Tinahely Agricultural Show - avagy vágyakozás vidéken

Néha kitör belőlem az angolszászok által csak "good life"-nak titulált életforma utáni vágy, s "parasztkodhatnék". Volt egyszer, az angoloknál, úgy a hetvenes évek közepén, egy The Good Life címre hallgató tv-sorozat, amiben egy fiatal, városi pár felsőközép maradi szomszédaik megrökönyödésére kisgazdálkodni kezd, külvárosi kertecskéjükben. Az én igencsak városi kertecskémben zöldség aligha teremne meg, jókora műanyag edényben van két (mostanság zöld bogyókat nevelgető) paradicsomom, s ezzel ki is merül a kisgazda-létem. Felsőközép maradi szomszédaink sincsenek, legfeljebb a felettünk lakó népes kínai társaság nézheti lenézően erőlködésem. De a good life után időről-időre vágyakozás tölt el. Rövid, hamar múló fellángolások.

S tegnap minden egybeesett, szerencsésen, az ábrándozáshoz. Mi lenne ha vidéken élnék... A hétvégi újság Property szekciójában egy kedves kis faházat találtam, 2 hálószobás, nagy kertes, a kert aljában folyóval - Wicklow egy szép, eldugott zugában, jó messze mindentől. Persze, nem nyertünk a lottón, de elábrándozni még lehetett. Aztán ma volt a Tinahely Agricultural Show, Wicklow egy másik szép eldugott zugában, s sóhajtozásommal elértem, hogy az uram megígérje, hogy elautózik velem oda, s megbámulhatom a mások good life-ja során készített-nevelt dolgokat-állatokat.

Bella (pk.) említette, hogy megy le, és még indokom is volt, miért menjünk: meglátogatjuk a standját. A szemerkélő esőben, a felszálló ködöcskéktől takart hegyek között autóztunk a helyszínre. Még sosem voltam mezőgazdasági kiállításon, de biztos voltam benne, hogy élvezni fogom. Elég nekem néhány megtapogatható háziállat, enyhe lószarszag a levegőben, s boldog vagyok. Igen, az utóbbi is boldoggá tesz, szerencsére elég sűrűn van benne részem (részünk), mivel a Bray Head oldalában lévő farmot viszonylag sűrűn trágyázzák, s ilyenkor a szél mindig a telep felé fúj.

Az uram állítása szerint először be akart velem jönni, de végül úgy döntött, inkább megvár a kocsiban (pedig voltak veterán autók is!), és egy könyvvel tölti el az idejét. Hagytam neki ennivalót, kávét, és merészen nekivágtam a rengeteg parkoló kocsi között a bejáratnak. Már a falu határától csak hosszas araszolás után jutottunk be a parkolóba, dél volt már, azt hittem, majd csak kevesen lesznek, végtére is hosszú hétvége, későn kelés, ebéd... De már ekkor sokan hömpölyögtem velem az egyik bejáratot jelző két kis faházikó felé, ahol 10 euróért megválthattam a jegyemet. Alig értem ide, máris sáros volt a cipőm, mert annyira azért nem vagyok "kulák", hogy tudjam, az ilyen összeröffenéseknél a gumicsizma kötelező öltözék. De nem én jártam a legrosszabbul: a már korábban megválasztott szépségkirálynő (nem tudtam leolvasni, mikori volt a választás, de biztos, hogy valami faluszépe volt a lányka) magassarkúban billegett be utánam, s lovagja még arra sem volt képes, hogy átsegítse a sáron. Hiába is segítette volna, a kapun túl ugyanolyan rossz volt a helyzet. Kétszer felhajtottam a nadrágom szárát, s utána már nem érdekelt a dágvány.

Kértem, kaptam térképet, az alapján mentem a "home industries" sátor felé, mert úgy sejtettem, Bella valahol ott lesz a lekvárjaival. Végül oda-vissza sétálva mentem a kis sátrak, standok, traktorsorok között, s azt kell mondjam, az első benyomás nem volt jó. Nem a fő-főbejáraton jöttem be, így egyből a bóvlisorok közé tévedtem. Ami árut műanyagból el lehet képzelni, az képviselve volt. Volt a "világ legkisebb porszívója", bemutatóval, elrettentő mintázatú pólók, ajtóra akasztható üdvtáblácskák szellemes feliratokkal, fautánzatra nyomva, napszemüvegek, ékszerek, és társaik.

De voltak még kutyaólak, tyúkketrecek, könnyű, flat-pack módon csomagolt, megrendelhető ólak, algakészít-mények, "ócsóért" "márkás" parfümök, mini szélkerék az áramszámlánk csökkentéséhez (meglepően halk volt, sőt, inkább úgy írom, nem csapott semmilyen zajt!), volt kőből faragott "szökőkút", hárfás tündérrel és bagollyal, voltak - természetesen -, hatalmas vadonatúj munkagépek, azokra kapaszkodó gyerekekkel. Volt kérem, minden. Bazári cuccok, és értékes termékek, egy agricultural show-hoz illő és egyáltalán nem oda illő dolgok.

