Szt. Patrik új földijei :-)

Nagy meglepetésünkre pár hete barna, hárfás borítékokat kaptunk, ugyanazon a napon, mind a ketten. Aznap nem néztem postát, el voltam foglalva a  melóval, V. hozta be őket délután. Néztünk egymásra a barna, hárfás boríték felett, ami akár lehetett volna szerelmetes levél is az adóhivataltól, de az övére a CITIZEN szót nyomtatták, amig az enyémen csak egy kézzel firkantott, aprócska "citz" volt. Igéretes! Bontottam az enyémet, V. kivárta, mi van benne, egy vékony lap csak, elutasítás lenne? 

Jogi bükkfanyelven értesítenek, hogy ez a papír sem az országban tartózkodásra, sem utazásra nem jogosít, tévedés ne essék. Na, ez nem érvényes. A következő sor már ránk vonatkozik, az igazságügyi miniszter felajánlja (?) nekünk az állampolgárságot, ha hajlandó vagyunk befizetni a súlyos díjat és beküldeni két fotót, hátulján az azonosító számunkkal. Naná! Boldogan ugráltam, előadva a kiscsikós magánszámomat, s V.-t is erre biztattam. A meglepő az volt, hogy noha egyszerre küldtük be a pakkjainkat, ezek idővel elváltak egymástól, s külön, egymástól meglehetősen távoli regisztrációs számot kaptunk, sőt, az ügyintézőnk is más-más nő volt, most mégis egyszerre kaptuk meg a borítékjainkat.

Happiness! 

A banki csekkeket V. intézte, a feladást én. Fotóm nem éppen hízelgő, ahogy feszült figyelemmel meredtem a bolt előterébe rakott fotómasina lencséjébe. A papír szerint a következő értesítés már az állampolgársági eskü idejéről fog szólni. Killarney-ban, március elején tartják az esküt, amin kötelező a megjelenés. Egyórás ceremónia, egyszerre 1000 ember és a vendégek férnek a terembe. Kiváncsi vagyok, beleférünk-e ebbe a csoportba, vagy lesz-e még valami buktató, s ha később, akkor mikor kerülünk sorra...

Azóta zöld ruhákat nézegetek, mert elképzeltem, hogy zöld ruhában, zöld pasminával, nagyanyám arany nyakláncával és anyám aranygyűrűjével, s valami fehérrel megyek majd az eskütételre. Hiroko-n láttam egy zöld-fekete kockás ruhát, de mire megrendeltem volna (volt egy kis kavar a kredit kártyákkal, sajnos, ők állították hogy elütöttem egy számot, aztán kiderült, egy másik rendelésnél, hogy az oldal automatikusan visszaállítja a beütött dátumot elsejére...), szóval mire másodszorra megrendeltem volna, elfogyott a ruhakészlet, nyaf nyaff. 

A következő eskütétel előtti négy hétre vártuk a behívót, de nem jött, így úgy sejtjük, majd valamikor a nyáron kerülünk sorra. Végül is, november óta 16009+ ember várt a sorára, ne legyünk telhetetlenek, hiszen mondhatni, csont nélkül ment át a kérvényünk, kivéve V. aláírásával kapcsolatos faggatózásukat. Kifogásolták, hogy a régi útlevelében és dokumentumokon nem konzisztens az aláírása (=macskakaparás). Muszáj volt nekik  egy kézírásos levélben magyarázatot küldeni, amihez egy sorról-sorra legépelt változatot is mellékeltünk, mert a kézírásost biztosan nem tudták volna elolvasni. Ebben elmagyarázta, hogy amióta 1984-ben kapott egy Spektrumot, azóta nem ír kézzel, s a kitöltendő formanyomtatványok, hotel bejelentkező lapok és családi levelezések az ő privát adminjának, vagyis feleségének feladata. Ezt a magyarázatot el is fogadták.

Szerencsére mindkét ország engedélyezi a kettős állampolgárságot.

