s ez nem ritka dolog az országban) alacsony a víznyomás, ezért a vizet a WC-tartálytól kezdve a zuhanyzón át a víztartályig bezárólag mindenhová egy pumpa nyomja fel. Friss, egyenesen a rendszerből származó víz csakis a konyhában van, a mosogató csapjánál - ami mostanában úgy működik, hogy kicsit ki kell húzni a csapot, s akkor folyik normálisan a víz. Valami elkophatott benne. A fürdőszobai vizet nem ajánlatos meginni, fogmosásra még jó, de gyógyszert nem vennék be vele. (Amúgy is évek óta megszűrünk minden ivó- és főzővizet a Britta-szűrők segítségével, mert a csapból kijövő ivóvíznek érdekes színe van. Kissé "cloudy", vagyis zavaros, ahogy itt mondják. A tavalyi forralásos pánik óta pedig már sosem iszom csapvizet.)
A pumpa zajos jószág, sokáig dolgozik mindig, amikor megeresztek egy csapot valahol. Éjjel - főleg, ha látogató van - nem is merem lehúzni a WC-t, nehogy felébresszek valakit. ("If it's yellow, let it mellow, if it's brown, flush it down", mondja az elvileg Ausztráliából származó bölcs mondóka, de náluk, ugye, néha eléggé kell/illik takarékoskodni a vízzel. Engem csak a zaj tart vissza a lehúzástól, nem a takarékoskodás. Bár néha az is). Sokáig gyanakodtam, hogy talán rossz az a pumpa, amiért ilyen zajos, de Ede biztosított róla, hogy egyszer már kicseréltette, és tökéletesen működik. Még meg is lehet szeretni, főleg azt a bájos hangot, amit munkája végeztével ad ki: mintha egy éppen gágogni készülő liba nyakát marná el az ember, nyööööiiiaaa, mondja a a pumpa, és elhallgat.
Aztán ott a boiler, ami a forró vizet gyártja, és mellesleg a radiátornak is ő állítja elő a forró vizet. Nem sok használati utasítást kaptunk mellé, nem is piszkáltuk, egyedül a víznyomást tartottuk szemmel, mert tudtuk, hogy annak 1-1.5 bar között kell lennie. Amit folyamatosan állítgattunk, az egy kerek, 24 órára beosztott óraszerkezet, amin kis pöckök jelzik az órákat, azon belül a 15 perceket, így, a pöcök kihúzásával el lehet érni, hogy a boiler a kellő időpontban "magától" beinduljon, és melegítse a vizet, 15 perces szakaszokban.
Ha leesik a nyomás, egy, a hot press-nek nevezett szekrényszerű, ajtóval zárható falmélyedésben, - ahol a hatalmas, szigetelőanyagba burkolt víztartályunk van - megnyitunk egy kis vízcsapot, és utántölti magát a rendszer, míg elérjük a megfelelő nyomást. Igen ám, de ezt a műveletet nem szabad sűrűn elvégezni, mert a rendszerbe kerülő friss, oxigénban dús víz árt a radiátoroknak. Szerencsére nem is volt ilyesmire szükség, egészen az elmúlt 3 hétig, amikor is a boiler úgy döntött, hogy a rendszerben márpedig esni fog a nyomás. Sokszor. Többször azon kaptuk, hogy jóval 1 bar alatt van. Háromszor utántöltöttük, és ekkor elhatároztuk, hogy kihívunk hozzá egy szakértőt.
