Sokk, horror

Egy hete, reggel Paco azzal fogadott, hogy a landlord, Paul el akarja adni az egész épülettömböt, s bezárja a papírboltot is. Öt percen át hüledeztem, hiszen a boltot sikeresnek tudtam, egyedinek, erre a hírre számítottam legkevésbé. Aztán az aznapi hivatalos bejelentésben Paul biztosította róla az embereket, hogy az Üzem továbbra is elérhető lesz, csak éppen az nem derült ki, hogy hogyan, ha egyszer a bolt bezár, de nyilván megmarad bejáratnak a nem éppen csábító külsejű, koszos, hátsó utcai bejárat.

A rossz hírek sora nem ért még véget. Megjelent szokásos reggeli kávéjáért Karen, az emeleti iroda bérlője, s mesélte, január közepétől mennie kell, irodáját lakássá alakíttatja Paul, mert úgy többet lehet érte kapni...

S a megnagyobbításból nem lesz semmi: Paul visszakozott, mondván, olyan bérlőt keres, akinek a tevékenysége jobban megfelel a helyiségeknek... Ugrott a saját ablak, a vevők szeme elől rejtve sütés, a plusz tárolóhely és a tágas polcok lehetősége...

Nem volt jó nap. 14 ember kerül utcára a papírboltból, s noha kapnak végkielégítést, sokuk arra panaszkodott, nem hiszik, hogy hasonló helyen (hol?) el tudnának helyezkedni. Az esküvővel kapcsolatos iparágak igencsak "bitchy", pletykás, furkálós helyek, nagy a harc köztük, az alkalmazottak félnek, hogy nem fognak találni hasonló munkahelyet.

A múltkori botrány miatt pár olyan névtelen (naná!) mailt is kaptak a hír nyilvánosságra hozatala után, hogy hehe, megérdemlik az utcára kerülést... Csodásan érző szívű emberek vannak!

S azt is megtanultam múlt kedden, hogy attól, hogy az ember mélyen vallásos, még nem feltétlenül szavatartó, hogy a Jóisten borítsa rá az ólajtót.

Karácsonyi torták

Ma legnagyobb megdöbbenésemre felülmúltam magamat, s az év eddigi legsűrűbb hete után Advent első vasárnapját karácsonyi torták sütésével töltöttem. A múlt hét igen húzós volt, annyira húzós, hogy nemet mondtam egy nagy megrendelésre (pedig új kliens lett volna), és főnököm megrendelését is csak részben tudtam teljesíteni. Ilyen sem volt még, kicsit zavar, de nem fért bele. 200 mézes hópehely és hóember helyett csak nyolcvan hópelyhet kapott, de azokat becsomagolva, szépen, mutatósan. 

Hétfőtől aztán aprósütik, mézes figurák jönnek, azokra is van már pár megrendelés, főleg a piacról... S 6 mézesházra, s egyre, díszítetlenül, mert Susan barátnőm lánya a gyerekeinek és az unokatesóknak azt találta ki - remek ötlet egyébként! - hogy idén együtt dekorálnak egy házat, és együtt is rakják össze, saját ízlés alapján. Nekem csak a paneleket kell lesütni.

 

Idén kétféle recept alapján dolgoztam, ami a tortákat illeti: az első Orlando Murrin-é, jó sok cukrozott cseresznyével, évek óta ezt használom, bevált, megszokott recept. Nothing fancy :-) A másik Fiona Cairns-é, akihez Bogi barátnőm (érdem nélkül, de kitartóan) hasonlítgat: ő az, aki a hercegi pár, Vilmos és Katalin esküvői tortáját készítette. A hölgy (skót származású) sütibizniszét mini karácsonyi torták árusításával (is) kezdte, s receptjét, s a sütés mikéntjét egyik könyvéből vettem.

Nem egyszerű a dolog, van benne pár érdekes alapanyag, pl. tamarind. De a nekikészülést már hetekkel ezelőtt elkezdtem, mert megkértem Ray-t, a séf kollégát, hogy tegyen félre számomra pár megüresedett babos konzervdobozt (Ms. Cairns ugyanis abban süti ki a mini tortákat.)

A kapott dobozokat egy zacskóban beraktam a kamrába, meg sem néztem őket alaposabban, mondván, majd később kimosom őket. (Azt gondoltam, ha alaposabb tisztogatásban nem is volt részük, azért csak kiöblítette őket Ray, vagy a tanoncunk, Claire.) Pár nap múlva, ahogy hajolok le a cipőmért az előszobában (előlyuk inkább, méretét nézve) fura, kissé érett hónaljszagra emlékeztető illat csapott meg. Illat a fenét, szag. Jesszusom, mi romlott meg? Körbeszaglásztam - elsőként a szemetest, mint minden fura illat megbízható forrását, de nem, nem volt büdös. Mint egy vadászeb, szimatoltam, követve a csíkot, s igen, ahogy sejthető volt, eljutottam a kamráig, ahonnan a zacskóból nézett rám a nyolc doboz. Nem, nem voltak kimosva, s az aljuk is tompán csillogott, mert ült - és bűzlött - bennük az a fura, krémes lerakódás, ami a babok után maradt....