*** 

Vagyis kissé csalódottan kisatíroztam a naptáramból a két állampolgársági eskütétel dátumát, s próbáltam kiszámolni a tavalyi eskütételek alapján, mikor lesz a következő. Mert ugye, kellene foglalni a jegyeket Húsvét utánra, nyári utazási terv is lenne, de merjen-e az ember foglalni akkor, amikor az eskütételen való megjelenéshez kötött az állampolgársága?! 

A hetemet a Bálint-napi monstre sütés foglalta le, tele voltam tennivalóval, de vártam két csomagot Japánból (rendeltem zöld tunikát a Hiroko-n látott ruha helyett, s egy bájos kötényruhát, amit szintén nála láttam), s lestem a postást, mikor jön már. Ha nem csengetett be, akkor nem jött csomag, így kissé lehervadva néztem a postaládát. Újabb barna boríték, hárfa rajta, s V. neve rózsaszín (!) papíron! S a boríték kis ablakában félig egy sorszám... !! Jajistenem, izgatottan téptem fel már az ajtóban a borítékot, s aztán boldog sikoltozással és ugrálással ijesztettem fel a macskákat fektükből: megjött V. behívója eskütételre! Hiába írták, hogy legkésőbb egy hónappal az esemény előtt megjön, itt bizony csak 3 hétről van szó. A kései értesítés miatt V.-nek le kellett mondania a Seattle-ben tervezett értekezletet a Félcsöcsűbeli kollégáival.

Azonnal küldtem neki az üzenetet, fotóval, jajdeboldogvagyok! Hitetlenkedtünk közösen, hiszen már feladtuk a márciusi eskü gondolatát. S úgy esett, hogy éppen beesünk majd az ajtón előző nap, mert Bécsbe megyünk, házassági évfordulót ünnepelni, egy igen érdekes kiállítás megtekintésével, amire egy barátnőnk hívta fel a figyelmet. A reggeli 10 órás kezdési időpont nem valami kedvező, ha az ember Dublin mellől vezetne le a 3.5 órányira lévő Killarney-ba, ahol az eskütételt tartják tavaly óta. Nem a korai indulás a gond, hanem a munkába menők forgalma, amibe belefutnánk. Így hamar meggyőztem V.-t, hogy menjünk le már vasárnap, rögvest a hazaérkezés után.

Szívem szerint már azonnal ültem volna a gép elé, szobát foglalni, de ő türelemre intett: várjak, lehet, hogy az én behívóm is megjön, a múltkor is együtt kaptuk a leveleket... S valóban így lett, másnap megint csak nem jött a csomag, megint csak mentem a ládához, s benne ott volt a boríték, ezúttal egy zöld papírra nyomott levél... Ugyanaznap teszek esküt, csak délután. Újabb ugrálás, Pocak riadtan futott az asztal alá, megijesztették denevérhangú örömsikolyaim (szomszédok mit gondolhattak, nem tudom, de nem is érdekel). 

Most már leültem a gép elé, miután megbeszéltük, ünnepi napot csapunk, este vacsorával, s csak másnap délután jövünk haza, miután megnéztük Killarney régen látott környékét. Van ott látnivaló, a Ladies' View, a csodaszép Muckross-ház, amit először még akkor láttunk, amikor szabadon kóborolhatott benne a turista, a csodás kertje a vastag törzsű, öreg fákkal, s a tó, aminek vizén anno olyan félve ültem a csónakban (nem kedvelem a vizet, ha nem látom az alját). 

S az örömünket még az olyan poszterkampány sem tudja elrontani, amit a legutóbbi eskütétel napja előtt kezdett valaki vagy valakik, teleragasztgatva ezekkel a képekkel az eskütétel helyszínéül szolgáló konferenciaközponthoz vezető utat. Pedig nem állítja senki,  s mi sem, hogy az ír állampolgárság megszerzésével ír lesz, New Irish, vagy micsoda. 

Az elkövetőt pedig puszilom!