Október elsejétől megszűnt létezni a rumpf.hu weboldal a régi blogommal és a monikasbiscuits.com oldal is. Utóbbit nem használtam, -frissítettem ezer éve, csak arra volt jó, hogy a szintén hanyagolt Facebook oldalamra terelje az érdeklődőket. Igazából az Instagram az, ahonnan néha kapok érdeklődő üzenetet, rendelés a kávézókon és a meglévő vásárlókon és baráti körökön át jön. A kávézók mindig megosztják a tőlem kapott sütik fotóit, néa egy-egy reel is felkerül, amit én is megosztok, s így akad egy-két új követő. De konkrét megrendelés kevés akad. Erre minden sütis panaszkodik.
Nem mintha nem lennék enélkül is szokatlanul elfoglalt. A tavalyi karácsonyi megrendelésnek köszönhetően a Metától idén Halloween-i rendelés jött, s büszkén küldtem el a szellemekkel, tökökkel teli mintasütik fotóját a PR-osnak, aki a rendelést intézni, s boldogan bólintottam rá a többszáz sütiből álló megrendelésre. Csak egy héttel később jeleztek vissza, hogy a parti Mátrix témájú, s olyan sütim van-e?
A szokásos hozzáállásomat jelzi, hogy elsőnek futottam egy ingerült kört a lakásban, hogy hát hú és ha, nem ebben egyeztünk meg, én a közhelyes sütikre mondtam igent, milyen ez má'.
(Közben V. hozott nekem egy "múzsányi" teát, mert itt sírtam neki, hogy miért nem tudok én írni szép novellákat, erre célzott rá, hogy talán blogolni kellene... s ehhez hozta segítségül a szemnyitogató italt ezen a Bank Holiday-i, ágyban hentergős hétfőn.)
...S hogy akkor én most írok egy ingerült emailt... miközben elmentem Eddie előtt is, és eszembe jutott, hogy hoppá, tudok én sütiket nyomtatni is, s leültem Mátrix motívumokat keresni. A Pinterest tele van remekebbnél remekebb nyomtatható design-okkal, így pár nappal később már ment is a fotó a PR-osnak. Kiművelődtem Mátrix-ból, s tudtam neki cukormázas és nyomtatott sütiket is ajánlani. A mázazott sütiknél nagy segítségemre volt CookieSpot, alias Yana, aki 3D-s nyomtatóval csinált nekem egy formás kéz alakú kiszúrót, így lett mázas kéz süti, kék és piros tablettával a tenyerében.
A fagyasztó megint hasznosnak bizonyult, hetekre előre tudtam dolgozni, szépen várták a hűtőben a jelenésüket a sütik. Közben egy piaci kollégának hála, találtam forrást nagyobb méretű, teherbíró dobozokhoz, amik nem torzulnak el, ha az ember megemeli őket, s beléjük fér 120-150 sütemény. Sikerült megcsinálnom a nagy rendelést Eddie-vel, mellette még Ray-nek is jutott Halloween-i süti (két nap alatt elfogytak, még így jóval Halloween előtt), s párat a másik kávézóba is vittem.
Sajnos, oda sosem merek nagyobb mennyiségben vinni, valamiért nem rendelnek tőlem olyan sokat, mint régen, de majd Karácsony előtt azért rájuk testálok egy nagyobb adagot.
Most pedig egy Munkáspárti képviselő korteshadjáratára nyomtatok sütiket, hosszú hétvége ide vagy oda. Szép mennyiséget rendelt, a LUAS-megállókban fogják osztogatni. Tőlem szokatlan módon, amikor egy kávézóban összefutottunk, gyakorlatilag a második mondatom az volt a lelkes puszi-puszi után, hogy tudnám az arcát sütikre nyomtatni, ha gondolja. Nem szoktam ennyire nyomulós lenni, főleg nem egy politikussal, de jönnek a választások, s ez a nő régóta járt a régi piacra, mondhatni, ismerem. Egy időben - amikor süti eladási lehetőségek után érdeklődtem - azt hitte, ki akarom bérelni az akkor még nem létező kávézóját a csodás Fernhill Garden-nek amit az önkormányzat akkor tervezett megvenni, megépíteni és bérlésre felajánlani. Sajnos, kávézóépület még mindig nincsen, egy kis kocsiból árul kávét valaki, de akkor nagyon reménykedtem abban, hogy oda be tudnám szerezni magamat. Virág formájú, állatos sütik lebegtek a szemem előtt, de nem lett belőle semmi, komolyabb helyiség kialakításához, fenntartásához pedig én nem vagyok alkalmas, nem vagyok igazi üzletasszony, aki azonnal ugrik a lehetőségre, bankkölcsönt lengetve... Lásd fenti reagálásom a Mátrix-os megrendelésre. Nem vagyok olyan, mint volt főnököm Michelle, vagy Ray, vagy úgy általában az írek, akik a "Jaj, neeem" attitűd helyett inkább a "Már miért ne?" jegyében gondolkoznak.
