De mit csinál a gaffer?

Végre melegedik az idő. Pólóban dolgozom a piaci pult mögött, napvilágra kerül a tetoválásom és a véradásnál beszerzett véraláfutás (túl korán nyomtam rá az ujjam a szúrás helyére). Mennyivel kifejezőbb szó a magyar véraláfutás, mint az angol bruise. Néha angolul írok magyar ismerősnek, vagy spanyolul, kurta mondatot, egy felütést, mert valahol ott és akkor poénosabb, s amikor a fejemben lefordítom magyarra, másképp, sutábban, merevebben hangzik. Mert van, ahol az angol vagy a spanyol tömörebb, poénosabb, odavalóbb, s van, ahol a magyar kifejezőbb, lásd fent.

Vér-alá-futás

Olyan ez, legalábbis nekem, mint különféle tollakkal írni. A könnyen futó örök kedvenc Uni-Ball, kék vagy fekete, ami leheletfinoman és éppen a megfelelő mennyiségben engedi a tintát a lapra, s olyan gyorsan ír, ahogy a gondolatok folynak egy napló lapjaira, vagy egy meeting jegyzeteinek leírásakor. Régen ilyen volt a Rotring 3-as tollam. Ha éppen megvan az ihlet, jöjjön a Uni-Ball! Hétköznapi használatra a már kissé megöregedett, de még jól szolgáló golyóstoll, aminek a hegyét minden használat előtt végig kell törölni, futó köröket róni vele a félredobott újság elején, de még így is el-elakad egy-egy gyorsabban firkantott betűnél. 

Aztán vannak a speciális tollak, amiket valamilyen nagy esemény alkalmából kaptam/szereztem/vittem, amikor a nevemet a legkiírtabb és legszebb szignóként írom alá, s aztán elég arra a tollra nézni, s beugrik az emlék, kellemes, meleg, bizsergető érzés. A házasságkötéskor használtat persze nem adta oda Bogyó Katalin, másnak is kellett, nem volt benne az árban de volt véradás, állampolgárság, ajándékba kapott ez-aztán-mindenhol-minden-szögben-ír toll, nagy fontosságú. Főleg a véradáskor kapottak száma nő, beige és piros mintájú papírhüvelyekbe rejtettek szaporodnak, amit eddig vissza kellett (volna) dobni a dobozba a kérdőív végeztével, de ugye, most még tart pandémia, ne tapogassuk azt, amivel más aláírt, s ikszelte a rubrikát, hogy nem szexelt férfival, aki korábban férfival szexelt.

Így használom a nyelvet is, így ugrálok köztük, poénkodom, viccelek, rövidítek, sürítek. Tanulok. Mikor melyik a jobb. 

Véraláfutás.

Bruise

Cardenal

Bluterguss

***

Mostanában filmes podcastot hallgatok, főleg arról, hogy egy operatőrnek hogyan folyik a munkája, mit csinál, mikor miért, hogyan... Hogyan lesz valakiből operatőr? Teljesen belemerülnek egyes filmek részleteibe, elmagyarázva, hogy miért olyanok a fények, milyen trükkel érte azt el, hova tettek lámpát, hova nem, kivel milyen dolgozni... Hosszas, helyenként elég szakmaiak a csevegések (Google a barátod), tele érdekesnél érdekesebb részletekkel, s ami a legjobb, mindenki egyenlő, nincsenek riporteri ájulgatások, starstruck édelgések, csak három ember beszélget.... Megtanultam aztán, mit csinál a gaffer*, hogyan változtak a kamerák, jobb-e filmre forgatni, mint digitálisan, s mik történnek filmek előhívásakor, ki szeret végtelen számú felvételt csinálni ugyanarról a jelenetről, s ki az, aki nem. Lenyűgöző. Kedvem támadt újra végignézni régi filmeket, amin ez az angol operatőr dolgozott, akad bőven, többről kiderül, a kedvenceim, s lám, sosem néztem meg, ki áll a kamera mögött, csak élveztem a hangulatot, a fényeket, s apránként jöttem rá, ha tényleg figyeltem, hogy "mit is akart itt mondani a költő" azzal, hogy X. sötétben ül, Y. pedig félig világosban. 

Rögvest, én kis lüke, aki folyton mások elismerése után kepeszt, eldicsekszem felfedezésemről egyik szomszédunknak és kenyeres kliensemnek, aki operatőr, itt lakik a telepen, s általában ritkán látni fényképezőgép nélkül. Bólogat, hogy igen, nagyon jó a podcast, egyike a legjobbaknak, csak hallgassam végig mind, sokat fogok tanulni, én pedig boldogan merülök bele a részletekbe. Másik kenyeres kliensem set designer, nem csoda, hogy itt lakik, közel van a filmgyárhoz. Mesél egy budapesti forgatásról, milyen jó dolga volt, visszamenne, tetszett neki a város. Majd ha kell valami kenyér, vagy süti forgatáskor, szólok, mondja, nevetve legyintek rá, nem azért kérdezgettem, a munkája érdekelt volna, azok a részletek, amikről nem szól a Wikipédia. S örülök hogy tetszett neki Budapest. 

***

Ami pedig az elismerést illeti, abból volt bőven. Először egy német fickó jött oda két hete - éppen a kenyereimet egyenesítgettem a kosárban a piacon - s megkérdezte, én sütöttem-e őket. Bóintásomra mondatözön következett, mondván, csak ezért jár fel a piacra, a legjobb kenyér, igen hasonlít arra, amit otthon evett, mondja a nevét, valamilyen brot, nem értem, de hálálkodik, én pedig megdicsőülve megyek vissza a kávékuckóba, megérte felkelni, igen büszke vagyok.

Aztán tegnap az amerikai nő jött oda megköszönni a munkámat. Naná, hogy a sok ír közül egyedül csak ő rendelt a királynő platinum jubileumi ünnepségére sütiket, nyomtattam párat a hivatalos logók közül, s rajzoltam királynői arcsziluettet, hercegnős sütit, koronát, volt minden, de egy tucatot kért csak. Mint kiderült, egy öregek otthonába vitte, ahol néhány öreg hölgy teadélután keretében nézte végig az ünnepségeket: egyikük mamája csak azért vett akkor, 70 éve tévét (s mekkora szó volt ez akkor a szegény országban!), hogy a koronázást megnézhesse a családjával. S most, már erősen vén fejjel az öregasszonyok végignézték megint az ünnepséget, a tea mellé az én sütijeim kerültek, s nagyon tetszettek nekik. Jól esett a hálálkodás, egészen meghatottak az amerikai nő lelkes szavai.

Most pedig párszáz Pride-süti vár rám, mert Ray is visszatért a rendeléssel, s az Üzem is, amelyik már teljes lendülettel szivárványos. S vár még rám egy tucat csirke sütemény egy hen party-ra, és - mivel az Instagramon a buszos sütijeimet a hivatalos DublinBus oldal is megosztotta - egy vadidegen nő rendelése: egy tucat busz süti készül majd a kisfia születésnapjára. Ingyenreklámnak nagyszerű volt, dagadtam is.