Igen, de szakértőként csakis ajánlott, bevált ember jöhet szóba. V. kollégája, a francia Malika (nem elírás, ez a neve) ajánlotta az ő emberét, Anthony-t. S mint itthon ülő háziasszonyra, rám esett a feladat, hogy felhívjam. Sajnos, csak üzenetrögzítőt értem el, amire elhabogtam a problémát, hogy ki ajánlotta, hol érhet el. Egy egész napot vártam, visszahívás sehol. Germán rendszerű neveltetésem elég nagy fontosságot tulajdonít a pontosságnak és udvariasságnak, s magamban már tervezgettem, hol nézek másik vízvezetékszerelő után, ugyanakkor végigfutott az agyamon, hogy esetleg nyaral az ember, vagy beteg, s talán meg sem kapta az üzenetemet. De mivel alapból mindig a legrosszabbra gondolok, már tettre készen lapozgattam az itteni Arany Oldalakat.
Erre késő délután visszahívott, szimpatikus, idősebb hang, meg is beszéltük, hogy ma 10 "körül" jön. S előtte majd rám csörög. Ah, 10 körül. Ez akármi lehet, de inkább 3/4 11, ahogy itt szokásos. Vagy dél. Elpakoltam a boiler elől - szűk kamránk falán van - s vártam.
Fél 11-kor érkezett két ember. Nem volt megelőző hívás, csak csengettek. Az idősebb Anthony és a fiatalabb, rengeteg hajjal rendelkező John. Aki a "gas man". Próbáltam magabiztosan megmutogatni a dolgokat, s nem hangosan felnyeríteni, amikor csak úgy tudtuk becsukni a bejárati ajtót, hogy hátraléptem a nappaliba, s ők intimen egymásnak szorultak az előszobában. (Szűköcske ott a hely.) Anthony elmondta, hogy a gázos készülékek szakértője ez a John, és a maga részéről a további egy órát a velem való csevegéssel töltötte ki. Témánk volt számos, még kiadó konyháról is kérdeztem, ajándék sütit is nyomtam a kezébe, főleg azután, hogy közölte, Malikával való ismerettségemre való tekintettel kiszállási díjként csak 80 eurót számít fel. A 100 helyett. Még jó, hogy V. mesélt egy-két dolgot Malikáról, így még anekdotázhattam is "közös" ismerősünkről, akit egyébként csak egyszer láttam, egy kissé párás autóablakon át.
John eközben hangtalanul dolgozott, kicserélte a boiler termosztátját, megszüntette az egyik, örökké hideg radiátorunk "air lock"-ját, és megcsodálta a fürdőszobai radiátor elhelyezkedését, mert mondtam, hogy távlati tervünk egy törülközőszárító felszereltetése lenne, hogy ne folyton a hálóban száradjanak a törülközők, mint egy menekült szálláson. Tanácsot kaptam még a kerti ajtó szigetelését illetően, erősen próbáltak rábeszélni az egyes radiátorokat szabályozó csapokra, és közölték, hogy mindenképpen szervizeltetni kell a boilert (ezt tavaly elmulasztottuk). S hogy ők ezt jó áron... - nyomta a meggyőző szöveget Anthony - sokkal kevesebbért, mint a Bord Gais (az itteni gázszolgáltató)... és ha gondolom, adnak árajánlatot a törülközőszárító felszereléséhez... de ha majd hívom őket, akkor egy füst alatt kellene mindent elintézni. S hogy most akkor az egész termosztátcsere és radiátor szerelés 150 eurómba kerül, mert Malika ismerőse vagyok, és ő, mármint Anthony szeret gondot viselni a klienseire.
Végül is szavam ne legyen, hiszen pár éve egy csapon lévő o-gyűrű cseréjéért fizettem 100 fontot (!), így próbáltam azt mondani magamnak, hogy jól jártunk. De - s ez szerintem sűrűn előfordul a csináld-magadhoz nem értő háziasszonyoknál -, folyamatosan úgy éreztem magam, mint egy kis hülye. Mindig zavarba tudnak hozni az ügynök-szöveggel. Annyira nyomult, hogy szereltessük fel azokat a szelepeket vagy miket a radiátorok végére (lám, még azt sem tudom, azokat hogy mondják magyarul), s noha kedves volt, és meggyőző, én folyamatosan úgy éreztem, hogy ezt a nyomulást hárítanom kell, érveltem azzal, hogy majd az uram dönt, mert ő a "money man", s az uramé az utolsó szó.