Ma már tisztára sikálva vártak a sorukra. Ms. Cairns receptjéhez tegnap megvettem és összeraktam, szesszel alaposan meglocsoltam - whiskey-vel a brandy helyett, mégiscsak Írországban vagyunk, vagy mi a szösz -, a szárított gyümölcsöket, s ma már csak a vajat, cukrot, tojásokat, a lisztet és a megpirított dióféléket adtam hozzá. Az Őrnagy edényében lévő keverék meglehetősen soknak tűnt, még azután is, amikor kiporcióztam a 8 adag tortát (nem a könyvben javasolt 100 grammosakat csináltam, hanem  150 grammosakat, hogy jó magasak legyenek, legyen hely a szalagnak a derekuk körül és a dekorációnak a tetejükön). Elvileg ez a keverék egy 23 centis csatos tortaformában sülne ki, úgy 3 óra alatt... Végül kisütöttem egy 18 cm-eset is. Nehezen sült át, a keverék majdnem felért a tortaforma tetejéig... Most ott illatozik a konyhában, érdekes illatot árasztva. A tamarind és a pia keveréke... Most van három, eladásra váró nagyobb tortám, és 8 kicsi, amely közül párnak már van gazdája, ajándék lesznek valakiknek :-)

Nostantól karácsonyi készülődés, és pár születésnapi tortamegrendelés tart majd a bűvöletében. De ha minden jól megy, 22-től szabad leszek. Megbeszéltük Verővel, hogy az idén nem fogok utolsó napi szállításokat végezni, így majd meg kell mondanom a minden évben lefagyaszthatatlan gombalevest rendelő hölgynek, hogy idén mással kell dolgoztatnia, mert kivételesen a saját családomra áldozom az időmet. Sorry.

***

A közösségi kert szépen alakul. A fonott kerítés (fence hedge - fedge) remekül néz ki, még kedden befejezték. Nemsokára megjönnek a gyümölcsfák is, aminek elültetésére a meghívókat holnap osztjuk/tom szét. Hátha többen jönnek el, mint az ültetésre. Hannah szomorúan mesélte, hogy a kiküldött kérdőívre hatan válaszoltak csak, s ugye, 138 lakás/ház a telepen. 

A maradék fűzfavesszőket három-négy lelkes ember dugta le, és fonta össze, a gyümölcsfák elültetéséből igazi közösségi megmozdulást szeretne csinálni Hannah, így kitaláltuk, hogy minden fának legyen egy gazdája, mégpedig egy kisgyerek, hozzanak kis karácsonyi díszt a fájukra, én névtáblácskákat javasoltam, mert a személyre szabással nagyon sok mindent el lehet érni. Meglátjuk, hányan jönnek el 8-án, ami nemcsak Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepnapja, hanem Írországban hagyományosan ezen a napon szokta a "culchie"-nak titulált (és lenézett) vidékiek tömege elárasztani Dublint, hogy letudják a karácsonyi vásárlást (lásd Nr. 83 a mellékelt linken). Elvileg tehát nekünk is Dublinban a helyünk, de inkább a faültetést választom :-)

Addig is, amíg megint jelentkezem, egy szép kép Asturiasból: ilyenben tartják vidéken a terményt. Érdekesnek találom az oszlopokat, amik a felső szintet tartják. Volt, ahol autó állt alatta, volt, ahol kivénhedt szántó-vetőgép, de láttunk disznóólként teljesen körbekerítettet is! Ami tetszett, hogy rengeteg virág volt a korlátok mögött, muskátlik, néhol lelógó futók...

Rövid

Ebben a hónapban már nem lesz időm írni, rövid tőmondatokban elmesélem, mi volt, amiről nem írtam:

* Bezárt - meglehetősen vártatlanul - a kedvenc olasz reggeliző/ebédelő helyünk, a Sapori di Campo di Fiore. A vendéglőjüket, a Mamma Mia-t szerencsére megtartják, még egy darabig, amíg vevőt nem találnak rá, de az itteni alkalmazottak az utcára kerültek, mondhatni, s az isteni paninizéseknek vége. Nagyon-nagyon szomorúak voltunk. Sajnáltuk őket, magunkat. A búcsúpartira elmentünk, elég sok volt alkalmazott és kliens gyűlt össze, nyeltem a könnyeimet, hiányozni fognak. Még nem tudni, mi lesz a helyiséggel. A tulajnő, Orietta beteg, s Olaszországban akarja kezeltetni magát. Hazaköltöznek végleg.