*gaffer: chief lighting technician, fővilágosító

Egy korántsem átlagos hétvége

Látogatónk volt a hétvégére... egy barátunk "ugrott" át Londonból egy hétvégére, valamikor itt kezdte a külföldi létet, esküvői tanúik voltunk, s azóta már Seattle mellett él. Konyhai törlőim száma  megszaporodott, Seattle-i csokit szopogatunk vacsora után és még izmainkban a hétvégi kirndulások fáradtsága. De milyen jóleső is ez! Végre félre lehetett tenni a borús gondolatokat, s az ember szeme-orra-szíve megtelt a májusi erdők és dombok élénkzöldjével, a virágok friss színeivel, illataával, újra és csodálkozva fel lehetett fedezni azokat a helyeket, amikről azt hittük, újat már nem nyújthatnak. Pedig...!

A piac utáni finom olaszos ebéd végeztével Glendalough-ba mentünk, egy jót autózva a környező dombok, hegyek között, s felsétáltunk a felső tóhoz, hogy fotózkodjunk a partján. Megdöbbentően élénkzöld volt a friss fű a fák alján, rengeteg sétáló és turista heverészett ebben a zöldben, kövér vadkacsák ballagtak a piknikezőkhöz kaja reményében, apuka rohant bele mezitláb a tó hideg vizébe, fröcskölve anyut és a kislányát, sikongatott az asszonynép, lengyelül szidta vizes ruhájáért a férjét. 

Sandfly, moszkító most nem volt, ellenben láttunk vörös mókust, ami egyelőre még ritkaság, s főleg a megye lakója, s felfedeztük a Wicklow Nemzeti Park irodáját, aminek padlását éjjelente néha nyolcszáz kis denevér alszik. Még egy - ugyan gyermekeknek szánt, de felnőtteket is szórakoztató - kincsvadászaton is részt vettünk, a nemzeti park természeti kincseire vonatkozó kérdéseket válaszait kellett vagy tudni, vagy a környéken elrejtett laminált lapokra felirva megtalálni. Büszke voltam, mert sokukra tudtam a választ. Mindenfelé hervadóban már a medvehagyma, néhol már alakul a termése, erős, ízes hagymaillatú. Egyszer találtam egy receptet egy Galway-i séftől, aki sóban elrakja ezeket a terméseket, mint a kapribogyót, s ahelyett használja ételeinél. Néhol bodzabokrot is láttunk, még náhány felhőtlen nap, s lehet szüretelni a virágot.

A hegyek tetején menő turistaútvonalra nem mertünk vállalkozni, s nem is fért volna az időbe, visszamentünk a kincskereséssel nyert poszterekért, és megnéztük a szerzetes település romjait, a mellette lévő temetőt, amibe még ma is temetkeznek a környékbeliek. Érdekes volt látni, hogyan alakul a régi sírkövek formája, hogy lesz más az anyaguk, egyre rövidebb szövegekkel, mind ritkábbak a szép kelta keresztek. A hol előbukkanó, hol eltűnő napfény mellett remek fotókat csináltunk, főleg a sok zöldről, nem győzte beinni a szemem ezt az élénkzöld, majdhogynem harsány, mégis barátságos árnyalatot. 

Aztán autózás, de hova menjünk? Nem akartunk Bray-ben enni, s az idő még mindig kellemes volt, így megmutattuk kedvenc útvonalaink egyikét Hajnalkának. Ez az az ominózus útvonal, rendkívül kellemes amúgy, ahol egy útszakasz annyira fel-le, jobbra-balra kanyarog, hogy egyszer egy merészebb sebességnél V. kocsija mind a négy kerekével elemelkedett az úttesttől. Ez az útvonal, amit az első szigorú lockdown kezdete előtt, még éjfél előtt leautóztunk. A végén pedig a teljesen organikus ételeket kínáló Strawberry Tree vendéglőbe mentünk, Macreddin nyaralófalucskába, egy igen kellemes vacsorára. Egyetlen meglepetés az volt, hogy a sokféle gyökérzöldség közül egyik sem volt fűszerezve, a cékla határozottan íztelen volt, ami agyoncsapta egy kicsit az általam választott szikaszarvas sztéket, de maga a hús igen jól volt elkészítve. Valahogy fantáziátlan volt a köret, még egy kis sóval vagy fokhagymával sem volt feljavítva, ami azért is fájó, mert remek alapanyagokból dolgozhatnak. S a bio zöldségnek nem kellene ízesítetlennek lennie. Ez különösen azért volt érdekes, mert másnap egy olyan vendéglőben ettünk, ahol szintén bio alapanyagokból főznek, a saláta és az ízesítés minden várakozást felülmúlt, pedig csak az öntet adta a pluszt, nem volt benne semmi ördöngősség.

***

Hajnalkának vasárnap reggel volt alkalma kialudni magát a hajtós munkahét után, így csak dél felé indultunk el, mégpedig Killruddery-be. Igazából az döntött Killruddery mellett, hogy vannak állatok. S mindjárt a bejártnál megcsodáltuk a dagonyázó disznókat. Kicsit rontotta az idillt a vályútól elrohanó patkány. Bent pedig - magunkat is meglepve -, a kedvező ajánlat láttán bérletet vettünk a birtokhoz egy évre, amit bizony egy komoly külsejű fényképes kártya igazol, amit csak le kell húzni a belépéskor, ennek birtokában átsétálhatunk a szomszédos, szintén remek sétautakat kínáló Belmont Demesne területére is. Ahogy ott intéztünk a papírmunkát, feltűnt, hogy milyen sok család élt ezzel a lehetőséggel, csupa kártyás látogató volt, alig akadt egy-két turista.

 

Továbbá kiderült, hogy meg lehet nézni vezetéssel magát a házat is. Vettünk jegyet oda is, aztán a walled garden-t jártuk be, megnéztük a tyúkokat, a piknikező családokat, a melegházat, s azt a régen gazos, szederrel és csalánnal teli részt, amit a malacok túrtak-ettek tisztára. Most rengeteg friss saláta nő ott, rebarbara, zöldségek, pár bogyósgyümölcs, sok paradicsom a melegházban... ezekből pedig a farmshop-ot és a vendéglőt, kávézójukat látják el, vagy jut a rendezvények ételeire.

 

A vezetés igen jó volt, legszimpatikusabb az volt, amikor észrevettük, hogy Stephanie, a vezetőnk puskára szorul, s kijavította magát egy alkalommal. A házban 1618 óta folyamatosan élnek a Brabazon család egyes nemzedékei, ma is ott él Anthony és Fionnuala négy gyermekükkel és a nagyszülőkkel. Előfordulhat ezért, hogy a szép könyvtárszoba százados bútorai között az ősi szőnyegen Lego-darabot találni, vagy egy játékszer hever Charles és Camilla szignózott fotója alatt. Nem lehet egy percre sem feledni, hogy a birtokot egykor egy angol király, I. Henrik adta a család ősének. Később azonban egyik leszármazottjuk szép és még ma is meglévő épületeket emeltetett Bray lakosainak, sőt, gondoskodott alkalmazottai lakhatásáról is. A nem látogatható felső szintre vezető lépcső két oldalán ott függött ennek az embernek kisfiú kori és öregkori arcképe, amikor már családja négyágú koronás címerében ott szerepelt a lóhere motívum. 