Gyerekből amúgy igen sok volt, elvégre ezt a napot családi szórakozásként hirdették, s éppen ezért voltak kis körhinták, dodgem-ek, célbalövő, és volt külön kisállatsátor. Na, ott volt ám csak tömeg. Szerencsére a kicsi állatokat nem lehetett tapogatni, legtöbbjük ketrecből nézte - meglepően nyugodtan -, hogyan tömörülnek a jobbára derékig érő bámészkodók a ketrec előtt. Láttam aprócska lovat, akkora volt, mint egy pudli. Volt számos nyúl, sajnos, szintén kartávolságon kívül. Kiscsibék, kiskacsák, kiskutyák, s a sátor végében még azt a hölgyet is felfedeztem az Irish Guide Dogs for the Blind standjánál, akinek múltkor a sütiket szállítottam. Ismerősként üdvözöltük egymást. Egy teljesen kimerült labrador aludt mögötte a szalmabálán, mesélte, hogy agyon lett tapogatva... Támogatásként vettem tőle egy macskás (khm) szatyrot. A sátrak földje le volt szórva szalmával, amin a szülők elég nehézkesen tudták tolnia babacskocsikat, rendre megakadt a hömpöly, s inkább átmenekültem a home industries sátrába (kimaradt a Poultry,vagyis a házi szárnyasok), ahol megtaláltam Bellát. Rajta és a lekvárokon kívül volt még házi fagyis, többek között számos bio farm képviselte magát, láttam a híres Hick's hentes standját, ahol a hot dog-jukat "Best in Show"-ként hirdették - az ő "forró kutyájukat" nem lehetett überelni.

Sok ebet is elhoztak magukkal a gazdáik, alighanem az ebversenyekre. (Azt sem láttam.) A kölykökre oda kellett figyelni, többször is majdnem ráléptem egy-egy apró ebre, amit a gazdája hosszú pórázon vonszolt maga után. Kivétel nélkül mindegyik nagyon sáros volt már, gyakran - szintén aprócska - gazdájukkal egyetemben. Láttam egymás agarait gusztáló kamaszokat, két óriási új-foundlandit - róluk csináltam egy gyors képet V.-nek. Sajnos, náluk nagyobb állatokhoz nem volt szerencsém, nem akartam sokáig maradni és az uram türelmét kihasználni - időre haza kellett érnünk, mert ma neki még dolgoznia is kellett a Gyárban.

Kétszer is eláztam, az átvonuló gyors záporok miatt. Ilyenkor mindenki tülekedve megindult a sátrak felé. Vagy befértem, vagy nem. Megnéztem a patchwork-verseny darabjait is, igen szépek voltak. Közönségként szavazatomat egy kék-fehér szépségre adtam le. A másik sátorban a sütőversenyen induló sütiket gusztáltam meg közelebbről: most nem ezért, de a nyertes csokoládétorta színe elég fakó volt, s az én ízlésemnek elég göcsörtös volt a felszíne. De legalább látszott rajta, hogy "homemade". Innen hamar kijöttem, mert a finom, még a sáros szalmaillatot is elnyomó süti illattól nagyon megéheztem.

Mint egy vendéglőnél, itt is a "toilet" meglátogatása döntötte el, mennyire jó is ez a hely :-) Jelentem, csillagos ötös. Na jó, a sáros cementpadlón nem lehetett segíteni, de a WC-ket tartalmazó betonépületben a sokadik óra elteltével is működtek a csapok, volt papír és kéztörlő.

Még utoljára átvágtam a tömegen, fájó szívvel búcsút intettem a hordozható csirkeólakban csipegető tollasoknak (minden eladott ólhoz 4-6 csirke is járt!), s a magasra emelt kosarú markolóra tett, RED CAR PARK feliratú tábla segítségével hamar meg is találtam V.-t az autóban. Ekkor már délután 2 óra volt, s a tömeg még mindig jött, egyre autózott befelé. Aughrim és Rathdrum felé jöttünk haza, de azt hiszem, Aughrim felé félútig állt-araszolt a forgalom, a show irányába...

Én még Rathdrum-nál is egyre csak a látottakról meséltem az uramnak, akinek egy gyors ebéd után máris mennie kellett dolgozni. Én megtömtem a sáros nadrágommal-tornacipőmmel a mosógépet, és most itt emésztem a látottakat. Volt ugyan katalógus is, vagy két centi vastag, zömök kis kiadvány, a 74. show-ról, de nem vettem meg. Akit érdekel a hangulat, az megnézheti a tavalyi show-ról készült, majd tíz perces filmet a Youtube-on. Kedvcsináló, kisgazdajelölteknek :-)

***

Szombaton megint voltak az általam most már csak higiénikusoknak nevezett health and safety officer-ek (két nő) a piacon. A kávékuckót külön is átnézték, cseppet le is izzadtam, mert néha jegyezgetett az egyikük, de még fogalmam sincs, találtak-e valami hibát azon kívül, hogy nem volt rajtam kötény. A címemet elkérték, mint a piac titkáráét, és a sütésemmel kapcsolatban is volt pár kérdés. El kell nekik majd küldenem a tagok adatait. Alighanem számíthatok a látogatásukra. Bár alig mondtam meg a lakásszámot és a telep nevét, a nő már újabb kérdéssel bombázott - megtalálnak-e majd így? S jönnek-e egyáltalán??

A lényeg: nagytakarítás, és a konyha átszervezése vár rám a héten, a higiénikusok elvárása szerint, a piactól kapott Zöld Könyv segítségével, amely ismerteti, hogy milyen feltételek mellett használhatom a lakás konyháját sütésre. Pl. javasolják, hogy ne legyen benne mosógép... upsz. Nálunk van, hol máshol is lenne...

Mindegy. Izgulok....