* A közösségi kiskert ma kezdett alakot ölteni. Sutba vágtam a rohadt sok sütnivalót, és mentem fűzfavesszőket dugogatni a telep előtti mezőre. A telepiek érdeklődése nulla volt, továbbra is az az 5-6 ember dolgozik, akit érdekel ez az egész. Másfél óra után azzal jöhettem el, hogy az északnyugati falban erősen benne van az én kezem munkája is: a vesszőknek fúrogattam a lyukakat a meglepően puha, de néhol kavicsokkal, kövekkel teli földbe. Hála az Égnek, hogy még nem jöttek el a komolyabb fagyok! A fák a jövő héten érkeznek, aztán a raised bed-ek, a fóliasátor...

Fotók később.

* A lakást nemcsak az illat tölti be, de minden létező felületen mézeskalács figurák: próbálok eleget tenni a hatalmas megrendelésnek. V. jobbára joghurton él, de azért ha lehet, igyekszem meleg vacsorát elég rakni. Még tolerálja a joghurt-diétát. Én titokban már a Karácsony utáni lébecolást várom. Pedig még neki sem láttam a házaknak, és az adventi koszorúnk csak terv. Idén sem kezdtem neki időben a munkának :-( Vasalás, kötés mind-mind félretéve, sütés van, s egyetlen luxusom az olvasás, elalvás előtt, s a hétvégi újságok. De ezzel az egy megrendeléssel megkerestem imádott Focisom egyévi biztosítására a pénzt.

* Az Üzem terjeszkedését egyelőre az akadályozza, hogy túlságosan hosszúnak találták a menekülő utat tűz esetére. Amíg nincs rövidebb útvonal, nincs (át)építési engedély...

* A írhatnék még arról is, hogy noha már egyszer kapirgáltam a zúzmarát a kocsi szélvédőjéről, de amúgy nincs nagyon hideg. Ez kedvez a kert kialakításának. Ugyanakkor elég furák a karácsonyi kivilágítások városszerte. Még nincs december, de már mindenhol azt üvöltik a reklámok az ember arcára: Vegyél! Vegyél! Készülj! Költs! Jön a Karácsony!

Csihadjanak.

A 11. hónap 11 napja, 11. órája - Glencree 2013.

Amikor ma délelőtt odaértem a német katonai temetőbe (stílszerűen éppen a War Horse írójával, Michael Morpurgo-val ment egy interjú a rádióban), egy terepjáró állt a bejáratnál. A fenébe, nem leszek egyedül, gondoltam. Odabent két férfi dolgozott, az egyik a leveleket takarította a sírokról, azzal a hangos géppel fújogatta le őket a sövényre. Alighanem a későbbi koszorúzási ünnepségre készülődhettek, mert az emlékműnél még nem volt semmi, pedig a hivatalos Remembrance Sunday tegnap volt. (A cikkben azt írják, a német nagykövet vezetésével minden év novemberében, a harmadik vasárnapon történik a koszorúzás.) Herbert Rumpf sírján még ott volt a tavaly kirakott Remembrance Day-i pipacsos keresztem, lehet, hogy év közben nem is takarítják a sírokat?

A férfi, amikor látta, hogy a sírok sorához lépek, csokorral a kézben, abbahagyta a munkát, s beállt a társa mellé az emlékmű takarásába. Hálás voltam a gesztusáért.

Legnagyobb meglepetésemre egy művirágos koszorút találtam a sírkő előtt. Nem tudom, hogy Rumpf vagy Birkholz rokonai hagyták-e ott, de a kis, megfakult fénykép, amelyen már alig kivehető a katona és a hölgy arca, szívbemarkoló volt. Örülök, hogy végre eljutottak ide a rokonok, akármelyiké is. 

Zavart, hogy közönségem van, hiába voltak diszkrétek a férfiak, zavart. Nem mertem felemelni a fotót, csak gyorsan ellőttem ezt a képet, hogy V.-nek is megmutathassam.

Meggyújtottam a gyertyát a még koszorúzatlan emlékmű előtt, megköszöntem nekik a pillanatnyi csendet és gyorsan eljöttem, végig az aranyló fákkal szegélyezett úton, a völgy oldalában, le a falu felé, ahová váratlan napsütés és a hegyek felől lassan a völgybe hömbölgő felhők kísértek.

Kései kertészkedés

Tegnap este, amikor jöttem haza a moziból, ahol remek filmet láttam (Blancanieves, spanyol, fekete-fehér), leszakadt az eső, kitartóan verte az ablakokat egész éjjel, hideg is jött vele, és nagy szél. Ma reggelre a teljesen szottyossá ázott kertet újabb adag lefújt levélhalom borítja, s az előkert kavicsos talaja is tele levelekkel. Ideje kertészkedni egy kicsit, ha már a hétvégét jobbára a lakásban töltöttem, hála megfázástól eltömődött fejemnek. Azért büszke vagyok, mert nem henyéltem, már a Facebook-on is megszellőztettem, hogy mennyire ügyesen - ha nem is profin - felkentem a kád köré az új szilikon tömítést, és a csempék felújított (átfestett...) fúgája is jelzi, hogy nem henyéltem az ágyban, melegvizes palackkal a hasamon. 