Earl-ség ide, vagy oda, a birtok ma már nem csak turista látványosság, hanem működő farm és sokfelé ágazó üzleti vállakozás, hiszen valamiből fent kell tartani. Az állatok húsát a helyi egyik hentes is árulja, az egyik erdei részen gyerekeknek van kalandpark, mászókák, s évente rendezik a birtok területén az embert próbáló Hell and Back endurance versenyt. Van vendéglő, vacsora klubbal, kávézó, hétvégente piac és karácsonyi vásárok. A birtok területén filmforgatás is folyt már, nem is egyszer, időnként a házat is bérbe adják forgatásoknak. A kivágott fákból vágódeszkák, tálcák készülnek, előbbiek láttán el is csábultam. Árulnak helyi mézet, fűszereket, helyi kistermelők, kézművesek munkáit, s a tyúkjaik tojásait. Kairgálós csirkét is láttam, lehet, hogy valamikor felmegyek egy alapos bevásárlásra.

A télikertben, vagyis az orangery-ben (és a mellette lévő díszes nappaliban, társalgóban, ebédlőben) privát rendezvényeket is tartanak (ha kaja is kell, akkor bizony alaposan bele kell nyúlnunk a pénztárcába, harmincezret emlegetett kezdő díjnak Stephanie, de gondolom, ez attól függ, hány vendég van, milyen kaja kell és hány termet akarnak kibérelni a vendégeknek). Rákérdeztem, nem félnek-e a károkozástól, de ahogy mondta, jobbára amerikai vendégek rendeznek itt esküvőket, akik tiszteletben tartják a bútorokat, az értékeket, s ha akadt is zajosabb vendég, értékeikben még nem esett kár. Szép volt az orangery, de megdöbbentően el vannak benne hanyagolva a növények, fáradtnak, sápadtnak, kiszáradófélben levőnek tűntek a dézsába ültetett narancsok, futók és szágópálmák.

A háznéző séta után kezünkben térképpel kezdtünk barangolni a birtok területén, amiről eddig azt gondoltuk, nem nagy, hamar bejárható. Nos, nem így van. Alaposan el lehet veszni a fák, erdős részek, szépen kiültetett nagy ágyások között, meg lehet mászni a sziklakertet, ami mögött ott a Greystones-ba vezető út, s ahonnan csodás a kilátás a Wicklow Mountains és a ház felé. S ami meglepett, hogy a farm útjait már reggel 7-kor megnyitják a sétálók előtt, ha éppen kedvem van, reggeli sétámkor arra vehetem az utam, s nap mint nap megnézhetem a disznókat, s felkapaszkodhatok a Little Sugarloaf hegy oldalába, ha bírom tüdővel. A birtok tavasztól késő őszig nyitva áll, télen maga a birtok nem látogatható, de a farm útjai akkor is rendelkezésre állnak (egyes napok kivételével) a bérletes tagság számára. 

A napot aztán egy kései, de dús ebéd zárta a birtok Grain Store nevezetű vendéglőjében. Sajnos, késő délután és a nagy forgalom miatt már nem minden fogás volt kapható, de a "maradékkal" így is jól laktunk. Olyan salátát kaptam, hogy legszívesebben kértem volna még egy adagot a sertéshúsos pitém mellé. Találgattuk, mi adja friss, se nem citromos, se nem ecetes ízét. Az erősen ausztrál akcentusú manager azt mondta, Neill, a jelenlegi séf csalánolajat rakott rá, de érdekes módon nem volt olajos az öntet íze, friss volt, inkább kissé ecetes. Lehet vajon ecetben elrakni csalánlevelet? Majd még nyomozok ez ügyben.*

Aztán még elautóztunk egy tengerparti sétára Greystones partjára, megcsodáltunk egy úszó nőt, és a horgászokat, köveket gyűjtöttünk, s búcsúképpen ettünk egy-egy affogato-t Bray-be visszatérve, mielőtt búcsút mondtunk egymásnak. Elvittük Hajnalkát a hotelébe, ahol alig álltunk meg az autóval, máris odapattant a férfi az ajtótól, hogy becsekkelünk-e? Később, amikor kifelé jöttem, már magyarul köszönt el, nagy meglepetésemre. 

Nem tagadom, fáradtan értünk haza. Nagyon, nagyon jó volt ez a hétvége, remek társaságban, sok gondtalan nevetéssel töltött óra után rájöttünk, nem is először, hogy barátunknak köszönhetően ellustult helyiekként újra felfedeztük a helyi látványosságokat, s rádöbbenhettünk, micsoda klassz látnivalók vannak egy-egy rövid autózásra a lakástól, s mennyire elhanyagoltuk ezeket. Mehetnénk denevérnézőbe esti kirándulásként, megtehetnénk a hegytetőn a sétát, mehetnénk kővel kacsázni a végtelen partra, s róhatnánk a farm útjait kora reggel. Csak rajtunk múlik.

* A birtok weboldalán való kutakodás után kiderült, hogy palm sugar vinagrette adta a remek ízét a salátának. 

Pestis után

Milyen remek piac volt szombaton! A szép időnek hála, nagyon sokan kiültek az épület elé kávézni, csevegni, nem győztük kirakni a pót asztalokat a gyepre. Annyit mozogtam pult, konyhapult és a mosogató között, hogy az okosórám edzésnek vette, és számolni kezdte a fogyasztott kalóriákat. S majdnem annyi bevétel volt a kávékuckóban, mint régen, a Covid előtti időkben.

Még a korláttól errefelé is volt két asztal, ahol családok kávéztak, forró csokit ittak. 

Persze, mindenkivel alaposan kitárgyaltuk a tüneteinket, jöttek a részletek, ki min ment keresztül Covid idején, kinek az ismerősét viselte meg roppant módon vagy kevésbé. Már csak önigazolásul is sokszor kimentem a terembe, megszagolgatni az eladásra kirakott orgonacsokrokat, s örömmel vettem tudomásul, hogy a szaglásom a vártnál előbb visszatért. Engedélyt kaptam új termékekre, ha bírom idővel és energiával (amiből múlt héten nem nagyon volt), akkor biscotti-t, citromtartokat és rozskrékert szeretnék csinálni (utóbbit a maradék kovász felhasználásával). 

Tapogatóztam, s kiderült, a developer azóta sem jelentkezett, sem írásban, sem szóban, úgyhogy minden megy tovább, amíg ki nem derül, hogy tényleg akar-e tőlünk valamit, vagy csak taking the piss, ahogy errefelé mondják.

Már június, sőt július első heteire is kaptam megrendelést, abból az egyik Ray negyvenedik születésnapjára szól. Negyvenedik! Még emlékszem a harmincadikra sikerített háromszintes tortára, a rengeteg cukormázra és a nyolcvanas éveket idéző designjára, ami felett annyit izzadtam. Most bezzeg könnyű lenne Eddie-vel kinyomtatni a mintát, amit élénkre színezhetnék. Terve is van véve, hogy különböző gyerekfilm-szereplőket nyomtatok kerek sütikre, Frozen szereplőit például a kislányoknak, aztán magam húznám ki őket színes mázzal. 

***

Tegnap amolyan igazi kispolgári vasárnapi programként autómosás volt, ami során végre lepucoltuk a moharéteget Julie ablakréseiről, ott dolgoztam rajta egy fogkefével, mert az erős vízsugár nem hozott le mindent. Még a régen kapott mély karcolást is kitöltöttem azzal a festékkel, amit a szerelő adott, s a lehető legvékonyabb ecsetemet használtam ennek a vizesbázisú festéknek a felvitelére. A végére egészen belejöttem, nem múlt el nyomtalanul a műszaki rajzolói múlt, szépen egyenletesen tudtam kitölteni a karcolást Julie fenekén. Most csak bizonyos szögből látszik, hogy ott festék fedi, s nem az eredeti bevonat.

