"...Or to be a place that has got To be forgiven for its faults."

Vasárnap koránkelés, hajnali autózás a reptérre, parkolás a long term car park-ban, ahol vagyonért mérik a helyet, aztán irány a reptér. Az Európa-szerte elkövetett kiber támadás miatt nem kellett feladni a kicsike csomagomat, vihettem magammal a gépre. Fájdalommentes repülés után megérkezés a fővárosba... Fura volt nekem Berlin, szétterülő, nagyon lapos, zöldövezetekkel, s működő tömegközlekedéssel. Választhattunk, milyen módon jussunk be a városba, ahol már javában futották a maratont, többek között Évi is, akinek drukkolni jöttünk.  Végül egy emeletes vonatra esett a választásunk, az indult leghamarabb. Egy kedves, utazási irodai alkalmazott magyarázta el, hogyan jutunk be vele a belvárosba, s hol szálljunk át a metróra.  Sántikálva másztam fel a felszínre, egyből a Brandenburgi kapunál, ott volt a finis. V. ömfeláldozóan húzogatta maga után a hátizsákjával súlyosbított kerekes kisbőröndömet, amire még Tokióban tettem szert, mert kellett az extra hely az összevásárolt cucco...

Hamar elszaladt a hét, munka volt bőven, s még nincs vége. V. ma jött haza Torontóból, reggel 5-kor, úgyhogy a szokással ellentétben már tegnap este megsütöttem mindent, amit szombat reggel szoktam, hogy friss legyen, de így sem volt panasz rájuk. A reptéri futam után még sikerült visszabújni az ágyba, s aludni egy jót piac előtt. Egész nap esett, minden vödör tele, Mantzi is vizes bundával jött reggelizni. Reggeli sétáim elmaradtak, utálom, hogy sántítok és lassan tudok csak menni, pedig a friss levegő jót tenne. Ehelyett emelgetem a súlyokat, nyögök, és utálom magam, hogy ennyire lötty vagyok. *** Még jó, hogy V. ilyen korán érkezett meg, mert ebédidőben gyanús csomagot találtak a 2-es terminálon, s kihajtottak mindenkit, míg a bombaszakértők biztonságosnak nem nyilvánították a gyanús csomagot. Az izgalmak nem értek véget, ugyanis holnap kora reggel megyünk Berlinbe, barátnénknak drukkolni a maratonon. 55 ezer induló, óriási felhajtás, sokszorosára duzzadt szobaárak... Nemcsak az íre...

Még mindig nyögve megyek (ha megyek) sétálni reggelenként, sántikálva, most már, ugyanis hexenschuss-om van. Ugyanis kijött a régi gerincproblémám is, amit még karrierem kezdetén a boltban, a sűrű hajolgatás, ládaemelgetés közben szereztem. Régen még Budapesten egy örmény csontkovács rakta rendbe, most Rand az iraki hölgy próbálkozik vele. Próbáltam nem kétségbeesni, Rand folyton türelemre int, hogy időbe kerül a gyógyulás: s annyira meggyötör, hogy sziszegek, nyafogok, de tudja, hogy nem kell komolyan venni. De ugyanakkor jó is, ha meggyúr, jól esik. Részem volt már ún. száraztűzésben is, amikor tűket szúrt a fájós izomba, hogy enyhüljön a fájdalom és a feszültség. Nem volt kellemetlen, de azért a folyton feszülő vádlimat nem engedtem bökdösni. Ott azért már szokott fájni a dolog, mondta. Kaptam további házifeladatokat, amiket csinálok a szép új kézi súlyaimmal. S közben reménykedem, hogy V. nem hallja, mit szenvedek. Sebaj, lesz ez még jobb is, legalábbis remélem, s majd megint tudni...