Nincs az a kimondottan vidám idő, most is fenyegetően szürke felhők adják a  hátteret a szép, színes őszi fáknak, de mára kissé melegebbet mondanak a tegnapinál, így időszerű egy kis kertészkedős bejegyzés.

Ugyanis találtam valamit, ami kis és nagy kerttel rendelkezőknek is jó ötlet, különösen ajánlom Emőkének, aki nemrég tett szert kertre. Talán még nem késő megvalósítani, s talán még az ottani klíma is jó hozzá... S nem is feltétlenül kell hozzá kert, elég, ha éppen az ajtó elé, vagy az erkély sarkába tervezünk valami színeset, a fakó, késő téli, kora tavaszi hetek felvidámítására. Sosem csináltam még ilyet, kertész sem vagyok, csak lelkes amatőr, s valószínűleg az ötlet sem új, csak nekem, de azért hadd osszam meg. 

Biztosan mindenki dugott már le pár virághagymát ősszel, hogy aztán tavasszal az élénk színű krókuszokban, nárciszokban, fürtös gyöngyikékben gyönyörködhessen. Én is így tettem párszor, amíg rá nem jöttem, hogy a bokor alatti kiskert túl sötét nekik, túlságosan felnyurgulnak a növények, nem maradnak olyan egészségesen zömökek, mint a megfelelő helyre ültetett társaik. Vékonyka nyakukat aztán a szél törögette le sorban, alig élvezhettem virágzásukat. S a macskák is többször kikaparták a hagymákat, ezért inkább a kis cserepeket, edényeket töltögettem meg velük.

A hétvégi újság egy szeptemberi számában találtam egy cikket, mely megtanít arra, hogy nem feltétlenül kell beérnünk az egy cserép-egyfajta virághagyma ötletével, lehet ezt merészebben is csinálni. Az eredményt aztán minikertként lehet hurcolászni ide-oda, aszerint, hogy melyik sarok szorul rá egy kis színfoltra, vagy kirakni az ajtó elé, hadd csodálhassa meg mindenki, aki arra jár. Személy szerint én az előkertbe szeretném kirakni, hogy a kanapéról kinézve gyönyörködhessek benne. Csak remélni tudom, hogy az előkertet újabban almacsumával teledobáló gyermekek nem fogják letépdesni a várhatóan színpompás eredményt. 

Szükségünk lesz egy nagy, széles szájú, legalább 40 centi mély edényre, mely lehet cirádás, vagy egyszerű, lényeg, hogy az alján legyen néhány lyuk, amin a víz kifolyhat. (Mindig teszek egy réteg követ a cserepeim aljába, a biztonság kedvéért, sose álljon vízben a növények gyökere.) Az edényt virágföld és kertészeti homok 5:1 arányú keverékével töltsük fel. A legtöbb virágföldnek szüksége van némi lazításra, mert hajlamosak erősen összetömörödni, gyakran megáll a felszínükön a víz, ezért szükséges a homok, ami egyrészt lazítóként szolgál, másrészt segít a virágföldet nyirkosan tartani öntözés után. 

Az edényt a tetejétől mért húsz centi mélységig töltsük meg a földkeverékkel. Erre az első szintre kerülnek majd a korai tulipánhagymák. Nem vagyok járatos a tulipánok között, mármint hogy melyek a korai virágzásúak, de a cikk többet is javasol az ültetéshez, illetve segítségünkre lehet a hagymacsomag címkéje: olyat válasszunk, amelyek kora áprilisban kezdenek virágozni, közvetlenül a nárciszok hervadása végén, mint pl. a Greigii, Kaufmanniana fajták, vagy az olyan fantázianévre hallgatók, mint a Red Riding Hood (Piroska), Quebec, Giuseppe Verdi és Berlioz. 

Mondanom sem kell, ilyet nem találtam, így csak vettem egy zacskónyit, amely kevert színű, korai virágzású tulipánokat ígér. A 10-12 hagymát egymáshoz közel a földbe nyomtam, de úgy, hogy ne érintsék egymást. A tetejükre egy réteg földkeverék került, de csak annyi, hogy a tulipányhagymák csúcsa kikukucskáljon, így láttam, merre vannak, s nem raktam a fejükre a következő hagymacsoportot.

Ugyanis a tulipánhagymák rétege fölé miniatűr nárciszok kerülnek. Újabb 10-12 hagyma - a cikk a Téte á Téte, February Gold, a Toto és a Jetfire fajtákat javasolja. (A Téte a Téte nagyon megbízhatóan virágzik, sokáig nőtt nekem is a kertben, törpenárcisz, picurka, de igen szép virágokkal.) Én a Thalia nevű miniatűr nárciszokból vettem egy csomaggal.

A nárciszhagymákat fedjük le egy réteg földkeverékkel, majd az utolsó adag hagyma következik: ezúttal 25-30 korai virágzású krókusz kerül a földbe. A cikk szerint javasolt fajták: Blue Pearl, Cream Beauty, Jeanne d'Arc. Ezekből a fajtákból nem találtam a boltban, egy kis csomag színes keveréket vettem. 