Alapos munka volt, egészen belefeledkeztem a porszívózásba, a törölgetésbe, a felnik tisztogatásába, még egy réteg fényezést is felfújtam Julie-ra, valami viaszos cucc, amit alaposan átdörzsölve szépen ragyog, "akár egy autószalonban", mondta a címke. S szép is volt, száraz és csillogó, egészen addig, amíg meg nem jött hajnalban a sűrű eső, úgyhogy még mindig szép, de sejtem, az eső felvert a kerekeire ezt-azt. S a mostanában a telep felett hangoskodó sirályok is sokszor sikerítenek rá végigcsapodó kakafoltokat, amit aztán sietve kell letörölni, ne szárítsa rá a nap. Ma véletlenül egy autóalkatrész bolt előtt mentem el, beugrottam autóbelső tisztítóért, s meglepve láttam, hogy létezik madárkaka tisztító folyadék.

*** 

Azt ugye,már tudomásul vettem, hogy kiskertünk bal oldala no-go-zone, hála a gyerekek labdázásának. Eddig viszonylag türelmesen dobáltam vissza a berúgott labdákat, nem szóltam a fejüket, hajtásaikat vesztett virágokért, sőt, egy fekete kisrácot be is engedtem a kertbe, amikor nem hitte el nekem, hogy a labda nincs a kertben. (Végül a száradni kiakasztott ruhák mögött találtuk meg elbújva a fehér focilabdát). Türelmem ellenére azért tegnap kitört belőlem egy basszameg, mert egy labda telibe találta a lépcsőn beültetésre váró díszes cserepeimet, s egy régi tál és egy színes cserép darabokra tört a labda alatt. V. át is ment Simonához a labdával - az ő lánya volt a "tettes" -, hogy elpanaszolja a kárt. Kiváncsian vártam, kapok-e új cserepeket, s lám, ma délután át is jött a kiscsaj, hozott egy szép cserépbe ültetett muskátlit.

Zajosék legkisebb fia mostanában sűrűn dobál le mindenféle játékot, használati tárgyat a kertbe, amit pár napig már csak azért sem szedtem össze, kiváncsian vártam, ki jön le érte. Végül a legnagyobb fiút küldték le, V. szedte neki össze a zacskónyi plüssöket, GI Joe-t, hajkefét, képeslapot és egyéb vackokat. Később, autómosás közben jött haza a család, s Zajosapuka messze zengő hangon vonta előttünk kérdőre a gyereket, hogy ugye akkor többet nem fogod ledobálni a cuccokat a kertbe? Mire a gyerek: De... Haha, jót nevettünk, remélve, hogy majd kinövi ezt is. Öcsém is hasonló dolgokat csinált kiskorában, nem értette ugyanis, hogyan tűnhetnek el dolgok, amiket átdobált az erkély korlát nyílásán. A családi legenda része, hogy ezt egy kismacskával is megcsinálta, s nem értette, miért haragszanak rá a szüleink. De hát a felnőtteknek rejtélyes a gyermeki észjárás.

***

Apropó, gyermeki észjárás. Tudomásul kellett vennünk, hogy most értünk el abba a korba, amikor a szüleinkre kell vigyázni, fordul a kocka, mi felügyelünk, felügyelnénk rájuk. Csak éppen most mi nem értjük az ő észjárásukat. Most már minden váratlan telefonhívásra rándul az ember gyomra, s órákat tölt el azzal, hogy megoldáson és segítségen gondolkozik, s okos weboldalakat böngész, és nála tapasztaltabb ismerősöket és szakembereket faggat, hogy mi az, amivel hatékonyan pótolhatná a jelenleg nem megoldható ottlétet, jelenlétet. S a legborzasztóbb az, hogy még az ottlét sem segítene... talán ezt a legnehezebb elfogadni, s megbirkózni a tehetetlenséggel. A múltkor egy éjszakai ébrenlét során jutott eszembe, hogy anyám ugyanannyi idős volt, mint én most, amikor megrokkant az anyja, s ápolásra szorult. Magas, jó kiállású apai nagyapámat pedig még gimnazista koromban egy hónapig "láttuk vendégül" nyáron, amikor kezdett elhatalmasodni rajta a demencia, apám és testvérei egymást váltva vették magukhoz, amíg lehetett.  Alighanem számukra is ez volt az igazi felnőttkor kezdete.

A múltkor a kinézett új könyvelő kérdezett rá, hogy miképpen képzeljük el a jövőnket, s bizony, megint csak elgondolkodtam, hogyan, meddig, merre, és főleg - hol. S ezzel a kérdéssel ebben az országban bizony sok nyugdíjhoz közeledő el kell hogy gondolkodjon, mert a jelenlegi lakbérek mellett a várható nyugdíjból nem futja majd bérleményre. Kérdezte, miért nem veszünk lakást, s szerettem volna az újságcikket az orra alá dugni, ami az elmúlt időben történt 15 %-os lakásár emelkedésekről ír. A minőségre is hivatkoztunk, arra csak bólogatott. Sebtiben idézett egy öregek otthona árat, amit először nem akartam elhinni, aztán beszéltem egy kollégával, s bizony, azok is elég riasztóak itt. Nyugdíjas otthonokból nincs valami sok, ahol még aktív nyugdíjasnak lenne hely... Szóval lenne min gondokodni, de őszintén? Egészen hátra toltam ezt a problémát a fejemben, s a mostanra koncentrálok.

Közben a teljes jogú állampolgárság felé vezető úton újabb lépést tettünk meg, s útlevélért jelentkeztünk. Nagyon modernül és zökkenőmentes módon megy a dolog nekünk is, első útlevélért jelentkezőknek. (Ír állampolgár akár külföldről is igényelhet online új útlevelet.) 

Első lépésként a közeli Tesco-ban fotót készíttettünk magunkról, ami online került, s egy kódot is kaptunk az útlevélfotókkal. Ezután az útlevélkérő weboldalon be kellett jelölni, milyen útlevelet kérünk, több oldallal rendelkezőt-e vagy sem, kérünk-e útlevélkártyát, ami pár évig érvényes csak, szemben az útlevél tíz évével. Utóbbi csomag száz euróba kerül. Ezt a weboldalon át be kell fizetni hitelkártyával.  Mellékelni kell pár adatot és a fotónk kódját, ami után ellenőrizhetjük, s a program is ellenőrzi, hogy a fotó megfelel-e az elvárásoknak. Ezután egy formanyomtatványt kell kinyomtatni, amit a helyi rendőrségen alá kell iratni egy rendőrtiszttel, aki ellenőrzi, hogy mi vagyunk mi. 

A fotót és az útlevéligényt online kell beadni, de nekünk, "friss" álampolgároknak további papírokat is kellett küldeni a magas hivatalba: eredeti példányt a születési anyakönyvi kivonatból, a most érvényes magyar útlevelünket és az egészoldalas szép zöld állampolgársági igazolást. Utóbbit elég nehezen adtam ki a kezemből, de megnyugtató volt látni, hogy az online kérelem során egyből kaptunk egy követési számmal ellátott címlapot, amit a borítékra kellett ragasztani, s ami alapján megnyugtató volt látni, hogy papírjaink célba értek. Gondolom, alapos ellenőrzés után kapunk majd útlevelet, s utána, ahogy ígérték, visszaküldik az okmányainkat. A beadáskor kapott sorszámmal lehet követni, hol tart a procedúra, s a legutóbb kiderült, június közepére várhatóan meglesz az útlevelünk! Jó volna nyár végén már azzal utazni!