De álomnak szép volt. Csak ne tudnám, mi minden szükséges egy ilyen kávézóhoz. Michelle mellett kiművelődtem ebből annak idején, s nekem nincs idegzetem, s anyagi hátterem egy ilyenhez.
(Apropó, Michelle. Hírét kaptam, hogy új, gyerekeknek szánt könyve jelent meg, főzésről, hozzávalók eredetéről, a földművelés jelentőségéről. Micsoda remek ötlet! Egyszerűbb, könnyebb receptekkel színezte a könyvet, meg is fogom majd venni egyik kedves kenyeres kuncsaftom elsős kislányának. Hallva a hírt, így írtam neki gratulációt, s váltottunk pár üzenetet. A város közepén lévő bérleményükből elköltöztek Kimmage-be, s a kislánya már 3 éves. Megszerezte a doktori címet, így már Dr. Michelle Darmody-ként szerepel az újságban.
Ray pedig nagyon belenőtt a manageri szerepébe a kávézójában. Komolyan, sosem hittem volna, amilyen szétszórt, néha szeleburdi ember volt. A nyáron volt 10 éves a Slice, jókora partit csaptak, nem tudtam rá elmenni, bár invitált, csütörtök este az nekem már kenyerezős időszak. A partnere intézi a kávézót, Ray pedig vacsoraesteket, esküvői catering-et, karácsonyi partikat szervez, a hétvégékre már be is teltek a dátumok. Szóval sikeres, és közkedvelt, s felajánlotta, hogy a nyomtatott sütiket meghírdeti, szóba hozza a megrendelőinél. Nagyon hálás vagyok neki ezért.
Közben a PR cégtől meglengettek előttem még egy rendelést, amire most várok, s nagyon reménykedem, mert ha azt megkapom, szépen lezárhatom az idei megrendelő könyvet. S ha valaki azt hinné, csak én vagyok így elhavazva, akkor téved: az Instagram-on Yana által alakított írországi sütidekorálós csoportunkban gyakorlatilag mindenki tele van megrendeléssel Karácsonyig. S ezek a nők csupa custom süti megrendelést csinálnak, egyedi kiszúrókkal, alkalomra nyomtatva... A drágaság ellenére alkalmi sütiket még mindig rendelnek az írek.
A mézesházakkal kapcsolatban is jövögetnek az érdeklődő mail-ek. Két igazán hűséges megrendelőm van, Katherine, 14. éve rendel házakat, és Rosaleen, akinek idén 10. éve csinálok házakat, neki a kávézón keresztül. Jött rendelés az Instagramon át, úgyhogy eddig 10 rendelés van.
A domb tetején lévő kávézóba továbbra is szállítok minden második héten mézes embereket. Lassan oda is mehetnek a kezükben hópelyhet, kis karácsonyfát, ajándékdobozt tartó, sálat viselő emberkék. Állítólag roppant népszerűek, de a mennyiséget még nem sikerült feljebb tornásznom.
A piacon most már többféle kenyeret árulok. Legutóbb 16 veknivel indultam neki. Ezt egy kollégnak köszönhetem, aki ún. vajgyertyákat készít, a paradicsomos kenyeremet használja kóstolónak, ami azt jelenti, hogy az emberek több paradicsomos kenyeret vesznek tőlem. A vajgyertya tulajdonképpen egy ételkészítéshez használható kanóccal ellátott, kis papírpohárba öntött, fűszerekkel, reszelt fokhagymával kevert, olvasztott vaj, ami szépen megdermed a hűtőben. A vekni kenyérbe lyukat vágunk, beketesszük a papírpohárból kiburkolt vajgyertyát, meggyújtjuk a kanócot, s a lassan olvadó vajba mártogathatjuk a vekniből kivágott, letépett kenyérdarabokat.
Bemutatója nagy siker volt, így eszembe jutott az a német partikenyér, amit még - szintén Michelle jóvoltából - a DIT-n tanultam. Sima élesztős kenyértészta, tojással, tejjel (vagy tejporral) dúsítva, kis gombócokra osztva. A gombócokat tojással megkenve különféle magokba mártjuk, s szépen körben elrendezve virágsziromformába rendezzük. Ha megsült, a közepén lévő gombócot kicsavarva be tudjuk rakni a helyére a vajgyertyát, s a gombócokat egyenként kitépve lehet mártogatni. Csudás!
A partikenyér nagyon látványos, szép mintás a többféle maggal, így ebből is többet viszek. S valamilyen rejtélyes okból az eddig csak fogyogató aprósütijeim is népszerűbbek. 4 zacskó helyett 12 fogy. Talán az idő teszi, most jöttek el azok az esős, borús kora esték, amikor az ember a teájába sütit mártogat, s borong az idő múlásán.