Elvileg lehet még egy réteget ültetni az eddigre már megtelt cserép tetejére: a téli virágzású árvácskákat javasolja a cikk. Gondolom, ez egy kemény magyar tél esetén nem működik, de ha valaki egy kedvezőbb éghajlatú országban mégis megpróbálkozik ezzel, akkor annak egy jótanáccal szolgál a cikk: amikor kezdenek kibújni a krókuszok, az elvirágzott árvácskákat ne húzzuk ki, hanem ollóval vágjuk le őket a tövüknél, mert a gyökerükkel könnyen magukkal ránthatják a krókuszhagymákat is. 

Mivel nem volt elég krókusz hagyma a zacskóban, gondoltam egy merészet, és a náluk is korábban virágzó mini nőszirmokból vettem egy adaggal (Reticulata Blue). Hogy sikerül-e túlélniük a velem való találkozást, nem tudom, de ha valami csoda folytán elkezdenek virágozni, lefényképezem őket...

Amikor már szépen megtelt az edény, paskoljuk le a földkeveréket, és alaposan öntözzük meg az edényt ("iszapoljuk", ahogy apám mondaná), hogy a föld szépen leülepedjék, tömörödjék a hagymák körül, és az egész edényben nyirkos legyen. Rakjuk ki a kertbe, ahol a természet elvégzi a munkáját. Néha azért nézzünk rá, s ügyeljünk, hogy a földkeverék ne száradjon ki, de a víz ne is üljön meg a tetején.

Most már csak várni kell az első kibukkanó hajtásra... 

Átmeneti idő

Tessék, már november van. Ami hideg szelekkel, nagy, átvonuló, igazi leszakadós záporokkal, és a "na még egyszer, csak azért is" lendületével virágzó rózsákkal, virágokkal érkezett. S V. megtaknyosodásával, aminek gyógykezeléséhez főztem a zsidó penicillint, vagyis a vödörnyi csirkelevest, bőségesen zöldségezve. 

Reggel hideg van, délben napsütés, néha, az esők szünetében vakító színekkel szemet bűvölő szivárványok. 

Az óraátállítással elérkezett az első "sötétben megyek-jövök" napja is. (Erről majd feltétlenül akarok írni egy szösszenetet, hogy milyen pénteken korán odasétálni/autózni a munkahelyemhez, s milyen eljönni a bezárófélben jövő Camden Street-en, hazafelé.) Voltak már kesztyűbe, sapkába burkolózott reggelek. Az Üzem elé menetrendszerűen odaszálló galambok most is jönnek a maroknyi napraforgómagért, maradék scone-ért, de ők a fény szerint kelnek, így most már akkor ott toporognak, amikor megérkezem.Így a reggeli rutin a villanyok/sütők felkapcsolásával kezdődik, majd kaja a büdös dögöknek, csak aztán átöltözés, és kezdődhet a nap. 

***

Fura volt nagyon, mert a halottainkra odagondolás tegnapelőtt a piacon, a konyha felmosása közben tört rám. Próbáltam számbavenni őket, s a lista elég hosszúra sikeredett. Főleg, ha eszembe jutottak az elhunyt ismerősök is. Aztán a piaci öregek. Aztán azok az emberek, akiknek hangja, dalszövegei, mozdulatai, alakításai, gondolatai nemcsak kamaszkoromban, de még most is kapaszkodóként szolgálnak. Talán ezért is fura olyan fiatal emberekkel együtt dolgozni, nemcsak nekem, de V.-nek is, mert egészen másképpen nézik a világot, amikor az életük nagyobb fele még előttük van, s mások az ideáljaik: s nem tűnik számukra olyan fontosnak a nyugdíj és az egészségbiztosítás...

Na jó, nem véníteni akarom magunkat, csak a minap olvastam egy érdekes sort, amikor az illető hölgyet a korára az döbbentette rá, hogy rájött, többet jár temetésre, mint esküvőre. Erről pedig eszembe jut, hogy elvileg két esküvőre is hivatalosak vagyunk az elkövetkező félévben, ugyan a meghívók még nem érkeztek meg, csak a rebesgetést halottuk, hogy ott leszünk a meghívottak között. Az ajándék nem gond, minden házasodó ugyanazt a két könyvet kapja, s most már a kiöltözés sem gond, V.-nek van öltönye. 

De így is tény, hogy temetésből több jutott ki, mint esküvőből.

***

A szabadság óta volt pár tortafelajánlásom, nagyobb (Üzembeli) megrendelésem, az utolsó heteket pedig a Halloween-i sütés tartotta sűrűn. Kicsit széthullott az otthoni rendszer, nagyobb bevásárlást már igen régen tartottam, holott korábban hetente mentem bevásárolni. A vacsorák is ötletszerűek, rendszeresen fordultam a félóra alatt összeüthető kaják felé. Túlórázás továbbra is van, de nem látványosan. Mégis úgy érzem, szétforgácsolódik az időm, biztos az én hibám, rendbe kellene szednem magam.