Pestis

A pestisnek "hála", se piac, se piaci míting nem volt nekem a hétvégén, se sütés, se kávéztatás. V. már pénteken negatív lett, boldog ember, nekem csak ma reggel lett negatív a teszt. Hétfőn lejár a karantén, utána még 3 nap óvatoskodás, aztán remélhetőleg újra teljes értékű leszek.

Addig is van még hátramaradva némi fejzúgás, tömött fej, teli hallójáratok, a takonykórnak már vége, de illatokat érezni nem tudok, csak igen-igen halványan. Olyan jól is vagyok már, de mégsem. Tegnap alig keltem ki az ágyból, nagyon lusta napunk volt. A miheztartás végett megfürödtem, de aztán újra ágy, befejeztem egy jó könyvet, azzal telt el a nap. Az ajtó előtti rózsába hiába dugom az orrom, semmit nem érzek, ugyanakkor a diffúzerbe öntött rozmaringot egészen halványan, tömény olaj formájában még érzem. Mindenki más időpontokkal vigasztal, 4 hónap, 6 hónap, visszajön majd a szaglásom, ne aggódjak.

...

Csütörtökön megjelent egy bőbeszédű ember, akit a management company bérelt fel, állítólag már nálunk is járt, mármint a lakásban, s azért jött, hogy az ablakokat megjavítsa. A hírek szerint a próbaképpen elvégzett munkája sikeresnek bizonyult, s a másik tömb hozzánk hasonló lakásának ablakai most már nem áznak be. Most már a hiszem-ha-látom állapotában vagyok, ha az ablakok javításáról van szó, de azért hasonló barátságossággal elbeszélgettem vele, s valamennyire félrehuzigáltam a cserepeket a létrája útjából. Manci gyorsan eltűnt a hátsó kertben, amikor a fickó megjelent. Végül egész nap az ablakok körül tett-vett, pár letört bokorágat és összetaposott aljnövényzetet hagyva maga után, de ez a helyszűkével járt.

Különösebb varázslást nem végzett, hanem szilikonnal alaposan körbefújta-kente az összes ablakot. Zajosanyukával egyetemben elmondtuk neki, hogy a víz fentről jön, s Zajoséknál is kellene egy hasonlót csinálnia, különös tekintettel a kettünk ablakkiugrója felett lévő erkélykére - fene tudja, annak milyen a szigetelése. De mivel Zajosék nem jelentették be hivatalosan a beázást, ezért csak nálunk fújt. Agyrém. Közben az is kiderült, hogy a kifizetését csak részben ejtette meg a management company, így tele volt panasszal, úgyhogy szerintem a következő email Zajoséktól igencsak hangos lesz a témában. Annak idején a körlevelekben mindenkit megkérdeztek, kinek van ilyen problémája, de valahol utat téveszthettek az emailek, pl. én is több emailt egy olyan embernek küldtem, aki azóta elment a cégtől. Csak éppen ezt nem közölték a lakókkal. Az újak nem mutatkoztak be, az emailcímük is rejtve maradt, vagyis a kommunikáció elég slendriánul folyik. 

Úgyhogy most kiváncsian várom a következő nagy esőt, délnyugati széllel. Az lesz csak az igazi teszt. Ami pénteken esett, egész nap, az csendes, szép, igazi tavaszi eső volt, nagyszemű, szélmentes.

...

Az utolsó piaci mítingen az volt a hozzáállás, hogy nem szavaztatunk tagságot a piac jövőjéről, hanem csak tájékoztatjuk őket, mi történt, s mit fog az elnökség tenni, hogy az esetleges adás/vétel zökkenőmentesen menjen. S ha majd ténylegesen lesz vevő és ajánlat, akkor egy gyors míting során megszavaztatjuk a többieket is. A tapogatózás során azért kiderült, hogy a tagság többsége el akarja adni a területet, s abbahagyni a piacozást. A távolmaradó tagságot főleg az érdekelte, hogy vajon mennyit lehet kérni a területért. 

Ami engem illet, én mennék más piachoz a hálózaton belül, s ott folytatnám a munkát. S mellette maradna a kávézó és a kenyeres megrendelések a telepről. A kávézóval elég jó a kapcsolat, de sajnos, a nagy megrendelők továbbra sem bírnak időben gondolkozni, most kellett nemet mondanom egy nagy megrendelésre, mert nem lett volna rá elég idő. Ha egy esküvői sütimegrendelést hónapokkal előre meg tudnak adni, akkor egy vállalati rendezvény is megtehetné, hogy jó előre tervez, gondolom.

...

Hirtelen nem tudva mit kezdeni a rám szakadt szabadidővel (bár lennének tennivalók azért), kiültem pénteken az ajtóba egy kávéval, Mancival az ölemben, nézni az esőt. Hirtelen elcsendesedtek a madarak, csak a hazajövő lakók autóit lehetett hallani, s a cseppek kopogását a sövény levelein. Nagyon klassz volt az a negyedóra. Hirtelen vonult át az a  nagy, pocsolyákban buborékokat vető eső, szinte már a nyári zivatarokat idézve. Langyos napok voltak, utolsó sétánknál melegített bennünket a napsütés, mindenfelé friss és szemet gyönyörködtető színek, s hozzá illatok - már akinek. A cseresznyefák már elvirágoztak, de egy kései díszszilva a szomszéd telepen csak most kezd igazán mélyvörösbe burkolózni. A fenyőfa minden szélfúvásra szórja maga köré a pollenjét, megértek a fenyővirágok, jót tett neki a tegnapi és mai napsütés. A tulipánok elvirágoztak, szirmaikat az idő és a gyerekek labdái verték le. Most már sajnos, tudom, hogy minden kedves virágot, növényt a kert jobb oldalára kell rakni, mert ott nem érik el a berúgott labdák. 

Tüssztüssz

A lakás az elmúlt két hétben tele volt szórva a jövő-menő betegség kezelésének kellékeivel: Strepsil, Lemsip, papírzsebkendő csomagok, jókora papírzacskó használt papírzsebkendőkkel. Félredobott takarók, néha üres bögrék, aljukon száradó teabevonattal, amik idővel azért elkerültek a mosogató felé. Éppen pár napja ittam meg az utolsó adag gyömbéres, citromos, mézes teát, szintentartás végett, mert én már jobban voltam, de a beteg V. még köhécselt. A múlt hétvégén sokat aludt, gyógyult, gyüjtötte az erőt a hét munkájához.

Meggyőződésem, hogy az elmúlt hetek nyomása, izgalmai, sürgés-forgása miatt lett csak hazajőve beteg, amikor úgymond, leereszthetett, s nem még Magyarországon esett ágynak. Itt nyugodtan nyöghetett, ápoltam, diktáltam belé, ami érzésem szerint hasznos volt, ő pedig tiltakozott, mert fúj, mert csípte a torkát a gyömbér. Eléggé riadtan nyeldekeltem én is egyik reggel, amikor kapart a torkom, s éreztem, hogy nem vagyok 100 %-os: arra gondolva, hogy ha Covidosak lettünk, akkor baj van, hiszem 3 megrendelésem is volt a múlt hétre. 

