Rokonok, ősök, barátok

A Ciara vihar után jött Dennis, ami rengeteg esőt hozott, s üvöltő szelet, ami néhány öreg fa életébe került itt a városban. A macskák is egész nap aludtak, mi pedig tervezgetéssel töltöttük a hétvégét. Megbeszéltük, hogy a szponzorainkat külön vacsorán látjuk vendégül, de a kedvenc olasz kávézónkba hívjuk meg ismerőseinket, barátainkat a polgárosodásunkat megünnepelendő. Tony és Rebeka, a tulajok megmondták, melyik nap lenne alkalmas. Meghívottak sorát összeállítani, lenyomozni azokat, akik nem a Facebook-on érhetők el, kellemes volt a tervezgetés. Azt már csak pirulva árulom el, hogy egy Hárfa nevű vendégházban foglaltam szobát az eskütétel napjára, no nem a neve miatt, az véletlen egybeesés, de közel van a konferenciaközponthoz, s szimpatikusabbnak tűnt a többinél..

A meghívók kiküldésével értem el Anizt, régi kolléganőmet az Üzemből, s kiderült, éppen Mexikóban van, néhai apja könyvéhez készít fotókat. Kihalóban lévő mesterségekről, azok művelőiről fog szólni a könyv, s ennek révén Aniz sok műhelybe eljutott, így cukrászokhoz is, s küldött pár képet régi, sötét, kissé megkopott sütödéből, ahol ezerévesnek tűnő habzsákkal dolgozik a fehér köpenyes, sötét bajúszú mester... S mellékelt egy képet Frida Kahlo Kék Házáról, ahol tömött sorban várnak bebocsátásra a turisták... Aniz mindjárt adott nekem egy projektet is, miután megtudta, hogy van egy Frida Kahlo-babám: csináljak nemzetközi nőnapra "badass" nőkről sütiket... Hm....!

A legérdekesebb kép azonban egy múzeum padlója volt, amit a művész virágos motívumokkal festett tele: egy az egyben olyan virágok voltak, mint az Üzem egykori, Angliából való asztalterítőin:

A fenti fotók mind Aniz Duran művei, kivéve a Frida-babát, mert ő a guadalupecreations.com oldaláról származik. A polcomon ül, együtt a többi fontos csecsebecsémmel.

***

A madarak szokás szerint nyüzsögnek az etetőn, a lobéliák virágzanak, az illatos muskátli nagy élénkzöld illatos leveleket hoz, s már nem szokatlan a nárciszok látványa sem. Ami szokatlan, az egy cinke, aki most már napi rendszerességgel kopog az ablakon. Először a kerti ajtó feletti szellőzőket ellenőrizte, amit még megértek, hiszen rejtőzhet ott pók, kisebb repülő ezmegaz, de egy idő után a kilincset és az üveget vette célba, néha ijesztően erős koppantásokkal ütögetve. Aggódtam a feje egészségéért, pár rácsodálkozós bámészkodás után már elhessentettem. Erre átszokott a műhely ablakához, s ott is folytatta ezt a neki-rárepülős kopogást. Öcsém javasolta, ragasszak fel valamit, ami elijesztheti, ne gondolja azt, hogy ott átrepülhet (mert a fenyő tükröződik az ablaküvegben). Hiába ragasztottam fel két öntapadós nagy matricát, megint csak ott kopogott! Remek felvételeket csináltam róla, de sajnos, túl nagyok, nem bírja el a blog. 

***

Nagyanyám házrészének eladásával apámra rászakadt a rengeteg papír szelektálásának ügye, de inkább a házban található képekkel, emléktárgyakkal, fotókkal tölti az idejét, s ennek során talált egy érdekes képet. Anyám fiatalkorában festett tusrajzát akarta megtisztítani, s szétszedte a rajz keretét. Mögötte egy elég régi, olcsó kis bolti nyomatot talált, Piroska és a Farkas illusztrációja volt. Amögött pedig egy elég jó állapotban lévő fotót talált, amin meglehetősen régi egyenruhában lévő katonák néznek a lencsébe. Kérdezte tőlem, szerintem milyen nemzethez tartozhatnak a katonák, de azon kívül, hogy a sapkarózsa formáját kétfejű sasnak ítéltem, nem sokat tudtam segíteni. A neten fotókat böngészve találtam meg a Signum Laudis weboldalt, ahol úgy tűnt, hozzáértők tudnak tanácsokat adni katonai tárgyak hovatartozásáról. Apu el is küldte nekik a képet, s láss csodát, hétfő reggelre megjött a válaszuk.

A lelkes szakértők (egyenruhás, tüzér fegyverzeti, tüzér szakharcász és kitüntetéses kutató) nemcsak elmondták, milyen katonák láthatók a képen, hanem küldtek még képeket is, hasonló fegyverről, egyenruhákról. Elképesztő, hogy a lelkesedés, a hozzáértés milyen gyors válaszadásra sarkallja a szakértőket. Nagyon örültünk neki, s annyit találtunk ki, hogy a kép alighanem az egykor csendőrként szolgáló János bácsié lehetett, talán az apja látható rajta. János bácsi nagyanyám testvérének férje volt. Rendszeresen nyaraltam a házukban, Egyházasfaluban. Egy fedél alatt éltek Ágnes nagynénémmel, nagyanyám másik, vénlány testvérével. Ő ápolta mindkettőjüket, a cukorbetegségtől megrokkant Ninu nénit, és - itt már emlékeim ködösek - János bácsit is. Házukat tavaly néztük meg, borzalmasan néz ki, átépítve, leromolva, félig javítgatva, kutyáktól szétrohangált, ápolatlan, fátlan udvarral a régi ápolt kert és tyúkudvar helyett. Csak szomorúvá tett.

Idemásolom a Signum Laudis szakértőinek válaszát, mert elképesztően részletes:

1.) A fénykép a Monarchiában készült 1898 és 1908 között. A csákón a sas kivehető szinte mindegyik személynél.

2.) A képen egy tüzér tűzszakasz látható akármilyen okból fényképezve. Jól azonosíthatóak a csákón a tüzér lószőrbokréták. (Tűzszakasz az egy ütegnek, a század szintű tüzér szervezetnek a fele, két löveg. A két löveg kezelőszemélyzetén túl még pár ember van a képen, minden valószínűség szerint az ütegtörzsből. Ez szokás volt.

3.) A képen tiszt nem látszik, négy sarzsi, tizedesnél magasabb rendfokozatú altiszt-tisztes vehető ki. Ez szintén a két tűzszakasz tényét erősíti.

4.) A löveg a 9 centiméteres M75/98 tábori ágyú. Ez specifikus támpontot nem ad, mert ez volt a Monarchia legelterjedtebb és legnagyobb számban fegyverben lévő tüzérségi eszköze egészen 1918-ig.

5.) A tüzérek M53 mintájú utászkarddal, a tisztesek és altisztek karddal láthatók.

6.) Egy tüzér jobb mellén kivehető a Tüzér Ügyességi Jelvény.

Hát nem bámulatos? Sajnos, János bácsi családjából nem él senki, aki segíthetne a beazonosításban, így csak arra tudunk gondolni Apuval, hogy talán a Rákosi-korszak idején dughatta el a képet, ne legyenek katonafotók a falon, s később nagyanyám ezzel bélelte ki a lánya rajzának keretét. Vagy nem is volt eldugva, csak ez esett éppen kézre...