De legnagyobb örömöm az, hogy Magyarországról is kaptam nyomtatott sütire megrendelést, mégpedig barátnőm fogja a segítségükkel új utazási irodáját hirdetni. Az pedig külön mázli, hogy V. akkortájt megy haza, s felvállalta a szállításukat. Izgalmas lesz a mézeseket úgy csomagolni, hogy túléljék az utazást, de küldtem én már mézest Nápolyba postán, sima papírdobozban, s egy kivételével (s az nem is egy mézes volt), túlélték az utazást és a postai kezelést sértetlenül. Egy Samsonite-ban, több réteg buborékos csomagolásban és műanyag dobozban még védettebbek lesznek.
Szóval, munkahegyek, de csupa kellemes kihívás, és sűrű napok Karácsonyig.
***
Közben alakul a következő év szabadsága. V. igen erősen dolgozik rajta, több a stressz a szokásosnál, de - fingers crossed - meglesz az eredménye. Hamarosan New York-ba utazik, életében először (eddig csak a reptérhez volt szerencsénk), s a konferenciát ő szervezi. Ráerőltettem, hogy vigyen custom sütit a résztvevőknek, nagyon emlékezetessé akarom tenni számukra a konferenciát, s már most biztos vagyok benne, hogy fogok némi arany mázat használni a design-on, ami mindenképpen a Szabadságszobrot fogja tartalmazni.
***
A kert mögöttünk csendes. Amióta kivágták a fákat, nem mozdulnak, nincs munka. Zajosanyuka szerint azért, mert a kert végében lévő üvegház tetején azbesztet találtak, de ez szerintem csak erős találgatás. A daru-darabok mozdulatlanul hevernek a bejáratnál, néha látni kisebb munkagépeket jönni-menni, de zaj nem hallatszik, talán az épületen belül dolgoznak. A focizás most is folyik, eddig öt berúgott labda gyűlt össze a kertben, amit konokul tárolok s nem vagyok hajlandó visszaadni. Főleg azért nem, mert nem is jönnek és kérik őket vissza. Biztos én vagyok a mumus labdafaló öregasszony a telepen, de who cares.
Az egyik gyűlésen - mint véletlenül megtudtam az egyik committee tagtól - szóba került, hogy megfinanszírozzák a hálót a kertfalunk fölé, de ebből nyilván nem lett semmi. Háló nincs, berúgott, cserepeimen, virágaimon, ajtón-ablakon megpattanó labda van. Két dolog történt csak a committee-nak és egyik francia tagjának hála: lett konténer, amibe végre bele tudtam rakni a shed maradék romjait, s ez az ember csinált szép lakásszámokat öntapadós matricából a közösségi postaládákra. A háló költsége úgy 150 euro lenne, plusz szerelés, de ennyit sem voltak hajlandók a szülők áldozni arra, hogy a labdák ne zúgjanak be a kertbe. Úgyhogy most makacsul tárolom őket. Majd karácsonykor visszakapják.
Manci (íreknek Mantzi) ápolója és legnagyobb rajongója, Elaine, a tömbszomszédunk, elmondta nekem, hogy költöznek. A szinte a szájukba tervezett lakótömb, a várható, hónapokon, ha nem éveken át tartó zajos építkezés, s a rohadó ablakkereteik kapcsán a management company-val folytatott eredménytelen harc miatt a költözés mellett döntöttek. A lakásra még nincs vevő, de mennek mindenképpen. S mit szólnék, ha örökbe fogadná Mancit, s elvinné magával?
Először elsápadtam az ajánlata olvastán, de aztán folytatta. A közelben maradnak, bármikor szükséges, visszajár, ha elutaznánk, s eteti Mancit, viszi a választott állatorvoshoz, ha ne adj Isten, szükséges. De úgy vette észre, Manci egyre többször, egyre hosszabb időt tölt velük bent, s ahogy öregszik, ez az idő valószínűleg egyre hosszabb lesz. S félti is, öreg macskaként nem fogja tudni magát megvédeni a többiekkel szemben. Már 6.5 éves... Mit szólok ehhez? Nem akar önző lenni, s azonnal elvinni magával, nyilván Mancit is megviselné a környezetváltozás, de beleegyeznék?
Egy napot rágtam a szám szélét, s be kellett látnom, igaza van. Én nem engedhetem be Mancit, a HSE-s néni kifordulna magából, ott a szálló macskaszőr veszélye, s ugye, emlékszünk, a bolhás kalandra, hiába kezelem le havonta, a kinti élet miatt nem bír megszabadulni a bolháitól. Öeg macskaként pedig nyilván feladja majd a vadászatot is, nem lesz már annyira fürge és mozgékony... Be kellett látnom, hogy Elaine ajánlata igen nagylelkű, így megírtam neki, hogy köszönöm, s idővel, majd ha sok kerül a költözésre, beszéljük ezt meg, de Mancinak biztosan jobb dolga lesz nála. Minőségibb kaját kap, van saját fekvőhelye, párnája odabent, csuda dolga lesz, főleg úgy, hogy most már Elaine partnere is rábólintott a dologra.
Mondogatjuk is egymásnak V.-vel, hogy bizony Mancinak a nyugdíjas évei jobban biztosítottak, mint a mieink...