Nagy huzakodva a lelkiismeretemmel és a várható kellemetlenséggel, végül csak csináltam egy tesztet: óvatosan forgattam az orromban a pálcikát az előírásos 15 másodpercig (ettől aztán vadul tüsszögnöm kellett, nagyon kellemetlen volt), s aztán óriási megkönnyebbüléssel láttam a vékony vonalat egymagában a teszten. Később már a torkom sem kapart, teljesen jól voltam, de a lengyel boltban felfedezett gyömbéres/citromleves keverék így is igen jól esett. Forró vízzel felöntve, teának, hozzá méz, remek volt. Majd megyek vissza még ilyenért. Vagy csinálok magam, van még egy fél kiló fagyasztott gyömbér a mélyhűtőben.

S a kanapé felől is mind ritkábban hallatszott köhögés a héten, úgyhogy a tavaszi megfázás ezennel letudva mindkettőnk részéről, gondoltam megkönnyebbülve. A reggeli nyirkos, hideg idő délre-délutánra legtöbbször langyos, tavaszi idővé alakult, időnként erős széllel - így elkelt még reggel a sapka sétához.

***

A reggeli sétánál továbbra is próbálom félrerakni a terhes gondolatokat, s csak a színekre, a virágokra, a madárénekre figyelni. Hagyom, hogy jólesően feldobjon a szembejövők köszönése. Megcsodálom az egyik ház előtt az új kerítést, csinos téglamotívummal, a másiknál az új mulcs bevonatot a nemrég még feltúrt virágágyás helyén. Csupa friss, zöld és vöröses levelű, alacsony, formára nyírt növényt ültettek bele. A másik háznál hozzáépítés folyik, alighanem nagyi lakás (granny flat) készül, jókora ablakokkal. Ott már 7-kor mozognak a munkások, cigi lóg a szájukban, míg kipakolják a szerszámokat az autóból. A másik kert fala felett csodaszép cseresznyefa-ágak hajolnak ki az utcára, éppen olyan magasságban, hogy bele tudom fúrni az arcomat a virágaikba.

A telep melletti még megbolygatlan zárt kert felől néha fácán kiabálása hallatszik. Vajon meddig marad így? A pletykák szerint csak szeptemberben kezdődik a várhatóan évekig tartó építkezés. 

A patkányméreg úgy tűnik hatott, a pici halomban kiszórt madáreleség maradéka most már minden reggel érintetlen a kertben. A maghalom segítségével továbbra is barátkoztam a vörösbegypárral. A hím félős, azonnal elrepül, ha megmozdulok az ajtó mögött leselkedve, a tojó kissé borzolt tollú, magában beszélgető bátor kis egyed: volt, hogy  a lábamnál ugrált, míg feje felett lebegő tenyeremben ott voltak  a magok, amiket eddig is kiváncsian méregetett. 

A tenyerében rigófiókákat kikeltető Szt. Kevinhez méltó türelemmel ültem az ajtóban, vagyis inkább mögötte, félig a szobában, úgy, hogy csak a kezem lógjon ki a lépcső fölé. Eddig kétszer rebbent rá a kezemre a tojó, egy pillanatra csak, aztán a fenyőről vagy magasabb növényszárról nézett vissza. Szerintem, ha tovább szoktatom, enni is fog a tenyeremből. Amúgy a lépcsőre kiszórt magokból először ő maga eszik, aztán összekapkod egy adag magot, s viszi el a fészekbe, úgyhogy már biztosan kikeltek a fiókái. Pár perc után újra jön... A párja óvatosabb, mindig hangos szárnyrebbenéssel száll odébb, ha megmozdulok, s tartja a távolságot. De elég odébb mozdítanom egy cserepet, s máris odaszáll, s összeszedi a bogarakat.

Úgyhogy tovább edzek velük, barátkozunk.

***

A visszatérő tüsszögésem, orrfolyásom tegnap rosszabbra fordult, s mivel ismerősökhöz mentünk volna a piacról sajnálatos módon megmaradt maradék sütikkel, csináltam egy tesztet. Na**szameg, pozitív lett. Utána V. is csinált egyet, neki halványabb csíkkal, de szintén pozitív. Úgyhogy most szobafogság nekem, nincs kenyérsütés. Hétvégére ellenben jól kell lennem, mert nagy míting és rendelés is van. Csütörtökre, remélem, jól leszek. Az orrom már nem folyik, csak néha, a torkom is jobban van, de azért maszkosan, sűrű kézmosások védelmében reménykedve jövök-megyek a lakásban. Néha Lemsip, és jókora kanna citromos, mézes teák az egyetlen gyógyszerem, amire szükségem van. Se láz, se más tünet nem kínoz. A Covid nyomkövetőn kivételesen a napi bejelentkezéskor a "Nem vagyok jól" gombra kattintottam, kiváncsiságból: de az ott felsorolt tünetek egyike sincs jelen nálam, úgyhogy lehet, frissíteniük kellene a tünetek felsorolását, vagy csak tudomásul vennem, hogy az én Covidom csak enyhe, riadalomra nincs ok. Mindenesetre a sütés felfüggesztve, a szomszédok most pár napig kenyér nélkül maradnak, Állatka pihenhet a hűtőben (azért V.-nek csinálok egy spéci, csakis magunknak fenntartott, vírussal spékelt veknit, haha).

Reggeli séta

Húsvét hétfő, csendesek az utcák, még a szokásosnál is jobban. Úgy döntöttem, hogy a megszokott útvonal helyett inkább a promenádon fogok sétálni. Erős vagyok, felkelek korán, nem maradok ágyban, miután megzörren a csuklómon az óra. Manci - miután kitessékelem a tányérkája mellől -, egészen az első, ágait szinte a földig lógató telepi fenyőig kísér, s később kiderül, ott is vár meg, míg hazaérek. 

A tengeren halványkék és ólomszürke csíkok húzódnak, de a tegnapi hideg eső már eltűnt, tiszta az idő, látni a Kish világítótornyot a távolban. A körülötte lévő sekély vízre szélerőmű farmot terveznek már egy ideje. Egyedüli sétáló vagyok, míg le nem érek a promenádra, csak egy futó liheg el mellettem, felfelé a dombnak. Lent azért már nagyobb az élet, mindjárt két kutyasétáltató öregember jön velem szemben, s meglep, hogy mindkettő köszön, és így váltuk egy-egy mondatot a remek időről. Ez feldob. 

Halk, szinte csilingelő hang hallatszik a víz felől, apály van, a hullámok forgatta kis kavicsok csilingelnek. A promenád, illetve a part másik végében látom, éppen jönnek ki az úszók a vízből. Egyikük fekvőtámaszokat csinál, a másikuk fel-le ugrálva, karkörzéssel melegedik fel. Beleborzongok a látványba, de Wim Hof biztos örömmel nézné őket. Nekem már a zuhanyozást záró hidegvíz is nagy erőfeszítésembe kerül, eszembe sem jutna a tengerben úszni. Aztán rögvest észbe kapok, hogy ne hasonlítgassam össze magam ezekkel az edzett emberekkel, örüljek annak, hogy a hidegvizes zuhany sikerül. Megbámulom azt a férfit, aki fürdőköpenyben, strandpapucsban, két jókora kutyával és a feleségével jön le úszni.

