2019. április 8.

Bolond "tavasz"

Bolond ez az áprilisi időjárás. Az elmúlt héten volt langymeleg, majd a régen várt eső, aztán havas eső, hózápor (éppen elkapta V.-t, amikor tankolt). Egy éppen úton lévő ismerősöm csodás képet készített a repülőről, s a fotón jól látszanak a hajnali derengésben a behavazott Wicklow-i hegyek, mezők. Szerencsére ez a hó hamar eltűnt, de azért még mindig igen hideg van reggel és este, rá-ráadunk egy-két fokot a fűtésre, s drukkolunk, hogy ne kelljen már többször jeget kapargatnia  szélvédőről. Ugyanakkor a város északi oldalán virágzó vadgesztenyefát láttam, virágoznak a rhododendronok, fészket raknak a madarak, énekük lelkes és igen-igen tavaszias. Jó volna, ha már eldőlne, hogy most akkor melegebb lesz az idő, vagy számíthatunk még meglepetésre?

Most is hideg van, sötét, csendesen esik az eső, a reggeli köd novemberi érzést keltő hidege-sötéte még mindig itt lebeg.

***

Közben a macskák lassan rászoktak a sütésmentes napokon a nappaliban való tartózkodásra, bár elég gyakran inkább kimennek, s a bokrok alján alszanak. Lassan kiismerem a természetüket: Pocak játékos, foglalkoztatni kell, vernyákolva követeli a szórakoztatást, míg Manci nyugodtabb, felmászik az egyik székre, ami be van tolva az ebédlőasztal alá, s ott, rejtekhelyén alszik nyugodtan. Ő félősebb, nehezebb elkapni egy kis babusgatásra, de már nagy kegyesen dorombolt egyszer-kétszer.

Talán említettem, de ha nem, most megteszem, az eltűnt dinoszauruszom esetét. Még a kávézóból mentettem meg a gumiszörnyet, egy ideig a kádunk szélén élt, de aztán kiraktam a tree-fern alá. Ott rúgta fel néha Oisín/Arthur (aki köszöni, jól van új lakhelyén), s így a dinó le-lehömbölödött a terasz köveire. Egyszer pedig láttam, amint cinkék csipkedik a fejét, nem tudom, mit kereshettek rajta. Csendesen éldegélt a tree-fern őrzőjeként, ha a földön feküdt, akkor tudtam, hogy éjjel megint útjában volt valakinek.

Szóval egy szép napon eltűnt a dinó. Kerestem égre-földre, alaposan átnéztem a kertet, majd körbejártam a kertfal külső szakasza mellett, hátha oda pottyantották le a macskák. Mert ki más vihette el. Egyszer tanúja voltam ugyanis, amint Manci szájába vette és kivitte a szövetmadárkát az előkertbe, s ott cincálta tovább, így most is rájuk gyanakodtam. A kertbe nem lehet bemenni, csak a lakáson át (hülye rendszer, de ez van). Nem ritkaság a macskák cipekedős viselkedése, van rá számos bájos videó az Youtube-on, ez a kedvencem:

https://www.youtube.com/watch?v=ug8Dcz3kyOA

De dinó sehol. Lemondtam róla. Erre szombat reggel, amikor pakoltam volna a kocsit a piacra menet, megláttam valamit az ajtó előtt heverni:

 Zsákmányállat!


Dinó! Visszakerült! Azonnal bementettem a lakásba. Az orra ugyan hiányzik (leharapták?), s kissé koszos, de még a régi. Később szembesítettem őt a macskákkal, volt némi dinórugdosás, unott farokharapdálás, úgyhogy szerintem biztosan ők voltak a dínó elrablói. Biztos élvezték gumiszerá állagát. Most majd bent fog lakni, itt nyúzhatják, ha akarják.

V. tanúja volt, hogy bevásárlás után pakoltam ki a doboz alutasakos macskakaját, s nem állta meg szó nélkül, mondván, a végén még plusz munkát kell vállalnia, hogy a "büdös dögöknek" legyen változatos kajája. Pedig visszafogott vagyok, ketten kapnak egy kis tasak puha kaját, naponta egyszer, a másodikat pedig visszajáró "barátom" adja a macskáknak. Szerintem V. csak irigy, mert tőle még mindig félnek.

***

Hogy ne csak folyton macskákról essék szó, elmesélem, hogy tegnap este megnéztem (félig bírtam első nekifutásra), egy izlandi filmet, egy halászember csodálatos megmeneküléséről. A címe Djúpið, Deep, Dermesztő mélység. A fiatal halász hajója 35 évvel ezelőtt süllyedt el Izland partjaitól délre, közel a lakóhelyéhez, egy kis dél-izlandi vulkánikus szigetcsoporthoz, Vestmannaeyjar-hoz. Az esti sötétségben egy ideig a felfordult hajó fenekébe kapaszkodva próbált társaival a felszínen maradni, majd minden józan ellenérv ellenére elhatározták, hogy megpróbálnak a pár km-nyire lévő szigetre visszaúszni. Ez egy őrült ötlet volt, hiszen az 4-5 fokos vízbe esve garantált a hamar bekövetkező fagyhalál, de ők mégis úszni kezdtek. Egymás után, perceken belül feladták a közdelmet, kivéve Guðlaugur-t.