Ennyiben maradtunk, barátsággal elváltunk egymástól, számlát nem ajánlott fel, nem is kértem, s csak amikor elmentek, jutott eszembe, hogy a konyhai csapra csak futó pillantást vetett.
Nincs mese, elő kell vennem azt a DIY-könyvet...
(S igen, valóban ennyire irigylésre méltóan eseménytelen és nyugis az életem, hogy egy vízvezetékszerelő látogatásáról ennyit tudok írni. Mondtam, hogy szerencsés vagyok.)
Boldogult videó stúdiós koromban, az egyetemen, simán megszereltem a videókat, többször operáltam ki beszorult szalagot egy tompa késsel, úgy, hogy utána a szalag és a videólejátszó is használható maradt, és igen meg voltam magammal elégedve. Sőt, a telefonom eltört külső héját is kicseréltem egy újra, pedig azon igazán aprócska csavarok voltak. De ebben a lakásban van egypár olyan érdekesség, ami már meghaladja egy beszorult videókazetta szalag (hol vannak ezek már!) problémájának bonyolultságát. Legalábbis számomra.
Először is, minden árammal működik, kivéve a fűtést és a melegvizet biztosító boilert. Most hosszan tudnék értekezni arról, milyen volt, amikor egy este több órára áram nélkül maradt a telep, és egy nyamvadt teát nem tudtam főzni, mert SEMMI nem működött, tüzet pedig végképp nem akartam rakni az udvaron, meg amúgy sincs fém teáskannám. Csak a helyi take-awaynek volt köszönhető, hogy nem maradtunk főtt kaja nélkül. (Hú, világvége!) Mivel a telepen (s ez nem ritka dolog az országban) alacsony a víznyomás, ezért a vizet a WC-tartálytól kezdve a zuhanyzón át a víztartályig bezárólag mindenhová egy pumpa nyomja fel. Friss, egyenesen a rendszerből származó víz csakis a konyhában van, a mosogató csapjánál - ami mostanában úgy működik, hogy kicsit ki kell húzni a csapot, s akkor folyik normálisan a víz. Valami elkophatott benne. A fürdőszobai vizet nem ajánlatos meginni, fogmosásra még jó, de gyógyszert nem vennék be vele. (Amúgy is évek óta megszűrünk minden ivó- és főzővizet a Britta-szűrők segítségével, mert a csapból kijövő ivóvíznek érdekes színe van. Kissé "cloudy", vagyis zavaros, ahogy itt mondják. A tavalyi forralásos pánik óta pedig már sosem iszom csapvizet.)
A pumpa zajos jószág, sokáig dolgozik mindig, amikor megeresztek egy csapot valahol. Éjjel - főleg, ha látogató van - nem is merem lehúzni a WC-t, nehogy felébresszek valakit. ("If it's yellow, let it mellow, if it's brown, flush it down", mondja az elvileg Ausztráliából származó bölcs mondóka, de náluk, ugye, néha eléggé kell/illik takarékoskodni a vízzel. Engem csak a zaj tart vissza a lehúzástól, nem a takarékoskodás. Bár néha az is). Sokáig gyanakodtam, hogy talán rossz az a pumpa, amiért ilyen zajos, de Ede biztosított róla, hogy egyszer már kicseréltette, és tökéletesen működik. Még meg is lehet szeretni, főleg azt a bájos hangot, amit munkája végeztével ad ki: mintha egy éppen gágogni készülő liba nyakát marná el az ember, nyööööiiiaaa, mondja a a pumpa, és elhallgat.