Sirályok hangoskodnak egy közeli lámpa tetején, egyikük hangja határozottan macskanyávogásszerű. Három hattyú egészen messze bemerészkedik a tengerre, hosszú csíkot húznak maguk után, majd hirtelen visszafordulnak a part felé, mert megijeszti őket egy úszó, aki narancssárga bóját húz maga után. Már máskor is láttam, amikor a Bray Head felé mentem fel. Végigússza a part hosszát, ami úgy 3-3.5 km lehet, oda-vissza.

A promenád végén lévő házsor erkélyén kékre és sárgára festett napozószékek állnak egymás mellett.

A közeli kávézó előtt két, valamilyen kelet-európai nyelven beszélő férfi egy zöld egyterűt mos, a kávézóból kifelé tekergőző locsolócső segítségével. Beszélgetésüket a madárriasztóból hallatszó madárhangok szakítják meg. Ami alighanem hatástalan, vagy más madárra van kitalálva, mert számos seregély üldögél az épület erkélyének korlátján.

A promenád füve tiszta, sehol egy szélfútta maszk, vagy szemét, tudom, hogy a council emberei ott milyen lelkiismeretesen takarítanak. Sajnos, a kutyakakával ők sem tudnak mit kezdeni. Hiába vannak kukák végig a promenád hosszán, nem mindenki takarít fel a kutyája után. Foltok az aszfalton, de szerencsére nem túl sűrűn. Amikor ellenben később hazafelé indulok, fel a telep felé, megsűrűsödnek a kakarakások, mindjárt a sarkon túl, nem lehet felemelt tekintettel sétálni a járdán.

Elsétálok a kikötő végéig, mindössze egyetlen hajó áll az iszapba süllyedve, a többit még nem rakták vízre. Hattyak úszkálnak itt is a sekély vízben, szétterülő hullámokkal jön befelé a dagály. Küldök pár fotót V.-mek, s visszafelé a móló felső szintjén megyek. Itt-ot homokos, viharos időben ugyanis átcsapnak rajta a hullámok. Megkívánok egy jó forró, erős kávét. Majd otthon.

Az új lakótömb szoszédságában álló, egykor Ulysses névre hallgató B and B épületéről lekerült az állványzat: nem ismerni rá. Francia ablakokat kapott az épület, új vakolat, új bejárati ajtó és sötét ablakkeretek. Nagyon szürke, valahogy négyszögletesebb lett, s igen modern. Vajon továbbra is B and B lesz, vagy lakásokat alakítottak ki odabent? Ha végignézek a promenád házain, alig találni már olyat, amelyik felújításra szorul. Szép színes a sor. Sinead O'Connor régi háza is elég lepukkant, elhagyatottnak látszik: vajon sikerült végül eladnia? 

A promenád déli végében megkezdődött a Bray Head Hotel kipakolása. Az első emeleti ablakot, amely mögött egykor vendégeink töltöttek egy nem túl kényelmes éjszakát, s amiből sokáig lengett kifelé a tépett függöny, most falap fedi. Remélem, sikerül szépen felújítani. Lakások lesznek benne. 

Kimelegedve érek fel az enyhe dombon a telep bejáratához. Majdnem öt kilométeres ez a sétám, büszkén jegyzem be az éppen soron következő virtuális túrám aznap lejárt távolságát. Kanadában mászkálok, a Cabot Trail-en. Csakis az érmen látható puffin-ok miatt választottam ezt a túrát. Újabb tárgy... Manci a fenyő alól nyervákolva az ajtóig kísér, kiegészíti a reggelijét, simogatást kér, aztán megy a dolgára. 

Ünnepszerűen csendes ez a reggel, de van dolog. Csak előbb kell egy kávé, s egy megnyugtató beszélgetés V.-vel.

Húsvét, 2022

Most gondoltam bele, hogy ez a második olyan Húsvét, amit egymástól távol töltünk V.-vel. Az elsőnél haláleset okozta az 'én itt, te ott-ot', most betegség. Fura ez az egymástól távollét, mert néha, ahogy tettem-vettem a lakásban, határozottan éreztem magam körül azt a környezetet, amiben V. volt Magyarországon. Vagyis van, mert csak hétfőn jön haza. Láttam a többlakásos házhoz vezető lépcsőt, a nem túl megbízható kövekkel, a kert kitaposott füvét, előttem volt a ház megviselt fala, a ki-bedőlt nagy márványlapokkal a lábazatnál, a jókora lapos lámpatestek, amiknek fényénél - ha éppen világítanak -, körbe lehetne járni az épületet. A szűk konyhát, a nappalit a falon díszlő iraki szőnyeggel, a mienk párjával, az ablak előtti madáretetőt a néha rárebbenő kismadarakkal. Azokat a hatalmas fákat, amik a környező kertekben állnak. A házhoz vezető utat az egyik szomszéd növendék csigolyafüzeivel.

 

Érdekes úgy mozogni a saját pici konyhánkban, hogy egy másikat látok, érzek magam körül, és még egy máshonnan ismerős illat is beugrott, amikor beszéltünk a szokásos esti telefonozás alkalmával. Már régen volt, amikor tavasszal voltunk Magyarországon, mert a pandémia megzavarta a szokásos utazási rendet. Ha végignézném a régi fényképeket, biztos megtalálnám a helyes dátumot... 2019? Igen, 2019. Ma egyedül, a fotelre állva éppen hogy csak elértem a kifújt tojásokkal teli dobozt, annak levétele mindig V. feladata volt, ő fotel nélkül is eléri a magas polc tetejét. Vittem a sok-sok éve kifújt tojásokat a piacra, dekorációnak, legyen valami kis ünnepi dekor. S amikor kiakasztottam egyet-egyet az ajtó mellé, kis fából faragott madárkák kiséretében, óhatatlanul is eszembe jutott, talán utoljára teszem.

De erről majd később.

***

Be kellett autóznom Dublinba. Meglepően üres volt a város, parkolót is könnyen találtam. Úgy tűnik, az írek nagy része elment külföldre a tavaszi szünet alkalmával. Erre utaltak a kaotikus jelenetek a reptérről, ahová sok órával a gépek indulása előtt ajánlatos volt kimenni. V. is kint volt 3.5 órával korábban. Kiváncsi vagyok visszafelé milyen belépése lesz. 

Hamar megfordultam Dublinban, s sima utam volt hazafelé, egészen addig, amíg el nem értem a bray-i lehajtót. Ott a régről ismert dugó fogadott, rengeteg autó tartott délre, igazi hosszú hétvégés forgalom volt. Centinként haladtunk előre. Ugyanannyi ideig tartott felérnem a telepünk elé, mint beérni Dublinba. Araszolás az első fontosabb városi kereszteződésig, amikor a nép nagyja elkanyarodott a promenád felé, úgyhogy el tudom képzelni, micsoda remek napjuk volt a vendéglősőknek, kocsmáknak. Fel is adtam az ötletet, hogy kedvenc olasz kávézónkban ebédeljek, biztos tömve voltak. Rájuk fér. 