A két torta képét felraktam a Facebook-ra, de ide is felrakom. Az első abból az alkalomból készült, hogy lezajlott "The First Intercafé Soccer Tournament", ha jól emlékszem, 5 kávézó vett rajta részt: A Fumbally, a Liliput kávézó, a Happy Pear Greystones-ból, az igen finom kávéiról nevezetes 3fe, és mi. Még a nyári staff party-n szaladt ki a számon, hogy remek, majd csinálok foci alakú tortát a győztesnek, hát kérem, emlékeztek rá... Így csináltam. Fumbally nyert, mi másodikok lettünk. Legközelebb darts-ozni fogunk. Abba már én is beszállok, a focizásra nem mentem el. 

A másik tortát még régen igértem meg Caroline-nak, volt kolléganőnknek, neki nemrég volt a születésnapja. Ő nagyon odafigyelve, saját speciális rendszere szerint szokta végezni a mosogatást az Üzemben, valamint egyszer tett egy megjegyzést, ami így végződött: "... even the kitchen sink". Valamiért ez megragadt bennem, és azt mondtam neki, hogy kap tőlem egy mosogató tortát születésnapjára. Nagy élvezettel álltam neki, s ez meg is látszott a végeredményen. Amitől ideges lettem, hogy a főnököm engedélyt kért egy fotóra (megadtam), erre felrakta a Twitter-re a képet, mondván, micsoda jó szórakozás volt számunkra (!) a torta dekorálása, és a "vevő" majd milyen boldogan fogja megenni... Úgy jött le, mintha az Üzemben készült volna a torta. Kicsit ideges lettem, amikor este olvastam a képhez fűzött megjegyzését, de én voltam a hülye, minek dicsekedtem el vele, ha otthagyom a szatyorban, szépen becsomagolva, elrejtve a polcon Caroline-nak, hogy vigye haza, főnököm sosem veszi észre. Legközelebb befogom a szám.

Apropó, a bővítés alakulóban, úgy hallom, lassacskán megjönnek az engedélyek a Tűzoltóságtól. Elvileg minden rendben, csak a kis, körbezárt kerthez kell majd valami létrát csinálni, hogy tűz esetén menekülhessen az alacsony tetőn át az udvar felé a nagyérdemű. Amit nem értek, hogy eddig ez nem volt gond, úgy értem, a papírboltiaknak nem kellett külön létra, van egy vész esetére fenntartott ajtó, ami az Üzemen át vezet kifelé. Ez az ajtó most is megvan, miért kell most még egy létra is? Talán más szabályok érvényesek egy iroda és egy kávézó számára... Híreket nem nagyok hallok, főnököm csak a séffel osztja meg a bővítés dolgait, s néha hallom, amint az építészekkel beszél telefonon. De nagyon-nagyon remélem, hogy az új évben lesz ebből valami, s terpeszkedhetünk.

***

Szombaton odajött az egyik ellenőr a piacon, hogy kifaggasson, mit fogok vinni a piacra, ha megkezdődik a karácsonyi vásárok sora. November 16-tól kezdődik a szezon a piacon. Igértem két dekorált tortát, főleg, mert ki akarok próbálni egy új tortareceptet, ahol a keverék tamarinddal van ízesítve. Azokat hamarosan meg kell sütni, hadd érlelődjenek. Gingerbread figurák, az minden évben adott. Valamint sütiket, de kértem, hadd emeljek árat. Ugyanis eléggé olcsón adtam őket eddig, s inkább az Üzem megrendeléseire koncentráltam, mint a piaci vevőimre. A piac nem az a hely, ahol elszaladhatunk az árakkal. Valamiért úgy gondolják az emberek, hogy egy "country market" olcsóságot kell jelentsen. Hát nem fog. Amennyi időt beleölök a sütik dekorálásába, ha kell nekik, fizessék meg. Főnököm nemrég 1.80 euróra emelte egy darab süti árát... Ez már szerintem enyhe túlzás, de V. szerint fogyni fognak.

Akinek eszében voltam a piacon, az előre rendelt, nem a pulton keresgélte a sütiket az utolsó pillanatban... Pl. az a hölgy, aki minden évben három házat rendel az unokáinak, ő most már október közepén hívott a házak ügyében, s most már Halloween-es sütikért is jelentkezett. Annyiféle új ötletet találni a neten, nálam tehetségesebb sütőktől, hogy nem mondhatom azt, nincs mit kipróbálni. Az év két legsűrűbb hónapja áll előttem, fel kell kötni a gatyát.