Aztán ott a boiler, ami a forró vizet gyártja, és mellesleg a radiátornak is ő állítja elő a forró vizet. Nem sok használati utasítást kaptunk mellé, nem is piszkáltuk, egyedül a víznyomást tartottuk szemmel, mert tudtuk, hogy annak 1-1.5 bar között kell lennie. Amit folyamatosan állítgattunk, az egy kerek, 24 órára beosztott óraszerkezet, amin kis pöckök jelzik az órákat, azon belül a 15 perceket, így, a pöcök kihúzásával el lehet érni, hogy a boiler a kellő időpontban "magától" beinduljon, és melegítse a vizet, 15 perces szakaszokban.
Ha leesik a nyomás, egy, a hot press-nek nevezett szekrényszerű, ajtóval zárható falmélyedésben, - ahol a hatalmas, szigetelőanyagba burkolt víztartályunk van - megnyitunk egy kis vízcsapot, és utántölti magát a rendszer, míg elérjük a megfelelő nyomást. Igen ám, de ezt a műveletet nem szabad sűrűn elvégezni, mert a rendszerbe kerülő friss, oxigénban dús víz árt a radiátoroknak. Szerencsére nem is volt ilyesmire szükség, egészen az elmúlt 3 hétig, amikor is a boiler úgy döntött, hogy a rendszerben márpedig esni fog a nyomás. Sokszor. Többször azon kaptuk, hogy jóval 1 bar alatt van. Háromszor utántöltöttük, és ekkor elhatároztuk, hogy kihívunk hozzá egy szakértőt.
Igen, de szakértőként csakis ajánlott, bevált ember jöhet szóba. V. kollégája, a francia Malika (nem elírás, ez a neve) ajánlotta az ő emberét, Anthony-t. S mint itthon ülő háziasszonyra, rám esett a feladat, hogy felhívjam. Sajnos, csak üzenetrögzítőt értem el, amire elhabogtam a problémát, hogy ki ajánlotta, hol érhet el. Egy egész napot vártam, visszahívás sehol. Germán rendszerű neveltetésem elég nagy fontosságot tulajdonít a pontosságnak és udvariasságnak, s magamban már tervezgettem, hol nézek másik vízvezetékszerelő után, ugyanakkor végigfutott az agyamon, hogy esetleg nyaral az ember, vagy beteg, s talán meg sem kapta az üzenetemet. De mivel alapból mindig a legrosszabbra gondolok, már tettre készen lapozgattam az itteni Arany Oldalakat.
Erre késő délután visszahívott, szimpatikus, idősebb hang, meg is beszéltük, hogy ma 10 "körül" jön. S előtte majd rám csörög. Ah, 10 körül. Ez akármi lehet, de inkább 3/4 11, ahogy itt szokásos. Vagy dél. Elpakoltam a boiler elől - szűk kamránk falán van - s vártam.
Fél 11-kor érkezett két ember. Nem volt megelőző hívás, csak csengettek. Az idősebb Anthony és a fiatalabb, rengeteg hajjal rendelkező John. Aki a "gas man". Próbáltam magabiztosan megmutogatni a dolgokat, s nem hangosan felnyeríteni, amikor csak úgy tudtuk becsukni a bejárati ajtót, hogy hátraléptem a nappaliba, s ők intimen egymásnak szorultak az előszobában. (Szűköcske ott a hely.) Anthony elmondta, hogy a gázos készülékek szakértője ez a John, és a maga részéről a további egy órát a velem való csevegéssel töltötte ki. Témánk volt számos, még kiadó konyháról is kérdeztem, ajándék sütit is nyomtam a kezébe, főleg azután, hogy közölte, Malikával való ismerettségemre való tekintettel kiszállási díjként csak 80 eurót számít fel. A 100 helyett. Még jó, hogy V. mesélt egy-két dolgot Malikáról, így még anekdotázhattam is "közös" ismerősünkről, akit egyébként csak egyszer láttam, egy kissé párás autóablakon át.