Hazafelé jutott eszembe, hogy szalmaözvegység ide vagy oda, azért mégis jó lenne Húsvétot tartani. Utólag mindig bánt, ha szürkére sikeredik egy ünnep. A rózsabokorra majd kiakasztok pár kifújt piros tojást. Sonkát vettem, retket, újhagymát, s hallgattam egy férfi döbbenetét, amikor megtudta az eladótól, hogy egyetlen húsvéti csokitojás sem maradt a polcokon. Az elmúlt hetekben magasra tornyozott rakásokban álltak a boltbejáratnál, s most üres volt a nekik fentartott hely. 

Szagolgattam a fővő sonkát egész délután, de a kalácssütéshez lusta voltam. Bolti bagett lesz mellé. Szégyen-gyalázat. Évek óta nem ettem bolti bagettet, mindig volt kenyér, vagy valami bolti, egészségesnek kikiáltott kétszersült - nekem, mert V. csak a kovászost eszi. Meghallgatom majd pápát is, hátha mond valami bíztatót. Ha tud.

A piacon lagymatag volt a forgalom, de nem panaszkodhatom: a rengeteg színes húsvéti süti mind elfogyott, a marcipánnal bélelt-fedett Simnel tortaszeletből sem maradt: végül is mind elfogyott, jó bevételem volt. Megmaradt sok mézes emberke, de azokra majd sor kerül jövő héten. Az első alkalom volt, hogy kabát nélkül álltam a pult mögött, sütött a nap, de sajnos, nyirkos volt a gyep, a sok kirakott asztal-szék csak egy-két vevőt csábított szabadtéri kávézásra. Ellenben még magyar vevő is akadt, két, itt vakációzó hölgy képében. Vásárlás, nézelődés után leültek kávézni, s röviden beszélgettünk csak. 

S jött az új tagjelöltünk, a litván Jonas. Mosolytalan középkorú férfi, közepes angoltudással. Nemrég jelent meg a piacon, s érdeklődött, árulhat-e cserepes növényeket. Csodaszép, erős, jókora muskátlikat hozott, s pár érdekes szobanövényt. Sok részletet nem tudott belőle kifacsarni a vezetőség, elvileg a közeli közösségi kiskertek egyikén neveli a növényeit, de kétlem, hogy ilyen nagy muskátlikat szabad ég alatt lehet nevelni. Próbaidőt javasoltak neki, azt remélve, talán majd zöldségeket is hoz. Mert abból kevés van, s a vevőket főleg az vonzza. Az első piaci napján Jonas szép mennyiségű muskátlit adott el, de többen kételkedtek, hogy milyen piaca lesz majd a muskátliknak a következő alkalommal, ha csak a megszokott vevőkör jön el, akik az előző héten már bevásároltak a muskátlijaiból.

Kétszer is megkérdezték tőlem, a magyar nyelv mennyire hasonló a litvánhoz, nem tudok-e vele beszélni. Csak a telefonos Google fordítót tudtam felajánlani. Jonast a felesége hozta kocsival, s a férfi hosszan pakolta ki a sok doboz muskátlit, de mivel senki nem mondta neki, s magyarázni sem magyarázta el senki, a felesége a kocsijával elállta a behajtást az épület hátsó ajtaja elé. Ott szoktunk sorakozni a kocsijainkkal, hogy bepakolhassunk a controller elé, az asztalra, ahol ő beveszi az árut. Egymás után, aztán a gyepen körbeautózva szoktunk besorakozni a hétsó parkolóba, szépen sorban. Legközelebb, ha kell, Google fordítóval fogjuk megkérni, hova álljanak az autóval, mert a controller kézlendítéseiből, magyarázatából nem értett semmit. Valahányszor szembejöttem vele, rámosolyogtam, próbáltam kicsalni belőle egy mosolyt, de szigorúan komoly maradt. Csak a felesége biccentett egy kurta mosollyal, amikor elmentem a kocsijuk mellett. 

***

A piac jövője felett egy jókora kérdőjel lebeg, ugyanis egy developer megkörnyékezte a főnökséget. Ugyanúgy, mint vagy jó tíz éve. Konkrét árajánlat nem volt a területért, csak tervek, amiket vázlatosan megmutatott a piacot képviselőknek, s még a kezéből sem adta ki azokat a vázlatokat, csak beszélt róluk, s firkálgatott a terveken. Többféle lehetőséget tárt eléjük, de a lényeg, a piacnak nem lenne külön épülete, csak egy nagyobb helyiség, amit bérelhetne. Amolyan nesze semmi, fogd meg jól ötletek, de ezeknek hírére ugyanúgy felélénkült a tagság, mint régen. Akkor semmilyen következménye nem lett a developer tapogatózásának, de az emberek már a zsebbevalót számolgatták. Most annyiban változott a helyzet, hogy azóta a piac körül gyakorlatilag minden talpalatnyi földet beépítettek (azokból az épületekből kerül nekünk új vevőkör), s minden már ezé a developeré, kivéve a mellettünk lévő fűtőanyag- és állateledel kereskedő telepe és lakhelye. Ő aligha fog mozdulni, amennyire tudjuk. 

Első reakcióm, miután egy meeting során megtudtam a részleteket, szokás szerint a pánik volt, s csak lassan higgadtam le, mert utálom a változásokat, s nagyon hiányozna a társaság és a tennivaló. De tény, a szép nagy telek csábító lehetőség bárkinek, akinek pénze van rá. Simán fel lehetne rá húzni több házat, vagy akár két lakótömböt is. (Egy időben legvadabb álmom volt, hogy a lottónyereményből - hahahaha! - megveszem a telket, hátul felhúztam volna egy kis házat magunknak, elől pedig megmaradt volna a piac. Álmodozni jó.) 

V., aki jóval higgadtabb nálam, jót mosolygott az aggodalmaimon, s rámutatott, hogy ebben az országban soha nem mennek gyorsan a dolgok, s fogadtunk is, hogy szerinte mikor ütnének nyélbe egy ilyen adásvételt, s mikor dobná fel a talpát a piac. A mellettünk készülődő építkezés megvalósulásának gyorsaságával érvelt. Ettől függetlenül én emlékszem, a városkánk közepére milyen gyorsan odakerült két nagy lakótömb, miután a helyén lévő alacsony, romos, egykori szórakoztató központot elbontották. Igaz, hogy előtte meddig ment a huzavona a telek megvételéről, azt nem tudom.

De miért is jelentené a piac halálát egy máshol bérelhető helyiség? Mert a tagság öreg, alig van 60 év alatti, az érdemi munkát, a szervezést az utóbbi években ugyanazok csinálják, s ők is fáradnak már. Nem akarnak helyiséget bérelni, asztalokat ki-bepakolni egy mások által is használt helyiségben, és különben is, míg a developer által megálmodott közösségi épület megépül, hol lenne a szombati piacozás? Amikor az ajánlata - inkább idézőjelbe kellene tenni, mert egyelőre csak beszélt róla, de nem tett konkrét ajánlatot - a meeting-en szóba került, nagy meglepetésemre a committee legtöbb tagja amellett szavazott, hogy fejezzük be a piacozást. Árajánlat azóta sem jött a piac területére, mindenesetre erősen érik egy nagy éves meeting, amikor is megkérdezik a tagokat, hogy mit szeretnének: folytatni, vagy abbahagyni, s ha az utóbbira szavaznak, akkor kikerül az Eladó tábla a területre. 

S erre bizony, minden esély megvan.