Hősünk így perceken belül egyedül maradt, az őt végig kísérő madarakhoz beszélve, vicceket mesélve, imádkozva próbált józan maradni, s a feladatra koncentrálni. Nem omlott össze akkor sem, amikor meglehetősen közel hozzá elúszott egy másik halászhajó, s nem hallották meg kiáltásait. Nagy nehezen, hat óra úszás után valóban csodával határos módon sikerült elérnie a szigetre, de ezzel még nem volt vége a kínjainak. A meredek sziklás parton nem tudott felmászni, vissza kellett ereszkednie a zavaros tengervízbe, hogy máshol végre ki tudjon kapaszkodni a szárazföldre. Az üvegszilánk élességű kopár vulkáni sziklákon át, mezitelen lábát össze-vissza vagdosva, néhol meggörnyedve, néhol négykézláb sikerült elbotorkálnia egy mezőn át a sziget egyetlen településére. Két órán át tartott az útja. Közben egy birkáknak kitett öreg kádban talált ivóvízre, így kapott egy kicsit erőre. 

Guðlaugur felgyógyulása után megmutatta a fotósoknak, melyik volt a kád, amelyben a vizet találta (forrás: Frakfurter Allgemeine)

Amikor végre elért egy házig, s mentőt hívtak hozzá, testhőmérséklete annyira alacsony volt, hogy a hőmérő nem bírta lemérni az alacsony hőfokot, s pulzusát sem tudták kitapogatni. A csodaként kezelt megmenekülése természetesen a tudósok érdeklődését is felkeltette, s mindenféle terhelési kísérletnek vetették alá először Rejkjavikban, majd Londonban. Így derült ki, hogy a majd' 2 m magas, 125 kilós, nem különösebben sportos fiatalember bőre alatt az átlagnál jóval vastagabb és tömörebb zsírréteg található, ennek köszönheti megmenekülését. A sztoikus szigeti gondolkodás, még a legnehezebb pillanatokban is megőrzött humora, kitartása és hidegvére szintén hozzá segítette az életben maradáshoz. 

A kutatók félig tréfásan, félig komolyan fókaembernek becézték a fiatalembert, hiszen azoknak is a bőrük alatt lévő tömör zsírréteg teszi lehetővé, hogy a fagyos északi vizekben gond nélkül ússzanak. Ennyire hideg vízből, ilyen dokumentált, igazolt megmenekülésre, mint az övé, azóta sem volt példa.

Ma - a sziget kisvárosát majdnem elpusztító egykori vulkánkitörésnek állított - múzeumban, üvegtárlóban látható a kockás ing és a megkopott farmer, amiben egykor Guðlaugur a szigetre kiúszott. Későbbi felesége ajándékozta a ruhadarabokat a múzeumnak. A kádat, melyből azon a hajnalon ivott, megőrizték, ez, s az elhunyt halásztársainak emelt emlékmű őrzi a csodálatos megmenekülésének emlékét. Valamint a film, amelynek készítéséről ez a videó számol be, ad egy kis ízelítőt abból, hogy a valódi halászember min ment keresztül. Guðlaugur maga nem keresi a nyilvánosságot, nem ad interjút, s ellenezte a film elkészítését, mondván, elvesztette a barátait, s az ő vesztük többet számít, mint az ő megmenekülése. Felgyógyulása után újra visszatért a tengerre, de ma már egy halfeldolgozóban a gépekért felel.

V. ugyan forgatta a szemét, hogy már megint egy "szenvedős" filmet nézek, de nekem nagyon tetszett. Mint a legtöbb olyan film, ami nekem, puhánynak, példát mutat a kitartásból, hidegvérből és önfegyelemből.

2 megjegyzés:

zebrina írta...

Szia Moni!
De jó, hogy leírtad ezt a vestmannaeyjari történetet, még nem olvastam róla, pedig pár évvel ezelőtt elég sokat foglalkoztam ezzel a kis szigettel. Ugyanis úgy volt, hogy elmegyünk Izlandra fotózni, és ennek kapcsán találtam rá egy webkamerára Vestmannaeyjaron, ami annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy hónapokon keresztül minden nap legalább egyszer ránéztem és persze mindent tudni szerettem volna róla. Mondtam a többieknek, hogy ide feltétlenül el szeretnék menni, de aztán sajnos semmi nem lett az útból.
Nagyon érdekes és belterjes lehet ott az élet, pici a sziget és rajta az egyszem városka is, bárhova máshova szeretnének menni, mindig hajóra kell szállni.
Azt tudtad, hogy Izlandon a vestmannaeyjariaknak megy a legjobban?

kisrumpf írta...

Nem tudtam, hogy mennyire jól megy nekik, gondolom, a halászat miatt? De majd utána olvasok az izlandi útikönyvben, ami talán majd egyszer bevetésre is kerül :-)

De már megnéztem egy a szigetről szóló turistáknak készült videót. Milyen kicsi hely! Főleg a vulkánkitörésről nevezetes. Edzett nép, visszamentek oda élni! Annak idején, amikor a közelében kitört és megjelent a Surtsey nevű vulkán, sokszor nézegettem a cikket róla a National-ben. Micsoda látvány lehetett!

A filmben a végtelen sötét tengerben úszó férfi... nagyon emlékezetes és rémületes. Csodálom a lélekerejét!