John eközben hangtalanul dolgozott, kicserélte a boiler termosztátját, megszüntette az egyik, örökké hideg radiátorunk "air lock"-ját, és megcsodálta a fürdőszobai radiátor elhelyezkedését, mert mondtam, hogy távlati tervünk egy törülközőszárító felszereltetése lenne, hogy ne folyton a hálóban száradjanak a törülközők, mint egy menekült szálláson. Tanácsot kaptam még a kerti ajtó szigetelését illetően, erősen próbáltak rábeszélni az egyes radiátorokat szabályozó csapokra, és közölték, hogy mindenképpen szervizeltetni kell a boilert (ezt tavaly elmulasztottuk). S hogy ők ezt jó áron... - nyomta a meggyőző szöveget Anthony - sokkal kevesebbért, mint a Bord Gais (az itteni gázszolgáltató)... és ha gondolom, adnak árajánlatot a törülközőszárító felszereléséhez... de ha majd hívom őket, akkor egy füst alatt kellene mindent elintézni. S hogy most akkor az egész termosztátcsere és radiátor szerelés 150 eurómba kerül, mert Malika ismerőse vagyok, és ő, mármint Anthony szeret gondot viselni a klienseire.
Végül is szavam ne legyen, hiszen pár éve egy csapon lévő o-gyűrű cseréjéért fizettem 100 fontot (!), így próbáltam azt mondani magamnak, hogy jól jártunk. De - s ez szerintem sűrűn előfordul a csináld-magadhoz nem értő háziasszonyoknál -, folyamatosan úgy éreztem magam, mint egy kis hülye. Mindig zavarba tudnak hozni az ügynök-szöveggel. Annyira nyomult, hogy szereltessük fel azokat a szelepeket vagy miket a radiátorok végére (lám, még azt sem tudom, azokat hogy mondják magyarul), s noha kedves volt, és meggyőző, én folyamatosan úgy éreztem, hogy ezt a nyomulást hárítanom kell, érveltem azzal, hogy majd az uram dönt, mert ő a "money man", s az uramé az utolsó szó.
Ennyiben maradtunk, barátsággal elváltunk egymástól, számlát nem ajánlott fel, nem is kértem, s csak amikor elmentek, jutott eszembe, hogy a konyhai csapra csak futó pillantást vetett.
Nincs mese, elő kell vennem azt a DIY-könyvet...
(S igen, valóban ennyire irigylésre méltóan eseménytelen és nyugis az életem, hogy egy vízvezetékszerelő látogatásáról ennyit tudok írni. Mondtam, hogy szerencsés vagyok.)
1 megjegyzés:
Hajaj, a gázszerelők mindenhol nagy urak! :-) Nekem is mondta egy a telefonba (Budapesten), hogy csütörtökön jön; csak az a baj, hogy ezt két évvel ezelőtt mondta, és azóta se láttam, pedig ennyi idő alatt Ausztráliából is ideért volna, még akkor is, ha egy törött nyelű szeneslapáttal evez egy gumicsónakon. Na mindegy.
Magyarul termófejnek hívják azt a hőmérséklet szabályozó csapot, amit a radiátorra szoktak felszerelni, de ha folyton hideg van a lakásban, akkor ettől se lesz melegebb. Ez inkább csak arra való, hogy ha az egyik szobában rendszeresen sokkal melegebb van, mint a többiben, akkor ezzel le lehet szabályozni. De ha gyenge a kazán és nem bírja kifűteni a lakást (mint az ír házakban általában), vagy rosszul szigetelnek az ablakok, akkor feleslegest thermófejet venni.
A radiátort tök egyeszerű légteleníteni, ezt én is Írországban tanultam meg, mint ahogy azt is, hogy "radiator key" a neve annak a kis micsodának, amivel ki lehet nyitni a radiátor hátán a légtelenítő csapot. (Nem emlékszem már, hogy magyaráztam el a DIY-boltban, hogy mit akarok, de azt tudom, hogy nagyon sokáig kerestem.)
Megjegyzés küldése