November utolsó hétvégéje pl. igen sűrű lesz, két Üzembeli nagy megrendelés miatt. Ami nem gond, inkább legyen megrendelés, mint tétlenül kerülgessem a kiszúrók tömegét. Az első rengeteg gingerbread emberke, és karácsonyi zokni, a Tiffany dublini boltja rendelte a karácsonyi időszakra. Szigorú méretbeli és színbeli előírásokat kell követnem, mert az emberkék csakis a Tiffany jellegzetes zöldeskék (?), kékeszöld (?) árnyalatú sálját viselhetik. Akárcsak a zoknik... Kaptam mellé egy vagy 40 oldalas brosúrát, amely a Tiffany karácsonyi taktikáját taglalja. A sütijeim az "Additional Assets for Seasonal Event Needs" kategóriájába esnek... Aki arra jár, a gingerbread emberkék és a zoknik megtekinthetők lesznek a Brown Thomas-ban, a Tiffany standjánál, november 30-án és december elsején. A vásárlók kapják őket ingyen, illetve dekorációként fognak szolgálni.

Valamint az Üzem meghívót kapott egy nagy karácsonyi vásárra, amire főnököm hópelyheket és hóembereket rendelt. Remek!

Az idei nagy ötletem az ehető karácsonyi üdvlap lenne. Az íves keretű, négyszögletes formát kifejezetten azért rendeltem, hogy ezt megcsinálhassam. Egyszerű mintával díszíteném csak, rövid szöveggel: Christmas greetings from XY family. Kis, cukormázból kanyarított magyalág, vagy fenyőág, néhány színes cirkalom... Ehhez majd még gyűjtök ötleteket. 

***

A hétvége a búcsúzás jegyében telt. Egy baráti pár és gyermekeik intettek pát, költöznek Melbourne-be. Idővel megy utánuk a most még igencsak ostobácskán visekedő juhászkutyájuk is. Ez volt a vágyuk, céljuk, az írországi pár év csak megalapozása volt a nagy kalandnak. Újra ott álltam valakinek a konyhájában, szedegetve össze a rám hagyott cuccokat. A megmaradt fűszereket, lisztet, konyhai eszközöket, edényeket... Nem volt jó. Persze, van email, Skype, de Melbourne azért nem a szomszéd megye, ahová csak úgy leugrik az ember. Remélem, minden sikerül, amiben reménykednek!

Nyaralás után

Ebben a váratlanul meghűvösödött időben Asturias-nak már csak az emléke él, most próbálom a fotókat feltölteni a Picasawebre. Ettünk fabadát (az ottaniak mindenféle "disznóságokkal" dúsított babgulyása), ittunk rengeteg cidrá-t (cider, almabor), ettünk jókora steak-et (mármint én, V.-nek sajnos, nem jött össze a steak-evés, mert a megkedvelt Casa Rufo-ban nem volt az utolsó esténken hely). Rengeteget autóztunk a hegyek között, fürödtünk egyet az óceánban, s jobbára néztünk kifelé a fejünkből, és próbáltuk befogadni a táj szépségét. Ide is felrakok pár jellemző képet, majd.

Az időnk remek volt, kétszer esett csak, akkor is jobbára éjjel, és még a hegyekben sem kellett nagyon beöltözni. Sőt, rendszeresen bőven húsz fok felett járt. Az elég hamar kiderült, hogy a Picos de Europa igazából annak élmény, aki nem rest kirándulni, és felmegy a hegyi ösvényeken a vadonba. A falvak, városok viszonylag kicsik, erősen kihegyezve a turizmusra, a helyi jellemző termékeket/terményeket igen sok helyen árulják erre szakosodott boltok. Ritkásan lakott hely, rengeteg túraútvonallal. Még így, kényelmesen autózva a remek utakon is láttunk keselyűket, sast, egy gyalogösvény mellett madárritkaságot. S az egyik kis faluban, a kocsma előtt izgatott férficsoport nézett valamit egy jókora messzelátóval. Hogy mi lehetett, csak találgatni tudok, de egyikük utána farkasüvöltést utánzott, sörével a kezében. Elképzelhető, egy farkast néztek a hegyoldalban? A hegyek között akad...

Első és utolsó esténket Bilbaóban, illetve Getxo-ban töltöttük. Sikerült megint elmenni - nem is egyszer -, a Bar Arantzale-ba, V. kedvenc getxo-i bárjába, pintxo-zni, s csak ülni a teraszon. A szemközti házban még megvan az öreg néni és a kis kalitba zárt énekesmadár. 

Bilbao-ban a Puppy-t a Guggenheim előtt éppen állvány takarta, az odavitt virágföld mennyiségéből ítélve alighanem a virágok "felújítása" folyt. Bogival sikerült enni a Guggenheim felkapott - turistákkal mindig tömött - vendéglőjében, ahol V. megismerkedett az ökörfarokhús isteni ízével, ezúttal nem csak gulyás formájában, ahogy én szoktam neki készíteni. 

Mindent olcsóbbnak találtunk, mint Írországban, s a szállásdíjak jelentősen olcsóbbak lettek szeptember végétől, amikor már lefut a szezon. Szállást találni sosem volt gond, de az ételek/éttermek nem olyan fergetegesek, mint Baszkföldön. Vagy csak a szezon végeztével feladják az erőlködés.

Sajnos, ez az egy hét elég hamar elfutott, s hazaérkezés után másnap már munka volt megint. Semmi sem változott, illetve - egy, a papírboltot érintő botrány miatt úgy néz ki, hogy az irodák, és egyéb helyiségek megüresedése* miatt a korábban csak rebesgetett terjeszkedési lehetőség megvalósul számunkra: az Üzem (ha, HA összejön) megkapja - persze, bérleti díjért - a konyha mögötti területet, s vele azt a környező épületektől teljesen körbezárt kicsike belső udvart is, amelyhez eddig csak a papírboltiak fértek hozzá. Ott van fügefa, aminek terméséből már ettem, vannak cserepes növények, paradicsom, igazi kis oázis, közepén asztallal, székekkel. Hú, ha az az Üzemé lehetne! Noha a háziúr, Paul még nem írt alá semmit, csak ígért, főnököm már erősen szervezkedik: belsőépítész barátnője, Sarah terveket készített, a román handyman, Daniel már leült vele megbeszélni, mi mindent kellene átszerelni, megmozgatni, és titokban és igen reménykedve mindannyian nagyon drukkolunk, hogy a tervek megvalósuljanak: egyrészt mindannyiunknak nagyobb helye lenne, nem lógnánk egymás szájába, nem kellene folyton átesnem Ray hosszú és csontos végtagjain a sütő felé menet, és lenne SOK hely a cuccaimnak. S a torták biztonságos tárolása is megvalósulna! S lenne még pár új asztal! S lenne hátul egy kis leülős rész, ahol privát összejöveteleket lehetne rendezni, kibérelhető, születésnapokhoz, vacsorákhoz! De a munka falak lebontásával, pultok áthelyezésével jár, igen nagy meló, amit érzésem szerint a főnököm még nem igazán mért fel, mert azt hiszi, hogy kész lenne 4-5 nap alatt. V. már felajánlotta, hogy jó fizetésért eljön hórukkembernek :-)

***

A másik nagy újság, hogy az örökké buzgó Hannah, aki itt a telepen folyton a közjóért munkálkodik, megpályázott és elnyert egy jelentősebb ösztöndíjat egy közösségi kert kialakítására. A tervet úgy adta be, hogy a telep melletti (és a mi kertünk mögötti) walled garden-t újítanánk fel belőle, amihez előzőleg a kert tulajdonosa hozzá is járult. (Ő az a tulajdonos, aki évek óta egy öregek otthonát akarna építeni a telep melletti területen, de a munka folyton csak halasztódik. A walled garden - mint kiderült - nem lenne felújítva az otthonban élő kisöregeknek. Ezért gondolta, kiadja nekünk.) Sajnos, a bank, aki a pénzt adta a tulajdonosnak, a földterület évekkel ezelőtti megvételéhez, megvétózta a bérbeadás ötletét, legalábbis ezzel jött vissza a tulaj, így a walled garden átvétele kútbaesett. De addigra már Hannah kezében volt a csekk... Ma reggelre összehívta azt a pár lelkes embert, akik évekkel ezelőtt egyszer már belevágtak egy kiskert kialakításába, ami aztán szépen be is halt. A négy lelkesen kívül még pár érdeklődő is jött, és meg is beszéltük, hová és hogyan képzeljük el az alacsony kerítéssel, padokkal, netán sütögető résszel, homokozóval kibővített kertet. Aztán megjelent Zsizsik apuka, és onnan kezdve borult minden. Az elhelyezéssel szemben az volt az érve, hogy az az egyetlen rész, ahol a gyerekek a) szem előtt vannak, b) tudnak focizni, és c) különben is, a közösség egyik része milyen alapon sajátítja ki az adott részt a közösség többi részétől? Bizonygattuk, hogy a kis zöld részből csak a felét használnánk, a többin pedig focizhatnak a gyerekek, sőt az agyonnyúzott bodzabokor is ott van nekik, amin örökké lógnak... Elég erős vita kerekedett gyerkekesek és nem gyerekesek között, ahol gyermektelenként inkább befogtam a szám. Végül Zsizsik apuka kvázi engedélyezte, hogy a gyepes rész alsó egyharmadával úgymond, gazdálkodhassunk. 

Tekintve, hogy az előző közösségi kert behalt, és azóta is ápolatlanul tengődik, s néhány kipusztíthatatlan növény jelzi csak, hogy hol volt egykor, ezért kissé szkeptikus vagyok a nagyívű terveket illetően. De ha belevágnak, segíteni fogok, amennyire tőlem telik. Ki tudja, talán tényleg lesz belőle valami. 

***

Most pedig megyek, és csendesen őszülök tovább, olyan lassú a feltöltés a Picasa-ra...

* Ugyanis - lehet, hogy a botrány miatt, lehet, hogy mert már korábban tervbe volt véve -, de a botrányban közvetlenül érintett boltrészt a háziúr, Paul kiüríttette az elmúlt héten.